~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

6. évad 23. rész - "Life Sentence" (6. Évadfinálé!!)

Eljött a végső leszámolás perce, Oliver igyekszik még egyszer Zöld Íjász igazságosztóként végleg végezni Díaz-zal, azonban az FBI-val való szövetsége nem túl sok jó következményt rejt önmagában, ám azért a szerelem, amit a felesége iránt érez, képes újra megerősíteni őt, hogy kibírja ami majd ezután vár rá... The CW: 2018. május 17. csütörtök

Magyarország:

6. évad - ???

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6, RTL 2, Cooltv, stb.


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie

Testvéroldal:

Ana Brenda & David Zepeda 2018-as új sikersorozata, másik lapom! <3

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Felicity titkos élete

Egy ideig jellemző volt Felicity-re, hogy hármas szerepet töltött be. Ez tette ki az egész életét. Mindközül a legjobban azonban azt élvezheti, hogy az Íjász Csapattal együtt segítheti az Ártatlanok védelmét.

1. Álca: Felicity a nagy nyilvánosság előtt, mint személyi asszisztens és vezérigazgatónőként mutatkozik nap, mint nap. Korábban csak egy egyszerű technikusként dolgozott a Queen vállalatnál, majd előlépett Oliver személyi asszisztensévé, később már Ray Palmer-nek kezdett el asszisztensként dolgozni, a megújult és átkeresztelt Queen vállalatnál, miután Oliver lemondani kényszerült. Nemrégen előléptették a volt Queen Vállalat (Palmer Tech) vezérigazgatónőjévé, azonban később elvesztette a cég irányítását és azon küzd, hogy ezt most visszaszerezhesse. Ez a hétköznapi álcája és munkája Felicity-nek. Ezenkívül fontos rálátása van a vállalat pénzügyeire is.

2. Az Íjász jobbkeze: Amiről csak nagyon kevesen tudnak. Felicity a szabadideje nagy részét azzal tölti, hogy Oliver-nek segít elkapni a rosszfiúkat. Ehhez a legmodernebb bluetooth-t és számítógéprendszer áll a rendelkezésére. Ugyanígy besegít a csapat többi tagjának is, hogy könnyebben az elkövető nyomára bukkanjanak. Rendkívül fontos szerepet tölt be a csapatban. Ő a mozgatórugója és a lelke a csapatnak. Nélküle sokkal nehezebben boldogulna mindenki, még Oliver is. Felicity ezt a munkáját imádja a legjobban. Sőt, olykor még ő is meg tudja mutatni, mire is képes, ha rosszfiúk elkapása a tét!!

3. Az A.T.O.M segédje: Felicity vállára nagy teher zúdult egy időben. Ugyanis, Palmer is beavatta őt a legféltettebb titkába, amit szintén Felicity-nek meg kell őriznie. Ray ugyanis egy új fajta szerkezetet fejlesztett ki, aminek segítségével képes lesz majd megvédeni a várost, a rosszfiúktól. Első ember, akinek megmutatta az új találmányát, az Felicity volt. Azóta már megalakult a legtökéletesebb védőpáncél. Felicity Ray-nek is hűségesen segített, viszont kicsit kellemetlenül érezte magát, amiért el kell titkolnia a barátai előtt ezt a dolgot. Azóta persze már mindenki tudja, - akinek muszáj - ki is az a bizonyos A.T.O.M.

(C) ARROWOLICITY.GP

 

Légy te is Farmasi tanácsadó! Kötetlen munka, befektetés nékül, minõségi termékek, jó kereseti lehetõség!    *****    Sztárok/Bulvár: Tudj meg friss pletykákat, híreket. Katt!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Xtina Hungary - Minden, ami Christina Aguilera!    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** Nyereményjátékok *** Kereseti lehetõség *** Vásárolj kedvezményesen AVON termékeket!    *****    Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj! *** Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj!    *****    Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár     *****    FRPG &#9679; FANTASY SZEREPJÁTÉK &#9679;&#12300;&#914;&#923;SM&#923;IW&#12301; &#9679; FANTASY SZEREPJÁTÉK &#9679; EGY SZIGET + 24 MÁGUS &#9679; FANTASY SZEREPJÁT&Eacut    *****    Itt megtalálhatod a legfrissebb híreket, cikkeket, képeket a Golden Globe- és Oscar-díjas színésznõrõl! Katt!    *****    Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** AVON termékek *** Kereseti lehetõség *** Értékesítõ kollégákat keresek *** sminkek    *****    Esküvõi meghívók! Mindegyik kézzel készült, egyedi. Gyere, nézd meg az oldalamat.    *****    A legfrissebb Anime hírek , mindennap anime ajánló , mondocon képek , és hírek. Csatlakozz közösségünkhöz!    *****    Rendelj bármilyen asztrológiai elemzést,júniusban Te mondod meg,hogy mennyit szeretnél érte fizetni!Várlak az oldalamon!    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    NÁLAM NINCSENNEK AKCIÓK, MINDEN ASZTROLÓGIAI ELEMZÉS "BECSÜLET KASSZÁS", A KONZULTÁCIÓ ÉS OKTATÁS INGYENES.    *****    **** Nokedli-lapja****Családi magazin****18-98 éves korosztály mindent megtalál itt, játékoktól a hírekig*****    *****    KÜLÖNLEGES AKCIÓ A CSILLAGJÖVÕ OLDALON JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A HOROSZKÓP MEGRENDELÉSEID ÁRA!    *****    Minden héten anime/managa hírek , minden nap Anime ajánlók , Mondocon hírek. Itt nem fogsz unatkozni!! :)