~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

6. évad 23. rész - "Life Sentence" (6. Évadfinálé!!)

Eljött a végső leszámolás perce, Oliver igyekszik még egyszer Zöld Íjász igazságosztóként végleg végezni Díaz-zal, azonban az FBI-val való szövetsége nem túl sok jó következményt rejt önmagában, ám azért a szerelem, amit a felesége iránt érez, képes újra megerősíteni őt, hogy kibírja ami majd ezután vár rá... The CW: 2018. május 17. csütörtök

Magyarország:

6. évad - ???

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6, RTL 2, Cooltv, stb.


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie

Testvéroldal:

Ana Brenda & David Zepeda 2018-as új sikersorozata, másik lapom! <3

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

Spoileres előzetes a 6. évad utolsó előtti részéből!

2018.05.06. 22:07, Piper

2018.05.04. 22:28, Piper

Sziasztok! Kicsit megkésett dátummal, de még ugyanúgy 4-én elkezdtem írni a kritikát, szóval ugyanezen a dátumon is marad. Mindössze annyi történt, hogy a tegnapi nap úgy elúszott, hogy észre sem vettem, mert egy halom tételt kellett ismét megtanulnom. Júniusra már könnyebb dolgom lesz, akkor már ismét mindennaposak lesznek a frissek, de szerintem már május közepétől is, csak eléggé kuszább most minden, mint sejtettem. Elnézést, szóval itt vagyok és nézzük is.

Spoiler!

Először is egész egyszerűen fantasztikus, hogy ha még haragszanak is időnként Oliver-re, mennyire látszik kik az igaz barátai, bármikor kérdezés nélkül szívesen hazudnak az érdekében még a bíróságon is!! Egész egyszerűen elolvadtam az összes Íjász Csapatos tagtól! Komolyan!! Különösen Digg-nek a segítsége volt hatalmas, aztán René zseniális ötlete, ez a két személy... ha tehetném aranyszobrot mintáznék róluk!! <3 Sőt! Még a Fekete Szirén lépése is igazán emberi volt.

Már az elejétől is elolvadtam és az egész rész alatt, ahogy Felicity-n folyamatosan megfigyelhetjük azt, mennyire imádattal szereti a férjét és gondolkodás nélkül tanúzik hamisan miatta és az elemzés zseniális volt! :D <3 Szegény William-et is úgy sajnáltam, tök cuki volt amúgy, ahogy aggódott az apukájáért.

Jaj hát én eskü megzabálom René-t, Dianah-t és Curtis-t, akármennyire is pipák Oliver-re igyekszenek még hazudni is azért, hogy ne ítéljék életfogytiglanra!! Óh anyukám ez a tárgyalás de izgi, mostanában sok ilyet nézek, mivel jelenlegi nagy kedvenc telenovellám is erre épül. Mindegy is. Szóval, nem csalódtam Digg-ben, bármennyire is haragos most, akkor is megvédi Oliver-t a bíróságon. :)))

Végre egy rövid másodpercre kaptam már egy Felicity-Raisa jelenetet is. És milyen nagy volt már: "Mindketten tudjuk, hogy ő az." :D:D

Díaz-t a pokolra!! Szegény kis Zoé és szegény René, Istenem! René annyira jó és nem akarta bevallani, de ha a kislányával kényszerítik, teljes mértékben megértettem, nem hibáztatom, valószínűleg egy ilyen aljas zsarolással sajnos én is elárultam volna a barátomat, mert azért a gyermekem az a gyermekem és bármire képesek lennénk értük, bár még nem vagyok anya, de azért sejtem milyen ez. 

Hát én elolvadtam Oliver szavaitól, amit az ügyvédnőnek mondott!! Tuti egyébként úgy lesz vége a sorozatnak, hogy tényleg nem kell már többé Zöld Íjásznak legyen, mert az az álma, hogy egyszer ezzel ugyebár felhagyhat és akkor boldogan élhet a feleségével (apám, de jó ezt leírni!!) és a fiával is. De édi, ahogy még mindig őket védelmezi és ezért nem vallja be. <3

Így legyen 5-söm a lottón!! Emlékeztek a múltkor megjósoltam, hogy tuti visszatér az a bizonyos "Kaméleon". :D Sejtettem, mivel sehogysem függött össze, Tommy hogy lehet életben, sajnos.. Bár jobban örültem volna, ha tényleg visszatér, de már csupán a színész miatt is sejtettem, hogy ez lehetetlen. De legalább akkor is Tommy-t megmenthette volna Merlyn anno és akkor börtönbe vonulhatott volna most Oliver helyett, vagy valahogy elszökött volna a karakter. 

Ez a bírós fordulat, valami mesteri volt, atyaég!!! :'D És Oliver meg René de aranyosak voltak a végén! :)) De jó, hogy Oliver ideiglenesen szabad lehet. :) A valódi bíró pedig már úgy sem jelenthet többé gondot...

Díaz legutolsó mondata a részben, totálisan szívbajthozós... Nagyon féltem Felicity-t és bízom benne, meg persze abban is, hogy William-nek sem lesz semmi baja...

Volt ebben móka, érzelem, aggodalom, szuperség, cukiság, félelem, minden ami kell egy ilyen sorozatban, ahhoz hogy jó legyen! Igaz számomra túlságosan elhúzott volt az, hogy az egész rész csupán egy tárgyalásból állt, ettől azonban még izgalmasnak izgalmas volt, csak picit így olyan más volt. Én mindenesetre mondjuk egy 8 pontot adnék rá a 10 pontból!

Remélem tetszett, bár ez most rövidke lett! Következő tuti hosszabb lesz.

(C) ARROWOLICITY.GP

Spoileres produceri betekintő! - Az éjszakai rész!

2018.05.03. 22:46, Piper

Egy főszereplő már biztosan nem tér vissza a 7. évadra! - Spoiler!

2018.05.02. 22:51, Piper
Egek! De vajon ki lehet az... na attól nem kell félnünk, hogy OTA!

Úgy tűnik, ha esetleges haláleset történne az évad végén, meg van a legesélyesebb karakter rá. Illetve, ha csak egyszerű hirtelen távozás történne Star City-ből. Sziasztok!

Több internetes lap is már buzgón tünteti fel a honlapján, hogy Paul Blackthrone nagy eséllyel már nem fog visszatérni az Arrow 7. évadára. Ez azért is érdekes és egyben fájó is, mert már 6 éve folyamatosan megfigyelhetjük őt Quentin Lance szerepében, aki hol támogatta a csapatot, hol ellene fordult, de legutoljára a helyes úton folytatta tovább az életét. Ugyanis jól tudjuk, hogy most az Oliver-éket támogató polgármester szerepét tölti éppen a sorozatban. Hát remélem nem öli meg senki majd a polgit. Egyébként valamennyire nekem is fáj a távozása, mert már nagyon megszoktam Paul-t az Arrow képernyőjén, de ha ezt hozta a sors, el kell fogadjuk. Helyette legalább örülhetünk Colton visszatérésének. Nektek ki hiányzott/ki fog hiányozni a legjobban? Azt hiszem ezek után minden tekintetben az Arrow 7. évada egy igazi nagy megújulás lesz, kíváncsi leszek arra is, ez a megújulás vajon megéli-e majd a 8. évadot is... én remélem, igen! xx

Colin Donnel meglepetése - Visszatér az Arrowba? Spoiler!

2018.05.01. 22:09, Piper

Személy szerint egyszerre örültem és voltam nagyon meglepett, amikor megláttam az előzetesben Tommy lehetséges visszatérését. Mondom, ez most megint hogy lehet? Egy tuti, nem fog sokáig tartani sajnos, de nagyon kíváncsi leszek melyik Tommy ez és hogyan kerül oda, vagy nem-e éppen egy képzelgés. Aztán lehet most ténylegesen beáldozza magát Oliver-ért? Colin Donnel mindenesetre hagyott nekünk egy kis mókás videót még a héten adásba kerülő rész forgatásának idejéről. :) Csodás május 1-et. ^^

 

Légy te is Farmasi tanácsadó! Kötetlen munka, befektetés nékül, minõségi termékek, jó kereseti lehetõség!    *****    Sztárok/Bulvár: Tudj meg friss pletykákat, híreket. Katt!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Xtina Hungary - Minden, ami Christina Aguilera!    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** Nyereményjátékok *** Kereseti lehetõség *** Vásárolj kedvezményesen AVON termékeket!    *****    Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj! *** Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj!    *****    Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár     *****    FRPG &#9679; FANTASY SZEREPJÁTÉK &#9679;&#12300;&#914;&#923;SM&#923;IW&#12301; &#9679; FANTASY SZEREPJÁTÉK &#9679; EGY SZIGET + 24 MÁGUS &#9679; FANTASY SZEREPJÁT&Eacut    *****    Itt megtalálhatod a legfrissebb híreket, cikkeket, képeket a Golden Globe- és Oscar-díjas színésznõrõl! Katt!    *****    Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** AVON termékek *** Kereseti lehetõség *** Értékesítõ kollégákat keresek *** sminkek    *****    Esküvõi meghívók! Mindegyik kézzel készült, egyedi. Gyere, nézd meg az oldalamat.    *****    A legfrissebb Anime hírek , mindennap anime ajánló , mondocon képek , és hírek. Csatlakozz közösségünkhöz!    *****    Rendelj bármilyen asztrológiai elemzést,júniusban Te mondod meg,hogy mennyit szeretnél érte fizetni!Várlak az oldalamon!    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    NÁLAM NINCSENNEK AKCIÓK, MINDEN ASZTROLÓGIAI ELEMZÉS "BECSÜLET KASSZÁS", A KONZULTÁCIÓ ÉS OKTATÁS INGYENES.    *****    **** Nokedli-lapja****Családi magazin****18-98 éves korosztály mindent megtalál itt, játékoktól a hírekig*****    *****    KÜLÖNLEGES AKCIÓ A CSILLAGJÖVÕ OLDALON JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A HOROSZKÓP MEGRENDELÉSEID ÁRA!    *****    Minden héten anime/managa hírek , minden nap Anime ajánlók , Mondocon hírek. Itt nem fogsz unatkozni!! :)