Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Olicitys hasonlóságok

1. Kamaszként mind a ketten eléggé kicsapongó, vagány életmódot folytattak:

Felicity és Oliver kamaszként eléggé megnehezítették a szüleik mindennapjait. Hasonló heves vérmérséklet jellemezte őket, mint később a közös lányukat is. Felicity, egyetemistaként lázadó, barna hacker volt, míg Oliver folyamatosan, hajnalig tartó bulikat tartott és közben mindig részegre itta magát. Továbbá a szép lányokat sem vetette meg. Képtelen volt hűséges maradni akkori barátnőjéhez, Laurelhez. Felicity vele ellentétben azonban hűséges maradt Cooperhez, az akkori barátjához. Felicity ekkor még nem festette szőkére a haját, így az eredeti, barna hajszínével és hosszú hajával mutatkozott, míg Olivernek félhosszú haja volt. Felicity kitűnő mesterdiplomát tett 'Kiberbiztonság és Informatikai tudományok' szakon, annak ellenére is, hogy egy időben kis híján őt is lecsukták a rendőrök. Oliver ugyan több egyetemen is megfordult, miután leérettségizett, mégsem végzett el egyet sem sikeresen. Mindkettejüknek meg kellett komolyodniuk, miután az élet többször is keményen megleckéztette mindkettejüket. Felicity rájött, hogy a Cooperrel történtek után változnia kell, így felhagyott a lázadó korszakával, szőkére festette a haját és állást keresett az egykori Queen vállalatnál. Robert Queen, Oliver apja vette fel a lányt, a biztonságtechnikai részleghez. Itt ismerte meg a főnöke fiát, Oliver Queent, aki később a férje és a lánya édesapja lett. Olivert pedig az öt pokoli év változtatta meg, melynek köszönhetően képes lett igazi, megfontolt és hősies férfivá válni és egyben egy hűséges, odadó férj lenni, aki immáron két gyönyörű gyermek édesapja.

2. Imádják az olasz kaját:

Felicity és Oliver egyaránt imádják az olasz konyhát. Erre a legjobb példa, amikor Oliver először hívja randira későbbi feleségét és kislányának édesanyját. Felicity először el sem akarta hinni, hogy legjobb barátja szeretné komolyabbra fűzni a kettejük között levő viszonyt, ami már egy ideje folyton szikrázott, valahányszor egymás közelébe kerültek. A lány éppen az ideiglenes munkahelyén dolgozott, amikor Oliver bluetoothon keresztül kérdezte meg Felicitytől, hogy viszonyul az olasz ételekhez. A lány ekkor vallja be, hogy imádja őket. És mivel Olivernek is a kedvenc konyhái között van, nem is volt kérdés, hogy mit esznek az első randevú alkalmával, amit sajnos megzavart egy újabb gazfickó életveszélyes támadása...

3. Képesek lennék meghalni egymásért:

Számtalan olyan pillanat volt már kettejük történetében, amikor látszott rajtuk, mennyire erős vonzalom köti őket egymáshoz. Felicity minden percben aggódik Oliverért, amikor az bevetésre indul és, hacsak egy pillanatra Olivert nem hallja hozzá beszélni, már azonnal kétségbeesik és rögtön aggódni kezd érte. Felicity többször is a saját épségét is kockáztatta azért cserébe, hogy Oliver küldetése sikerrel járjon. Nem egyszer sérült már meg ő is és került elég komoly veszélybe. Bármit megtenne, hogy Olivernek ne essen baja. Oliver ugyanígy aggódik a lány miatt. Ahányszor Felicity önként vállalkozott egy bevetésre, Olivernek sosem tetszett, hiszen félt, hogy nem tudja így majd őt kellőképpen megvédeni. Annak idején is, elsősorban azért avatta be a lányt a titkába, hogy megvédje őt a Walter-ügy kapcsán. Valahányszor Felicity életveszélybe került, Oliver egy percig sem habozott, - még ha ő meg is halt volna - csak Felicity életben maradhasson. Egy alkalommal megfogadta, hogy soha többet nem fog ölni, mégis amikor Felicity élete forgott kockán, még ezt a fogadalmát is megszegte. A lány ezért különösen hálás volt neki. Amióta pedig Oliver szerelmes Felicitybe, folyamatosan azon van, hogy a lány boldog legyen és ne okozzon neki fájdalmat. Oliver bármit megtenne Felicity boldogságáért és biztonságáért, ahogy a fiára is értendő mindez. Most pedig, hogy Felicity Oliver felesége lett és a közös kisbabájukat várja, Oliver csak még inkább védelmezni próbálja szerelmét, hogy se neki, se a gyermekének semmi baja ne essen.

4. Őrült makacsok mindketten:

Mondhat nekik bárki, bármit is, mindketten a saját fejük után futnak. Egyedül csak egymásra hallgatnak. Egyszerűen mindketten túl büszkék ahhoz, hogy belássák, másnak talán inkább igaza lehet velük szemben. Nagyon ritka kivételek persze olykor azért adódnak, de nem ez a jellemző rájuk nézve. Annyira kiegészítik egymást e tekintetben is. Sőt, legtöbbször még egymással is összekapnak a makacsságuk miatt. Valószínűleg ezt a lányuk, Mia is jócskán örökölte.

5. Hihetetlen bátorság van bennük:

Sem Felicity, sem Oliver nem futamodnának meg sohasem, bármekkora veszély is leselkedik rájuk, még ha ezzel a saját életüket is kockáztatják. Mindennél fontosabb számukra, az egymás iránti szerelmük, a gyermekeik, a barátaik, valamint a városuk védelme. A saját testi épségüket mindig csak mások után, a legutolsó helyre sorolják.

6. A barátaikért és szeretteikért bármire képesek:

Már sokszor bizonyította Felicity és Oliver is, hogy a barátság és a családi összetartás példaképei lehetnek, bárkik számára. Mivel mindketten rendkívül családcentrikusak, elsősorban a gyerekeiket tartják életükben a legfontosabb személyeknek. Bármire képes Felicity és Oliver is a családjuk védelme érdekében, pont ahogy a barátaik épségét is óvják, ha arról van szó. Oliver korábban elvesztette a szüleit és egy jó ideig Thea húga jelentette az egyetlen hozzátartozóját, akiért, ha arról volt szó, akár ölni is képes. Azonban az idő múlásával, Olivernek új családja lett és a korábbi is kibővült Emikoval, az eltiktolt másik húgával. Mióta Oliver családot alapított Felicityvel, nincs számára fontosabb a világon, mint megvédeni a feleségét a fiát és a születendő kislányát, továbbá a két húgát és legjobb barátait. Hiszen kapott még egy esélyt a sorstól, hogy egy igazi, nagy és akár boldog családja legyen és ezt már nem engedheti elszalasztani. Felicity pedig bármit megtenne a még életben levő szüleiért, a saját családjáért Oliverrel és a gyerekekkel, valamint a legjobb barátokért. Felicitynek továbbá óriási dicséret jár azért is, mert mellette William nem érzett menthetetlen fájdalmat az anyja elvesztése miatt, hiszen valamilyen szinten Felicitynek sikerült pótolnia az anyai szeretetet William irányába, hogy ne érezze önmagát túlságosan félárvának. Bejött. Azonban a saját lányával a kapcsolata igen bonyolulttá válik a sors kegyetlen játéka miatt...

7. Szerelmesek egymásba:

Nyilvánvalóan, ebben hasonlítanak mindketten a legjobban a másikra. Olyan tiszta és őszinte szerelemmel szeretik a másikat, ami ritka a világon. Korábban Felicity sohasem volt képes egy férfit sem szeretni úgy, ahogy Olivert. A valódi szerelmet az Íjász oldalán ismerte meg. Oliver tekintetében, pedig az egész korábbi életét hűtlenség és kicsapongó életmód jellemezte. Inkább csak trófeaként használta a nőket és sosem érzett igazi szerelmet egyik lány iránt sem, akikkel megpróbált komoly kapcsolatot létesíteni. Egész életét tekintve, az igazi és valódi szerelmet, Felicity Smoak oldalán ismerte meg. A lány olyannyira elvarázsolta az Íjászt, hogy Oliver rögtön megkomolyodott és örök hűséget fogadott szerelmének. Teljesen a tenyerén hordozza Kedvesét és már hosszú évek óta napról-napra jobban szerelmes a lányba. Ez a szerelem pedig a lány felől is kölcsönös. Milliószor vallott már Oliver szerelmet a szőke, szépséges számítógépzseninek. Nemrég pedig közölte Felicityvel, hogy számára sosem lesz más nő az életében, hiszen ameddig csak él, a lány marad az örök szerelme. Mostanra pedig már szerelmük megkoronázásaként, Mia baba személyében megérett a kettejük szerelmének gyümölcse is, egy igazi szerelemgyerekként...

8. Mindketten a szüleik nélkül kell boldoguljanak:

Oliver ugyan jó ideig kamaszként mindkét szülőjével együtt élhetett, azonban apját a hajószerencsétlenség után, anyját pedig Slade Wilson miatt vesztette el. Így teljesen árva maradt és egyik húgával - ugyanis ekkor még Emikoról nem tudott - együtt, közösen kellett boldoguljanak Starling Cityben. Olivert a szülei elvesztése, csak még érettebb férfivá kovácsolta a sors. Felicity pedig már egész fiatal kora óta meg kellett tanulnia, hogy egyedül kell többre vinnie, hiszen az édesanyja naphosszakat dolgozott és alig látták egymást a lányával, főleg mikor az egyetemista lett, Noah pedig még akkor lelépett a családjától, mikor Felicity még csak kislány volt és jó néhány évvel később bukkant csak fel újra a lánya és Donna életében, aki időközben már egyre inkább feljavította anyai kapcsolatát a lányával. Felicity önerőből felküzdötte magát a ranglétrán és jeles mesterdiplomát szerzett Kiberbiztonság és Informatika Tudományok képzésben. Ezután rögtön munkát kapott a Queen vállalatnál, ahol is megismerte későbbi legjobb barátját, férjét és lánya édesapját.

9. Többször is elutaztak már közösen Moszkvába:

Legelőször még Oliver egyedül járt Moszkvában, amikor is csatlakozott a BRATVA testvériséghez, ahová Anatolij védőszárnyai alatt került. Később a jelenben is jó barátságot ápolt a férfivel, ezért amikor Digg volt és későbbi felesége, Lyla veszélybe került, először utazott ki Felicityvel és Digg-gel közösen, hogy kimentsék a nőt az orosz börtön falai közül, aki később az ARGUS vezetője is lett és Digg fiának az édesanyja. Felicity először utazott ekkor Moszkvába és cseppet sem örült annak, hogy Isabel Rochev is velük tart. A lány rajtakapta Isabelt, amint Oliver szobájából sétál ki és a jelenet mélyen érintette őt. Később számon kéri Oliveren a történteket, aki ekkor még azt válaszolja neki, hogy nem lehet olyan nővel jelenleg, aki igazán fontos lenne számára, utalva arra, hogy túlságosan félti Felicityt ahhoz, hogy ekkor még járjanak egymással, illetve arra, hogy mennyire fontos neki a lány már ekkor. Később újra lesz egy utuk Moszkvába, ekkoriban vannak túl az első és egyben utolsó nagy szakításukon is, amikor Oliver egy időre új barátnő után néz, azonban még mindig Felicitybe szerelmes és szerencsére ezután nem sokkal már örökre együtt maradnak. A második utuk során már Oliver és Anatolij között is sajnos egy rövid időre megromlik a jó kapcsolat. Felicity és Oliver között pedig egy nagyon édes momentum történik, mikor az Íjász megvédi szerelmét egy hatalmas robbanás elől. Amikor hazatérnek, még egy rövid ideig külön van a páros, majd körülbelül fél évre a történtek után már össze is házasodnak egymással...

10. Különleges képességekkel bírnak:

Annak ellenére, hogy mindketten emberi lények és nem metahumánok, vagy mutánsok, mindkettejüknek olyan képességeik vannak, amikkel képesek győzelmet aratni, bármilyen kemény ellenfél felett. Feliicty képessége azonban nem a fizikai erőben mutatkozik meg elsősorban, hanem szellemi téren. Nála jobban senki sem ismeri egyik gép lelkét sem. Bármit képes pillanatok alatt megszerelni, vagy létrehozni. A lány alig néhány másodperc alatt képes bárkit lenyomozni a világon és bármilyen titkosított rendszerbe betörni a jó ügy érdekében. Nincs nála nagyobb hacker a Földön. Oliver harcképzettségét pedig bármilyen profi bunyós megirigyelné, sőt még egyes metahumánok is akár. Mesterien bánik bármilyen fegyverrel, nem feltétlenül kell annak éppen íjnak lenni. Harctudását Shadonak, Talianak, Sladenek, Tatsunak, Maseonak köszönheti elsősorban, illetve annak az 5 pokoli évnek, amelyet távol kellett töltenie a családjától. A profi harctudású hajlamot még a kislánya is örökölte tőle.

11. Mindketten jártak már a szigeten:

Oliver után a csapatból, Felicity és Digg jártak a legtöbbet a szigeten. Felicity legelőször akkor ismeri meg Lian Yu-t, amikor Diggle-lel együtt, először indulnak el a szigetre, hogy meggyőzzék Olivert, térjen vissza Starling Citybe, hiszen szükség lesz rá. A férfi ugyanis fél évre eltűnt, miután Tommy meghalt és csak ők ketten sejtették mindössze, hol lehet. Felicity ekkor életveszélyes helyzetbe kerül, ugyanis véletlenül rálép egy taposóaknára, amit Diggle hatástalanítani akar, de Oliver figyelmezteti, hogy ne tegye és az Íjász sikeresen megmenti az akkori még "csupán" legjobb barátját. Később újra visszatérnek mindhárman a szigetre, ugyanis Slade Wilsont ide zárja be egy föld alatti börtönbe Oliver igen hosszú időre. Felicity itt jegyzi meg humorosan Olivernek, hogy valószínűleg lehetetlen az, hogy ők ketten valaha is egy párt alakítsanak. Ehhez képest óriási fordulópont lesz egy távolabbi, Lian Yu-n történt jelenet kettejük között, hiszen a szakításuk után itt csókolja meg újra először Felicity Olivert, jelezve azt, hogy ő már készen áll az újrakezdésre, ami fél évre rá meg is történik...

12. Mindkettejüknek vannak hegeik:

Oliver az 5 év alatt, - és után is - rengeteg különféle fegyvertől kapott maradandó heget szerzett. Nagyon sokat szenvedett miattuk. Az egész testén megtalálhatóak és ezek is azt mutatják, mennyire komoly életveszélyt kellett átélnie nap, mint nap. Felicityn csupán egyetlen egy található, a vállánál. Ezt az egyik küldetés során szerezte, amikor még Sara is a csapat tagja volt és megvédte a nőt. Felicity büszkén viselte már akkor is a maradandó hegét, mert így még inkább tiszteletbeli csapattagnak érezte magát. Oliver ekkor biztosítja afelől, - itt még pusztán barátilag értve - hogy a lány mindig az ő "csaja" marad. Később ez a jelző már nem csak barátilag, hanem romantikus téren is igaz lesz...

13. Mindketten kávéfüggők:

Felicity és Oliver számára aligha telik el úgy nap, hogy valamelyikük ne egy nagy bögre kávéval kezdené a reggelét, mint általában minden hétköznapi ember. Kevesen vagyunk, akik ne rajonganánk a kávéért, vagy éppen a tejeskávéért. Mindketten megszállott kávéimádók ők is. Felicity extra cukorral issza a kávét, míg Oliver feketén szereti. Rengetegszer isszák közösen a kávéikat, főleg mióta házasok és közös családjuk van. Korábban együtt kávéztak a Central City kávézóban, a Queen vállalatnál, a Palmer Technél és még sorolhatnánk. Bár utóbbi kettő alkalommal, mindig Felicity szolgálta fel a kávét Olivernek, ő maga már addigra megitta a sajátját. Bár többször is esküdözött, hogy sosem fordulhat elő az, hogy kávét főz Olivernek, mégis számtalanszor megszegte már ezt az ígéretét, különösen, mióta a férfi a férje lett és a gyermekei apja.

14. Mindkettejük szülei követtek már el súlyos bűnöket:

Bár a gyermekeik szerencsére végig jók maradtak, Felicity anyukájával együtt, Felicity édesapja és Oliver vérszerinti szülei, mind bűnösek, vagy bűnösek voltak valamilyen gaztettben. Felicity édesapja sajnos egy ideig körözött hacker volt, aki 'Kalkulátor' fedőnéven piszkos módszerekhez folyamodott. Felicity egyébként a jövőben, az apja fedőnevét használva próbál meg elrejtőzni mások elől. A lány, - bár eszével az apjára ütött - jóságát és humorát az édesanyjától örökölte. Szerencsére Felicity apja később már viszonylag helyes útra lép, ugyanis fontossá válik számára a kislánya. Oliver viszont sokkal szerencsétlenebb szülő téren, hiszen míg ő jó ember, mindkét szülője sötét titkokat rejtegett előle és Thea elől. Mind közül az egyik legdurvább az volt, hogy Moira és Robert eltitkolták a Queen csemeték elől, hogy van még egy testvérük, Emiko személyében. Emellett Moira eltitkolta, hogy Thea apja valójában Malcolm, raádásul a nő miatt kellett Samanthának sokáig titkolnia Oliver elől az Íjász fiát is és Moira volt az, aki miatt részben a Glades teljes lakosságát tragédiák sora érte. Ha ez még nem lenne elég, Moira elraboltatta Waltert, az új férjét és a srácok nevelőapját és még sorolhatnánk. Robert pedig öngyilkos lett és emellett lelőtte a másik férfit is, aki a mentőhajóban volt vele és a fiával, ami miatt Olivert később veszélyes szituációba sorolta és még az ő gaztetteit is sorolhatnánk. Oliver minél több mindent kiderített a múltjáról, annál inkább csalódnia kellett a szüleiben. Egyetlen vigasza csupán, hogy Donna fiaként szereti...

15. Családcentrikusak:

Felicity és Oliver számára is mindig a legelső a családjuk, nagyon szeretik a gyermekeiket és a hozzátartozóikat. Ők még a legjobb barátaikat is annak tekintik, hiszen bármire képesek lennének értük, különösen Diggért. Oliver ráadásul nem régen tudta meg, hogy van még egy húga Thea-n kívül és mindent megtesz azért, hogy Emiko méltó bátyja lehessen. Felicity és Oliver egymásért képesek lennének meghalni, amióta pedig összeházasodtak és Willel együtt egy kis családot alapítottak, minden családi problémát előtérbe helyeznek és az életük árán is védik egymást. William ugyan nem Felicity vérszerinti kisfia, mégis a lány fiaként tekint a kamasz fiúra. Ezért épp úgy ahogy Olivernek is, Felicitynek is majd megszakadt a szíve, mikor Will azt a döntést hozta, hogy a nagyszüleihez költözik egy jobb élet reményében. Felicity pedig akkor jön rá, hogy babát vár Olivertől, amikor a férfi éppen erőt vesz magán, hogy utoljára átölelje a fiát, mielőtt az elindul Central Citybe. Innentől kezdve mindkettejük számára az első és legfontosabb személy az életükben a kis Mia lesz, akinek a védelme érdekében bármire képesek lesznek a szülei...

16. Mindketten beszélnek valamilyen idegennyelvet:

Nos ebben az egy szellemi képességben, Oliver felülmúlja a feleségét. Hiszen, míg Felicity a saját anyanyelve mellett egy kicsit spanyolul ért, addig Oliver az anyanyelve mellett, legalább két nyelven beszél folyékonyan. Oliver szinte anyanyelvi szinten ért és beszél mandarinul, de főleg oroszul. Előbbit még a Hong Kong-i tartózkodása során sajátította el, míg utóbbit a BRATVA testvériség tagjaként, főként Anatolijnak köszönhetően. Mindegyikük nyelvtudása nagyon hasznos volt számukra több küldetés során is. Felicity tekintetében a spanyol nyelv a rulettezésnél volt hasznos, amikor Hub Citybe kísérte Olivert, hogy megtalálják azt a sámánnőt, aki segíthet nekik a Damien elleni párharcban, míg Oliver orosz tudása többször is kisegítette őt, többek között, amikor Lylat igyekeztek megmenteni az orosz fogságból.

17. Kitűnően vezetnek:

Bár mióta Felicity csatlakozott a csapathoz és Oliver felesége lett, ritkábban láthatjuk vezetni, ennek ellenére köztudott róla, hogy kitűnő sofőr. Egyik alkalommal például, - mikor tudomást szerzett Oliver saját akaratából arról, hogy Oliver a Zöld Íjász - elvitte Olivert a régi Queen vasárugyárba, ahol Digglelel együtt, megmentették a férfi életét. Egy másik alkalommal, Felicitynek szintén nagyon jól jött, hogy van jogosítványa, hiszen Digget mentette meg Isabel Rochev támadásától, aki a Miracuru szer hatása alatt állt éppen és rendkívüli fizikai ereje volt. Később még egyszer megmenti Digget és a kis Sarat néhány támadótól a kocsi segítségével. Azóta a lányt alig látni vezetni. Oliver ezzel szemben sokkal többször vezet és nem csak autót, de főleg motort, illetve repülőgépet. A motorra legtöbbször a bevetések során van szüksége.

18. Mindkettejüknek van középső neve:

Nos, míg Felicitynek a középső neve a 'Megan', vagyis teljes nevén: Felicity Megan Smoak, addig Olivernek a 'Jonas', vagyis teljes nevén: Oliver Jonas Queen a középső neve. Felicitynél többször is előfordult, hogy a Megan nevet említette. Első alkalomkor, mikor a csapathoz csatlakozott és elárulta Olivernek és Diggnek, másodjára, amikor ezzel a fedőnévvel mutatkozott be Alonso kaszinójában, hogy ne a rendes keresztnevét kelljen használnia a küldetés során. Oliver még nem használta a másik keresztnevét.

A sor még folytatódni fog egyéb közös jellemzőkkel!

Érdekességek kettejükkel kapcsolatban:

  • Volt egy közös pillanatuk ugyanabban az epizódban, ahol mindketten éppen arról nyilatkoznak az első közös évük során, hogy jobb ha talán magányosan maradnak. Oliver Diggnek mesélte el a dolgot, Felicity pedig Olivernek. A végén meg ők találtak egymásra.

(C) ARROWOLICITY.GP

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre