Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Felicity életveszélyben

Időnként előfordult, hogy Felicity került életveszélybe és nem ő mentett meg másokat a végtől. Ekkor Oliver mindent és mindenkit félre lökve sietett szerelme megmentésére, bármilyen eszközt képes volt bevetni, hogy Felicityt megmenthesse. Rengeteg ilyen eset történt, de részben ezeknek a pillanatoknak örülhettünk, hiszen tovább erősítették szerelmüket.

A cselező esete

Ekkor került először életveszélybe Felicity. Rögtön azután történt, mikor csatlakozott az akkor még vele együtt, három fős csapathoz. Felicity először vállalkozott csaléteknek, hogy elkaphassák azt a bűnözőt, aki digitális robbanó nyakörveket helyezett az áldozatai nyakába. Sajnos Felicity is kapott egy ilyet. A lány nagyon megijedt és megpróbálta távoltartani magától a barátait is, nehogy bajuk essen, azonban Oliver és Digg megmentették őt, amiben Felicity is közreműködött a közlekedési kamerákat bevetve. Szerencsére senkinek sem esett komolyabb bántódása az ijedtségen kívül. Felicityt innentől kezdve Digg edzette egy ideig, hogy meg tudja magát védeni a gonoszoktól.

A Vadásznő karmai között

Amikor Helena ismét visszatért, - akit már Vadásznőként ismerhetünk jó ideje - már Felicity is a csapat tagja volt és szegény lány azt hitte, hogy Helenanak is segíteni kell. Emiatt elkottyintotta, hogy képes bárhová betörni, amit Helena ki is használt. Így amikor Oliver és Digg mással voltak elfoglalva, Helena csapdába ejtette Felicityt és követelte tőle, hogy törjön be egy titkos helyre. Felicitynek nem maradt más választása, ezért hát engedelmeskedett. Oliver persze azonnal félbeszakította a randiját és a lány segítségére sietett. Oliver megnyugtatta Felicityt, hogy nem az ő hibája volt, ami történt.

A kaszinó fogságában

Amikor Oliver és Digg először vesztek össze egymással, az Íjász nem tudott másra támaszkodni, csak legújabb jó barátjára, Felicityre. Ugyan nagyon veszélyesnek tartotta a lány ötletét és tiltakozott is ellene, végül csak elfogadta, hogy Felicity legyen egy újabb csalétek, akit a kaszinó igazgatója majd kártyaszámolással vádol meg. Az eset jól sült el és Felicity csapdába esett, miután sikerült elrejtenie a nyomkövetőket. Oliver persze azonnal a lány segítségére sietett és amikor odaért, az igazgató már fegyvert tartott a lány fejéhez. Olivernek hála, azonban nem történt nagyobb baj az ijedtségen kívül. Pusztán csak félrevezették őket azzal, hogy Walter meghalt. Itt látszott először, hogy Oliver mennyire képes aggódni a lányért.

A Merlyn Global bevetésén

Felicity, Oliver és Digg egy újabb küldetésre fogtak össze és terepre mentek. Azonban egy kis hiba csúszott a tervükbe, ezért egy hajszálon múlt az, hogy Felicityt ne kapják el. Diggle tudta csak kimenteni a lányt a biztonsági őröktől. Nem mondhatni, hogy teljesen halálos veszélyben volt, de igen komoly pácba is kerülhetett volna az OTA csapat. Itt is közelebb kezd kerülni egymáshoz Felicity és Oliver.

A bombarobbanás küszöbén

Ez egy igen veszélyes pillanat volt. Ismét Olivernek hála, hogy Felicityben nem tett kárt a taposóakna. Egyik alkalommal ugyanis ő és Digg Oliver keresésére indultak, miután Tommy meghalt és Oliver magát okolta a férfi halála miatt. Ekkor a két barát jól sejtette, hogy Oliver Lian Yu-ra menekülhetett a problémái elől, majd amint megatalálták volna őt, Felicity véletlen egy taposóaknára lépett. Diggnek megtiltotta a hatástalanítást Oliver, így ő egy határozott lengéssel felkapta Felicityt és mindketten egymáson landoltak a lánnyal. A taposóakna robbanását így Digggel együtt, mindhárman szerencsésen túlvészelték.

Tűzharc a Queen vállalat ülésén

Ez alkalommal nem csak Felicity, de többen is veszélyben voltak, köztük Oliver és Diggle is. Azonban amíg a többiek sikeresen ki tudtak menekülni, Oliver Felicityvel együtt, elég veszélyes helyzetbe kerültek és folyamatos sortűz elől kellett kitérjenek. Ekkor történt az, hogy Oliver egy frappáns megoldással, ismét átlendítette magukat, majd mindketten az alsó szinten landoltak, ahol aztán később biztonságba kerültek a lövöldözések elől. Egyébként, korábban Felicity is egy jó pillanatban ütötte le az egyik banditát, nehogy Oliver megsérüljön. Kölcsönösen kisegítették egymást.

A babakészítő markában

Felicity ismét nagy bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor arra vállalkozott, hogy újra csalétke lesz egy elmebeteg pszichopatának. Természetesen Oliver ezt sem nézte túl jó szemmel, de aztán belement Felicity tervébe. Ugyan az elgondolás remek volt, azonban a kivitelezésbe egy kis hiba csúszott, hiszen amikor a babakészítő elkapta Felicityt és Oliver a lány megmentésére sietett, sajnos a leányzó a dulakodás hevében csúnyán beütötte a fejét. Egy enyhe agyrázkódástól eltekintve, szerencsére komolyabb baja nem esett.

Egy őrült "Gróf" túszaként

Felicity itt aztán, valóban igen nagy veszélybe került. Mondhatni tényleg életveszélybe. Ugyanis, amikor sem Oliver, sem Diggle nem tudtak nyomozni a drog után, Felicity vállalkozott a feladatra, hogy valamilyen módon kiderítse, hogyan tudnák megfékezni ismét a Vertigót. Egyedül osont be az egyik oltásos kocsiba, ahol azonban nagy szerencsétlenségére pont a Gróffal találta szemben magát. Ekkor a férfi felhívta Olivert, hogy közölje a szépséges segédnője immáron a foglya. Oliver azonnal otthagyta az anyja tárgyalását és Theat is, majd rögtön "legjobb barátja" megmentésére indult. Itt már tisztán érezhető volt a számára is, mennyit jelent neki a lány. Ugyanis, miután a Gróf nem akarta a lányt szabadon engedni és fejébe vette, hogy minden áron a bosszúja áldozatává teszi őt, Oliver gondolkodás nélkül feladta azt az esküjét, miszerint nem öl többé. Megtette és Felicityért tette meg! A lány ezután bocsánatot kért Olivertől, mert önmagát hibáztatta a férfi esküjének feloldása miatt, de Oliver megnyugtatta és elmondta neki, ha valaki őt bántani merészeli, az az ember halott. Majd megfogta Felicity kezét. Mondhatni, hogy igen komolyan kezdett kibontakozni köztük valami, ettől a pillanattól fogva...

Felicity kontra Órakirály

Ez akkoriban történt, mikor Felicity igencsak féltékeny volt Sarara és tévesen úgy hitte, hogy a nő sokkal inkább profi mindenben, mint ő. Attól félt, hogy elveszti Olivert, mert már nem lesz rá többé szüksége a férfinek egy ilyen csoda nő mellett. Ekkor minden követ megmozgatott az életét kockáztatva is, hogy bizonyíthassa Olivernek, képes önmaga is elboldogulni az Órakirállyal. Az első ütközetnél Digg mentette meg Felicityt, mikor berobbantak a gépek a bunkerben; második alkalommal pedig Oliver és az egész csapat Felicity segítségére sietett, mikor az önként akarta meghiúsítani az Órakirály tervét. A dolgok, végül is Felicity kezére játszottak, ugyanis egy lehengerlő programozói tudással, nem csupán az Órakirályt szerelte le, de még egy golyót is bevállalt Sara életéért. A többiek dicsérték Felicityt a tette miatt és Oliver is biztosította róla Felicityt, hogy örökre a legfontosabb nő marad az életében.

Menekülés a Miracuru hadsereg elől

Oliver és a csapata felvették a végső harcot a miracuru hadsereg ellen. Ekkor már csupán Felicity maradt Oliverrel az Óratoronyban. Itt aztán több katona is a nyomukra bukkant és veszléybe sodorták Felicityt, így Oliver leüötte őket és kénytelenek voltak sietősen leingázni a toronyból egy nyíl segítségével. Felicitynek szerencséje volt, hogy Oliver leütötte a katonákat és idejében elkapta őt, hogy magával vigye, mielőtt még azok kapták volna el végleg őket, vagy éppen Lyla kilőtte volna a bombát.

Slade Wilson prédája

Ez több alkalmat foglal magában. Mivel Slade rájött arra, hogy Felicity nagyon fontos részét képzi Oliver életének azon részének, melytől csak boldoggá és erőssebbé válhat, elhatározta, hogy a lány életét is megkeseríti. Egyik alkalommal a bunkerben Deathstrokeként heves lövöldözésbe kezdett, ekkor Oliver mentette meg Felicityt, egy másik alkalommal pedig elrabolta Felicityt, amikor Oliver már tényleg érzett a lány iránt valamit, ami már jóval túlmutatott a barátságon. Felicity és Oliver ekkor összejátszottak, ugyanis korábban Oliver elhitette Felicityvel, hogy szerelmes belé (ami igaz is volt), ugyanis ezzel akartak túl járni Slade eszén. Ekkor csempészte a szérumot Felicity markába, amit a kamerák már nem láthattak és így Slade könnyedén belesétált a szerelmesek csapdájába.

Isabel bosszúja

Isabel már az elejétől kezdve nem kedvelte Felicityt, amint megismerte a lányt, ugyanis mindig is érezte, hogy Felicity átlát a szitán. Az ellenszenv Felicity részéről is kölcsönös volt, egyrészt a megérzése, másrészt a féltékenysége miatt. Felicity nagyon rosszul viselte, hogy Olivert sikerült az ujjai köré csavarnia a nőnek, ám hamar kiderült, hogy Felicity gyanúja beigazolódni látszik és így Oliver is szívből meggyűlölte Isabelt, mikor az bevallotta a valódi szándékát. Isabel bosszút szeretett volna állni Felicityn, amiért a lány közé és Oliver közé állt, ám Felicity elgázolta őt a kocsijával és kimentette Digget a szorult helyzetből, aki éppen a nővel harcolt az eset történtekor. Mindketten szerencsésen megmenkültek Isabel bosszúja elől, végül pedig Nyssa végzett a nővel.

Az éttermi robbantás

Az első olyan alkalom, amikor végre Oliver randira hívja Felicityt és reménykedik abban, talán több is lehet köztük a lánnyal, pusztán barátságnál. Felicity már nagyon régóta várt erre a pillanatra, ezért egyből igent mondott Olivernek. Elsőre még úgy vélte, a férfi csak viccel vele, mert nem akarta elhinni, hogy ilyen megtörténhet. A randi eleinte remekül indult és Oliver olyasmit is megosztott Felicityvel a múltjáról, amit mással ezelőtt még soha. Ekkor mondta el azt is neki, hogy még emlékszik arra, mikor először besétált a lányhoz és, hogy Felicity volt az első személy a távolléte után, akire még emberként tudott tekinteni. Itt közli a lánnyal, hogy talán tévedett, mikor azt mondta, nem lehet együtt olyannal, aki igazán fontos számára. Végül sajnos az új Gróf mesterkedése Olivert egy helytelen döntésre sarkallta. A férfi ugyanis attól félt, hogy a nyomkövetőt azért tudták elhelyezni a felszerelése között, mert a magánélet előrébb helyezése miatt, nem tudott eléggé koncentrálni és ezért felrobbant az étterem, amivel nem csupán önmagát, de Felicityt is veszélybe sodorta, aki pedig kezdett mindenkinél fontosabb lenni a számára. Így Oliver később kettesben akart maradni Felicityvel a kórházi folyóson és bevallotta a lánynak, hogy egyelőre sajnos képtelen belemenni egy kapcsolatba az íjászat miatt. Így, ahogy járni kezdtek volna, rögtön szakítottak is Felicityvel. Azonban Oliver egy szenvedélyes csókkal és egy szerelmi vallomással azért kifejezte Felicity felé, hogy mennyire erős is az, amit ő a lány iránt érez. Felicity viszont ezek után, egy jó darabig hallani sem akart arról, hogy ő és Oliver együtt legyenek. Amikor pedig újra reménykedni kezdett volna, Oliver megint elkövetett egy hibát, amivel megbántotta Felicityt és a lány inkább egy időre Ray mellett keresett vigaszt. Később természetesen Felicity és Oliver szerelme azért csak diadalmaskodott...

Az őrült ex esete

Felicity ez alkalommal pontosan úgy kellett szembenézzen a múltjával, ahogy azt Oliver is tette folyamatosan. A lány még lázadó, egyetemista korában együtt járt egy sráccal, aki hasonlóképpen tehetséges volt a hackelésben, mint Felicity. Volt a párnak egy barátja is, Myron, akivel hárman alkották a "Hacktivisták" csoportját. Cooper ekkor akarta először helytelen ügyletekre használni a Felicity által kifejlesztett szupervírust. Felicitynek azonban már ekkor sem tetszett, hogy Cooper tilosban akar járni és szerencsétlenségükre a rendőrség lenyomozta Coopert, akit az egyetem előtt csuktak le. Felicity hosszú ideig látogatta őt a börtönben, majd elhitették a lánnyal, hogy akkori párja felakasztotta magát a cellájában. Öt év múlva rejtélyes módon ugyanez a vírus terjedni kezdett Starling City szerverein. Felicity nem akarta elhinni Olivernek, hogy esetleg Cooper miatt lehet az egész, így még össze is vesztek. Felicity ekkor árulta el Olivernek, hogy úgy tudja, a volt barátja halott. Nagyon meglepődött, amikor kiderült, hogy az anyja és a saját elrablása mögött ugyanúgy Cooper áll, ahogy a szupervírus újbóli terjedése is neki köszönhető. Oliver és csapata egyből Felicity segítségére siettek, ahogy megkapták a lánytól a vészjelzést, azonban mire Oliver odaért a helyszínre, Felicitynek sikerült lefegyvereznie Coopert egy jól irányzott rúgással. Így Donna és Felicity is megmenekültek, Oliver pedig még előtte végleg leszámolt a fegyverrel, amit a férfire uszított Cooper. Coop így kénytelen volt megadni magát és az incidens után Oliver újra szerelmet vallott Felicitynek.

Ra's célpontja

Ra's al Ghul pontosan tudta, hogyan tudná meggyőzni Olivert arról, hogy csatlakozzon a ligához. Mivel Felicity keresztezte a tervét és tisztában volt azzal, Olivernek mennyire fontos a lány, megkísérelte őt megöletni. Azonban Felicity helyett Ray kapta a Maseo által kilőtt nyilat. Ray súlyos sérüléssel került kórházba és Felicity végig ott volt mellette. A lány ekkor döbben rá, hogy képtelen lesz valaha is viszonozni Ray szerelmét, majd amikor anyjával kettesben maradnak, bevallja Donnának, hogy még mindig őrülten szerelmes Oliverbe.

Egy metahumán szorításában

Ez az eset ahhoz köthető, amikor Oliver és Ray kénytelenek voltak együttműködni az érdekében, hogy megmentsék azt a nőt, akibe mindketten beleszerettek. Felicity egy ideig sikerült felvegye ugyan a harcot a metahumán ellen, de az erőmű igencsak veszélyes helynek bizonyult a meta képességeit tekintve. Ezért is jött jól, hogy még éppen időben odaért Ray és Oliver harci ösztöneivel sikerült felvegye a harcot a férfi ellen. Ennek az esetnek is van egy pozitív utóhatása, ugyanis Felicity és Ray nem sokkal később szakítanak, majd a lány és Oliver végre lefekszenek egymással.

Damien pokoli karácsonyi ajándéka

Amikor végre Oliver rászánta magát, hogy megkérje Felicityt, a lány azonnal igent mondott és a nyilvános karácsonyi ünnepség után azonnal kettesben elvonultak egy limuzinnal, hogy együtt töltsék a hazafelé tartó út idejét. Azonban nem számítottak arra, hogy Damien pontosan tudta, hol lesznek és már régóta tervezte ellenük a bosszúját. Ezért félúton sötét kocsik vették körbe őket és hevesen tüzelni kezdtek a limuzinra, a sofőrre és a limuzin két utatásra. Oliver megpróbálta fedezni szerelmét, majd miután megölték a pilótát, igyekezett a kormányt is átvenni és biztonságosabb helyre vinni magukat. Sajnos azonban az egyik golyó úgy találta el Felicityt, hogy lebénult a gerincvelője és jó néhány műtét során tudták csak megmenteni a lány életét. Felicity ezután jó időre lebénult és csupán Curtis és a férfi volt férjének segítségével tudott újra megtanulni járni. Ugyanis Curtisszék nászajándéka Felicitynek és Olivernek egy gerincbe ültethető chip volt. Oliver ezért a szívhez szóló gesztusért örökké hálás marad Curtisnek, ahogy Felicity is...

FOLYAMATOS BŐVÍTÉS ALATT!

(C) ARROWOLICITY.GP

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.