Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Olicity Missions

 

Felicity és Oliver nemcsak egy pár a való életükben, de kitűnő partnerek is a munka terén. Többször is előfordult már az elején, hogy Oliver és Digg mellett, Felicity is bátran terepre ment, mégha az a küldetés veszélyesnek is tűnt. A lányt az sem érdekelte, ha az életét kockáztatja, a lényeg számára a sikeres akció volt és hogy a barátai büszkék legyenek rá. A legtöbb esetben, Oliverrel ketten mentek, de volt amikor a többiek segítségére is szorultak. Az alábbiakban elolvashatjuk milyen küldetéseket oldottak meg közösen Felicity és Oliver, időnként a társaikat is bevonva a sikeres cél érdekében.

A csalétek: Felicity legelső közös küldetését kezdte meg Oliverrel és Digg-vel. Ekkor egy önmagát, "Cselezőnek" hívó férfi tartotta rettegésben a várost. Ha valaki nem engedelmeskedett neki, azt egy robbanó gallérral ölte meg. A lány kinyomozta Oliveréknek, mi lesz a Cselező következő lépése, azonban ehhez egy nagyon drága ékszert kellett adományozzanak az estélyre. Felicity vállalta, hogy csali lesz és meg is találta az elkövetőt, azonban mikor visszatért Oliverékhez egy csinos kis gallér diszítette a nyakát ékszer helyett. Felicity nagyon megijedt, - hogy meg fogja ölni őt a szerkezet, esetleg másokat is - de a srácok egyből a segítségére siettek és megpróbálták hatástalanítani a szerkezetet. Felicity közben navigált Olivernek, merre találja a gazfickót. Oliver Felicity szakértelmének segítségével, gyorsan megtalálta az elkövetőt és így  a lány is sértetlenül megúszta az életveszélyes helyzetet.

Küldetés a kaszinóban: Amikor Oliver összeveszett Diggle-vel, Felicity töltötte be köztük - több-kevesebb sikerrel - a villámhárító szerepét. Diggle túl makacs volt ahhoz, hogy visszatérjen a csapatba, így Felicity úgy döntött kézbe veszi a dolgokat és könyörög Oliver-nek, hogy menjenek ketten terepre. Oliver először hallani sem akart a dologról, mégis Felicity elég meggyőzően érvelt és így a férfi belement a tervbe. Azonban Oliver kikötötte Felicitynek, hogy csak is az ő játékszabályait követhetik. Felicity beleegyezett és megpróbálta beleélni magát a kártyaszámoló szerepébe. Amikor a kaszinó elé értek, Felicity kicsit izgult, de Oliver megnyugtatta őt, hogy mindent figyelni fog hátulról és folyamatosan kapcsolatot tartanak majd bluetooth-on. Ekkor történt meg köztük először egy nagyon aranyos kis párbeszéd. Felicity kicsit félreérthetően fogalmazott, emiatt kínosan érezte magát és rögtön kimagyarázta a dolgokat. Ezután Oliver kérte, hogy figyeljen tovább és a lány nekiállt Black-Jackezni. Könnyedén vette az akadályokat, hiszen éles elméjét alkalmazta. Így a lány a nagyfőnöknek pillanatok alatt gyanús is lett. Hiszen képtelen volt veszíteni a kártyán, óriási téteket nyerve. Behívatta hát a lányt az irodájába és Felicitynek még épp időben sikerült bepoloskáznia a nagyfőnök irodáját. Úgy tűnt elengedik őt, - miután "sajnos lelepleződött" - azonban mikor éppen elindult volna ki az ajtón, hirtelen elfogták őt és összetörték a bluetooth-ot is. (Azonban Felicity és Oliver jól kidolgozott terv szerint jártak el és számítottak erre a húzásra.) Oliver ekkor észrevette, hogy baj van és azonnal a lány segítségére sietett. Felicity biztonságban érezte magát és nem félt, mert tudta Oliver hamarosan megmenti őt. Így is történt. Felicity fejéhez ugyan pisztolyt szegeztek, de Oliver egy jól irányzott nyíllövéssel leterítette a férfit és megtudták, hogy mi történt Walterrel. Először átejtették őket Walter állítólagos halálával kapcsolatban, azonban Felicity és Oliver nem adták fel a reményt, ezért tovább nyomoztak, míg végül sikeresen megtalálták Waltert és még Oliver és Diggle is kibékültek. Így ez az akció óriási sikerrel és sérülésmentesen zárult.

Lift helyett inkább veled utazom: Amikor Oliverék rájöttek, hogy talán Malcolm Merlyn állhat néhány piszkos ügy mögött, Felicity közölte a csapattal, hogy be kellene jutnia a központi számítógéphez, a nyomozás befejezéséhez. Csak hogy a főszámítógépet Merlyn a huszonötödik emeleten tartotta és így nagyon nehéz bárkinek a bejutás. Amikor Oliver azt mondta, hogy odamennek, Felicity egy pillanatra meghökkent, majd belement Oliver tervébe. A lány itt Big Belly Burgeres alkalmazottnak álcázta magát, Oliver pedig Tommy-hoz kért időpontot. A páros így tudott eljutni a liftig, ahol elintézték, hogy csak ketten maradjanak, majd rögtön neki is fogtak a küldetésüknek. Felicity és Oliver aztán kimásztak a liftből, Oliver pedig kilőtt egy nyílvesszőt, aminek segítségével átlendültek az akna másik oldalára, ahonnan sikerült kijussanak a huszonötödik emeletre, ahol Felicity gyorsan nekiláthatott a számítógépen lévő adatok átmásolásához. Oliver eközben meglátogatta Tommy-t, de visszafelé útját állták, így nem tudott időben Felicityért menni. A helyzetet Diggle tudta egyedül megmenteni, aki közben biztonsági őrnek álcázta magát. Így mind a hárman sikeresen megmenekültek és az adatokat is megszerezték.

Szigetes kalandok:

Többet nem leszek pszichopaták csalija: Felicity másodszorra vállalkozott egy őrült csalijának. A lánynak ugyanis sikerült kiderítenie, hogy az új gazemberük olyan nőkre vadászik, akik egy bizonyos "Mermaids" cégtől veszik a kozmetikai termékeiket. Felicity is elment az összes boltba, ahol ilyen termékeket lehetett beszerezni. Ezzel a kis csapatnak (Quentint is belevonva) az volt a terve, hogy felkeltse a piszichopata figyelmét. Ami sikerült is. Oliver, Diggle és Lance, - aki dühös volt, hogy kockáztatják Felicity életét - is hátulról fedezték a lányt, de egy pillanatra nem figyeltek, így a férfi elkapta Felicityt. A csapat azonnal meghallotta a lány kiáltását és rögtön a férfi nyomába eredtek. Felicitynek sikerült kibújnia a férfi szorításából, - Oliver nyílvesszőjének hála - de sajnos megsérült, amikor nekivágódott az egyik szállítmánynak. A küldetés sajnos kudarcba fulladt, de később minden megoldódott. Hála az Égnek Felicitynek sem lett komolyabb baja és az elkövető is megkapta méltó büntetését.

Felicity kontra Órakirály:

Robbantsuk fel az Alkalmazott Tudományok részleget: 

Leszek az ál-szerelmed:

A csapatmunka mindig szuper:

Állítsuk meg a metahumánt:

(C) ARROWOLICITY.GP

 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon