Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Az elrejthetetlen szerelem

 

Felicity és Oliver között már a kezdetek óta elindult valami megmagyarázhatatlan érzés. Még nem is ismerték egymást, mégis már akkor valami különleges és megmagyarázhatatlan vonzalmat kezdtek el érezni egymás iránt és ez bizony másoknak is feltűnt.

A cselező esete: Amikor az első közös küldetésen dolgoztak együtt kedvenceink, Felicity rögtön az elején már pórul járt a cselező elnevezésű bűnözőnek köszönhetően, ugyanis a férfi egy robbanó szerkezetet helyezett a lány nyakára mondván, ha hívni meri a rendőrséget megöli őt. Oliver és Diggle minden követ megmozgattak, hogy valahogy megmentsék Felicityt a veszélyes "nyakörvtől". Felicity ekkor is intstrukciókkal látta el Olivert, merre találja az elkövetőt. Amikor megtalálta a férfit, az tesz egy érdekes megjegyzést Oliver felé. Valamit már ő is meglátott közöttük, mondván hogy a hölgy biztosan Oliver barátnője lehet és sokat jelenthet neki. Ekkor Oliver csak állt, nem szólalt meg és gyorsan lefegyverezte a férfit, így Felicitynek is sikerült épségben megúsznia az esetet. Itt annyi a lényeg, hogy úgy tűnt mintha a férfi már meglátott volna valami érzelmet közöttük, pedig ekkor még nagyon friss volt az ismerettsége párosunknak. Mindenesetre már itt aggódni kezdett Oliver Felicity épségéért.

Felicity és Helena első találkozása: Amikor Helena újra visszatért a városba, Felicitynek még igencsak új volt az őrült Vadásznő ámokfutása, ami Oliveréknek már megszokott volt. Amikor a lány először találkozott Helenával, az egyből megemlítette Olivernek, hogy mégis hány csaj fog még felbukkanni az oldalán. Ekkor Oliver gyorsan elküldte Felicity-t, - nehogy Helena őt is bánthassa - azonban amikor Oliver elment az akkori barátnője lakására, a Vadásznő mégiscsak felkereste Felicityt, megfenyegette a lányt majd megkötözte. Amikor Oliver meglátta, hogy Felicity kereste őt a telefonján, - már sejtette, hogy baj lehet -  azonnal odarohant a vállalathoz, hogy kiszabadíthassa őt és nagyon aggódott a lányért. Valószínűleg Helena is meglátott valamit köztük, hiszen Oliver valóban hihetetlenül aggódott Felicityért. Helena, a képregényben célozgat is erre a románcra.

Glades-gyilkosságok: Felicity és Oliver egyik alkalommal egy olyan elkövetővel találták szemben magukat, aki a Glades tagjait rabolta el és felvette videóra, ahogyan kivégezte őket. Az egyik ilyen esetnél Felicity navigálta Olivert a tett helyszínére, azonban nem értette, hogy Olivert miért vezette félre, hiszen még sosem csalódott a technikai tudásában. A férfi meghalt és Felicity emiatt nagyon szomorú volt, ugyanis senkit sem látott még élőben meghalni, félig-meddig emiatt magát okolta. Ekkor jött Oliver és elmondta Felicity-nek, hogy nem az ő hibája volt és ha valakivel beszélni akar, akkor ő mindig ott lesz neki. A második beszélgetésük során már Diggle is jelen volt és ekkor nagyon meghitten beszélgetett egymással a páros. Diggle ekkoriban már megsejthetett valamit. Innentől kezdve egyre többször volt már szemtanúja Felicity és Oliver kialakuló románcának. Tulajdonképpen Diggle előtt szerettek egymásba.

"Az Isteni Laurel" esete: Amikor Diggle szakított Carlie-val, Felicity erről hamarabb értesült, mint Oliver, aki Lian Yu-ra menekült Tommy halála után. Amikor még Laurel iránt is táplált némi érzelmet Oliver, Felicity kiakadt azon, hogy miközben Oliver állandóan Laurel-ről beszél, nem veszi észre, Diggle is milyen letört. Ekkor jegyzi meg Oliver-nek, hogy nem kéne Diggle-t bántania, csak mert szóba hozta az "Isteni Laurel"-t. Ez a dühkitörése Felicity-nek Diggle előtt történt, aki igyekezte őt lecsitítani. Itt is úgy tűnt egy pillanatra, mintha Felicity féltékeny lett volna Laurel-re és egy pici gúnyos megjegyzést tett.

Felicity és Isabel kölcsönös gyűlölete: Felicity Oliver titkárnőjeként dolgozott a Queen vállalatnál, így folyamatosan Isabel előtt kellett társalogniuk dolgokról. Felicity Isabel előtt nagyon nehezen tudta mindig is elrejteni az érzelmeit Oliverrel kapcsolatban. Ebben az időszakban kezdett el valami teljesen átfordulni a páros között. A legjobban ez akkor mutatkozott meg, amikor Isabel meg is jegyezte, hogy a magánrepülőjét Oliver valószínűleg arra használja, hogy Felicity-vel enyelegjen. Mint később kiderül, valószínűleg nem fog távol állni ez a megállapítás a valóságtól! Azonban Oliver itt még hevesen tagadott mindent. Pedig már ekkor észrevehető volt, hogy Felicity tényleg nem csak a társa, hanem mint nő is tetszik neki és ezt Isabel nagyon jól látta. Emiatt is gyűlölte talán annyira Felicity-t. Felicity egyébként később meg is jegyezte vele kapcsolatban, hogy Oliver sokkal jobb nőt érdemel szerinte és amikor kiderült, hogy a nő valójában gonosz, megjegyezte, hogy mindig is utálta őt. Isabel pedig Diggle-lel közbeni harckor jegyezte meg, hogy minden vágya végezni Felicity-vel, azonban a lány hamarabb túljárt az ő eszén. Isabel már több gondot nem okoz, ugyanis Nyssa megölte őt.

Felicityt elrabolja Vertigó Gróf: Ez az eset tökéletesen megmutatja, hogy már milyen komoly érzelmeket táplál egymás iránt a párosunk. Ugyanis Vertigó Grófnak is feltűnt, hogy Oliver mennyire védelmezi Felicity-t. A lány ugyanis a Gróf előtt könyörgött Olivernek, hogy ő nem ér ő annyit, hogy miatta megszegje az esküjét Oliver. Azonban ekkor Oliver nem habozott egy másodpercig sem, - hogy öljön-e Felicityért - megtette és nem is egy nyílvesszőt hajított a Gróf szívébe. Érdemes megfigyelni Oliver arcát, ahogy rögtön ugrik a telefonhívás után és mennyire látszik a Gróf iránti gyűlölete az arcán, amiért az bántani akarta Felicityt! Később Felicity és Oliver több közös meghitt pillanat részesei is lesznek ez az eset után, ahol már nagyon érezhető valami közöttük!

Oliver vs. Barry: A legjobban talán akkor kezdtek elszabadulni különösen Oliver érzelmei Felicity iránt, amikor egy új nyomozó bukkant fel a városban, Barry Allen személyében. Barry-nek már kezdettől nagyon szimpatikus volt Felicity és viszont. Ezért pillanatok alatt remek barátok lettek! Ez Olivernek is feltűnt és valószínűleg már a féltékenység is közrejátszott abban, hogy megbízta Diggle-t, nyomozzon Barry háttere után. Amikor erre Felicity rájött, nagyon neheztelt Oliverre és a férfi igyekezett mindenhogy bocsánatot kérni a lánytól, még a Queen estélyre is meghívta Barry-t. Amikor pedig Oliver bajba került, Felicity könyörgött Barry-nek, hogy mentse meg a barátja életét és ekkor jött rá Barry arra, hogy Oliver az Íjász. Azonban Oliver elég dühös volt Felicity-re, amiért a lány vészhelyzetben el kellett árulja Barrynek a nagy titkot, aztán később lenyugodott a férfi. Barry megígérte, hogy megtartja a titkot és hazautazott. Később sajnos egy villámcsapás miatt kómába került a fiú, ezért Felicity elment őt meglátogatni a kórházban. Amikor visszatért, Oliver megvádolta őt, hogy nem tud koncentrálni a küldetésre, mert még mindig Central Cityben képzeli magát a lány. Felicity ekkor újra nagyon pipa lett Oliverre és elviharzott, Oliver később győzött bocsánatot kérni a lánytól és csodaszép dolgokat mondott neki, amivel szerencsére sikerült őt kiengesztelnie. Ez a néhány momentum volt az, ami rádöbbentette arra Diggle-t és Barry-t egyaránt, hogy Felicity és Oliver bizony sokkal többek már puszta barátoknál és társaknál. Diggle annyit mond Olivernek, hogy nem volt semmi baja Felicity-vel, amíg a lány nem találkozott Barry Allen-nel, célozva arra, hogy Oliver érez valamit a lány iránt! Barry pedig a vonaton jegyezte meg Felicity-nek, - amikor a lány másodszorra látogatta őt meg Central Cityben - hogy mindketten milyen szerencsétlenek a szerelemben, hiszen Iris és Oliver is jelenleg elérhetetlen számukra. Inkább adott egy csókot Felicitynek, hogy mindketten megnyugodjanak. :D Felicity arcán ekkor is tökéletesen kirajzolódtak az Oliver iránti érzelmei. Érdekesség, hogy Felicity Central Cityben ugyanígy megállapította, hogy bizony Iris volt az, akit anno neki Starling Cityben megemlített Barry. Barry gesztusai ezt helyeselték.

A "Fantázia-sziget" esete: Amikor éppen egy újabb nyomozás kellős közepén volt a kis csapat, Oliver elmesélte a többieknek, hogy Shado és Sara is ott raboskodott vele a szigeten, ekkor pedig előtört Felicityből a féltékenység, hogy mégis most Oliver egy lakatlan szigeten raboskodott, vagy inkább egy "Fantázia-szigeten" járt.

"Húzd vissza a fejed Central Cityből!": Ehhez az esethez még mindig a Barrys időszak köthető, amikor Felicity éppen visszatért Central Cityből, ahol Barry kómába esett egy villámcsapás miatt. Ekkor Oliver úgy érezte, - és már féltékenységből - hogy Felicity még mindig Barryre gondol, ezért fulladt kudarcba a küldetésük. Olyannyira nem lát az érzelmeitől, hogy amikor visszatér a terepről, csúnyán leteremti Felicity-t, aki dühösen visszavág neki! Az érzelmeik elszabadulnak, indulatokba válltanak és mindez Diggle előtt történik, aki most ismét meglátta, mennyire vonzódik egymáshoz a kedvenc párosa! Amikor Felicity dühében kiviharzik levegőzni a barlangból, Diggle meg is jegyzi Oliver-nek, hogy nem volt semmi baja Felicity-vel, amíg a lány meg nem ismerte Barry Allen-t.

"Miért van szüksége rám?": "Mert pótolhatatlan vagy!" Hangzik Diggle jól belénk rögzült kulcsmondata. Ekkor is felszínre törtek a férfi előtt Felicity valódi érzelmei Oliver irányába. Ugyanis Felicity úgy érezte teljesen tévesen, ő már felesleges egy olyan "tökéletes" nő mellett, mint Sara volt. Úgy érezte - szintén roppant tévesen - ő mindent csak tönkretesz, ráadásul nem is tud harcolni és Olivernek egészen biztosan csak púp a hátán ráadásul nem is annyira "dögös", mint Sara. Diggle ekkor már jól tudta, hogy mi folyik a páros között és meg is jegyezte Felicity-nek, hogy biztosan nehéz együtt látnia a párost. Felicity ekkor ezt még tagadta és arra fogta, hogy amiatt szomorú, neki talán már nincs helye ebben a csapatban. Diggle ekkor megnyugtatta őt, hogy Olivernek azért van rá szüksége, mert ő egy pótolhatatlan személy. Később Oliver is beszélni akar erről Felicity-vel és ez is Diggle előtt történik. Nagyon meghitt pillanata lesz Felicity-nek és Olivernek. Itt mondja meg a leányzónak Oliver, hogy ő mindig is a csaja lesz! Később kiderül, hogy nem csak barátilag lesz az!
 
A megtévesztő hadművelet: Itt már direkt az volt a páros szándéka, hogy elhitessék Slade-del, ők szerelmesek egymásba. Tulajdonképpen az igazságtól nem állt messze az egész, hiszen amikor már Oliver színlelt szerelmet vallott a rejtett kamera előtt Felicity-nek, valójában már azt komolyan gondolta és az arckifejezése sem tudott hazudni! Felicityt tulajdonképpen azzal tévesztette meg, hogy azt hitte a lány, csak színlelés volt az egész. Mindesetre Slade-t sikerült átverniük, de a férfi hiába rabolta el Laurelt, már korábban is látta, hogy Felicity iránt még mélyebb érzelmeket táplál Oliver.
 
"Talán Felicity változtathat a dolgokon és te szereted őt!": Ezt a mondatot Diggle jegyezte meg akkor, amikor látta, most már egyre nyilvánvalóbb a páros flörtje, ahogy egymásra néznek, a tekintetük, a mosoly az arcukon, az érintéseik. Ezt mutatta az a jelenet, amikor Felicity megajándékozza Olivert a páfránnyal és nyílt flörtölésbe kezdenek egymással Roy és Diggle szeme előtt. Olivernek mondta ezt a különleges mondatot, aki először próbált mentegetőzni, hogy csak Slade-t akarta becsapni azzal, hogy azt mondta szerelmes Felicity-be, de Diggle segített rádöbbeni arra, hogy csak önmagát csapja be ezzel a "be nem akarom ismerni" dologgal. Oliver mosolygott és rájött arra, hogy lépnie kell, mert igen is szereti Felicity-t, ezért elhívta a lányt randizni! Végre CSODA TÖRTÉNT! <3 Szerelmük pedig azóta is töretlen!
 
"Miért, mert ő az exbarátod?":
 
A pszichológusnőnél:
 
Vallomás Carrienek:
 
Féltékenységtől törés-zúzás:
 
"Oliver nem halhatott meg!!": 
 
(C) ARROWOLICITY.GP
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.