Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
A titokzatos fény

Már számtalan rajongói teória, rengeteg cikk és mi egyéb foglalkozik azzal a különleges kapoccsal, ami Felicity és Oliver körül folyamatosan jelen van, ha valamilyen közeli, bensőséges pillanatot élnek át együtt. Ez a csodálatos jelkép pedig, a fény. Akárhányszor a páros egy romantikus helyzetben találja magát, ez a jelenség olyan hatalmas sugarat ölt, hogy szinte bárkit képes megvakítani. Ez azt próbálja mutatni, mennyire mély az egymás iránt érzett szerelmük, ami csak később tudott igazán beteljesülni, hiszen korábban folyamatosan próbált volna kitörni, de sajnos mindig valami az útjába állt. De amikor tényleg sikerült kiteljesednie, képessé vált arra, hogy mindent és mindenkit legyőzzön és örökké ragyogjon...

Melyek voltak azok az Olicitys pillanatok, amikor ennek az intenzív ragyogásnak szerencsére mi is szemtanúi lehettünk?

  • Legelső és egyben egyik leglátványosabb alkalom, - amikor a fény-teória kirajzolódni kezdett az Olicityvel kapcsolatban - az az óratornyos jelenet volt. Ekkor Felicitynek nagyon fájt, hogy Oliver úgy érezte, ő most feladja a "hivatását", mivel szokás szerint, ismét úgy érezte az Íjász, elbukott. Felicity volt az, aki lelket öntött belé és közölte vele, hogy nincs egyedül, mert ő itt van neki és bízik benne. Ahogy azt eddig is tette, teszi és örökké tenni is fogja. Ekkor egy hirtelen érzelmi hullámtól vezérelve, Felicity egy érzelmes öleléssel lepte meg Olivert. Olivernek nagyon jól esett Felicity karjai között lenni, olyannyira, hogy egy nagyon erős fénysugár kezdett körülöttük kirajzolódni. Ez a fény mutatta meg legelőször azt, köztük már sokkal több van, pusztán barátságnál. Oliver szorosan átölelte Felicityt és közben majd elvakított mindenkit a köztük lévő szikra fénye. Ez a fény valójában a szívük fényét jelképezte, amit a két szív egymásnak küldött és eggyé forrtak. Talán így lehetne a legjobban leírni a fény jelentését. Ugyanez a hasonlat végigkísérte őket több alkalom során is. Azonban a legjobban csak egy későbbi alkalomkor teljesedett ki...
  • Második alkalomkor, Felicity és Oliver a szigeten beszélgetnek, miután legyőzték Sladet. Ekkor a háttérben lévő tenger sokkal jobban csillog, mint eddig valaha. Olyan, mintha a tenger is megérezte volna, a köztük levő tomboló bizsergést...
  • A legjobban mégis akkor tombolt ez a titokzatos fénysugár, amikor Oliver rájött arra, hogy valóban beleszeretett Felicitybe és már nem akart többé sem önmagának, sem másnak hazudni. Egyszer az éttermi randijuk alatt, éles lámapfények villantak ki, másodszorra pedig óriási jelentősége volt a kórházas jelenetnek. Ekkor döntött ugyanis Oliver úgy, hogy inkább csak Íjász fog maradni és nem Oliver Queen. Mégis nagyon fájt neki, hogy nem lehet együtt lánnyal és fájdalmat kell okoznia Felicitynek. Felicity csalódott benne és pontosan arról akart vele beszélni ez alkalomkor vele, mennyire fáj neki, hogy becsapta őt és csak játszott vele. Oliver ekkor döntött úgy, hogy lép és megcsókolta a lányt. Itt egy hatalmas fénysugár tört elő, ami megvilágította a két szerelmest, ahogy egymásra néztek és abban a pillanatban a szívük is egymásra ragyogott. Azok egyszerre tomboltak az örömtől, de a fájdalomtól is.
  • Egy érdekesség még, amikor Oliver kis híján meghalt a Ra's utáni párbajnál Felicityre gondolt és akkor is jelen volt a fény, szerelmére gondolt a legveszélyesebb pillanatokban is.
  • Később pedig Ra's al Ghul is beszél erről a szerelemről Oliverrel. Az ő szerelmeik iránt érzett szeretet, maga a fény, ami az életüket jelenti és életben tarthatja őket. Így győzheti le az új Ra's, az előzőt.
  • Amikor pedig először fekszenek le egymással Felicity és Oliver, még a gyertyafények is mohón világítanak...
  • Ez a fény még a továbbiakban óriási jelentőséggel lehet majd a pár kapcsolatára...

Milyen teóriák szólnak a bizonyos Raylicitys fényről?

  • Amikor Oliver úgy döntött, a küzdelmet választja Felicity helyett, a lány egy időre más férfi karjaiba menekült. Egy meggondolatlan és feldúlt állapotnak köszönhetően, a lány megcsókolta Rayt, majd le is feküdt vele. Azonban ez a kapcsolat csak egyoldalúnak számított, ugyanis Felicity szíve mindvégig valaki másért dobogott már akkor is. Annak ellenére is, hogy Ray tiszta szívből szerelmes lett a lányba. Az igaz, hogy Felicity csókolta meg Rayt, de csak hogy egy kicsit kizökkentse a férfit az őrült teóriájából és önmagát is vígasztalja valakivel és ne gondoljon folyamatosan az Oliver által okozott szenvedésre. Amikor Felicity megcsókolja a férfit, egy nagyon rövid időre köztük is megjelenik egy fénysugár. De míg Oliver és Felicity fénysugara hosszú pillanatokig ragyog, ez a fénysugár amilyen gyorsan megjelent, úgy el is tűnt. Ez azt jelzi felénk, hogy amit Felicity Ray iránt érzett, pusztán vágy és kedvelés. Semmi több. Azt jelzi, hogy amilyen gyorsan létrejött ez a kapcsolat, olyan gyorsan véget is ér. Az egész csupán egy kaland, egy vicc. Láthatjuk, hogy Felicity és Oliver csókja mennyire érzelemdús és Felicity és Ray csókja mennyire heves, érzelemmentes... Tökéletesen kirajzolódik, hogy az egyik igaz szerelem, a másik csupán egy kaland és a két fénysugár is ezt próbálja nekünk jelezni, míg az egyik lassan ragyog és sokáig, a másik hevesebben ragyog és nagyon rövid ideig...

És mi köze az egész teóriához egy bizonyos növényhez?

  • Van egy növény, ami Felicity és Oliver számára nagyon sokat jelent. Ez a növény pedig, a páfrány. Felicity vette Olivernek a sötét és szürke hétköznapokra, hogy egy kis fényt hozzon az életébe. Felicity hozzátette, hogy a kis növény fényben virágzik. Olivernek rengeteget jelent ez a kis növény, de sokáig elhanyagolta azt, hiszen félt, hogy már sosem lehet együtt szerelmével. Végül az első páfrány sajnos nem élhette már meg, hogy a szerelem megragyogtassa, hiszen a kis növény még a halálon túl is elérte célját, hiszen össze sikerült hoznia a gazdáit. Ennek örömét pedig már csak az új növényke élvezhette, amit ezúttal Oliver vett Felicitynek.

(C) ARROWOLICITY.GP

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.