~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

7. évad 1. rész - "Inmate 4587" (7. Évadpremier!!)

Miután Oliver Queen arra kényszerült, hogy felfedje valódi kilétét, egy szigorúan őrzött börtön rabja lesz, miközben a csapata többi tagja mindent megtesz azért, hogy valahogy kiszabadítsa őt a fogságból. Azonban olyannyira el van zárva a külvilágtól, hogy csak Digg-gel kommunikálhat időnként. Emellett, Felicity-re most hárul a legnagyobb megpróbáltatás, akiről mindenki tudja, hogy a Zöld Íjász felesége, emiatt pedig Díaz vadászik rá és Oliver fiára is, így amellett, hogy anyaként is helyt kell állnia és kettejüket biztonságáért felelnie, igyekszik a lehető legjobban segíteni önmagukon és a csapaton is, reménykedve mindeközben abban, hogy a férje hamarosan kiszabadulhat. A csapatra most egy igazán kemény év vár, de reméljük még nem a legutolsó... The CW: 2018. október 15. szerda (október 16. csütörtök MO.)

Magyarország:

6. évad - 2018. ősz??

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6 (első két évad ismétlése), RTL 2, Cooltv és Sorozat+ (össze-vissza)


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie Florerr

Testvéroldal:

Ana Brenda & David Zepeda 2018-as új sikersorozata, másik lapom! <3

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
A szigeten

Felicity és Oliver első közös szigetes kalandjuk:

Oliver több évig raboskodott egy nagyon veszélyes és lakatlan szigeten, Lian Yu-n. Senki sem tudta, hogy életben van és aki mégis az sem sejtette, hol raboskodhat. Amikor Tommy meghalt, Oliver újra felkereste a szigetet, bánatában. Ekkor ismerte meg először Felicity is azt a helyet, ahol Oliver hosszú ideig az életéért küzdött. Ugyanis ő és Diggle addig nem nyugodtak, amíg fel nem kutatták Oliver-t. Amikor megtalálták a rejtekhelyet, ejtőernyővel kiugrottak egy ócska repülőgépből és miután sikeresen landoltak, Oliver keresésére indultak. Felicity-nek is nem kis veszélyt jelentett ez a sziget, mikor először járt ott, ugyanis véletlen egy taposóaknára lépett. Nagyon megijedt és Diggle-t hívta segítségül. Diggle hatástalanítani akarta a bombát, de ekkor bukkant fel Oliver, aki egy hirtelen mozdulattal felkapta Felicity-t és megmentette őt a bombától. A bomba felrobbant, de senki sem sérült meg.

Felicity és Oliver második közös szigetes kalandjuk:

Másodszorra akkor jártak mind a ketten a szigeten, amikor Slade-t bezárták a jól elhatárolt föld alatti börtönbe. Ekkor már Felicity-nek sem volt ismeretlen a sziget és el is nevezte a "Bombák földjének". Megjegyezte azt is, hogy - bár nem szívesen jönne ide újra vissza - mégis milyen gyönyörű ez a sziget és a kilátás is káprázatos. Itt volt egy igen kedves párbeszédjük is Oliver-rel, ahol Felicity bevallotta, hogy egy pillanatra elhitte Oliver-nek, hogy a férfi szereti őt. Valójában Oliver innentől kezdve kezdett el arra rádöbbeni, hogy lehet nem is kellett megjátszania magát Slade előtt és valóban szerelmes Felicity-be. Ugyanis három hónap elteltével őszintén bevallotta a lánynak az érzelmeit és már nem csak álcsókot adott neki, hanem valójában megcsókolta Felicity-t.

Újra fellobban a szerelem, a harmadik és egyben legszebb közös szigeti kaland:

Ez az alkalom akkor történt, amikor Felicity már szakított Oliver-rel és felbontotta az eljegyzésüket, miután az nem árulta el neki, hogy van egy fia. Oliver a Prométheusz-szal való közös végső összecsapásra készült, ezért Felicity megijedt, hogy esetleg valami komoly bajuk eshet a szigeten az elmebeteg őrült miatt. Ezért úgy döntött félreteszi a büszkeségét és megcsókolja szerelmét, jelezvén hogy nem akarta megbánni, hogy nem csókolta őt meg, ha esetleg komoly bajba kerülnének. Felicity ezzel azt jelezte, hogy újra készen áll összejönni Oliver-rel...

Érdekességek:

  • Eddig egyedül csak Felicity, Diggle és Slade jártak Oliver után a legtöbbet a szigeten.
  • Oliver nem rég Thea-nak is megmutatta a szigetet, ott edzettek és ott is harcoltak Slade-del, amikor a férfi visszatért.
  • Sara és Slade is raboskodott már a szigeten. Slade kétszer is.
  • Sem Laurel, sem Tommy, sem Malcolm nem járt még a szigeten.
  • Oliver mindig idejön kiereszteni a gőzt, ha valami nagyon nagy lelki sérülés éri őt.
  • Amikor Oliver Thea-val edzett az egyik flashback során éppen Felicity-re gondolt a szigeten, amikor az első találkozásuk jutott eszébe, mikor megleste titokban a lányt.
  • Miután Malcolm később mégis eljutott a szigetre, ez jelentette a halálát is, ugyanis életét adta a lányáért.
  • Miután Felicity és Oliver szakítottak, a szigetes csók előtt már egyszer lefeküdtek egymással, mikor mindketten kicsit többet ittak a kelleténél és újra szerelmet vallottak egymásnak, azonban Felicity itt még nem akart a békülésről beszélni Oliver-rel.
  • A sziget nemrégiben felrobbant, így már több közös pillanatot nem kaphatunk Olicity téren.

(C) ARROWOLICITY.GP

 

ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Gyere és csatlakozz a -Karstjäger- magyar airsoft csapatába!    *****    Szoba gyerekkel kiadó film meg tekinthetõ gportálon klikk ide!    *****    Simonyi ingatlan Debrecen Eladó luxus lakások, házak, telkek, üzletek, lakóparki ingatlanok. Simonyi ingatlan Debrecen    *****    Ajándékozz Horoszkópot! Lepd meg szeretteidet egy Személyre szóló asztrológiai elemzéssel és 1 éves elõrejelzéssel.    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie, ehhez adok én,sok segítséget. Fordulj hozzám bizalommal!    *****    Az asztrológia sok segítséget ad az élet minden területén, de képzett, tapasztalt asztrológus kell hozzá, keress meg!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,konzultáció.Tájékoztatás az oldalon! látogass,meg!!!    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Bérkalkulátor    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    too young and innocent | an aegyo queen | twice | neo culture technology    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA! Regisztrálj oldalamra és én segítelek elsajátítani az asztrológia tudományát!    *****    Tanuld nálam az asztrológiát teljesen ingyen, vagy kérj részletes asztrológiai elemzést &#8222;BECSÜLET KASSZÁS&#8221; alapon!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! kattints ide!!!    *****    Bûbájos Boszorkák - Charmed - Hírek - Extrák - Érdekességek - Charmed - Bûbájos boszorkák - Sok - sok infó - Charmed -    *****    Pénzkeresés az Interneten! Csak is kipróbáld, tesztelt módszerekkel, melyek tényleg fizetnek!