Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

7. évad 20. rész - SPOILERES ADMIN KRITIKA!

2019.05.04. 20:00, Piper
//olicitygaleria.gportal.hu/portal/olicitygaleria/image/gallery/1556995827_28.png

Sziasztok. Bocsánat, hogy ennyire kimaradok időnként, de most pl. a suli is sűrű programot vetít elém, ráadásul ballagáson, meg egyéb helyeken is voltam. Már itt is vagyok és folytatom, amit már tulajdonképpen a tegnapi nap során elkezdtem, csak kidőltem. Érdekes, hogy az egész rész egyfajta krimi volt. Őszintén megmondom, egészen a 30. percig kb. úgy gondoltam, ez a rész csak áll, aztán folyamatosan olyan dolgok kezdtek történni benne, amitől az állam is leesett! Húúú anyám, visszaszívom az első gondolataimat, pokoli jó rész volt!! Viszont ahogy elnézem nem igazán érdekli a készítőket (Olicitys szempontból), hogy Emilynek már csupán két része van vissza, mert alig kapunk Olicityt, legalább Felicity azért még mindig kap bőven műsoridőt.

Mivel most keveset állítottam meg a felvételt, egy rövidebb összefoglaló érkezik és lehet össze-vissza haladok. Ezért elnézést kérek. Szóóóval. Eszméletlen volt az, amilyen módon a többiek fedezték Royt, Dinahról végig azt hittem, hogy tényleg nem tudja, ki a tettes. Eskü Julianna nem csupán a való életben, de a soriban is eszméletlen színésznő!! Hihetetlen, mire képes egy csapat és a barátság, hogy az állását is kockáztatta azért, hogy megvédje ő is Royt. És tessék, tényleg bejött az, amit néhányan már tippeltetek, Roy valóban fel lett támasztva és ugyanolyan vérszomja lett, mint anno Thea-nak, vagy Sara-nak. Egyébként Oliver hibázott, mert elvileg Saranál is látnia kellett a vérszomjat, amikor a húgára vadászott a lány. Vagy tévedek? Már régen volt. :D Azzal viszont nem kicsit veszélybe sodorta mindenki magát, hogy Emikora kenték a két rendőr gyilkosságát, hiszen a végén nem kis sokkot okozott Olivernek a húga. Egek! Mi jön még itt?!

Szegény Renét is sajnáltam, hogy, még jobban igyekszik megmenteni a sötétségtől Emikot, mint maga Oliver. Szerintem nehezen tudja megemészteni, hogy egy ember, akiben ennyire bízott, így becsapta őket. Ez Oliverre is igaz. Oliver bármennyire is megértette és fáj neki, hogy a húga melyik oldalt választotta, szerintem még így sem lenne képes végezni vele. Bár igaz majdnem lenyilazta dühében, ha nem lett volna ott az a fal. Mondjuk egyrészről megértem a kitörését... ha nekem ilyen húgom vagy nővérem lenne... hát nem jönnénk ki valami jól az tuti. Mindegy én örülök, hogy fiútesóm van. :D De az, hogy Emiko közrejátszott az apja halálában, egek ennyire nem utálhatta! Robert akármilyen szemétláda is volt időnként, a maga módján azért szerette a lányát és emberek vagyunk, mind követünk el hibákat. Oliver ráadásul semmit nem ártott Emikonak, pusztán csak közelebb akart kerülni a húgához, hogy jó legyen a kapcsolatuk, erre csak azért akarja kinyírni a bátyját Emiko, mert még inkább bosszút akar állni az apján? Kegyetlen egy nő lett belőle a "Kilencedik Kör"-ben eltöltött idő alatt, ez nem vitás.

Bármi is történt, látszott, hogy Roy megbánta, én akkor is örülök a visszatérésének, nagyon!! <3 Annyira hatalmasak voltak a jelenetei. Imádom Arsenált, már nagyon régóta, ahogy Coltont is.

Már komolyan nem hiszem el, hogy senki nem jön rá arra, hogy Felicity terhes. xd Meg legalább a hitelesség miatt már egy icipicit megnövelhetnék azt a pocit valahogy. :D Amúgy megmosolyogtam párszor Felicity reakcióit ismét, többek között ezzel kapcsolatban, mikor Dinah mondja neki, hogy "eléggé visszaéltél a kajához való jogoddal". xd Ő meg "megadja magát." xd Vagy Roy értetlenül néz, mikor Felicity mondja neki, hogy érzelgős, meg a hormonjait is igyekszik kordában tartani. xd A kis Mia már nagyon mozgékony a mama hasában. :D 

Mivel az eleje nekem egy kicsit állt, én 8 pontot adnék erre a részre, a vége azért felhozta a dolgot.

Remélem tetszett, jóéjt!

(C) ARROWOLICITY.GP

1 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2019.05.05. 12:25
remete

Mondtam én hogy jól jöhetnek még azok a kutak Már csak az a kérdés,mi van Theaval?? Nyssa ott nevelőnösködik Mia mellet pár év múlva. De Theanak seemi nyoma. És úgy tűnik emikoval kapcsolatban is igazam lett A sötét leány felszabafította hatalamát,hogy halálthozzon az Ijászra,és minden követőjére. 

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!