~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

7. évad 10. rész - "Shattered Lives" 

A Queen házaspár a csapattal együtt most egy újabb személy után nyomoznak, akiről azt hiszik, hogy egy férfi, de valójában kiderül, hogy egy nő. Egyre inkább a nyomok Oliver titokzatos húgához vezetnek... The CW: 2019. január 21. hétfő (január 22. kedd MO.)

Magyarország:

6. évad - 2018. ősz??

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6 (első két évad ismétlése), RTL 2, Cooltv és Sorozat+ (össze-vissza)


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie Florerr Ali Dee Dee

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Felicity edzői

Felicity legnagyobb tudása az elméjében rejlik a többiekkel ellentétben. Felicity sosem tanult önmagától harcművészeteket, vagy önvédelmet. Két személy azonban akadt eddig az életében, akik néhány alapvető önvédelmi elemet megtanítottak neki. Azonban a dolog részét képzi az is, ha arról van szó, hogy Hercegnőnk élete veszélybe kerül, bizony számtalanszor bebizonyította már, mennyire meg tudja védeni önmagát! Egyszóval le a kalappal Felicity előtt!

Diggle: Diggle volt a legelső személy aki szerette volna, ha Felicity-nek valamennyire sikerüljön az alap önvédelmi mozdulatokat elsajátítania. Egy rövid ideig a titkos búvóhelyen edzette a lányt, amíg Oliver általában az utcákat járta. Felicity élvezte, bár egy kicsit nehéznek tartotta az órákat. Egy idő után már nem lehetett látni, hogy tovább edzettek volna Digg-gel.

Sara: Sara volt a másik személy, aki néhány hasznos harcművészeti tanáccsal látta el Felicity-t. Egy alkalomkor, amikor Felicity Oliver miatt meg akart tanulni bokszolni, Sara észrevette a lány szándékát és segített neki a helyes testtartást felvenni és bemérni az ütés erősségét. Később meg is dicsérte Felicity-t, hogy elsőre nem is rossz a lány ütése, majd adott neki néhány hasznos tanácsot, nőként milyen önvédelmi sportot javasolna a lánynak.

Oliver: Oliver valahogy mindig féltette Felicity-t, ezért nem is örült annak, ha időnként a lány terepre ment velük. Ugyanis sosem szerette volna, hogy a lány is megtanuljon harcolni, mert ő csakis a búvóhelyen lehet biztonságba, hogy neki se kelljen aggódnia érte. Jelenleg pedig még a széltől is óvja szerelmét, mert ha Felicity-nek bármi komoly bántódása esne, azt nem élné túl. Korábban éppen ezért nem mert járni Felicity-vel. Oliver igyekszik minden vészhelyzetben szerelme közelében tartózkodni, nehogy baja essen a lánynak. Egy alkalommal Oliver tanította meg Felicity-nek azt is, hogy ha bokszol, akkor tartsa egyenesen az öklét, nehogy megsérüljön. Ugyanis korábban meglátta, ahogy a lány éppen boksszal edz. Felicity meg is fogadta Oliver tanácsát, aminek Fekete Szirén tapasztalta meg az igen kellemetlen és erős hatását. Közben pedig hihetetlen boldogok együtt, mint egy igazi ÁLOMPÁROS, ahányszor csak együtt járnak.

(C) ARROWOLICITY.GP

 

THE EVIL WITHIN| Harry Potter szerepjáték    *****    REAVER GROVE | urban fantasy frpg    *****    Hírek,információk,érdekességek a Super Mario világából.Ismertetõk,leírások,játéktesztek. Folyamatosan megújuló tartalom.    *****    STAR STABLE ONLINE BLOG - Kattints ha te is játszol a játékkal, vagy csak érdekel :) Puszi Daisy    *****    ANEZKABLOG megnyitotta kapuit, ahol a valódi, õszinte életét, véleményét olvashatjátok el!    *****    Duguláselhárítás Debrecen    *****    Visszaszámlálás indul! A popzene 2018-as évét foglaljuk össze. Dalok, albumok, videoklipek.    *****    STAR STABLE ONLINE - R A J O N G Ó I O L D A L - Daisy Doveer - STAR STABLE ONLINE    *****    Aranysárkányok korának 617-edik esztendejében...    *****    If this is the end in fire we should burn together    *****    Keresett karakterek // Szerepjáték // Csatlakozz // Varázslat és Sárkányvér // Aneliath    *****    snowflakes in the wrong place    *****    ♛ ANELIATH ☉ varázslat és sárkányvér    *****    every monster was a (wo)man first    *****    Fedett lovardák,kör karámok, angol lovas bokszok, gép-takarmány tárolók gyártás,szerelését, építését vállaljuk!    *****    Meditációk az okkult életrõl    *****    SZÉP AJÁNDÉK EGY SZEMÉLYES HOROSZKÓP.SZEREZZ ÖRÖMET SZERETTEIDNEK KARÁCSONYRA,EGY SZEMÉLYISÉG ÉS SORS ANALÍZISSEL!VÁRLAK    *****    MINDIG SZÉP AJÁNDÉK EGY SZEMÉLYES HOROSZKÓP. Szerezz örömet SZERETTEIDNEK Karácsonyra egy tartalmas elemzéssel!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tegyél egy próbát, én segítek az értelmezésben. Várlak!    *****    Rendelj szeretteidnek, asztrológiai elemzéseket, a 20-25 oldalas születési horoszkóp elõrejelzéssel,nagyon szép ajándék!