~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Vikimmel másik közös lapunk már 2015 óta! Nálunk tuti megtalálod az összes kedvenced!

Next episode

Amerika:

7. évad 10. rész - "My name is Emiko Queen" 

Felicity és Oliver továbbra is élvezik a házas életet. Miközben a Queen házaspárnak a csapattal együtt, most egy újabb személy után kell nyomoznia, akiről azt hiszik, hogy egy férfi, de valójában kiderül, hogy egy nő. Egyre inkább a nyomok Oliver titokzatos húgához vezetnek... The CW: 2019. január 21. hétfő (január 22. kedd MO.)

Magyarország:

6. évad - 2018. ősz??

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6 (első két évad ismétlése), RTL 2, Cooltv és Sorozat+ (össze-vissza)


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie Florerr Ali Dee Dee

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oliver kapcsolatai

Futó románcok: Bár Oliver nagy nőcsábász hírében állt, ahogy megismerte Felicityt számára nem létezett más nő ezen a Földön. Mielőtt azonban a Szőkeséget feleségül vette volna, Olivernek jó néhány szép hölggyel volt már kalandja élete során. Némelyikkel még egykori menyasszonyát, Laurel Lancet is megcsalta.

Sara Lance: Sara és Oliver kapcsolata még egész fiatal korukban kezdődött. A lányról tudni kell, hogy mindkét nemhez egyaránt vonzódik, bár ez akkor még nem derült ki róla. Talán még maga sem tudta. Sarah mindenesetre már régóta szerelmes volt nővére vőlegényébe, aki a sármos és gazdag Oliver Queen volt. Irigyelte is nővérét, annak párja miatt. Végül határtalan boldog volt, mikor Oliver úgy döntött, hogy titkos viszonyt kezd vele és felcsempészte őt az apja luxushajójára is, Laurel és annak szülei tudta nélkül. Sara örömmel tartott Oliverrel, de egy sajnálatos hajótörés miatt, Oliver azt hitte örökre elveszítette Sarat, így azzal a tudattal tért haza a szigetről, hogy a lány meghalt és otthon mindenki őt okolta a lány haláláért. Azonban kiderült, hogy Sara mégis csak életben van és egy bérgyilkos szövetséghez csatlakozott. A hazatérésekor újra összejöttek Oliverrel és közösen vették fel a harcot Slade ellen. Laurel gyűlölte, hogy ők együtt vannak, de végül belenyugodott. Azonban Sara és Oliver kapcsolata ismét csak egy futó románc volt, ugyanis a nő szakított Oliverrel, aki közben pedig már rájött, hogy valójában már nem is Laurelbe, vagy Saraba, hanem Felicitybe szerelmes...

Sandra Samantha Clayton: Oliver nem csupán Saraval csalta meg akkori menyasszonyát, Laurelt, de még egy fiatal lányt is teherbe ejtett az egyetemen. Annak ellenére, hogy Samantha bevallotta később, tudott arról, Olivernek párja van, mégis engedett a férfi csábításának. Moira megtévesztette a fiát azzal, hogy a magzat elment, így Oliver sosem tudta meg a nőtől, hogy szült neki egy fiút. Mikor kiderült az igazság jó néhány évvel később, Laurel nehezen fogadta a hírt és Felicity is, aki akkorra már Oliver menyasszonya volt. Az eset odáig fajult, hogy Felicity felbontotta az eljegyzését Oliverrel és csupán másfél évre rá ment csak feleségül hozzá, egy kisebb szünet után, mikor kiderült, hogy Oliver nem a felesége iránt érzett nem létező bizalmatlansága miatt nem mondta el az igazat. Egyébként Samantha sajnos életét vesztette akkor, mikor a fiát akarta megtalálni Lian Yu-n, ezért Felicity próbálta meg valamilyen szinten pótolni az anya szerepét a fiú életében, mikor Oliver magához vette őt és elvette feleségül élete szerelmét.

Shado: Shado, egy volt kínai tábornok lánya, akivel Oliver a szigeten raboskodott. A lány az apját indult megmenteni, de ellenséges katonák miatt a szigeten ragadt. Gyengéd szálak fűzték Oliverhez, ráadásul Slade is beleszeretett a lányba. Amikor Oliver Shado helyett Sarat mentette meg és Slade erre rájött, halálos bosszút esküdött Oliver ellen és amikor kiszabadult a szigetről elszabadult a pokol. Persze ekkor már a férfiben dolgozott a Miracuru szer hatása.

Helena Bertinelli: Helena csak egy futó kaland volt Olivernek. A lány megszállottan üldözte apját, hogy megölje őt, amiért az végzett a nő korábbi szerelmével. Oliver nem ölte meg Helenát, mert egy kicsit kötődött hozzá érzelmileg és megbízott benne. Azzal a feltétellel engedte el, ha cserébe leáll apja üldözésével és nem öl meg több embert. Azonban addig nem nyugodott, míg apja nem halt meg és rengeteg embernek okozta halálát, vagy sodorta veszélybe azok életét. Végül lecsukták, egy ideje már nem lehetett hallani felőle.

McKenna Hall: Oliver rövid románca egy nyomozónővel. A nővel akkor kezdett el randizni, mikor jövendőbeli felesége éppen csatlakozott a minicsapathoz. McKenna nem tudta, hogy Oliver az íjász és folyton üldözte őt, mikor a férfi álruhában harcolt. McKenna nagyon kedvelte Olivert, Oliver azonban csak pótlékként volt vele, mert Laurel ekkor Tommyhoz került közelebb. Nagyon rövid ideig voltak együtt. A nő elhagyta a várost, amikor Helena meglőtte, hogy mielőbb felgyógyulhasson.

Isabel Rochev: Isabel Oliver egy újabb hódítása volt, mivel csinos orosz üzletasszony volt. Amikor Felicity rajtakapta őket az oroszországi hotelben, Olivert gyötörte a lelkiismerete és bevallotta Felicitynek, hogy Isabel semmit nem jelent neki. Olyannal pedig jelenleg félne kapcsolatot kezdeni, aki igazán fontos számára. Felicity itt volt először szomorú, amikor Olivert valaki mással látta. A lány már kezdetektől fogva nem is bízott Isabelben, mint később kiderült, a gyanúja beigazolódott, hiszen Isabel összejátszott Sladedel és elszedte Olivertől a céget, Felicityt pedig meg akarta ölni, amiért Oliver és közé állt. Végül szerencsére sem Felicitynek, sem Diggnek nem esett baja, akiket korábban a nő megtámadott. A céget viszont Oliver elvesztette később. A nővel Nyssa végzett.

Susan Williams: Susan akkoriban lett Oliver barátnője, miután Felicity szakított kedvesével egy időre és felbontotta az eljegyzésüket. Bár mindketten még mindig őrülten szerelmesek voltak egymásba, egyelőre megegyeztek, hogy barátok maradnak és megpróbálnak csak a munkára koncentrálni, magánélet terén pedig szintén külön utakon járni. Felicity ekkor kezdett el randizni Billyvel, a rendőrnyomozóval, míg Oliver megpróbált adni egy esélyt a csinos újságírónőnek, Susan Williamsnek, aminek a húga cseppet sem örült. Oliver sosem volt szerelmes a nőbe, - mivel még mindig Felicityért sóvárgott - de sajnos egyszer lefeküdt vele. Innentől kezdve egy nagyon rövid ideig jártak egymással, majd szakítottak és Oliver visszatért ahhoz a nőhőz, akit szeret és feleségül is vette.

Kamaszkori szerelme & Az Igazi Szerelem: Sokáig Oliver azt hitte, hogy az a nő, akibe kamaszként beleszeretett, - annak ellenére is, hogy nem értékelte a lány szerelmét - élete párja marad a jövőben is. Azonban Olivernek hamar rá kellett döbbennie arra, hogy Laurel iránt jó baráti viszonynál többet már egyáltalán nem érez. Bár eleinte még félt beismerni, később már elfogadta a tényt, hogy menthetetlenül belehabarodott legjobb barátjába és partnernőjébe, Felicity Smoakba, aki végül élete egyetlen és igaz szerelme lett. Rövidesen Oliver úgy döntött, az életét is örökre megosztja Kedvesével. Semmi sem tette boldogabbá az Íjászt, mint amikor a nő, akibe beleszeretett, igent mondott neki és a sok közös megpróbáltatás után végül a felesége lett.

Laurel Lance: Laurel Oliver kamaszkori "szerelme" volt. Akkoriban mindketten egyetemisták voltak és már a közös életüket tervezték. Laurel jogot tanult, Oliver meg egyetemről, egyetemre járt. Laurel fülig szerelmes volt Oliverbe és fogalma sem volt arról, hogy Oliver folyton megcsalta őt. Miközben jártak, Oliver titkos viszonyt folytatott Laurel húgával, Saraval és még egy lányt is teherbe ejtett az egyetemen, akitől később a kisfia született. Laurel később rájött, hogy Oliver végig hűtlen volt hozzá és amikor a férfi hazatért a hajótörés után, folyton őt kezdte el okolni a húga halála miatt, akit titokban Oliver magával vitt az apjával közös kirándulásukra. Oliver ekkor döbbent rá, hogy Tommy is szerelmes Laurelbe és egy időre félreállt, hogy ők ketten járhassanak egymással. Később azonban Laurel és Oliver összejöttek, de Tommy halálakor azonnal szakítottak egymással és már nem is jöttek össze többé, mindketten rájöttek arra, hogy ez köztük sosem fog működni. Az azonban rosszul esett Laurelnek, hogy Oliver újra összejött a halottnak hitt húgával, Saraval, viszont ez a kapcsolat sem tartott soká. Ráadásul Oliver rájött, hogy már egyik Lance lányba sem szerelmes többé, hanem elkezdett beleszeretni Felicitybe, amire meg végképp nem számított. Laurel a halálos ágyán bevallotta Olivernek, hogy mindig is érzett valamit iránta a szakításukat követő időszakokban is. Azonban pontosan tisztában volt azzal, hogy Oliver már csupán egyik legjobb barátjaként tekint rá, mivel már régen Felicitybe szerelmes a férfi. Sosem akart emiatt közéjük állni, sőt Felicityt húgának tekintette és a legnagyobb öröme az volt, hogy a két legjobb barátját boldognak láthatja egymással. Laurel utolsó kívánsága az volt Oliver felé, hogy legyen boldog Felicityvel örökre, majd végleg lehunyta szemeit. Felicity és Oliver bosszút esküdtek Damien ellen és Laurel halála egy időre barátokként újra összehozta őket, majd Laurel kívánsága is teljesült, hiszen a barátai később össze is házasodtak.

Felicity Smoak: Oliver életének legnagyobb szerelme és felesége is egyben. Soha egy nő sem kapott még annyi szerelmes vallomást Olivertől, mint Felicity. Ez a lány képes volt Olivert teljesen megváltoztatni a jó irányba. Felicity és Oliver első találkozása a Queen vállalatnál történt, ahol Oliver volt Felicity főnöke. Oliver többször is nevetséges füllentésekkel kereste fel a lányt, hogy segítsen neki nyomozni bizonyos dolgok, vagy személyek után. Felicity már ekkor sejtette, hogy valamit titkol Oliver. A férfi később megosztotta a lánnyal a titkát, mivel Moira rálőtt íjász ruhában és valaki kellett, akiben megbízik és elviszi őt Digglehez a bunkerbe. Miután Waltert elrabolták, Felicity megígérte Olivernek és Digglenek, hogy csatlakozik a csapathoz, de utána inkább csak az informatikai osztály alkalmazottja szeretne maradni és felhagyni a bűnüldözéssel. Azonban olyannyira megkedvelte a közös munkát, az életek megmentését a két férfivel, hogy ott maradt náluk, így hárman alkották az OTA csapatot. Felicityt később előléptették a Queen vállalatnál is a főnök személyi titkárnőjévé. A lánynak ez nem tetszett, hiszen ő nem egy irodában, hanem a számítógépek között érezte jól magát mindig is. Végül belenyugodott, hogy ez marad a civil álcája és így reggeltől estig a főnökével, Oliverrel dolgozott. Az, hogy mindennap látták egymást, a közös beszélgetések, a közös küldetések, mind, mind közelebb hozták őket egymáshoz, míg már olyan legjobb barátokká váltak, akik már egy ideje többet éreztek egymás iránt, de ezt egyikük sem akarta elismerni, csupán Digg próbálta meg felnyitni a szemüket. Mindketten elkezdtek féltékenyek lenni egymásra, mikor valamelyikük mással próbált flörtölni, majd miután Sladet sikerült egy furfangos tervvel legyőzniük, Oliver Digg tanácsára végre randira hívta Felicityt és mielőtt össze jött volna a lánnyal, szakítania kellett vele, mert félt, hogy így nem fog tudni eléggé koncentrálni az íjászatra. Egyetlen csók csattant el köztük csupán, majd Felicityt gyakorlatilag egy másik férfi karjaiba lökte Oliver. Nem szűnt meg sóvárogni a lány után, ahogy Felicity is folyamatosan szenvedett attól, hogy nem képes Rayt szerelemmel szeretni, mivel Oliverbe szerelmes. Erre maga Ray is rájött és elengedte szerelmét. Felicity és Oliver első szerelmes éjszakájára Nanda Parbatba került sor, ahol már többé nem tudtak parancsolni az érzelmeiknek. Itt jöttek össze először. Innentől kezdve Felicity mindvégig reménykedett, hogy visszakaphatja Olivert és nem lesz a szerelméből Al-Sah-Him. Végül Oliver jól döntött, miután megölte Ra'st, megkérte Felicityt, hogy legyen a barátnője. Alig több, mint fél éves együttlét után, Oliver meg is kérte szerelme kezét, azonban a jegyeseknek egy napjuk sem telhetett felhőtlen boldogságban, mivel Damien hibájából Felicity egy időre lebénult. Oliver minden áron fel akarta kutatni Damient és megölni őt. Továbbá Damien hiábájából tudta meg azt is Felicity, hogy Oliver eltitkolta előle a fiát, ezért később felbontotta szerelmével az eljegyzésüket, majd kb. másfél év múlva Felicity végül beadta a derekát és beismerte, hogy képtelen tovább Oliver nélkül élni, így igent mondott Olivernek és azóta is a felesége, annak ellenére is kitart a férfi mellett, hogy minden napjuk életveszélyben forog, mivel már mindenki tudja, ki a Zöld Íjász...

(C) ARROWOLICITY.GP

 

Duguláselhárítás Debrecen    *****    Frissült a Szerkesztõ ajánlata! Szeretnéd, hogy a Te portálod is kikerüljön? Küldd be: szerkesztoseg@gportal.hu    *****    Olvass kritikákat filmes és sorozatos párosokról! Itt biztosan megtalálod a saját vagy leendõ kedvenceidet is!    *****    Az asztrológiai elõrejelzések olyan tendenciákat mutatnak,melyek,nehéz döntéseknél nélkülözhetetlenek. Rendeld meg most!    *****    Az Éjszaka Misztériuma várja régi és új látogatóit újult erõvel, és heti több bejegyzéssel! | Nox Arcana    *****    Simonyi ingatlan Debrecen, Balaton 2019 Sok-sok új eladó ingatlannal bõvült kínálatunk válassza ki az önnek megfelelõt.    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp, 3 éves ajándék elõrejelzéssel, ingyenes konzultációval, csak nálam. Kattints ide!!    *****    Ha te is szereted a Zöld Íjász elbûvölõ szerelmespárját az Olicityt akkor itt a helyed! Mindent róluk és a sorozatról!    *****    A születési horoszkóp az ÚJ ÉV legszebb meglepetése! Ajándékba küldök 3 év elõrejelzést, jó tudni milyen lesz a jövõ!!!!    *****    Zenei blog. Kritikák, listák, ajánlók és még több! -> Popusz    *****    családi pótlék utalása 2019 - dátumok, kifizetések, idõpontok az utalásról itt:    *****    MOVIE-NIGHT -> ÚJ FILMES OLDAL NYÍLT <- MOVIE-NIGHT    *****    Szerepjáték &#8211; Csatlakozz közénk, és részese Te is a kalandoknak - FRPG    *****    Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs. - Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs.    *****    A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképzõ Szakiskola megnyitja kapuit!    *****    "Ó, én bizony korántsem merném állítani, hogy ismerem a Roxfort összes titkát." /Dumbledore/    *****    THE EVIL WITHIN| Harry Potter szerepjáték    *****    BOOKISLAND - könyvajánlók, ahol a könyvek életre kelnek - BOOKISLAND    *****    SoulSisters/ Nézz be az oldalunkra, ha érdekes cikkre, vagy épp kritikára vágysz. Hangolódj velünk az ünnepekre!    *****    Szereted az ünnepi idõszakot? Már hetekkel elõtte készülsz? Vagy legszívesebben elkerülnéd? Mondd el!