~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

7. évad 2. rész - "The Longbow Hunters" 

Míg Oliver az életéért küzd továbbra is a börtönben, addig Felicityék minden erejükkel azon vannak, hogy végleg leszámolhassanak végre Díaz-zal. Oliver eközben mindent meg akar tenni azért, hogy megvédhesse valahogy a családját. Az epizód igazán nagy fordulatokban fog bővelkedni, melyben a fő cél, Díazt leszerelni számos veszély mellett.. The CW: 2018. október 22. hétfő (október 23. kedd MO.)

Magyarország:

6. évad - 2018. ősz??

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6 (első két évad ismétlése), RTL 2, Cooltv és Sorozat+ (össze-vissza)


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie Florerr Ali

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

Olicity mozifilm trailer - egy brutál jó rajongói fanvideó

2015.02.02. 00:00, Piper

Modulozgatás

2015.02.01. 16:11, Piper

Szép február elejét mindenkinek! Nagyon örültem, amikor láttam ma Ezinem megelőzött a frissekkel. Nagyon érdekes teóriára lett figyelmes és szerintem is hatalmas lenne, ha ezt a szálat belevinnék, rendesen megdobná a már így is tökéletes sorozatot meg mi is örülnénk, persze.

Én ma ismét Felicity moduljain igazgattam, néhány modult kicsit átírtam és kibővítettem, továbbá folyamatosan töltök fel sokkal jobb minőségű képeket a menüjébe, mint előtte voltak. Lassan már mindegyik Felicity-s modulhoz elkészülnek a képek. "Felicity háza" modulnál egy teljes képcserét hajtottam végre. Remélem tetszeni fognak az új képek. Ma még jó pár változtatást észrevehettek majd kedvencünk menüjében.

Hamarosan Katie Cassidy a tévében! Az RTLII-n lesz egy film, "Csajok Monte Carlo-ban", amiben Cassidy az egyik főszereplő, Selena Gomez mellett. Érdekes, nem rég volt Brandon Routh egyik filmje is az RTL KLUB-on, ezek bárcsak valamilyen jelzések lennének felénk...

Felicity a visszaemlékezésekben?

2015.02.01. 11:20, Ezin

Figyelem! Ez csak egy teória, ne legyenek magas reményeid ezután!

Az jutott eszembe, hogy talán több összefüggés van ebben az Alfa és Omega-vírusban amit Maseo és Oliver üldöz Starling City-ben a 14. részben. A vírust Felicity írta és képes átvenni egy egész rendszer fölött az irányítást és senki nem tudja megállítani csak ő, de az OMAC vírus, ami a képregényekben nanotechnológián alapuló vírus, ami lehetővé teszi Brother Eye (emlékszel? Cooper ezt a nevet kapta a 3x05-s részben) műholdját, hogy átvegye fertőzött emberek felett az irányítást és átalakítsa őket elme-vezérelt gyilkosokká.

Most nem rég Marc válaszolt egy olyan kérdésre ahol azt kérdezték hogyan lett szerelmes Oliver Felicity-be és írta, hogy kíváncsi lesz a rajongók reakciójára a 14. részre. Miért válaszolna úgy hacsak nincs valami a 14. részben, ami megérintené a társulásuk idővonalát? 

Van egy lány a fandomban aki már többször is leírta, hogy szerinte az 103-as cuki találkozás nem a TELJES történet, de az emberek  mindig feldúltak volna, mintha piszkálódnának egy féltett dologgal... de tényleg, Oliver mondani akart neki valamit a 3x01-ben a randijukon, mielőtt a rakéta becsapódott. És Felicity 2009-ben diplomázott. A visszaemlékezések 2010. márciusában lesz amikor a 14. részt adni fogják. Rengeteg idő arra, hogy azt csináljon amit akarjon, ahol szeretne.

Ha a munkáját elvették és valami gyalázatos dologra használják aminek köze van a vírushoz ami után Maseo és Oliver nyomoz... nos nagyon hosszú ideje spekuláltak már többen is, hogy Felicity nem véletlenül van a Queen Vállalatnál, hogy Olivernek valami köze van hozzá. Most már tudjuk, hogy 2010 tavaszán visszatért Starling-ba. Hol volt Felicity? Milyen érdeklődés alakult ki iránta Waller szemében miután Coopert besorozták? A 3x05-ben amikor mesél Cooperről és a vírusról, Oliver megkérdezi őt, hogy miért nem mesélte ezeket.... és a viszontválaszban megkérdezi Olivert, hogy tudunk-e töredékét is a múltjáról abban az 5 évben amíg távol volt? Mm hmm.

Azon is ellehet gondolkozni, hogy Ray okos-órái szerepet játszanak ebben. Feltűnő, de értelmetlen és gyanús volt a 3x01-ből. És most Mama Smoak-nak is van egye. És azt is tudjuk, hogy Ray azért vette meg QC-t, hogy hozzáférjen az OMAC projekthez, bármi is az amit elhanyagoltak. Ray egyenesen kijelentette a 305-ben, hogy készített olyan dolgokat amik nem tűntek nagyon fontosnak, de a legjobb találmányokká alakultak... mondta válaszul amikor Feliicty bűnösnek érezte magát a vírus miatt.

És Ray lekövette őt valamilyen ok miatt a Buy More-nál néhány ok miatt. Azt is írták többen is, hogyha Ray nem az Íjász miatt célozta meg Felicity-t, akkor valami miatt amin az MIT-n dolgozott. A szuper vírus az egyetlen amiről tudunk, hogy ott csinálta.

És az Alfa és Omega vírus? Két rész kell az aktiváláshoz? Akkor miért nem egy nano elem?

A képregényekben, Batman társa, Sasha, volt az egyetlen aki képes volt megállítani az OMAC-at egy történet során. Más találgatások Maseo szövegében a feleségéről ("You were willing to risk letting hundreds, maybe thousands, of people die?" - O;  "For my wife? Yes. There is nothing I wouldn’t do for my family." - M) és, hogy ez milyen szerepet játszik majd Oliver és Felicity között a fináléban elgondolkoztatott, hogy talán ez erre megy. Felicity a Sasha szerepben, az EGYETLEN aki megtudja állítani a vírust, ami bajokat hozhat majd. Felicity biztosan feláldozná magát. Oliver pedig mindent megtenne, hogy megállítsa őt.

Ezzel egy olyan ponthoz érve amikor jó helyre kerülnek, de nem is jönnek össze, tehát az is megvan oldva, hogy "lemaradnánk" valamiről a nyár folyamán, hisz a sorozat realisztikus időben játszódik. Ezt az elméletet, mármint, hogy Felicity benne lesz egy visszaemlékezésben azt is megerősíti, hogy minden évben van egy rész ami csak visszemlékezéses és iden ez a rész lesz az. Aztán Marc azt mondta, hogy Emily jelenete a 14. részben megfogja törni az internetet valamint Emily írt egy tweetet, amikor a 14. részt forgatták:

Forrsás: #1

Olicity - teóriák

2015.01.31. 21:56, Piper

Ezinnel arra gondoltunk, - hogy még interaktívabb legyen az oldal - mi leírjuk a 3. évadra a lehetséges Olicity-s teóriánkat. A hozzászólásokban pedig a ti teóriáitokat várjuk, hogyan folytatódhat vajon a 3. évad kedvenceink közös sorsát tekintve!

A bővebben mögött a mi teóriánkat olvashatjátok, a hozzászólásokban pedig titeket várunk!

Uprising - első klip

2015.01.31. 18:45, Piper

Woow! *-* No hát erre még én sem számítottam, hogy ilyen hamar kapunk egy új clippet a következő részből. Eddig mindig az utolsó pillanatra kiszámították, nem is értem. Mindegy, mi nagyon örülünk, hiszen elég érdekesnek tűnik. Malcolm valahogy lefigyeli a kis csapatot és ha jól értem rájön a felesége gyilkosának nevére, talán Brick volt az? ÓÓ én remélem, ez igaz lesz amit Stephen mondott, hogy Brick és Malcolm összetűznek! Köszönjük Styke!

 

A végtelen szeretet az egyetlen igazság, minden más illúzió.    *****    Ha sok mindent tudni szeretnél és válaszokra vársz látogass el oldalamra!    *****    SZEREPJÁTÉK - Csatlakozz közénk és légy részese egy kalandnak - FRPG - Még nem késõ csatlakozni - SZEREPJÁTÉK    *****    VANESSA HUDGENS - A LEGNAPRAKÉSZEBB MAGYAR RAJONGÓI OLDALAD A TEHETSÉGES ÉNEKES-SZÍNÉSZNÕRÕL - VANESSA HUDGENS    *****    Ipari elektronkia szerviz, villamos kéziszerszám javitás, érintésvédelmi felülvizsgálat. elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Minden lány egy kicsikét királylány, minden Fiú kicsit hõs lovag. - FRPG    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Szerepjáték – Csatlakozz közénk, és részese Te is a kalandoknak - FRPG    *****    Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs. - Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs.    *****    Nincs Új Poszt Cousin & Best Friend & A Lot More    *****    az új élet reményében, hajózz    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér    *****    csillagütközés marcangolta nász    *****    Katt!Katt!Katt! Lépj be a galopp versenyparkunkba! Katt Katt!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaros Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    Vörös sziluett az emlékvárban    *****    'cause I am only human