Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Oliver legjobb barátai

Tommy Merlyn: Tommy és Oliver már egészen kicsi koruk óta ismerték egymást és már kölyökként is legjobb barátokat alkottak. Tommy teljesen kikészült, mikor Oliverről mindenki azt hitte, hogy meghalt a hajótörésben. Amíg úgy hitte ő is, hogy Oliver meghalt, randizni kezdett Oliver volt barátnőjével, Laurelrel, akibe szép lassan bele is szeretett. Éppen ezért érezte magát kellemetlenül, mikor kiderült, hogy legjobb barátja él és ő lefeküdt annak volt menyasszonyával. Oliver azonban megnyugtatta Tommyt, hogy nem haragszik rá, sőt mi több, még félre is állt annak érdekében, hogy Tommy és Laurel megpróbálhassák együtt. Tommy és Oliver legjobb barátsága megromlott, miután a férfi rájött arra, hogy ki is valójában Oliver és nagyon fájt neki, hogy a férfi nem mondta el neki az igazságot. Illetve a kevésbé rózsás helyzet csak még inkább elfajult, mikor Tommy rájött, hogy Laurel és Oliver újra együtt szeretnének lenni. Tommy ezért szakított Laurellel, akinek Oliverrel együtt lelkiismeretfurdalása lett Tommy miatt. Tommy azonban újracsak kimutatta, mennyire szerelmes Laurelbe, mikor a lányért az életét áldozta és Oliver későn érkezett, hogy megmentse legjobb barátját. Mind Laurel, mind Oliver hosszú ideig szenvedett Tommy halála miatt és az ő emlékére fogadta meg először Oliver azt, hogy nem fog többé embereket gyilkolni. Fogadalmát először akkor szegte meg, mikor a Gróf miatt későbbi szerelme, Felicity került veszélybe.

John Diggle (Spartan): Oliver és Diggle mára már fivérként tekintenek egymásra. Hihetetlen gyönyörű barátság alakult ki a két férfi között, mely akkor vette kezdetét, mikor Oliver hazatért a hajótörés után. Johnt még Moira testőrként bérelte fel Oliver mellé. A férfi eleinte még nem tudta Oliver titkát, így folyton bosszankodott amiatt, hogy Oliver túljár az eszén. Még a munkáját is ott akarta hagyni. Oliver azonban hamar beavatta a titkába Digglet, akit előtte lenyomozott, hogy megbízhat-e benne. John először még megijedt, hiszen úgy vélte, helytelen, amit Oliver művel, végül megértette, hogy Oliver valójában a jót szolgálja, ezért ahogy az egy tisztességes katonához illik, csatlakozott az akkor még csupán két személyre dúzadt csapathoz. A közös küldetések alatt John és Oliver igazán összeszoktak és egyre jobban megbíztak egymásban, amire még inkább pozitív hatást jelentett Felicity felvétele a csapatba. Ők hárman az életüket képesek adni egymásért, csak is egymásban bíznak meg a legjobban. John öccseként szereti Olivert, míg húgaként Felicityt. Oliver és Diggle között többször akadt komolyabb összetűzés is, de Felicity segítségével mindig kibékültek egymással. Alapjában véve mindig is Diggle volt a villámhárító Felicity és Oliver között.

Felicity Smoak (Overwatch): Felicityre eleinte alkalmazottként, majd partnerként, aztán legjobb barátként tekintett Oliver, végül pedig élete szerelme lett a lány. Egy aranyos barátságból fejlődött igazi szerelemmé kapcsolatuk. Mind a magánéletben, mind csapattársakként kitűnő köztük az együttműködés. Kapcsolatuk kezdete a Queen vállalat informatikai osztályán kezdődött és az Arrow csapatban folytatódott. A küldetések, a mindennapos közös munka, mind-mind közelebb hozták a két karaktert egymáshoz, míg végül menthetetlenül egymásba szerettek és a mai napig is férj és feleség.

Roy Harper (Arsenal): Roy, Oliver húgának legnagyobb szerelme. A két férfi barátsága körülbelül akkor kezdődött el, mikor Roy járni kezdett Theaval. Oliver eleinte féltette húgát ettől a kapcsolattól, majd belenyugodott, hogy együtt vannak Thea és Roy. A Miracuru szer miatt, Oliver kénytelen volt Royt a csapatba is bevenni és tanítani akarta őt arra, hogyan kell íjat használni. Miután Roy megkapta az ellenszert, többé már nem viselkedett elutasítóan Oliverrel és elfogadta, hogy ő legyen a mestere. Roy soha nem szűnt meg szeretni Theat sem, még akkor sem, amikor egy időre külön kellett váljanak, illetve a lány másokkal járt. Oliver és Roy barátsága pedig olyan erős lett, hogy Roy vállalta Oliver helyett, hogy ő az Íjász, ezért korábban fel kellett adnia a Starling City-beli életét és messzire költözni. Az eset előtt és után is rengetegszer segítségére volt a csapatnak. Roynak még a jövőben nagy szerepe lesz William védelmében...

Laurel Lance (Black Canary & Black Siren): Korábban gyengéd szálak fűzték Oliverhez a lányt, de ez már régen történt. Laurel ugyan végig szerelmes volt Oliverbe, de a múltjuk és a jelen miatt elfojtotta érzelmeit. Bár Olivernek nem tetszett, Laurel csatlakozott a csapathoz, mégis később igazán erős harcos lett a nőből. Laurel Felicityre is testvérére tekintett, ezért elfogadta és boldog volt azért, mert barátai összejöttek és szeretik egymást. Csupán halálos ágyán merte bevallani Olivernek, hogy a múlt ellenére is még mindig szereti őt, de sosem állna Felicity és közé, hiszen pontosan tudja, hogy Felicity Oliver életének egyetlen szerelme. Ezért még a halála előtt egyik utolsó kívánsága az volt, hogy a barátai találják meg a boldogságot egymás mellett. Oliver mindegyik utolsó kívánságát teljesítette Laurelnek, mivel még az örökösét is megtalálta a nőnek, Dinah személyében, aki az új Fekete Kanári lett a csapatban. Laurel Lance egyébként ismét segíti a csapatot, mint Fekete Szirén, aki Föld 2-ről érkezett Föld 1-re és Quentinnek hála egy jobb ember lett belőle. Laurel civilként ugyanúgy joggal foglalkozik, ahogy azt a valódi Laurel is tette. Oliver az új Laurelt nem kedveli annyira.

Barry Allen (Flash): Oliver és Barry akkor találkozott először egymással, amikor Barry segített a csapatnak egy nyomozásban. Mivel Felicity nagyon jó kapcsolatot alakított ki kezdettől fogva Barryvel, Oliverben felébredt a féltékenység és minden áron le akarta leplezni Barryt Felicity előtt. A terve azonban rosszul sült el és kiderült, hogy Barry valójában egy nagyon jó ember. Felicity és Oliver többször is összevesztek Barry miatt, akinek később Oliver néhányszor az életét is köszönhette, ráadásul még az is kiderült, hogy Barry valójában egy másik lányba szerelmes. Miután Felicity és Oliver összejöttek, Oliver és Barry is egyre jobb barátokká váltak. Ekkor már Barry volt "A Villám" és Oliver lett a mentora. Segítette őt jobban bízni önmagában és hinni abban, hogy képes megvédeni az otthonát egy hősként. Barry és Oliver csapata többször is összedolgozik életveszélyes küldetések során és ezen idő alatt Oliver egyik legjobb barátjává vált Barry, annak ellenére, hogy eleinte nem indult túl jól a baráti kapcsolatuk.

Sara Lance 'Canary' (White Canary): Sara, Laurel húga, akivel Oliver a hajótörés után hivatalosan is megpróbált romantikus kapcsolatot kialakítani, ami azonban nem tartott sokáig, mivel Sara nem érezte, hogy azok után megérdemelné Olivert, amit a liga tagjaként tett. A nő szakított Oliverrel, de ameddig a csapat tagja volt, rengeteget segített, sőt még Felicity is féltékeny volt rá, amiért ennyire tökéletes és Oliver így kedveli. Természetesen ettől függetlenül Felicitynek és Olivernek, illetve Diggnek is remek barátja lett. Sararól többször is azt hitte mindenki, hogy meghalt, végül sikeresen visszatért a halálból, nem kis galibák után és csatlakozott egy világmegmentő csapathoz, akikkel különböző történelmi és valótlan világokba utaznak a Föld megmentése érdekében. Sarat azóta mindenki "Fehér Kanáriként" ismeri. Korábban ő volt a legelső "Fekete Kanári". Nehezen dolgozta fel nővére elvesztését.

Anatoly Knyazev: Anatoly és Oliver barátsága még a hajón való raboskodás időszakában kezdőtt el. Azóta Olivernek a múltban és a jelenben nagy hasznára van. Ő általa lett Oliver a Bratva testvériség tagja és neki köszönhetően sikerült Lylat is Oroszországból kiszabadítani. Anatoly egy ideig Oliver ellen fordult, végül mégis kitartott barátja mellett és az akkori sötét szövetségese, Díaz ellen fordult. Anatoly jelenleg Felicitynek köszönhetően hamis igazolványokkal biztonságban elköltözhetett külföldre, ajándékként pedig a lánynak adott egy fegyvert, amivel Felicity bármikor megvédheti magát, ha bajba kerülnek Oliverrel. A fegyverre szüksége is lett végül a lánynak, mikor Oliverre és rá támadtak a házukban, Oliver természetesen meg is lepődött...

René Ramirez (Wilddog): René hasonlóképpen forrófejű és makacs, akárcsak Oliver. René és Oliver barátsága sem indult éppen zökkenőmentesen. René már az új csapat tagjaként tűnt fel, aki csak sokára tudta megemészteni, hogy ezután már nem a saját döntései szerint cselekedhet, ha utcai harcokról van szó. Legnagyobb kincse az életben, a kislánya, Zoé. Oliverhez mindig hű csapattárs maradt, - még ha egyszer egymás ellen is fordultak - kivéve akkor, mikor Zoéval fenyegették meg. René nagyon kellemetlenül érezte magát, amiért elárulta barátját, de Oliver nem hibáztatta őt, hiszen apaként pontosan tudta, mennyire fontos lehet Renének a lánya. René természetesen egy okos csellel sikerült kimentse Olivert, így az újból a bizalmába fogadta a férfit. Mostanra újra barátok lettek és René szeretné, ha a csapat újra egyesülne. René mondta egyébként a tósztot is Felicity és Oliver esküvőjén, miután Curtis lerészegedett. Ekkor mondja először azt, hogy szerencsésnek érzi magát, amiért olyan barátai vannak, mint Felicity és Oliver. Renének egyébként egyik legközelebbi barátja, Dinah és Curtis. Továbbá ő becézi egyedül Felicityt és Olivert, mamának és papának, amiért folyton parancsot osztogatnak nekik.

Rory Regan (Ragman): Egy végtelenül érzelmes, kedves és hihetetlenül jólelkű hős. Első megjelenése során mindenki azt hitte, hogy ellenség, azonban ő csak pont ugyanazt üldözte, akit a többiek is. Rory tévesen úgy hitte, valaki más miatt haltak meg a szülei, azonban mint kiderült Felicity volt az, aki kényszerből irányította a bombákat arra a területre, ahol Rory családja élt. A lányt mardosta a bűntudat és a lelkiismeret. Könnyek között, felbátorodva mondta el Rorynak, hogy nem volt más választása, különben sokkal több ember halt volna meg. Rory, - bár nagyon nehezen - megértette, hogy Felicity számára nem hagyott más választást Damien Dahrk, aki valójában tehetett a szülei elvesztéséről. Roryt mindig is kedvelte Oliver és az egész csapat is. Kitűnő képességekkel van megáldva, amint magára ölti a "Ragacsember" álruhát. Rengeteget segít a csapatnak, tiszteletbeli tagja a megújult tábornak. Utóbbi időben Roryról nem sokat tudnak a többiek, viszont úgy tűnik, hamarosan talán újra csatlakozik majd a csapathoz. Valószínűleg azért távozott a csapattól, mindenki nagy bánatára, mert a ruhája nélkül már nem érezte magát közéjük valónak, amit igen tévesen gondolt, erre pedig a többiek is próbálták már őt rávezetni.

Curtis Holt (Mr. Terrific): Felicity korábbi alkalmazottja volt a vállaltnál, akivel nagyon szoros barátságot kötöttek. Oliver azóta hálás neki, mióta Curtis elérte, hogy Felicity újra járni tudjon. Bár Curtis nem igazán akart ilyen hirtelen bekapcsolódni a bűnüldözés világába, képes volt a férjével is szakítani, csakhogy ártatlanok életét menthesse meg "Mr. Terrific" fedőnévvel. Remek tanonc, remek humorral megáldva és mindenki legjobb barátja, de különösen Felicityé. Curtis azóta már talált egy új társat is és Zoé már szinte nagybácsiként tekint Curtisre, mióta René és Curtis testvéri kapcsolatot ápolnak.

Dinah Drake ( The New Black Canary): Dinaht igazán kemény fából faragták, senkitől és semmitől nem képes elriadni. Az új csapat tagjaként tűnt fel. Kiváló női harcos egy metahumán képességgel, aminek köszönhetően bénítóan hat a kanári sikolya. Ezenkívül pedig ő a rendőrfőkapitány is Star Cityben, mióta Quentin meghalt. Mióta Oliver kijött a börtönből csupán civil rendőrként üldözi a bűnt és nem hajlandó felölteni a kanári jelmezét. Oliverrel újra barátok lettek, mióta korábban egy igen kemény összetűzésük miatt egymás ellen fordultak és Vincent halála miatt kettészakadt a csapat. Dinah ugyanis meg akarta ölni az új Laurelt, hogy bosszút álljon Vincent miatt, azonban Oliver ezt nem engedte a város védelme miatt. Dinah szemében akkor nőtt nagyot Oliver, amikor helyette és a többiek miatt felvállalta, ki ő valójában és börtönbe vonult, azzal a feltétellel, ha Dinahék tovább élhetnek szabadon. A jövőben még nagy szerepe lesz Dinahnak, ugyanis végig kitart Oliver mellett, mint csapattárs és megpróbálja mentorálni Oliver fiát, Williamet is.

(C) ARROWOLICITY.GP

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.