Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Olicitys helyszínek

Lian-Yu szigete: Felicity és Oliver többször is jártak már közösen a szigeten. Amikor Felicity legelőször lépett a szigetre, egyből kellemetlen élménnyel találta szemben magát. Véletlen rálépett egy taposóaknára, miközben Digglelel Olivert próbálták megtalálni. Diggle megpróbálta hatástalanítani a szerkezetet, de Oliver éppen akkor bukkant fel és leállította a kísérletet. Diggle hátrált, Felicity pedig Oliver segítségével szerencsésen megmenekült az életveszélyes helyzetből. A robbanásnak hála, Felicity először tapasztalhatta meg, milyen Oliver izmos felsőtestének az érintése. Második alkalommal Felicity ismét Johnnal együtt kísérték el Olivert a szigetre, hogy közösen zárják a rácsok mögé Sladet. Ekkor Felicity megjegyezte, hogy ugyan nem szereti a "Bombák szigetét", de elég szép a kilátás errefelé. Majd egy meghitt beszélgetés zajlott le Oliver és közte. Itt kezdett elindulni valami közöttük. A harmadik édes pillanat az volt, mikor Oliver és Thea veszélybe kerültek a szigeten és ekkor Oliver visszaemlékezett a múltra, amikor először pillanatotta meg Felicityt a vállalatnál és már azóta a szívébe zárta a lányt. Felicity már akkor képes volt mosolyt csalni úgy Oliver arcára, hogy a férfi éppen elég kemény időszakon ment keresztül. Az újabb közös szigetes kalandhoz már Barry csapatának is köze volt, hiszen a "bombasztikus élményeket" megosztja velük is Felicity. A legutolsó alkalom, amikor Felicity és Oliver a szigeten jártak, a szerelmüket tekintve egy igen fontos mérföldkövet jelentett. Ugyanis Felicity a szakításuk után, először adott reményt Olivernek a békülésre, amikor a srácot is meglepve, hirtelen megcsókolta őt. Ezután Oliver a fia megmentésére indult és a sziget felrobbant. Oliver nagyon megijedt, hogy Felicity nem tudott időben kimenekülni a többiekkel és élete szerelmét végleg elveszítette, de szerencsére nem így történt és azóta már össze is házasodtak egymással.

Arrow-barlang: Kétségkívül a legtöbb Olicitys pillanat helyszíne. Ugyanis a napjuk nagyrészét mindketten itt töltik. (Az "itt" az összes búvóhelyül szolgáló helyszínre értendő!) Felicity innen navigál Olivernek, ha az éppen bevetésen van. Rengeteg olyan alkalom van amikor kettesben maradnak és ilyenkor sokszor nagyon mély és érzelmes beszélgetések zajlanak le köztük. Olivernek itt van az összes felszerelése, Felicity is sokkal több időt tölt itt, mint otthon. Legszebb "arrowbarlangos-jeleneteik" közé tartozik többek között, amikor Oliver megnyugtatta Felicityt, hogy nem kellett döntést hoznia azzal kapcsolatban, hogy öl-e a lány miatt, avagy sem; amikor közölte Felicityvel, hogy ő nem csak egy alkalmazott, hanem a társa; amikor először mondta ki nyíltan Felicitynek, hogy szereti őt; amikor Felicity majd belehalt az örömbe, hogy Oliver nem halt meg és a nyakába ugrik; és amit nem Felicitynek mondott, de hozzá kapcsolódik, a Digglelel való közös beszélgetése arról, hogy mennyire féltékeny Rayre; Felicity részéről, pedig amikor elmondja Olivernek, hogy akkor a legboldogabb, ha a férfi a közelében van; és az egyik leggyönyörűbb, amikor elmondja Olivernek, nem számít hol vannak, ő neki csak az a lényeg, hogy Oliverrel lehessen. Ééés csattant már el itt szenvedélyes csók is, amikor maga Barry kérte, hogy nyugatásképpen csókolja meg Oliver Felicityt. És még megannyi gyönyörűség, amihez az oldal is kevés lenne, hogy felsorolhassam. Azonban, amit mégis mindközül a legjobban ki kell emelni és a legnagyobb mérföldkövet jelentette, a titkos szerelmi éjszakája Felicitynek és Olivernek, miután szakítottak, majd részegségükben újra egy éjszakára egymáséi lettek, aminek valljuk be őszintén, nem csak az alkohol volt az oka, ugyanis mindketten őrülten vágyakoztak egymásra és még mindig őrülten szerelmesek egymásba, ezt amúgy be is vallotta az eset után Felicity szerelmének, miközben a padlón hevertek.

Starling City Kórház: Ennek a helyszínnek több Olicitys jelentősége lesz majd a későbbiekben, ahogy eddig is sok volt. Egyik alkalom, amikor Waltert látogatja meg Felicity és senki sem ismeri őt, majd Oliver és Walter is úgy mutatják be a lányt a családtagoknak, mint egy nagyon jó barátjuk. A másik momentum az összes Olicity jelenet közül az egyik legcsodálatosabb és egy nagy mérföldkövet jelent: Oliver úgy dönt, egy időre inkább az íjászatot választja a szeretett nő helyett, továbbá ekkor csattan el a legelső, igazi és szenvedélyes csók kettejük között, valamint itt vallja be először a lánynak, hogy mennyire is szerelmes belé. Felicity ekkor érezte először úgy, hogy Oliver cserben hagyta őt és meg is mondta neki, hogy haragszik rá. Egy másik édes és egyben azért szomorú Olicity pillanat is, amikor Felicity kórházban kellett feküdjön a Damien miatt ért támadástól, de talán ha ez nem történik meg, nem köszönhetnénk egy hihetetlen édes szerelmi vallomást Olivernek, amit Felicity felé intézett, amely során visszahúzza a lány ujjára azt a gyűrűt, amit a nővér levett annak ujjáról, mikor bevitte a lányt a sürgősségire a vőlegény. Megmondja Felicitynek, hogy igen is bármi történt most, ők jóban és rosszban is ki fognak tartani egymás mellett a jövőben. Reméljük így is marad és lesz is. Volt még másik pillanat is, amikor Curtis megsérült és Oliverrel a kórházba rohantak, ekkor azonban Billy is velük tartott. És még számtalan egyéb eset... Rengetegszer szerepel a kórház kettejük életében, ez egy részről nagyon szomorú, más részről pedig olykor édes is, ha Olicityről van szó.
 
Queen villa: Szintén jó néhány csodás Olicitys pillanatot köszönhetünk a villának. Először is ott volt az egyik estély. Ekkor Oliver ugyanis bocsánatot kért Felicitytől, amiért oly nagyon magára haragította a lányt, mivel az Íjász féltékeny volt Barry felbukkanása miatt. Ekkor, - hogy kiengesztelje Felicityt - meghívta Barryt is az ünnepségre, ahol a fiú táncolhatott Felicityvel. Az egyik legmeghatározóbb és legjelentősebb pillanat azonban egy "cselnek" volt köszönhető, amihez a villában kezdett hozzá a páros. Ugyanis a Queen villában csattant el Felicity és Oliver legelső csókja. Ez a csók nagyon szenvedélyes volt, viszont Oliver elmondása szerint, csak egy színjáték volt. Azonban mind tudjuk, hogy e mögött a bizonyos csók mögött, már nagyon komoly érzelmek uralkodtak...
 
Queen/Palmer vállalat:  Felicity és Oliver "civil" munkahelye volt bizony elég jó ideig. Mindketten vezették már a vállalatot, hol Oliver irányított, hol a szerelme és egy ideig még Ray Palmer tulajdonában is volt. Ha az elejéről akarunk elindulni, első és legmeghatározóbb pillanat, párosunk megismerkedése volt. Két egyedülálló lélek számára a sors elérkezettnek látta az időt, hogy őket szánja egymás örök párjaként. Legelőször Oliver ismerte meg Felicityt, - a lány ekkoriban még semmit sem tudott erről a dologról - Oliver éppen egy ún. "kényszerküldetésen" vett részt és titokban megleste Felicityt, pontosan akkor, amikor a lány Oliver képéhez beszél, miszerint sajnálja, hogy "meghalt" Oliver, hiszen annyira cuki volt. Oliver itt elejt egy mosolyt. Már ekkor megtetszett neki a csinos és igen fiatal, ekkoriban még technikus beosztásban lévő leányzó. Később aztán úgy tesz, mintha életében először látná Felicityt és bemutatkozik a lánynak a vállalatnál, majd annak segítségét kéri a küldetéseihez. Ekkortól folyamatosan egyre több jelenetük van együtt a vállalatnál, míg Felicity már Oliver személyi asszisztensének is előlép, amikor az átveszi elhunyt édesapjától a vállalatot. Így ez lesz a "Civil-bázis" a három jóbarátnak. Felicity ugyan eleinte lázadozott, de végül is elfogadta, hogy Oliver személyi asszisztense legyen... Innentől kezdve lehettünk szemtanúi több megmosolyogtató és kedves vitájuknak is, plusz itt történik meg az is, hogy Oliver megmenti Felicityt a Gróftól és utána édesen megnyugtatja, majd meg is simogatja a lányt...

Olasz étterem: Egyik legszebb pillanat volt mind a karakterek, mind a rajongók számára. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a legelső komoly mérföldkő abba az irányba, hogy romantikussá "fajuljon" a két legjobb barát kapcsolata (persze már régóta többek voltak annál...). Oliver egy alkalommal úgy döntött, veszi a bátorságot és végre meghívja egy randira szerelmét. Felicityt sem kellett sokáig győzködni, rögtön igent mondott Olivernek, hiszen már régóta többet érzett a társánál pusztán barátságnál. Az estéjük gyönyörűen alakult, régi emlékeket is felidéztek. Mindaddig tökéletes volt az egész pillanat, míg nem egy bomba közbeszólt és emiatt az incidens miatt még egy jó darabig nem tudtak egymással együtt lenni... Mikor azonban már túl voltak egy komolyabb szakításon és újra összejöttek egymással, szintén egy étteremben ünnepelték meg az akkori évfordulójukat, de ez már lényegesen kellemesebben alakult az előző randinál... (Oliver egyébként meg is említi Felicitynek, hogy már vagy 3 éve nem mentek étterembe az incidens után.)

Számítástechnikai üzlet: Ez volt Felicity harmadik munkahelye, miután a Queen vállalat lesüllyedt és el kellett hagyniuk azt Oliverrel és Johnnal együtt. Itt kérte meg Oliver bluetooth-on Felicityt, hogy először jöjjön el vele randira. Oliver remélte, hogy Felicity szereti az olasz kaját, a lány pedig kijelenti, hogy tökéletesen eltalálta az ízlését, ugyanis nagyon imádja az olasz kaját.

Az Óratorony: Egyik legromantikusabb közös pillanatuk. Igaz itt még "csupán barátok" voltak, de már nagyon látszott, hogy ez valami sokkal többről fog szólni kettejük között. Felicity volt az egyetlen (itt is), aki elegendő bizalmat tudott önteni Oliver lelkébe ahhoz, hogy az fel merje venni a harcot Slade Wilson ellen és ne adja fel a reményt a győzelemre. A férfi lelkére beszélt és egy hatalmas öleléssel biztatta tovább Olivert. Nagyon közel kerültek egymáshoz. Később Oliverrel együtt, szintén innen ugranak ki a torony tetejéből, amikor a Miracuru hadsereg megtámadja őket.

Moszkva: Itt aztán nehéz volt eltitkolnia Felicitynek az Oliver iránti érzelmeit, amin még önmaga is meglepődött. Oliver ugyanis lefeküdt Isabel Rochev-vel, akit Felicity amúgy sem kedvelt. A lány rajtakapta őket, mikor Isabel éppen távozni készült. Felicity arckifejezésén nagy fájdalom mutatkozott és ezt Oliver is észrevette. Miután hazaértek, a lány kérdőre is vonta a férfit, aki pedig annyit válaszolt neki, hogy jelen pillanatban túl nehéz lenne olyasvalakivel járnia, aki valóban számít a szívének, ezzel is utalva arra, hogy nem közömbös neki a lány. A második alkalomkor, - mikor újra Moszkvába mentek - már valóban szerelmesek voltak egymásba, azonban itt már a komoly szakítás után jártunk. Amikor onnan hazaértek, nem sok időt kellett várni és újra lángra lobbant köztük az a szerelem, ami nem szűnt meg továbbra sem tombolni bennük egymás iránt...

Nanda Parbat: Talán a valaha volt legszebb Olicitys helyszínek közé sorolható.. Itt történt meg ugyanis mindaz, amire már mi mindannyian és ők is mindketten régóta vártak már. Ugyanis egy csodálatos Nanda parbati éjszakán már nem tudták egymás előtt leplezni az érzéseiket, ezért miután Felicity - kétségbeesettségében, hogy elvesztheti Olivert - bevallotta Olivernek, hogy szerelmes belé, a férfinek nem kellett több jel, már tudta hogy mit cselekedjen és Felicity nem ellenkezett, azon az éjszakán végre egymáséi lehettek...
 
Iwy Town: Miután Felicity és Oliver először igaziból összejöttek, az első közös kis szerelmi fészküknek adott otthont ez a kis városka. Egy gyönyörű szép családi házat béreltek, ahol több hónapon keresztül boldogan éltek egymással távol Star Citytől és minden bajtól, míg nem SOS érkezett, hogy a csapatnak szüksége van rájuk, hiszen tovább már nem bírják visszatartani a gonoszt. Felicity és Oliver így kénytelen volt elhagyni a kis nyugodt városkát és újra visszatértek a régi kerékvágásba. Itt ismerték meg Hoffmannékat, akik nagyon jó barátaik lettek. Laura pedig már akkor, az eljegyzésen is megjegyezte, hogy alig várja, hogy összeházasodjon a pár, ami végül is megtörtént és Laura boldogan vett részt rajta a férjével együtt.
 
Luxus apartmanok: Amióta Felicity és Oliver úgy döntöttek, hogy végleg összekötik az életüket egymással, már két luxus apartmant is elfogyasztottak. Míg tényleges otthonuk egy harmadik ház lett. Még a mosolyszünet előtt, - mikor először jöttek össze egymással - Thea luxus apartmanjában laktak jó ideig, majd Felicity apartmanjában, aztán - miután újra összejöttek egymással - végül Oliver legújabb apartmanjában laktak, ezt követően - miután Oliver kiszabadult a börtönből - egy újabb házba költöztek. Ezeknek az apartmanoknak (vagy lakásoknak) köszönhető a legtöbb meghitt és intim Olicity pillanat, ugyanis amikor ezeken a helyeken laktak (laknak) már igen komollyá válik a viszonyuk...
 
{folyt.köv.}
 
(C) ARROWOLICITY.GP

 

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre