~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

6. évad 10. rész - Divided

Jóllehet Felicity és Oliver összeházasodtak, most olybá tűnik ismét csak hármukra, az OTA-ra számíthatnak. Ugyanis a Team Arrow feloszlani látszik, pont akkor, amikor mindenkinek a legnagyobb szüksége lenne a másikra. Oliver biztos benne, hogy hárman is elegendőek lesznek Cayden és Laurel megállításához, ám a Zöld Íjásznak valami olyasmivel kell szembesülnie, ami miatt arra kényszerül, hogy egy új szövetségest vonjon be a játékba. Eközben Dinah pedig ismét közelebb kerül Vincent-hez... The CW: 2018. január 18. csütörtök félévadnyitó!

Magyarország:

5. évad 21. rész -  Tiszteld atyádat!

Chase egyre inkább kezdi sarokba szorítani a csapatot és tovább rontani Oliver esélyeit. Ezúttal Oliver édesapját célozza meg, amivel tovább ronthatja legnagyobb ellensége lelkét. Oliver megmutatja Thea-nak az édesapjuk videóját...  Cool TV: 2018. január 13. szombat 14:10


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

2017.11.25. 23:23, Piper

Szép estét mindenkinek! Először is, nagyon gratula Ricco-nak és Claudiának imádtam őket az X-faktorban, ezt a szezont is időnként volt lehetőségem megtekinteni. Nagyon imádtam őket, amúgy bárki nyert volna, boldoggá tett volna, de ők különösen megérdemelték! <3 Másodszor elnézést, hogy másnap tettem közzé a bejegyzést, de mivel túl későn kezdtem neki a kritikának, már nem éreztem fittnek magam ahhoz, hogy befejezzem a bejegyzést és az epizódot. Szombaton eléggé lefáradtam. Mára azonban tegnapi datálással, de készen lettem szerencsére. És máris elhoztam nektek, amit remélem sokan vártok nagy izgalommal minden héten! :) SPOILER KÖVETKEZIK!

Eskü, olyan gyorsan haladnak a hetek most, mintha csak tegnap láttam volna az előző részt. :D De ez jó, annál hamarabb elérkezünk a legtutibb részekig, lásd hamarosan crossover-este és remélhetőleg Olicity esküvő. ^^ Na nézzük, nagyjából nézés közben írtam.

Már rögtön a legelején annyira boldoggá tett a rész, legalább 3 percen keresztül le sem tudtam vakarni a megható vigyort a számról, egészen odáig, míg lassan már az orromat kezdtem lógatni az FBI-os letartóztatás miatt. Tök helyes volt addig minden, ahogy Felicity és Oliver úszkált a szerelemben a nyilvánosság előtt is, - ahogy már Felicity-t is említi maga mellett párjaként mindenben - ahogy egy szép kis családot alkotnak William-mel, ahogy mindannyian adakoznak a családoknak, minden szép volt ezek megjelenéséig. Az egyetlen pozitív jó érzet csupán annyi volt, hogy végre William-et is hallani ahogy "apa"-nak szólította Olivert. Szegényke nagyon aggodalmas képet vágott, megértem a helyében én is ezt tettem volna.

Jaj komolyan, annyira fúúú ki nem állhatom ezt a nőt, ahogy ezt a kis idilli családot szétválasztotta. Olyan kis megható volt, ahogy William és Oliver megölelték egymást a kihallgatószobában. Jó látni, hogy mennyire jó apuka Oliver és remélem nem csak egyszeres apa lesz. Nagyon sajnálom most is szegényt. Nem lehet egyszerű így elszakítva a fiától és valóban kegyetlen volt előtte letartóztatni, ha már lehetett volna választani, legalább úgy hogy nem alázzák meg ezzel több tízezer ember előtt a polgármestert. Kérlek, a POLGÁRMESTERRŐL VAN SZÓ!! Hogy bánhatnak így vele? Ez a nő se Istent, sem embert nem ismer...

Digg-et imádom! Ajj, igazi csapatvezető vér csörgedezik az ereiben! Ott van millió egy gondja a kezével és néha a családja miatt is aggódnia kell, mégis most is elsősorban a város megmentésére koncentrál és még jobban, mint eddig valaha. Egy igazi ARANYEMBER! Nem hiába az egyik kedvenc karakterem a sorozatban. Remélem Felicity és Curtis szere segíteni fog az állapotán, mert nagyon nem ezt érdemli kedvenc fekete izompacsirtánk. :)

Szirént és Cayden-t tekintve, leginkább mint tűz és víz. Ahogy a legtöbb hacker, ahogy elnézem Cayden sem szereti, ha embereket ölnek a gonosz küldetések alatt, pedig Szirénnek ez a vérében van, szerintem abszolút élvezi. Márcsak amiatt is gondolom ezt, mert Cayden megjegyezte Fekete Szirénnek, hogy csak egy mondás volt, nem kell komolyan is venni, de láthatóan ő erre tojt magasról. Ráadásul az egyik fél megfontolt és óvatos, míg a másik heves és makacs. Hűha igazi nyerősen rossz páros! 

Amikor Oliver ott feküdt a börtöncella ágyán és Dinah-val beszélgetett, egy pillanatra eszembe jutott az az emlék, amikor az eredeti filmmel kapcsolatban fordítottam nektek egy cikket, ott is a Zöld Íjász egy Szökevény lett volna és ez egy kicsit ilyesmi hangulatot éreztetett. Lehet azért is vitték bele. :)

Folytatásért lapozz!

Emily Bett Rickards villáminterjú - Mitől annyira dinamikus az Olicity románc?

2017.11.24. 07:02, Piper
SPOILER!

Szép reggelt mindenkinek! Jól látjátok, már ilyen korán is készültem nektek frissel. Csak még egy picit igazgattam rajta, hogy elérhetővé tehessem. Nos, kaptunk egy cikket, mely abszolúte 100%-ban Olicity-ről szól, még hozzá amikor Vancouver-ben interjút készítettek főszereplőinkkel a forgatási szünetben. Ekkor ültették kamera elé kedvenc színésznőnket, aki boldogan mesélt a lehetséges Olicity jövőről és nézzük csak milyen nyugtató és örömteli válasszal készült számunkra...

Tehát, most hogy Felicity és Oliver számára egy újabb esély adatott, mennyiben lesz ez a kapcsolat gyümölcsöző ahhoz képest, mint amikor legutóbb egy tévedés miatt szakítaniuk kellett?

"Hogy úgy mondjam, ez egy fogós kérdés. Nem tudom pontosan mi a legmegfelelőbb válasz erre, de úgy hiszem Felicity és Oliver mindketten olyasfajta önmaguk, mint valami névérték. Ezt az életet irányítjuk. Ez az a dolog, ahogy egymás iránt érzünk. Hagyjuk összefutni ezt a két dolgot. Ellentétben azzal, hogy érzünk egymás iránt, hagyjuk figyelmen kívül azt, ahogy életünket irányítjuk. És ez 'vica versa' oda-vissza működik. Talán ez lenne a legmegfelelőbb válasz a kérdésre. Ez a 6. évad az, amikor megkaptuk a lehetőséget és igyekszünk minnél szórakoztatóbbá varázsolni azt." xx

6. évad 7. rész - Hálaadás szerkesztői betekintő

2017.11.23. 22:29, Piper
S P O I L E R!!

Sziasztok! Szép estét mindenkinek! Megkaptuk végre az éjszakai rész betekintőjét, így gyorsan elkészítettem hozzá a fordítást is és nagyon nagyon kíváncsian várom a legújabb epizódot. Ahogy nézem, tehát hétfőtől indul a crossoveres hét és utána gondolom már lesz egy-két hét szünet az Arrowban, mert a karácsonyi epizód így túl hamar lemenne. Bár lehet hogy idén nem raknak szünetet és ezért kezdték ilyen korán a forgatásokat is.

Digg: "Dinah, hazudtam neked és nagyon sajnálom. Többé már nem lesznek titkok köztem és közted."
Dinah: "Nincs több titok."
Wendy: "A 6. évad 7. része: 'Hálaadás' címet viseli. Speed Weeddel közösen írtuk, valamint Gord Verheul rendezte. Digg visszatért a csapathoz a 6. évad 6. részének végén és elismerte, hogy meggyűlt a baja a droggal, de most már elég tiszta, hogy beszéljen. Látni fogjuk, ahogyan felveszi a küzdelmet a sérülése ellen és megpróbál megbírkózni a ténnyel, hogy valószínűleg nem mindig lesz képes a száz százalékot hozni, amikor terepen vannak."
FBI-os nyomozónő: "Oliver Queen, Önt őrizetbe vesszük!"
Quentin: "És mégis milyen vádakkal?"
Wendy: "Oliver a saját problémáival kell megbírkózzon a városházán, aminek lesz néhány igazán érdekes kis utóhatása."
FBI-os nyomozónő: "Többet kaptam, mint azt gondolná. A beismerése, megkönnyítené mindkettőnk dolgát."
Wendy: "Az FBI egy jókora előrelépést tett az ügyük terén. Ki tudja, talán valami újabb kemény próbatételt kell majd kiállnia Olivernek a szemed láttára..."
Diggle: "Talán ez lesz a valaha volt legnehezebb probléma, amivel szembesülnöm kellett. Ha az emberek azt hiszik, hogy a 'Zöld Íjász' egy Szökevény, akkor a zsilipeket kinyitották..."

Emily és Stephen imádnak együtt dolgozni Jackkel! - Olicity és William spoiler!

2017.11.22. 23:06, Piper

Szép estét mindenkinek! Ma találtam nektek egy interjút, melyet még Emily-vel és Stephen-nel készített korábban a "Den of Geek" csapata. Ebben főként a karaktereik és William közötti kapcsolatot elemzik, valamint imádattal beszélnek Jack-ről, aki ugyebár William-et, Oliver fiát alakítja. Szerintük egy nagyon profi ifjú tehetség jelenik meg a személyében és ők nagyon megtisztelőnek érzik, hogy együtt dolgozhatnak vele.

Hozzáteszem, mivel egyedül fordítottam, itt-ott egy kis pontatlanság előfordulhat, tekintve hogy már hulla vagyok ilyenkorra, de azért a lényege ez. És hát, ezekkel a nácikkal csak a baj van... Alig kis ideje megjelent legújabb előzetes a bejegyzés tetején... Good night!

Az első válasz arra irányult, hogy mit várhatunk a közeledő "Hálaadás" c. epizódtól. Stephen szerint, "Pontosan olyan lesz, mint az összes többi ünnep, amelynek szórakoztatónak kell lennie, vagyis azonnal történik valami, de viszonylag boldog lezárással." Ahogy úgy tűnik, Oliver az ételre is gondosan figyelni fog. Beszél arról is, hogy Felicityvel hárman hogyan részesei ennek a kis családnak. "Imádom, hogy Felicity része ennek az Oliver-William dinamikának. Itt már nem olyasmiről van szó, hogy 'Hé, ki fogja kicserélni azt a pelust?'. Nem! William, már egy igazi kis felnőtt, aki nagyon szép korban van és korához képest igen éles eszű és érett gyermek. Felicity pedig remekül szót ért vele és ez nagy!" Stephen-nek több kedvenc jelenete is az volt, amit Jackkel alakíthatott. "Ő egy igazán nagyszerű színész!" Emily is teljes mértékben egyetértett Stephen-nel, sőt még inkább magasztalta a srácot. "Jack egész egyszerűen félelmetes. Überkirály a kölyök! Sajnos Jack elég messze lakik és legalább 3 órát autókázik, míg a forgatásra ér. A szülei nagyszerűek és mindenben támogatják őt. Úgy játszik, akár egy profi, aki alacsonyabb, mint én." Most végre úgy esett a lehetőség, hogy Hálaadást ünnepelhet a csapat, azonban Emily például már imádkozik egy "Halloween"-i epizódért is, ugyanis igen muris lenne egy ilyen részt összehozni. Hozzáteszem, szerintem is. Stephen megnyugtatóan beszélt az Olicity-ről is: "Ez most egy igazán kedvező állapot." Emellett hozzáteszi, "Azt hiszem a William-mel való kapcsolata örökre megváltozatott dolgokat az életében. Azt, hogy van egy fia, nem lehetne csak úgy kitörölni." És bármi is történjen, Raisa-ra is mindig számíthatnak. xx

HVFF Part 1 - Stemily Nocking Point

2017.11.21. 22:32, Piper

Szép estét mindenkinek! Ahogy ígértük, ezen a héten folyamatosan értesülni fogtok majd a hétvégi HVFF történésekkel kapcsolatban, hamarosan igazi spoilerek is érkeznek. Nessie már neki is fogott. Én addig elhoztam egy videót, amelynek a lényegét szintén lefordítjuk majd a hétvégén. Csak most a minősége miatt érdemesnek tartottam belinkelni, ráadásul olyan kis cuki, hogy muszáj megnéznetek! Cass bejelenti éppen, hogy Emily is csatlakozik most hozzá és a férjéhez meglepetésként. :) Hát igen még így sem nagyon láttuk együtt Stephen-t a sorozatbeli és a való életbeli feleségével. :'D

 

Magyarország egyetlen Olicity és legaktívabb Arrow rajongói oldala! Minden infó az aktuális 6. évadról és egyéb finomság    *****    Megjelent a The Sims 4 legújabb kiegészítõje, a Laundry Stuff Pack. Vajon megéri megvenni? Derítsd ki Te magad!    *****    Állatok - Könyvek - Zene - HobbiZoona Blog - Állatok - Könyvek - Zene - HobbiZoona Blog - Állatok - Könyvek - Zene -Katt    *****    Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk! KATT KATT KATT KATT    *****    Nem lehet saját lovad? Nevelj virtuálisan ITT! Nevelj, versenyezz, licitálj szebbnél szebb lovakra!    *****    -Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Naptár,Design!-    *****    The Resident - A kórházi drámasorozat január 21-én indul Matt Czuchry és Emily VanCamp fõszereplésével! Nézzetek be!    *****    Mindenféle kérdésedre õszinte választ kaphatsz a valódi Kérdõasztrológia segítségével.    *****    Részletes személyiség és sors analízis / születési horoszkóp / ajándék 3 év elõrejelzéssel. Most érdemes ide látogatni!!    *****    Ha diplomás asztrológust keresel, aki BECSÜLET KASSZÁS alapon ad tanácsot és INGYEN OKTAT, akkor keress bizalommal!    *****    A BIOTÉRKÉP AZ IGAZI KARMA! MEGMUTATJA PONTOSAN,MILYEN FELADATTAL SZÜLETTÉL.EGY PRÓBÁT MEGÉR. SOK SEGÍTSÉG MINDEN NAP!!!    *****    Megnyitott a madárvendéglõ! Gyertek vendégségbe ti is Mályvához és Pipitérhez! Irány a Mesetár!    *****    Megnyitottam cikkes, véleményes blogomat! Sok-sok érdekes bejegyzéssel várlak naponta, ne hagyd ki! - Alice    *****    Sztárokról és idolokról írok,ajánlókat hozok,tippeket és tageket osztok meg veletek!Nézz be egy blogkóros lány oldalára!    *****    Az igazi karma a horoszkópodban a Felszálló holdcsomópont,a Chiron,a Lilith (Fekete Hold),Rendeld meg most!Várlak, katt!    *****    családi adókedvezmény 2018 nyomtatvány letöltés, feltételek tudnivalók    *****    Rendelj születési horoszkópot és 3 év elõrejelzés ajándékba a tiéd. Ne feledd a horoszkóp a lélek tükre,bele kell nézni!    *****    családi pótlék utalás 2018 - csp utalás - utalás idõpontja 2018 - családi pótlék kifizetések !    *****    Ismerd meg az Olicity párost! Minden a Zöld Íjász címû sikersorozat imádott szerelmespárjáról! Mindennap friss!    *****    SZEREPJÁTÉK! Ha aktív oldalon szeretnél játszani, nézz be és légy része egy egyedi történetnek! Csatlakozz!