~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

6. évad 23. rész - "Life Sentence" (6. Évadfinálé!!)

Eljött a végső leszámolás perce, Oliver igyekszik még egyszer Zöld Íjász igazságosztóként végleg végezni Díaz-zal, azonban az FBI-val való szövetsége nem túl sok jó következményt rejt önmagában, ám azért a szerelem, amit a felesége iránt érez, képes újra megerősíteni őt, hogy kibírja ami majd ezután vár rá... The CW: 2018. május 17. csütörtök

Magyarország:

6. évad - ???

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6, RTL 2, Cooltv, stb.


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie

Testvéroldal:

Ana Brenda & David Zepeda 2018-as új sikersorozata, másik lapom! <3

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oliver képességei

Kitűnően tud harcolni: Oliver-nek az 5 év alatt nagyon sok nehézségen kellett átküzdenie magát. Eleinte csak egy gazdag, elkényeztetett, nőcsábász ficsúr volt. Azonban amikor kivetette a hajó a szigetre, meg kellett komolyodnia és felnőnie, csak így maradhatott életben. Egy ideig azt hitte egyedül van a szigeten, de aztán rálelt néhány barátra és sajnos sok veszélyes ellenségre is. Legelőször Slade kezdte el komolyabban harcolni tanulni és megismertette vele a különböző fegyvereket, aztán Shado tanította őt meg összpontosítani és nyílal lőni és egyéb kínai praktikákra a harcászatban. Később Hong Kongba hurcolták és ott is tovább edzette magát, mert szüksége volt rá az életben maradáshoz, végül rengeteg féle harcmodort eltanult, amiket most tökéletesen kamatoztat. Érdekességképpen megemlíthetjük, hogy Oliver egy ideig a mágia erejét is próbálta eltanulni egy latin-amerikai varázslónőtől.

Profi mesteríjász: Az íjászattal Shado-nak köszönhetően lépett kapcsolatban. A lánynak voltak nyilai és íjja és többször is tanította a szabadban Oliver-t lőni. Megtanította neki, hogyan összpontosítson, mit csináljon, hogy húzza meg a nyílat, stb. Oliver hosszú ideig gyakorolta nap mint nap, míg végül sikerült neki tökéletesen kezelni az íjat. Később Slade ellen is hasznos volt a tudás. Amikor pedig hazaért Starling City-be, Zöld Íjászként - ekkor már profi mesterként - kapja el a mai napig a rosszfiúkat.

Csáberő & Adónis gének: Oliver olyannyira jóképű és tökéletes testtel rendelkezik, hogy gyakorlatilag nincs nő, akit ne venne le a lábáról! Jó néhány lánnyal volt már futó kalandja, de egyiket sem szerette még annyira, ahogy azt a Szőkeséget, aki mindig és minden nehéz időben mellette állt. Bezony, ha egyszer Oliver valóban szerelmes lesz, mindent megtesz azért, hogy boldoggá tehesse szerelmét. Ezt a szerencsés hölgyet pedig, Felicity Smoak-nak hívják.

Minden fegyverhez ért: Szinte alig akad olyan fegyver, ami ha Oliver-ünk kezébe akad, ne tudná használni. Természetesen a leggyilkosabb fegyver, az íjja, de ugyanolyan jól lő pisztollyal, gépfegyverrel és egész biztos, hogy a gránátot és egyéb harci fegyvert is kitűnően tudna alkalmazni, ha egy is a kezébe kerülne.

Kitűnő atléta: Bármit képes megmászni, átugrani. Nagyon gyorsan tud futni, ha vészhelyzetre kerül sor. Rengeteget edz és nagyon sokat használja a lazac-létrát, hogy tartsa a megfelelő kondiját a küldetésekhez. Felicity nagy örömére! Elengedhetetlen számára az életben maradáshoz ezen képessége.

Rengeteg járművet tud vezetni: Legyen szó éppen csak egy szimpla motorrol, vagy akár egy nehézkezelésű harcirepülőről, Oliver számára nincs lehetetlen! Kitűnően vezet, - a csapatból ő tud a legjobban - helikoptert, motort, személygépkocsit és ha a küldetés megkívánja teherautót, repülőt, sőt még hajót is!

(C) ARROWOLICITY.GP

 

Rendelj bármilyen asztrológiai elemzést,júniusban Te mondod meg,hogy mennyit szeretnél érte fizetni!Várlak az oldalamon!    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    NÁLAM NINCSENNEK AKCIÓK, MINDEN ASZTROLÓGIAI ELEMZÉS "BECSÜLET KASSZÁS", A KONZULTÁCIÓ ÉS OKTATÁS INGYENES.    *****    **** Nokedli-lapja****Családi magazin****18-98 éves korosztály mindent megtalál itt, játékoktól a hírekig*****    *****    KÜLÖNLEGES AKCIÓ A CSILLAGJÖVÕ OLDALON JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A HOROSZKÓP MEGRENDELÉSEID ÁRA!    *****    Minden héten anime/managa hírek , minden nap Anime ajánlók , Mondocon hírek. Itt nem fogsz unatkozni!! :)    *****    KÜLÖNLEGES CSILLAGJÖVÕ AKCIÓ JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A SZÜLETÉSI HOROSZKÓP! VÁRLAK!RENDELD MEG MOST!    *****    Minimálbér és a garantált bérminimum összege 2019-ben    *****    Lépj be a lovak világába! Nevelj, versenyezz, szórakozz! Virtuális lónevelde, szerepjáték, olvasó sarok!    *****    Részletes születési horoszkóp, ajándék 3 év elõrejelzés, ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! Rendeld meg most!    *****    A Világon egyetlen messengeren nézhetõ filmes oldal! NÉZZ FILMET FACEBOOK MESSENGEREN! Csatlakozz hozzánk!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Ayang - Avagy milyen is a világ az én szememmel    *****    KÉRDÕASZTROLÓGIA OKTATÁS AZT ALAPOKTÓL, SAJÁT TANULÁSI TEMPÓD SZERINT - CSAK ITT!    *****    Konyhatündér blog! Egészséges, gyorsan elkészíthetõ ételek. Recept blog    *****    Konyhatündér    *****    Nokedli lapja **** Családi magazin **** Minden ami érdekelhet 18-89 éves korodig ****    *****    Nokedli-lapja *** °_|_° *** Családi magazin *** --*** Mindenrõl olvashat itt ami érdekes lehet 18-98 évesig!! ******___******    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel,a legkedvezõbb áron és ingyenes konzultáció,a csillagjövõ oldalon. Katt!