Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Olicitys érdekességek

A Napló A robbanás Defibrillátor A szerelmes éjszakájuk
Taposóakna Páfrány A kávé "Szigeti betegség"
Vertigo A szív alakú nyilacska A meglőtt számítógép esete Tatsu jóslata
A küldetés

Oliver őszinte 
vallomása Cupidónak

A szerelmes búcsú  Csalódások
Hunyorítások Képregény Olicity Csak egymás előtt nyíltak meg A szomorú párbeszédük
A flashback Szerelmes pillantások Azok a szerelmes ölelések... Akik rögtön észrevették, hogy mi folyik köztük...
10 ok Olicity endgamere Egymás ölében A legviccesebb párbeszédeik Közös autókázások
Felicity megijed Rajongói fanartok Te vagy az otthonom! Lányok és fiúk párbeszéd-párhuzam
A bűvös lazac létra Miért is igazi a szerelmük? Fény-sötétség teória Elvesztettelek de mégsem
Keretes zárás és nyitás A virágcsokor Az íj Repülős momentumok
Ideiglenes búcsúzások A Fény és az Íj spirituális összekapcsolódása Oliver-Felicity-Ray párhuzam Oliver vágyódása Felicity után (jelzések)
Cuki vitáik Olicitys párhuzam (elmenetel) Dalszövegek és Olicity 5 évvel ezelőtt...
Olicitys flörtök Azok a nézések... RIP Floyd Lawton A modern Rómeo és Júlia csak tragédia nélkül...
Puszis párhuzam Szexis mozdulatok Esküvőjük Felicity reakciója, ha Oliver félmeztelen...
Állati szimbólumok
az Olicity kapcsolatban...
Hoffmannék (reggeli és eljegyzés parti) Virágszimbólumok kapcsolata Szív test és lélek párhuzam
Élet-halál teória Amire egymással vágynak... Ship nevük jelentése A közös küldetések
Olicitys párhuzamok Számmisztika az Olicityben Időutazások hatásai a kapcsolatukra... Amikor mások
előtt képtelenek voltak leplezni szerelmüket...
Ízisz Istennő és 
Ozirisz Isten örök szerelme az Olicityben
Olicitys érintések Ajándékaik egymásnak Csak boldog légy!
Mesébe illő Olicity Nem fogsz elveszíteni... Mitológia megjelenése az Olicityben Italozgatások
A naplemente Felicity és Tatsu párbeszéde A Tatsus jóslat beigazolódása A takaró
Amikor csak egyedül Felicity hitt Oliverben... Felicity őszinte vallomása Barrynek Nincs más a fókuszban csak te! Blast Radius
Barry ajándéka I'm Happy with you! Vasember romantika Kirobbanó Olicity!

Pszűkhé és Erósz szerelmének jelenléte Felicity és Oliver szerelmében

La Luz Del Alma Csak akkor vagyok boldog, ha te mellettem vagy! Párhuzam Esküvőjük
Részegen a bunkerben A szülinapi party Hoffmannék A totálisan ellentétes történések
Bali & Aruba Rajongói fanfiction A fotó  

 

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.