~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

6. évad 23. rész - "Life Sentence" (6. Évadfinálé!!)

Eljött a végső leszámolás perce, Oliver igyekszik még egyszer Zöld Íjász igazságosztóként végleg végezni Díaz-zal, azonban az FBI-val való szövetsége nem túl sok jó következményt rejt önmagában, ám azért a szerelem, amit a felesége iránt érez, képes újra megerősíteni őt, hogy kibírja ami majd ezután vár rá... The CW: 2018. május 17. csütörtök

Magyarország:

6. évad - ???

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6, RTL 2, Cooltv, stb.


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie

Testvéroldal:

Ana Brenda & David Zepeda 2018-as új sikersorozata, másik lapom! <3

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

2017.12.15. 22:53, Piper
SPOILER!!!

Szép estét mindenkinek! Ahogy ígértem, a hétvége folyamán feltöltöm végre az aktuális értékelőmet. Szépen elcsúsztam és pont egy ilyen fontos résznél, de sajnos így alakult a hetem. Egyrészről minden eddiginél legkedvencebb részeim között tudom a legutóbbi epizódot szerencsére, ám másik tekintetben viszont elszomorított amit láttam. Akartam OTA-t, de azért nem ilyen drasztikus következmények után. Az Olicity történésekért viszont örökké hálás maradok az íróknak, páratlanul szép volt és tetszett, ahogy Felicity megjegyzi, hogy a nászéjszakáján kéne legyen, ahogy Digg is az esküvő után mondta, oké neki és Lylanak sem volt akkor éppen a legimádottabb napjuk, hiszen egyből mehettek kisegíteni az Öngyilkos Osztagot, na hát itt sem volt ez nagyon másként... Nézzük is! Figyelem Spoiler következik!

Kezdjük is a legelején. Így most a párosunkról írok először. Hát tény, hogy ezzel a résszel megszületett minden eddigi legkedvencebb részeim közüli epizód. Hát ez jó magyaros lett. Egek! És annyira örülök, hogy végre Mr. és Mrs. Queen-t írhatok! Szóval, egyik kedvencem volt, abszolút. Ahogy egymásra néztek, ahogy látszik rajtuk milyen szerelmesek, minden pillanaton egyszerűen ujjongtam. Eskü William is olyan cuki, ahogy így simán elfogadja Felicity-t "maguk mellé". Látszólag nagyon élvezte a helyzetet és imádja Thea nagynénit is. (akinek mellesleg roppantul örültem) :D A pezsgős dolog cuki volt nagyon. Ahogy az esküvői torta is. Milyen édes volt látni Felicity szüleit is és a kellemetlen Quentin-Donna-Noah hármas pillanatot is. És hát végre-végre csak megkaptuk azt a bizonyos oly régóta vágyott Olicity táncot is. Istenem, hogy ezek milyen szépen mutattak együtt és tessék Oliver tud, ha akar. Nem volt semmi probléma azzal a rövid ideig tartó táncival és Felicity meg olyan édeseket mondott neki közben, meg ahogy Oliver is válaszolt rá, wááá egész egyszerűen zabáltam őket. Ahogy szegény Curtis-t is, de még inkább René-t, amilyen édes és megható dolgokat mondott a szerelmesekről, egyszerűen megkönnyeztem és ahogy a barátainak szólította őket, nagyon remélem, hogy a jövőben valóban kibékül a csapat és nem így kell elválljanak egymástól. Oké-oké mindig reménykedtem újabb OTA-ban, de azért nem ennyire drasztikus következmények kapcsán. Így egy kissé szomorú. Szóval egész egyszerűen gyönyörű lett volna teljes egészében ez az esküvő, ha Oliver nem kap rossz hírt, de addig akkor is az volt, különösen amikor Oliver mondja, hogy nem is akarja másként, minthogy Donna a fiának szólítsa és körbevegye őt egy ilyen anyós és após és ahogy Felicity mondja neki, hogy tényleg mennyire szereti őt, most már biztosra tudja, jaaaaj. <3 Még hetekig ragozhatnám, de ugorjunk...

Na szóval, amellett hogy mindketten gyönyörűek voltak, sőt mindenki és látszólag élvezték a bulit, meg boldogok voltak, nagyon szomorú voltam, hogy René végül is rákényszeredett arra, hogy feladja Oliver-t. Egyrészről viszont nem tudok rá haragudni, ugyanis - ahogy azt Thea is említette Olivernek - valószínűleg, ha Williamről (vagy teszem azt a feleségéről lenne szó) Oliver is feladta volna a barátját, hiszen nem lett volna más választása, lássuk csak mi mindent kockáztatott és kiket kockáztatott azért, hogy Williamnek se essen baja Promi által. Hiszem, ha másért nem ez egyszer elviszi odáig Oliver jó lelkét, hogy meg tudjon bocsátani Renének, hiszen a srác igazi példaképnek és mentornak tartja Oliver-t, sőt mint legutóbb említette barátjának is. Viszont az is lehet, hogy visszafelé haladunk a sorozatban és most újra Arsenal-lal együtt fogják majd alkotni a csapatot, hát ki tudja...

Mindenesetre az is fájt, hogy Dinah is kilépett, René mellett (akit Oliver végleg kirúgott a csapatból, meg később Curtis is önként követte), hiszen a lányt vérig sértette azzal az OTA csapat, hogy figyeltette és megtudtak mindent Vincent-ről és róla. Istenemre remélem Dinah nem választja az erő sötét oldalát (ha már úgy is Star Wars lázban ég a világ, használjunk némi hasonlatot..), főleg miután kiderült, hogy az a szemét Vincent is Cayden őrült csapatát erősíti. Na igen és ha már itt tartunk, a szívem szakad meg, hogy Anatoly is csatlakozott hozzájuk. Végül is a BRATVA történései csak kiölték belőle a jóérzéseket. Bízom benne, hogy azért még ő is menthető, nagy kár lenne érte, hiszen nagyon jó barátok Oliver-rel, ráadásul a srác mentette meg anno arról a borzalmas hajóról, ha jól emlékszem...

Nyilván nem volt szép dolog annyira az a figyeltetés, de ezt is meg lehet érteni valamilyen szempontból. Viszont külön tetszett, hogy ennek ellenére is segítettek Oliver-nek megmenteni Quentint. Én nem láttam annyira rossz döntésnek itt amit René tett, ez még nem lehetett ok a kirúgásra, inkább az előbbi tüske volt még Oliverben, szerintem. Nyilván, hogy csak az újoncokat vizsgálták, hiszen Oliver felesége és testvére száz, hogy inkább meghalnának, mint hogy kiadják a valódi létét, kivéve ha tényleg ott is családtaggal, vagy pont Oliver halálával fenyegetnék őket. Ez egy normális emberi lépés lenne pont az érzelmeink miatt, amit mások iránt érzünk. Felicity-re és Diggre sem tudnék ebben az esetben haragudni. Sosem tudnék rájuk és Oliverre sem, de ez most mellékes. Szóval részben ezért is értem meg René-t, hiszen a KISLÁNYÁRÓL volt szó! Zoé a mindene, nyilván bármit megtenne érte, ahogy Oliver is William-ért, szóval hiszem, hogy ez a helyzet még menthető és a csapat is kész újra majd áldozatokat hozni a jelenlegi "ideiglenes OTA"-ért...

A másik, hulla édes pillanat volt, amikor Felicity megjegyzi a szemétkukában Curtisnek (meg persze egyszerre muris is), hogy le ne merje hányni, mert épp a nászéjszakáján kéne legyen, helyette pedig Oliverrel együtt bevetésre kellett menjenek. Egyébként korábban Digg is megjegyzi, hogy a normális pároknak ilyenkor a nászéjszakán kéne lenni, de mivel sem ők, sem Oliverék nem ebbe a kategóriába tartoznak, ez most is megmutatkozott. Emlékeztek még mi volt amikor a Dyla esküvőt láthattuk? Egyből rohanhattak a ceremónia után segíteni az Öngyilkos Osztagnak?!

Ami a Laurel-Quentin szálat illeti. Hmmm. Olybá tűnik valamennyi érzés rekedt Szirénbe, de az is csak az apai kötődés miatt, mert a másik bolygó hasonmása. Viszont ebben a nőben amúgy semmi könyörület, hiszen Thea-t is, hogy odavágta, mikor elrabolta Quentint, kis híján valóban visszaküldte a kómába. Szegény lány még nem elég erős, különben szerintem jól helyben hagyta volna Laurelt. Hát majd meglátjuk mi sül ki ebből, van egy olyan érzésem Szirénből jót akarnak csinálni az írók, hát nem tudom mi lesz itt...

Az meg ami a végén történt, hogy az íjász-barlang végig be volt kamerázva. Teljes mértékben érthető most már, milyen könnyen lehet Oliver-ről fotót készíteni. Anyám, Cayden teljesen a markában tartja a csapatot, csak merem remélni, hogy valóban igaz néhány rajongó következtetése, hogy esetleg színjáték az egész a csapat részéről és már idejében felfedezték a kamerákat, olyasmi csavar lenne ez, mint anno Felicity-Oliver-Slade esete. (Kivéve, hogy az a vallomás már igaz volt..) Mert különben az OTA tényleg magára marad. Bár Curtisben akkora az emberség, hogy az már kidurran, úgy hogy ha más nem, ő tuti újra Terrific bőrébe bújna értük, főleg mivel Felicity munkatársa továbbra is megmarad. Így értesülhet az eseményekről is...

A részre, - bár több dolog miatt szomorkodtam - muszáj lesz 10/10 pontot adnom, mert hát erre a jelenetre vártunk sokan már oly régóta. :) Ráadásul remélem még valóban élvezheti a mézes heteiket, meg a nászéjszakát is, hiszen Felicity megjegyezte azért Oliver-nek, ha el is ítélnék őt hosszú évekre, kitartana mellette, amíg csak szükséges, hogy aztán újra boldogok lehessenek egymással, jaj Egek, ez olyan romantikus. <3 ^^

Remélem tetszett!

(C) ARROWOLICITY.GP

Colton hamarosan ismét visszatér! - Örülhetnek az Arsenal rajongók!

2017.12.14. 21:58, Piper
SPOILER!! A szálak nem semmi fordulatot vesznek!

Na kedves rajongók, látogatók! Először is szép estét mindenkinek! Másodszorra pedig végre eljött a pillanat, hogy bejelenthetem, ismét aktívabban életre kelhet az oldal, remélhetőleg akár február elejéig biztosan. Persze ott is, csak ha beindul a suli majd újra néha megint villámfrissekkel is kénytelen leszek jelentkezni. Addig is azonban igyekszem ismét nagyon naprakész lenni. Most egy spoileres hírrel készültem nektek. Úgy tűnik az Arsenal rajongók nagyon örülhetnek majd, hiszen Colton részvétele már biztos hamarosan...

De hogy pontosan mikor? Úgy tűnik a most már 2018-ra eső 6. évad 15. részében fog újra feltűnni. Marc Guggenheim így nyilatkozott a hírről: "Örömmel jelenthetjük be nektek a hírt, hogy Colton Haynes hamarosan ismét visszatér a szerepében, Arsenálként a sorozatba. Roy ugyanis Star City-be lesz híva, a célból, hogy egy nagyon sürgős ügyben, - mely magas kockázattal jár majd - a csapat segítségére lehessen és rövid látogatása igen nagy meglepetést fog magával vonni, mikor újra viszontlátja majd Thea-t, ami mindkettejük életére hosszú távon igencsak hatással lesz majd..." xx

Te jóságos ég! A cikk fordítója is egyből arra gondolt amire én. Érkezik a Queen baba, de Thea-nál?! Ezt most meg kell várni és úgy tűnhet még a Thea-Roy fanoknak is lehet reménye endgame-re. :D Kíváncsi vagyok mit gondoltok ti, ez azért kemény lenne. :D

Újabb Olicity alkotás - Everything

2017.12.13. 21:57, Piper

Olicity esküvői nóta - Pink Raise your Glass

2017.12.12. 20:34, Piper

Halihó. Mára egy kis cukisággal készültem nektek ismét. Úgy gondoltam utánanézek egy-két zenének, ami elhangzott az Olicity esküvői partin. Ebből most azt a zenét hallhatjátok (angol felirattal), amire a vendégsereg táncolt. Ez pedig a csodás Pink alkotása, imádom ezt a dalt és most csak még jobban, hiszen ahányszor meghallom ezentúl mindig kedves emlék fog eszembe jutni. :)

Az Olicity immár kőbe vésett! - A rajongói siker töretlen!

2017.12.11. 19:58, Piper

Egy nagyon helyes kis cikket hoztam ma nektek, mert már egyszerűen kényszerpihenőre kellett vonulnom. Máris jobban érzem magam. Na szerbusztok. Szép estét mindenkinek. Tehát nézzük is milyen meglepivel készültem ma az Olicity rajongóknak...

Segítségemre volt drága barátnőm, Vikim is a fordításban. Sőt mi több volt olyan kedves és az egészet lefordította nekem, így most az ő fordítását összekombináltam az enyémmel.

A legújabb cikk éppen arról számol be, hogy mennyire hatalmas az a rajongói szeretet amit a kedvenc tévépárosunk iránt már oly régóta töretlenül érzünk. Az iromány azzal kezdi, hogy bemutatja Felicity karakterét, mennyire is népszerű. Elmeséli nekünk a képregénybeli Felicity megjelenését és azt, ez mennyiben változott a képernyőn. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy a képernyőkön is Emily mindössze egy max. néhány epizódos szerepet írt alá, ami a közte és Stephen között levő kirobbanóan sikeres kémiának köszönhetően (no meg persze a csodás színésznő palánta képességének) ebből a néhány részes epizódszerepből, egészen főszerepi ajánlat lett, ami odáig "fajult", hogy mára már a főhős feleségévé cseperedett az Arrow Felicity-je!! Ez azért mind tudjuk, nem kis lépés a karakter és a színésznő számára sem! Most pedig olybá tűnik, hogy a rajongók tettek arról, hogy örökké halhatatlan maradjon a páros emléke, - még a sorozat után is - hiszen Vancouver egyik parkjában (pontosabban Stanley Park), az egyik pad igen előkelő "személynek" érezheti önmagát, hiszen - ahogy már korábban is említést tettem róla - tényleg véghez vitték azt a rajongók, hogy kapott egy csodás Olicity-s táblácskát. Ezt pedig maga Stephen is megosztotta a közösségi oldalán egy igen jól sikerült fotóval illusztrálva, nem kis örömteli kifejezésekkel illetve! Ugyanis még ő is nagyon hálás volt azzal kapcsolatban, hogy az Olicity rajongók mennyit segítettek a Park fennmaradásában és ezzel pedig tisztelgés előttünk is ez a kis meglepetés. Az összeg nem kevesebb, mint 7000 dollár adomány! xx

 

Rendelj bármilyen asztrológiai elemzést,júniusban Te mondod meg,hogy mennyit szeretnél érte fizetni!Várlak az oldalamon!    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    NÁLAM NINCSENNEK AKCIÓK, MINDEN ASZTROLÓGIAI ELEMZÉS "BECSÜLET KASSZÁS", A KONZULTÁCIÓ ÉS OKTATÁS INGYENES.    *****    **** Nokedli-lapja****Családi magazin****18-98 éves korosztály mindent megtalál itt, játékoktól a hírekig*****    *****    KÜLÖNLEGES AKCIÓ A CSILLAGJÖVÕ OLDALON JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A HOROSZKÓP MEGRENDELÉSEID ÁRA!    *****    Minden héten anime/managa hírek , minden nap Anime ajánlók , Mondocon hírek. Itt nem fogsz unatkozni!! :)    *****    KÜLÖNLEGES CSILLAGJÖVÕ AKCIÓ JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A SZÜLETÉSI HOROSZKÓP! VÁRLAK!RENDELD MEG MOST!    *****    Minimálbér és a garantált bérminimum összege 2019-ben    *****    Lépj be a lovak világába! Nevelj, versenyezz, szórakozz! Virtuális lónevelde, szerepjáték, olvasó sarok!    *****    Részletes születési horoszkóp, ajándék 3 év elõrejelzés, ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! Rendeld meg most!    *****    A Világon egyetlen messengeren nézhetõ filmes oldal! NÉZZ FILMET FACEBOOK MESSENGEREN! Csatlakozz hozzánk!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Ayang - Avagy milyen is a világ az én szememmel    *****    KÉRDÕASZTROLÓGIA OKTATÁS AZT ALAPOKTÓL, SAJÁT TANULÁSI TEMPÓD SZERINT - CSAK ITT!    *****    Konyhatündér blog! Egészséges, gyorsan elkészíthetõ ételek. Recept blog    *****    Konyhatündér    *****    Nokedli lapja **** Családi magazin **** Minden ami érdekelhet 18-89 éves korodig ****    *****    Nokedli-lapja *** °_|_° *** Családi magazin *** --*** Mindenrõl olvashat itt ami érdekes lehet 18-98 évesig!! ******___******    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel,a legkedvezõbb áron és ingyenes konzultáció,a csillagjövõ oldalon. Katt!