Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Emily Bett Rickards - Imádok együtt dolgozni Stephen Amellel!

2016.02.01. 19:43, Piper

Sziasztok!! Ismét. Találtam egy fantasztikusan friss interjút a mi Csodálatos Csodaszépségünkkel!! Beszél benne többek között az új filmjéről, arról, hogy mennyire imád együtt dolgozni Stephen-nel, Felicity jövőjéről és arról, mennyire szeretik az Olicity-t. Nézzük is! Jelzem, egy picit átmagyarosítottam, de a lényege ez, kiemeltem a fontosabb részleteket, nem szó szerint fordítottam. Érdemes megfigyelni, Emily nemcsak Katie-ről nyilkatozott mindig csodálatosan, de ahogy most Stephen-ről beszélt, egyszerűen zene volt füleimnek, imádom ezt a csajt és a hapsit és ezt a komplett párost is, megveszek értük, ENDGAME KÖTELEZŐ!

EM: Vendégszereplőként kezdted az Arrow-ot, most pedig már főszerepet töltesz be. Hogyan változtatta ez meg az életedet?
Emily: Nos ez rendkívüli módon megváltoztatta az életemet. Elmész egy meghallgatásra, majd négy év múlva is még kitartasz, őrület. Ez egy nagy család, mely szerves része az életemnek. Néhány nappal ezelőtt pont beszélgettem erről az egyik producerrel. Annyira furcsának találtam azt, hogy Felicity élete bizonyos mértékben összekapcsolódhat az enyémmel is. Néha az a karakter, akit el kell játszanod, arra döbbensz rá, hasonló cipőben jársz, mint ő. Hasonló gondolatok jártak már egy ideje a fejemben, hogyan is lehet ez egy színésznél és a karakterénél.

EM: Jelenleg Felicity igen csak nehéz időszakon megy keresztül. Hogyan ért az, amikor megtudtad, hogy Felicity-t lövés éri majd és lebénul?
Emily: Az egyik igazán oltalmazó dolog, az ő hozzáállása volt ahhoz, ahogy a rokkantság megváltoztatja majd a jövőjét. A történet megmutatja, ahogy Felicity megpróbál együttélni azzal és elfogadni azt, ami történt vele és megpróbál pozitívan hozzáállni a dolgokhoz.

EM: Te és Stephen Amell rengeteg közös jelenetet forgattok együtt ebben az évadban. Milyen érzés ilyenkor Felicity bőrébe bújni?
Emily: Imádjuk azt, hogy együtt dolgozhatunk! Imádjuk Felicity és Oliver minden közös jelenetét! Olyan kis szórakoztatóak és kreatívak. A párbeszédeik egyszerre zártak és energikusak. Igazán képesek megérteni egymást. Igazán szórakoztató így ez az egész, hiszen nemcsak, mint karakterek, de mint színészek is már négy éve ismerjük egymást. Imádok együtt dolgozni Stephen-nel. Ez az egyik csúcspontja a munkámnak. Ezek a karakterek igazán vígaszt tudnak nyújtani egymásnak, igazi lelkitársai egymásnak, akik őrülten szerelmesek egymásba, ugyanakkor rendkívül bonyolult és veszélyekkel teli a kettejük kapcsolata. Láthatjuk ahogy a szerelmük sikeresen ellenáll a megpróbáltatásoknak, vagy éppen ahogy csatáznia kell mindennap valamivel.

EM: Hogy viszonyultok ahhoz, hogy ennyire sok elfogult rajongótok van, akik nap, mint nap azért izgulnak, hogy az "Olicity" párosa örök időkig kitarthasson?
Emily: Ez egyszerűen egy igazi csoda! Őszintén! Sosem gondoltuk, hogy ez valaha is ekkora hatással fog bírni, hogy létrejön és mi annyira hálásak vagyunk ezért. Először fogalmam sem volt arról pontosan, mi is ez az "Olicity". Egyik alkalommal megkérdeztem az egyik barátnőmet, Carina-t, - ő MacKenzie-t játszotta az Arrowban - hogy figyelj már, mi ez a twitteremen, ez az "Olicity", vagy micsoda? És akkor szembesített vele Car, hogy ez bizony te vagy Emily és Stephen, a ti karaktereitek összemosott fanbeceneve! Egyszerűen tényleg fogalmam sem volt arról, hogy ekkora jelentősége lesz ennek az egésznek és természetesen hihetetlenül hálásak vagyunk ezért, nyilván! Mi valami igazán valódit akarunk megmutatni. Egy olyan világban, ahol szuperhősök és mágia is létezik, igazán valódi, ahogy lehetetlen helyzetekben is megpróbálja magát stabilan az oszlophoz kötözni. Megpróbáljuk ezt a kapcsolatot érdekesnek, erősnek és remélhetőleg egészségesnek fenntartani.

EM: Charlotte Ross is visszatért ebben az évadban. Hogyan hat ez Felicity-re?
Emily: Donna képes egyedül olyasmit előhozni Felicity-ből, amit senki más sem. Most, hogy ez jó vagy rossz dolog, ezt nem tudni pontosan. A vicces az, hogy minden szülő képes valahogy előbújtatni azt a kisgyermeket, aki még benned rejtőzik és ők ezért a legjobbak. Donna egy olyan szingli anyuka volt, aki nagyon sok mindent feláldozott azért Felicity-ért, hogy felnevelhesse a kislányát. Felicity sorsát megkönnyíti, hogy Donna ott van mellette és hát Charlotte-tal a munka mindig elképesztően szuper tud lenni!

EM: Milyen érzés fogott el, amikor megtudtad, hogy Colton visszatér a show-ba?
Emily: Ez egy valóra vált álom volt! Őszintén remélem, hogy Colton minden évadban, minden epizódban visszatér. Imádom őt, a legjobb barátom, nagyszerű emberi lény. Nem félek bevallani, hogy az ő epizódjai, igazán gyilkosak!

EM: Milyen volt eljátszani egyszerre két karaktert is a múlt heti epizódban?
Emily: Felicity és Goth Felicity megformálása a valaha volt egyik legnagyobb és legmenőbb kihívás volt egyben, aminek részese lehettem! Ezt a jelenetet valójában ketten játszottuk el, Ali Liebert-tel. Az egyik legtehetségesebb színésznő, akivel valaha dolgoztam! Általában mindig ő játszotta azt a karaktert, aki velem szemben volt. Ugyanaz a smink, ugyanaz az öltözék, aztán fordítva ő nála ugyanaz a a smink és ugyanaz a frizura, mint nálam és így tovább, stb... A jelenetet, másfél napig forgattuk. Számomra ez valami eszméletlen érzés volt, annyit forgattunk és olyan jól telt, esküszöm bár mégegyszer meg tehetném majd!

Imádom Tatiana Maslany-t, imádom az "Orphan Black"-ot, végig ez járt a fejemben. Talán soha többet nem jut esély még egyszer duplát játszani.

A továbbiakban Emily megemlíti azt, hogy csodálatosnak tartotta a "Brooklyn" forgatókönyvét is, a régi 50'-es éveki Montreáli forgatást, stb. Továbbá feltettek még neki néhány villámkérdést. Ha jól értelmeztem kiskorában igazi Totally Spies (Született kémek) és Salir Moon rajongó volt. Ahogy én is imádom a Született kémeket, nagyon a mai napig is. Colin új sorozatának óriási függője és állandóan rámered a képernyőre és agyontapsolja amikor viszontláthatja jóbarátját benne. Úgy értelmeztem kedvenc régi szuperhősös filmjeként, a "Batman"-ről is szót ejtett, hm. és most a Green Arrow, nagy eséllyel.

Fordítottam: X

A legjobb shipper-pillanatok 2015 - Németország

2016.02.01. 18:15, Piper

Sziasztok! Nekem ma már elkezdődött a második félév szorgalmi időszaka, - hiába nekünk, ha február 1. akkor az kőkemény kezdés -  ezért gőzerővel vissza kell állnom a kerékvágásba. Viszont továbbra is ez a lapom marad az egyetlen, ahol mindvégig teljes aktivitást élvezhettek majd továbbra is. Ez így marad, akármennyi házival vagy tanulnivalóval is halmoznak el! Ha valami nagyon-nagyon-nagyon vészes dolog jön közbe (mondjuk kirándulós gyakorlat), időben jelzem és akkor is beszervezek egy vészszerkesztőt. Szóval nem maradtok friss nélkül, tutira! Ezt megígérhetem!

Most viszont találtam még a napokban egy pár német cikket, amelyekből az egyiket most le szeretném fordítani nektek. A másik már félig-meddig elavult, de azért majd arról is hozok némi említést. Ez a cikk, amivel most készültem nektek olyan shipper-pillanatokat mutatnak be nekünk, amiket a legjobbnak ítélt a szerkesztő a 2015-ös évből és bizony helyet kap rögtön első említésként a kedvenc párosunk! A fordítás saját nyelvtudás alapján készült és némi magyarosítással.

Ahogy tehát a cikk írója is fogalmaz, bőven volt részünk kedvenc sorozataink terén; örömben, bánatban, szívszakadásban és egy jó adag szexben. Bemutatja a Top5-ös kedvenc páros-pillanatot. Rögtön elsőként említik meg kedvenceinket, ahol már egy "se veled-se nélküled" huzavona után végre összejött a párosunk. Rövid ideiglenes EndGame-nek is már szemtanúi lehettünk, miután végre Oliver jól döntött a harmadik év után és elfogadta azt, hogy egyszerre tud Oliver Queen és Green Arrow is lenni és megkérte szerelmét, hogy tartson vele egy gyönyörű utazáson. Felicity ezer örömmel belement és a negyedik évre már azt láthatjuk, ahogy egy párként tértek vissza és ezek a pillanatok, amelyeket megosztanak velünk, valószínűleg minden rajongó számára egy igazi fénysugár a sötét pillanataiban a sorozatnak! X

És, ha már elkezdődött a sulim! Van számotokra egy óriási meglepetésem is! A németet továbbra is csiszolom a lehető legjobbra, míg a suliban végre lehetőséget kaphattam arra, hogy az angoltudásom is komoly fejlődésnek vethessem alá, így sokkal precízebben tudok majd nektek fordítani és sokkal gyorsabban is. Egyelőre azt nem mondom, talán olyan gyorsan, hogy feliratokat is fogok tudni magyarosítani, de meglátjuk, ami késik nem múlik. Egyébként csak ti miattatok és a sorozat miatt vállaltam be most első sorban az angolt egy szabadon választható órámnak, meg amúgy is tetszik, de más esetben ráértem volna még vele, azonban most úgy érzem létfontosságú és elengedhetetlen ahhoz, hogy akár a Comic Con eseményeit is már tisztábban megérthessem a nyáron, még ha lesznek olyan rendes látogatók és részletes tájékoztatást is adnak nekünk magyarul, én azért még igyekszem valami plusznak is utánanézni és ahhoz bizony elengedhetetlen a jó angoltudás. 

Ma még elképzelhető, hogy jövök. És köszönöm az eddigi stabilan vezető 3. helyet a honlapszavazáson, nagyon édik vagytok! És ne feledjétek áprilisban a legjobb párossá kell varázsolnunk ismét az Olicity-t, szal hajrá, hajrá, a tapadós-ragadós bejegyzésben minden részletesen!!

Szavazzatok a párosunkra! - Hajrá!!!

2016.01.31. 23:06, Piper

Van egy lap, ahol a szavazás 2016. áprilisáig tart, Olicity párosunk számára esély nyílt, "2015 legjobb párosa díjra". Toronymagasan az élvonalban vannak már most is! Segítsük őket továbbra is! Ehhez pedig katt, ide! Facebookon is már megosztottam a nagy szavazási lehetőséget! Hűha! Mikor ezen bejegyzést írtam, bizony ők vezették az első helyet, majdhogynem toronymagasan! Ezaz! Olicitysek, csak így tovább és hamarosan újabb díjat zsebelhet be a párosunk és azt hiszem emögött semmi csalás, hiszen ahogy látom csak egyszer lehet szavazni és jelenleg még az Outlander párosa is csak második mögöttünk, akikkel szinte az állandó versengés megy az első helyért!

EZ EGY RAGADÓS BEJEGYZÉS!! A FRISSEKÉRT TEKERJ LEJJEBB!!

4x12 - Új ausztrál promo Dahrk feleségével

2016.01.31. 13:40, Piper

Sziasztok, amint írtam korábban elég forgalmas a hétvégém, valószínűleg legközelebb majd este tudok még ideülni. Addig is hoztam egy új ausztrál promo-t, amelyben felbukkan Dahrk felesége is, mint Oliver új vitapartnere a polgármesteri rangért. Az biztos, ha ez a nő nyerne, ami valószínűleg nem így fog történni már csak a rész végéből is ítélve, akkor minden elveszne Star City számára. Szabii is készített nekünk az egyik promo-hoz magyar feliratot, majd azt is elhozom. Addig is nézzük csak meg, amit már facebook-on is korábban megosztottam. Ki mit gondol amúgy a nőszemélyről? Ma, illetve hát holnap éjszaka pedig ne felejtsétek el, számunkra igencsak kedvező Arrow rész fog következni, mely Felicity múltját elemzi, most először magyarul, némi Olicity-vel megspékelve.

4x11 A.W.O.L. - Szerkesztői kritika

2016.01.30. 22:05, Piper

Sziasztok! Elnézést, hogy a megszokottnál később jelentkezem, de ma igencsak forgalmas egy napom volt, ami holnap csak folytatódik, hiába ki kell használni az utolsó szabad hétvégét a második félév kezdete előtt.

Megnéztem az új részt és egész egyszerűen lehengerelt, annyira imádtam! Úgy örültem, hogy ismét Diggle-s központú részt kaptunk, némi Felicity-központtal fűszerezve. Jaj, tökéletes volt, hát még a minőségi Olicity jelenetek, ha még nem is mennyiséget kaptunk. És akkor nézzük is! Spoileres!

Először, érdekes volt ez a "SHADOWSPIRE" - "A.R.G.U.S" - "H.I.V.E. hármas spirálja. Úgy érzem lesznek itt még érdekes dolgok ezekkel kapcsolatban és mind összefügg majd Damien-nel is, ahogyan hallhattuk. Ugyebár sok mindent a visszaemlékezésekből tudtunk meg ezekről a szervezetekről, ahogy azt már korábban nekünk Dave is elárulta. Igazán kedveltem John és Andy testvéri szálát ebben a részben, ahogy megmutatták a régi Andy-t és azt, hogy most mivé vált. Bár akármennyire is az amit művelt a családjáért, valami csodálatos volt, még mindig nem tudok 100%-ig megbízni ebben az emberben, érzem, hogy itt még valami történni fog miatta és az nem jó lesz. Ugyanakkor nagyon szeretem Andy-t, valamiért muszáj őt kedvelnem, talán azért mert az egyik imádott karakterem bátyja. Lehetséges. Hiszen a Diggle tesókban akkor is merem hinni, hogy a jó képes felülkerekedni a rosszon, még ha egyik oldalról ez nem is úgy fest, most megmutatta ami lehetségessé válhat a jövőben. Oké ezt most elég furcsán fogalmaztam meg, de remélem értitek és már késő van és fáradt vagyok, bocsi.

Aztán, hát ami végig Diggle körül forgott, csak még jobban megerősíti bennem azt a szeretetet, amit ez iránt a manus iránt érzek. Egyszerűen hihetetlen mire képes a családjáért, a barátaiért és a város védelméért. Fantasztikus volt, hogy a legjobb pillanatban érezte azt, mikor bízhat a testvérében, ahogy Lyla-t próbálta mindenáron védelmezni és az A.R.G.U.S-os jelenetek, valami fantasztikusak voltak. Imádtam a Digglicity-s pillanatokat is a vége felé. A végét pedig még amikor először belekukkantottam a soriba, megkönnyeztem, ahogy Andy megismeri Digg életének másik legfontosabb nőjét, a kislányát. Istenem, azok a családi pillanatok komolyan felbecsülhetetlen értékkel bírtak. Remélem a fináléig nyomon követhetjük majd a Diggle család csodálatos pillanatait is. Jó volt látni egy kis hétköznapi Mrs. Michaels és Mr. Diggle pillanatot. Apropó itt még megemlíteném, hogy furi volt Amanda halála, de tényleg ezek után már megérdemelte, hogy megbűnhődjön a vétkeiért ő is, még ha az általa ítélt legjobb célokat is próbálta szolgálni. Remélem Lyla lesz az új vezető. És amit Felicity segített itt a csapatnak, az tényleg lenyűgöző volt.

Aztán térjünk át a többiekre. Quentin nem is szerepelt a részben, - valószínűleg Donnával járják épp a kaszinókat, vagy hasonló -  Thea és Laurel szereplése pedig nekem most amolyan mellékszerepnek tűnt, mindössze a csapatot segítették a harcban, azonban mint mindig most is ügyesen tették. De ez most nem rájuk összpontosult teljesen. Az azért tetszett, hogy Laurel-nek, kerületi ügyészként azért még civilben is van némi előnye a csapat részére, ahogy Felicity-nek is az igazgatóságból befolyt pénzt tekintve, ami jó a küldetések finanszírozásához.

Akciójelenetek számomra most is taroltak, kifogásolhatatlanok, perfektek voltak! A visszaemlékezéseknél is nagyon! Végre egyszer láthattuk azt milyen volt Diggle ifjúkorában az igazi hadsereg-meló. Nem egyszerű ez tuti, de hát az tudhatja, aki katona volt, vagy hivatásos katona, mint régen az én unokatesóm, aki szintén utazott kifelé, aggódtam is érte rendesen, mindegy. Tehát igen, nagyon jók voltak ezek is, különösen mikor a végén még Ryder (jól emlékszem?) is felbukkant, érdekes szált vetett fel ismét. És végre egyszer megint más múltjába is betekintést nyerhettünk, nem csak Oliver-ébe, bár tudom első sorban róla kéne szóljanak.

És ha már a múltnál tartunk! Másik fő szálunk a részben, Felicity és a múltjával való gyötrődése. Bejött az a teóriám, miszerint Goth Felicity nem igazán túl jó tanácsokkal fogja ellátni Felicity-t. Egy pillanatra meg is ijedtem, hogy így a rossz útra tereli a lányt és csak még jobban depresszióba esik, de szerencsére épp az ellenkezője történt és most világosodott meg igazán Felicity, hogy eddig sokszor a múltja árnyékát kellett játszania, azonban már örökre szakított vele szerencsére. Mindenesetre hihetetlen volt a csaj, imádtam a hallucinációt, nagyon kemény volt. Szuperet és nagyot alakított a két színésznő! (ha jól tudom Emily és a hasonmása játszották el a jelenetet) Ott majdnem lefordultam a székről a nevetéstől, ahogy Oliver a régi Feilcity felé fordul és ahogy rámosolygott, azzal a kis huncut vigyorral Goth Felicity, jóég! xD

Aztán a végére az Olicity, miután leírtam, hogy sajnáltam azért Chang halálát, normális fickónak tűnt. Na szóval, végre megkapta kedvencünk a kódnevét Oliver-től, "Overwatch", nekem nagyon tetszik, remélem nektek is és ugyebár a Batman-es dologra is volt utalás, így valószínűleg meg fog gyógyulni Felicity, hiszen később Oliver is céloz rá, hogy nem nyugszik addig, ameddig nem hozza helyre Felicity baját. Aztán itt nagyon tetszett ahogy pont Laurel adott tanácsot Oliver-nek és ő is próbálta rávezetni arra a férfit, hogy nem az ő hibája volt ami Felicity-vel történt. Egyértelműen kijelenthető az is, hogy Laurel is az Olicity hajót választotta. Laurel is egyből kiszúrta, hogy valami bántja Oliver-t és Oliver kiöntötte neki azzal kapcsolatban a szívét, amiről Barry-vel társalogtak, lehet kezd rájönni, hogy valójában annak idején rosszul döntött és lehet csak azért nem mondta el most Felicity-nek a dolgot, amikor hazaértek Starling-ba, hogy ne üssön még jobban vissza az idő, de hát valamilyen szinten ez megtörtént így is. Mindenesetre az egyik legcsodálatosabb pillanat tényleg a barlangos pillanat volt kedvenc párosunk között, ahol amellett a csudaédes kis bokszolás volt, Felicity-nek sikerült megértetnie Oliver-rel, (és megint csak ő tudott rá hatni!) hogy egyedül Damien a hibás amiatt ami velük történt és amiért le kell győzni az nem bosszú, hanem kötelesség és nem csak miattuk, de a város miatt is! Gyönyörű volt! Bravó Felicity, tényleg varázslatosan hatásos monológ volt! Imádtam, csak így tovább kislány és amit utána művelt, tanítani lehetne! A legutolsó jelenetük, amikor végre még Oliver is megláthatta Felicity korábbi énjét és egymásnak a fiatalabb, rossz énjeiket elemezték a hibáikkal és a mostani helyes útjukkal, mindent megért és asszem Oliver még a Goth Felicity-t is igazán szexisnek találta. Ráadásul nagyon édes és megható votl a pillanat, sőt az is, ahogy Oliver ígéretet tett szerelmének, hogy nem áll meg, amíg nem találja meg a módot, hogy újra járhasson és egyetértek vele, ugyanmár Felicity ne járna egy ilyen furcsa világban, az abszurd! Meg hát azért számtalan utalás is volt arra, hogy járni fog majd még. De nekem úgy összességében, tényleg tetszett minden jelenetük és az aprócska csókjuk is és az is, ahogy végre először hallottuk mindkettejüktől a 4. évadban egymás felé, hogy "Szeretlek!" és "Én is szeretlek!", vagy éppen Laurel-től a "Biztos vagyok benne, hogy ez az egyik oka annak, amiért ennyire szerelmes vagy belé!" és az "Igen!" és IGEN EGYÉRTELMŰEN! 10/10 pontot érdemel tőlem végre újra egy rész! Szép volt írók és producerek, köszönjük újra egy újabb lehengerlő epizódot!

(C) ARROWOLICITY.GP

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!