Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Oliver tetoválásai

Oliver testét a számos sebhely mellett, néhány igen érdekes tetoválás is borítja, melyekre veszélyes évei során tett szert. Ebből néhányat már vagy önmaga, vagy valaki, illetve valami más távolított el a testéről. Ha tüzetesebben átvizsgáljuk ezeket a (volt) szimbólumokat, akkor láthatjuk, hogy még ezoterikus szempontból is micsoda jelentőséggel bírnak.

A nyolcágú csillag jelentése

Oliver ezt a szimbólumot a bal mellkasán, a szíve fölött viseli. Nagyon sokszor láthatjuk, amikor leveszi a pólóját, vagy amikor edz. Maga a csillag szimbólum már elég jelentős értéket képvisel. Korábban úgy tartották, hogy a csillagok mindig valamilyen reményt, igazságot hordoznak magukban. Mivel az éjszaka teremtményei, mindig úgy tartották, hogy egyfajta ismertennel való küzdelmet is takar. Oliver esetében a Ligában való sorsát tökéletesen szimbolizálja ez a jelkép. Remény, hogy egyszer újra visszatérhet majd a szerettei közé, hogy újra igazságot tudjon szolgáltatni és harc az Ismeretlenséggel, harc Al-Sah-Himmal Oliver Queenként. Maga a nyolcágú csillag pedig az újjászületés jelképét takarja. Újjászületett Oliver, amikor az apja feláldozta érte az életét, egy teljesen új Oliver született. Újásszületett, amikor Ra's halálos sebet ejtett rajta. Újjászületett, amikor Al-Sah-Himként kellett boldogulnia, és újjászületik, ha újra Oliver Queen lehet majd, aki már megjárta a legmélyebb poklot is és képes lesz bárkivel és bármivel szembeszállni a világ egyik legnagyobb hőseként! A nyolcágú csillag egy olyan hőst takar, aki ahányszor úgy érzi elbukott és a halál érintésével találkozott, mindig képes újra feltámadni. Oliver egy hatalmas túlélő, ahogy a sorsát előre vetíti ez a szimbólum. A csillag alakú szimbólum Anatoly Bartva "ajándéka" volt Oliver számára, amit sajnálatos módon Prométheusz kiégetett Oliver bőréről.

Ázsiai Jel

Mint utólag kiderült, ez a "kínai írás" tulajdonképpen Constantine mágiájának volt köszönhető, melyet egyfajta ajándéknak szánt az Íjásznak, szabadulásuk után. Constantine egy rövid idejű, különleges szertartás alkalmával varázsolta át ezt a jelet az ő karjáról, Oliver oldalára., hogy majd védelmet nyújthasson számára. Olivernek nagy hasznára volt a szimbólum többször is, de főként, amikor veszélybe került a múltban Reiter ellen és a jelenben Damien ellen. Oliver azóta is viseli a "tetoválást". Talán az egyetlen, amitől még nem szabadult meg akarattal, vagy akaratlanul.

Sárkány tetoválás

A "sárkány" tetoválás mondhatni Shado hatására készült. Shado ázsiai felmenőkkel rendelkezik, így a kínai kultúra nagy hatással volt a lányra. Oliver is viselt a hátán korábban egy olyasmi tetoválást, mint Shado is. A kínaiak úgy tartják, hogy a sárkány szimbólum csupa pozitív jelentést hordoz önmagában. Egyszerre jelent bölcsességet, erőt, boldogságot és olyan lényt, aki mindig képes az emberek védelme érdekében harcolni. Oliver karakterét ezoterikus tekintetébe helyezve, ezek a jelzők rá mind igazak. Általában bölcs próbál lenni a küldetések során, mindennap megmenti Star City lakóit a gonosztól, kemény harcosként képes küzdeni és az igazi boldogságot, Felicity és a fia mellett találta meg. A sárkány tetoválást még korábban önszántából eltávolíttatta. Akkoriban jöttek össze először Felicityvel.

[&] [&]

(C) ARROWOLICITY.GP

 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon