Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

7. évad 21. rész - Spoileres előzetes!

2019.04.30. 22:55, Piper

Szép estét mindenkinek! Ha minden jól megy, holnap megtekintésre kerül a legújabb epizód. Most viszont már eléggé aggódhatunk sok mindenkiért. Ahogy elnézem nagyon szorulni fog a hurok sajnos kedvenceink nyaka körül, de bízom benne, hogy Felicitynek és Olivernek épségben sikerül majd elmenekülnie, hiszen szerencsére ez az egy dolog biztos a jövőt tekintve. Ja igen és hamarosan folytatom a moduligazgatásokat is, plusz valamikor a nyár folyamán végre megnyitásra kerül a Legends lap is. :) Ja és most így hirtelen unokahúgom ballagásáról ugrott be, hogy most közelednek az érettségik, igaz? Mindenki, aki előtte áll, egy hatalmas kalap szerencsét kíván az arrowolicity.gp. <3 Ha meg akartok fogadni egy jó tanácsot, nem kell annyira rágörcsölni, segítőkész és kedves a vizsgabizottság. Én mindössze addig izgultam, amíg nem ültem le eléjük szóbelizni. Ja és igen, ellentétben Felicityvel, én sosem voltam egy géniusz matematikából, így attól féltem a legjobban az írásbelin, ettől függetlenül megcsináltam egy közepes eredményre, amit úgy képzeljetek el, hogy az volt a középiskolai teljesítményem legjobbja matekból, leszámítva néhány félévközi négyest. :D Szóval csak nyugi. Veletek vagyunk lélekben! <3

SPOILER!! - Betekintő az éjszakai részbe 7. évad 20. rész

2019.04.29. 20:12, Piper

Sziasztok. Bár ez lenne a kerek 4. évforduló, amikor az Olicity végre összejött, most van egy olyan érzésem, hogy nagyobb gondja lesz kedvenceinknek az ünneplésnél a látottak alapján. Úgy tűnik Emiko nagyon durván mozgatja a szálakat, ugyanis az egész Arrow csapatot bajba keveri, Olivert pedig beidézi a rendőrség. Sejtettem, hogy később tuti valami ilyesmi miatt kell elmeneküljenek Felicityvel. Ennél pedig csak még inkább rosszabb lesz minden a fináléban. Kiraktam a fordítást már face-re, de most itt is megosztom veletek. Miközben megtekinthetitek a legújabb sneak peeket is.

CSALÁDI KÖTELÉKEK - Oliver és Emiko harca elfajul, amely következtében régi ismerős arcok térnek vissza, míg mások szörnyű életveszélybe kerülnek... XX

7. évad 19. rész SPOILER! - Spartan admin kritika arrowolicity.gp

2019.04.27. 22:19, Piper
//olicitygaleria.gportal.hu/portal/olicitygaleria/image/gallery/1556470280_15.png

Szép estét mindenkinek. Végre csak ideértem. Vágjunk is bele a legújabb rész elemzésébe. A szokásosnál egy kicsit most rövidebb elemzés érkezik.

Legelőször is, nagyon örültem, hogy ismét egy Digg központú részt kaphattunk. Végre megint többet megtudhattunk egyik kedvenc karakterünk múltjáról. Már hiányzott. Viszont megállt bennem az ütő, amikor kiderült, hogy Digg fogadott fia (azaz Connor) a jó a jövőben és a vérszerinti fia a bűnöző. Anyám!! Hogy lehetett ilyen jó embereknek, mint Lyla és Digg egy bűnöző a fiából? Oké Mia is kemény kiscsaj a jövőben, de messze nem mondanám bűnözőnek. Azért Felicity mellett nehéz is lett volna azzá válnia. Mindenesetre asszem Connort jobban szeretem, mint JJ-t, ez most bebizonyosodott.

Szegény Digget sajnáltam, hogy elvesztette a múltban az apukáját. A tábornok meg szerintem biztosan nem direkt hagyta azt, hogy Diggék apukája meghaljon. Remélem a rész végére kibékülnek majd, mert tényleg nem néz ki rossz embernek a pasas.

Felicity!!! és Alena!!! Majd megfagyott a vér is bennem. Még jó, hogy egyiküknek sem esett baja, főként, hogy az egyikük babát is vár! Szegények, még jó, hogy időben érkezett a felmentő sereg. Pont a legjobbkor! De most már nagyjából kezd körvonalazódni számunkra, hogyan juthatott az "Archer" program illetéktelenek kezébe.

René cuki, hogy hinni akarja, hogy lehet még segíteni Emikon is, ahogy a szíve mélyén Oliver sem szeretné, ha a húga lenne az újabb főellenség.

Szegény Diggék, sajnáltam, hogy elrabolták őket, de így legalább esély jut "apucival" a békülésre és most már azt is tudjuk, hogy lett Johnból ennyire kemény és szuperjó harcos. És imádom az Olicity csapatmunkát, olyan dinamikusak együtt egy párként és csapattársakként is!

Woow nekem nagyon bejött ez az apa-fia dinamika. Én úgy látom a tábornok szereti a "fiát". Tessék még egy haláltitkos kódot is megosztott Dantéval, csak hogy az ne kínozza tovább Johnt. De kíváncsi vagyok, hogy a küldetés kapcsán mi ellen kellett megvédenie Johnt annak idején? Imádtam ezeket a jeleneteket, ahogy Alena és Felicity közös jeleneteit is folyton.

ÁÁÁ tudtam én, hogy a tábornok mennyire jó ember. Szegény John azért nehéz lehetett szembesülnie a ténnyel, hogy a biológiai apukája hanyagsága miatt veszett oda vele együtt három ember élete is.

Valószínűleg egy tipikus példa arra, hogy a múlt ismétli önmagát: Andy gonosszá vált, John szenvedett és jófiú maradt, korábban összetartó testvérek voltak, aztán ellenségek lettek; majd JJ és Connor szinte elválaszthatatlan barátok lettek, Connor a jó úton maradt, míg JJ elzüllött és szintén ki akarta nyírni a saját testvérét. Van egy olyan szomorú sejtésem, hogy Connor kénytelen lesz végezni a bátyjával a jövőben, ahogy azt John is meg kellett tegye. És woow. Mia és Connor, hm... még a végén tényleg lesz köztük valami.

Azért megint látszik, Felicity mekkora ész. Nem semmi harc megy egy programért, amit ő írt. Hihetetelen fegyverrel rendelkezik ez a lány, mert ha valakinek ilyen tudása van, mint neki és azt rosszra használná, már nem egyszer láthattuk Felicity "művein" keresztül, hogy milyen káosz történne a világban. A tudás, nem hiába hatalom! Na most mi a veszélyesebb, néhány nyil valaki hátsójába, vagy egy szupervírus, ami tönkretehet bármit a világon? Lehetne vitatkozni, főként, hogy egyes rendszerek meghackelésével létfontosságú gépek is leállhatnának, amivel nem biztos, hogy "csak" egyetlen ember halála lenne a fájdalmas veszteség..

És hoppá mik történnek itt még! Most ezt nem értem, Felicity megsemmisítette az Íjász programot? A másik meg, de éreztem, hogy igazam lesz és Dante ölte meg Emiko anyját!! Hát persze, hogy máshogy lett volna?

Szegény Oliver, ez annyira Don Quijote-szerű szélmalomharc, amit a húgával vív folyamatosan. Szó szerint is és átvitt értelemben is ütős volt a harcjelenetük a húgával.

Jesszus, a végén megkönnyeztem az apa és fia összeborulást. Olyan édes volt, amikor John azt mondja a tábornoknak: "Az, hogy hős lettem, azt Önnnek köszönhetem." Hát ennél gyönyörűbbet, Édes Istenem!! <33 A rész legszebb pillanata!!! és jó hír, hogy már tudni, Johnék anyukája még életben van :)) "Hívd fel anyádat." xd

És itt jön egy újabb sejtésem... Alena nézése a végén nekem egy picit gyanús volt, talán ő mégis elkezd dolgozni egy újabb "Archer" programon? Mert valahogy mégis csak lesz egy progi a jövőben és emiatt hibáztatja saját magát Felicity, hogy sosem kellett volna feltalálja ezt a dolgot, vagy megtartani a forráskódot?

Jézusom, hadsereget készítenek a jövőben az Archer program alapján? Ez tényleg pusztító lesz!!

Húúú és hát Emiko csak kinyírta végül Dantét. Fogat fogért, szemet szemért... Annyira jellemző a gonosz oldalról mindig ez a sablon: "Az anyád/az apád/a szerelmed/a testvéred, stb. csak gyengített téged, a tekintetben, hogy te légy a legkeményebb."

Remélem tetszett! Ez a rész is megérdemli a 10 pontot, izgalmas volt és élveztem és nagyon, de nagyon örültem, hogy jó részt Digg-központú volt, legalább az happy volt benne. Emikot azért egy kicsit megsajnáltam, hogy szembesülnie kellett az igazsággal, de Diggnek is, csak utóbbi legalább mondhatni "jól sült el", hiszen végre kibékült az apukájával.

(C) ARROWOLCITY.GP

Ismét egy gyönyörű rajongói alkotás - Olicity forever

2019.04.24. 22:43, Piper

Még nem láttam a legújabb részt, sziasztok Madárkáim újra. <3 Egyelőre olyan fontos spoilert nem találtam, majd pénteken jön egy nagyobb friss, mert akkor tudom leghamarabb hozni nektek a szokásos heti részkritikát és hátha a hétvége közeledtével jön még újabb spoiler a fináléhoz közeledve. Ne feledjétek május közepén sajnos már a 7. évadnak is a végére érünk, innentől kezdve még egy fél évadot kapunk, most még a Legendáknál is kevesebb résszel sajnos és az Arrowtól végleg búcsút kell vennünk, mint az első sorozat, amivel kezdődött az Arrowverse, maga az anyasorozat, ami megteremtette az egész világot, amiért a mai napig hálásak maradunk. <3 És soha ne mondd, hogy soha, hiszen Oliverék akár még a Legendákban is visszaköszönhetnek majd. Bátyám szerint megkockáztatható az a kijelentés is, hogy pár éven belül folytatják az Arrowot is. :P Igaz, hogy kevés esély van sajna erre, de azért cuki tőle, hogy igyekezett így vigasztalni.

7. évad 20. rész - SPOILERES BŐVÍTETT ELŐZETES!

2019.04.23. 21:48, Piper

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.