~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

7. évad 1. rész - "Inmate 4587" (7. Évadpremier!!)

Miután Oliver Queen arra kényszerült, hogy felfedje valódi kilétét, egy szigorúan őrzött börtön rabja lesz, miközben a csapata többi tagja mindent megtesz azért, hogy valahogy kiszabadítsa őt a fogságból. Azonban olyannyira el van zárva a külvilágtól, hogy csak Digg-gel kommunikálhat időnként. Emellett, Felicity-re most hárul a legnagyobb megpróbáltatás, akiről mindenki tudja, hogy a Zöld Íjász felesége, emiatt pedig Díaz vadászik rá és Oliver fiára is, így amellett, hogy anyaként is helyt kell állnia és kettejüket biztonságáért felelnie, igyekszik a lehető legjobban segíteni önmagukon és a csapaton is, reménykedve mindeközben abban, hogy a férje hamarosan kiszabadulhat. A csapatra most egy igazán kemény év vár, de reméljük még nem a legutolsó... The CW: 2018. október 15. szerda (október 16. csütörtök MO.)

Magyarország:

6. évad - 2018. ősz??

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6 (első két évad ismétlése), RTL 2, Cooltv és Sorozat+ (össze-vissza)


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie Florerr

Testvéroldal:

Ana Brenda & David Zepeda 2018-as új sikersorozata, másik lapom! <3

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Felicityről néhány érdekesség

1. Allergiás a mogyoróra:

Felicity a "Lezáratlan ügy" c. részben említi meg, hogy mogyóróallergiája van. Ez úgy történt, hogy amikor első osztályos volt megevett egy "űrsütit". Murisnak tartotta addig, ameddig nem derült ki, hogy valójában allergiás a mogyóróra.

2. Nem valódi szőke a haja:

Ezt nem sokkal azután tudhatjuk meg, hogy megismerjük a szépséges hacker-kisasszonyt. Oliver-nek és Diggle-nek is bevallja, hogy festi a haját.

3. Az MIT-re járt egyetemre:

Massachusetts Institute of Technology, az egyetem amerikai neve. Vagyis a Massachusetts-i Műszaki Egyetem és kutatóintézet, ami nagyon híres. Felicity azt is megemlítette, hogy 2009-ben szerezte meg itt a diplomáját, ekkor mindössze 19 éves volt. Az itt végzettek vagy a tudomány, vagy a technika ösvényén helyezkednek el. Innen került ki a Nobel-díjasok jelentős száma. Az egyetem Cambridge-ben, USA-ban található. Erről említést az "Azonosítás" c. részben tesz, korábbi részben említi meg a diplomázása évét. Ergo Felicity egy óriási koponyának számít a sorozatban.

4. Nem szívesen beszél a családjáról:

Nehezen bír megnyílni Olivernek is. Az édesanya, Donna Smoak, aki egy pincérnőként dolgozott Las Vegas-ban. Egyedül nevelte fel a szuperzseni kislányát. Édesapja, Noah Kuttler egy informatikai zseni, de sajnos bűnözésre használja a képességét. Ráadásul még kislány korában elhagyta Felicity-t és az édesanyját.

5. Nem túl szerencsés a szerelemben:

Ahhoz képest, hogy nagyon csinos lány, Felicity elmondása szerint, nem sok férfi figyel fel rá. Aki meg megtette abba is villám csapott. Igazi komoly kapcsolata még annyira nem volt.

6. Zsidó vallású:

Felicity vallása, zsidó. Ezt onnan tudhatjuk meg, hogy Oliver egyszer "Boldog Karácsonyt!" kívánt neki és elmondta, hogy náluk nem szokás ünnepelni ezt az ünnepet. A másik eset amikor láthatunk egyfajta zsidó szokást, amikor Sara meghalt és Felicity földet dobott a sírhelyére. Elmondta, hogy náluk így szokás elbúcsúzni egy halottól. Oliver később átvette Felicity szokását és ugyanígy búcsúzott el Sara-tól.

7. Felicity végzettsége:

Ahogy korábban írtam az M.I.T-n végzett. 19 éves volt és mesteri diplomát kapott, "Számítógépes biztonság és tudomány" szakon. (Flash)

8. Nemzetközi versenyt nyert:

Második helyezett lett egy nemzetközi informatív technológiai versenyen. (Flash)

9. Oliver fedezése:

Felicity elmesélte Barry-nek, hogy ha kérdik Oliver hová tűnt, - amikor még működött az éjszakai bár - korábban mindig azt mondta fedezésképp, hogy éppen a másnaposságot piheni ki. :) (Flash)

10. Lázadó egyetemi évek/ A Goth stílus rabja:

Felicity nem mindig volt szende és elegánsan öltözködő leányzó. Kb. abban a korban, amikor Oliver nagy nőcsábász hírében állt, Felicity az egyetemi iskola padját koptatta méghozzá egy goth-os csajsziként. Ezt Felicity visszaemlékezéseiből tudhatjuk. Ekkor volt egy barátja, Cooper, aki Felicity szupervírusát használta rossz célokra. Szerencsére a lány már kétszer is győzedelmeskedett felette.

11. Szabadidejében szeret aerobikozni:

Amíg a többiek harccal edzenek, Felicity általában otthon szokott DVD-re tornázni.

12. Körömlakk:

Felicity-t szinte sosem láttuk még úgy, hogy nem voltak kilakkozva a körmei. Nagyon szereti festeni a körmeit, nagyon jól is állnak neki. Főleg a vörös körömlakk.

13. Kiskora óta különös tehetsége van a gépekhez:

Felicity, - amikor csatlakozott a kis csapathoz - elmondta Diggle-nek, hogy már 7 éves kora óta ért a gépekhez és mindenféle ketyerét összeszerelt már. Ennek a tudásnak nagyon nagy hasznát vette, hiszen megmentette vele Oliver életét.

14. Rendszeresen összekeverte Lance tisztségét:

Mikor Lance-t előléptették, - a bátorsága és hűsége miatt - Felicity állandóan összekeverte, hogy nyomozó, vagy kapitány-e Laurel apja. 

15. Szupervírus:

Egyetemistaként írt egy olyan vírust, amit szinte képtelenség megállítani és sok bajt okoz, ha rossz kézre kerül. Felicity azóta is szégyelli, hogy megírta és azt kívánja bár csak visszacsinálhatná. Legutoljára a volt barátja felbukkanásával találkozott újra a vírussal nem kis galibát okozva Oliver-nek, a kis csapatnak és Starling City-nek, de hála Felicity helyre tudta hozni a hibáját, így megmenekült a város.

16. Tériszonya van:

Ezt akkor tudhatjuk meg, amikor Oliver-rel együtt indulnak egy küldetésre. Elmondása szerint Felicity, pont akkor jött rá erre. Így nagyon félt, de Oliver átvitte a liftakna felett. A másik alkalom, amikor Diggle-vel kiugranak ejtőernyővel egy ócska repülőből, Felicity nagyon fél a magasban és amikor földet érnek, kidobja a taccsot. Gyengén bírja a gyomra a repülést, vagy magasságot.

17. Meghan:

Felicity a középső nevét használta, amikor Oliver-rel éppen egy küldetésen volt. Ekkor kamatoztathatta először a matematikai tudását, a kártyajátéknál. Persze hamar lelepleződött, hogy csalt. De hát valami ilyesmi is volt a cél.

18. Szemüveg:

Felicity legtöbbször szemüveget visel, főleg ha számítógéppel dolgozik. Ugyanakkor vannak olyan helyzetek amikor leveszi, pl. ha valamilyen rendezvényre vagy bálra megy. Szemüveggel és anélkül is mesésen fest. Tulajdonképpen már a védjegye lett.

19. Arcfelismerő programot telepített a S.T.A.R. laborba:

Felicity egy kis ajándékként, Hanukára (zsidó ünnep) arcfelismerőprogrammal ajándékozta meg Caitlinéket.

20. Imádja a "Doctor Who" sorozatot:

Ezt akkor tudjuk meg, amikor édesanyja másodszorra meglátogatja őt és arról panaszkodik Felicity, hogy képtelen szeretni Ray-t, pedig olyan tökéletes, hogy látta a Doctor Who mind a 34 évadát, meg hasonlók. Ekkor döbbenti rá Donna arra a lányát, hogy bizony a gond itt csupán annyi, ami nem is gond, hogy (még mindig) Oliverbe szerelmes Felicity!

21. Jeles volt biológiából:

Ahogy nagyjából az összes természettudományi tantárgyból. Ezt Olivernek árulta el, amikor egy bűnöző fogát analízálta. Oliver pedig megemlítette, hogy nem volt jó belőle, azt hiszem meg is bukott bioszból.

22. Tud spanyolul:

Ha nem is perfektül, de egy-két kifejezést biztosan ismer. Ezt onnan tudhatjuk, amikor Oliver-rel a második kaszinós küldetésükön voltak, Fortunával kártyázott Felicity, közben pedig néhány szót csevegtek, majd ezután fedte fel magát a sámánnő. Ergó Oliver oroszul, Felicity pedig spanyolul tud.

23. Black Jack zseni:

A tudásából adódóan nem igazán akadna olyan ember a Földön aki képes lenne Felicity-t legyőzni ebben a játékban. Mindkét kaszinós küldetésénél megmutatta, hogy Black-Jackben verhetetlen ellenfél.

24. Fülbevalómánia:

Felicity-nél olyan nem fordulhat elő, hogy ne viseljen valamilyen fülbevalót nap, mint nap. Imádja őket! Mivel rengeteg van neki, bőven akad miből válogasson.

25. Tériszonyos:

Ezt akkor vallja be Olivernek, mikor az első év során találkoznak egymással és sikeresen betörnek a Merlyn Globalba. Egy imádatos Olicity jelenetnek lehetünk ekkor szemtanúi. Felicity már ekkor is jelzi, mégha akaratlanul is, hogy bejön neki Oliver, mint férfi. :)

Források: #1

(C) ARROWOLICITY.GP

 

ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Gyere és csatlakozz a -Karstjäger- magyar airsoft csapatába!    *****    Szoba gyerekkel kiadó film meg tekinthetõ gportálon klikk ide!    *****    Simonyi ingatlan Debrecen Eladó luxus lakások, házak, telkek, üzletek, lakóparki ingatlanok. Simonyi ingatlan Debrecen    *****    Ajándékozz Horoszkópot! Lepd meg szeretteidet egy Személyre szóló asztrológiai elemzéssel és 1 éves elõrejelzéssel.    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie, ehhez adok én,sok segítséget. Fordulj hozzám bizalommal!    *****    Az asztrológia sok segítséget ad az élet minden területén, de képzett, tapasztalt asztrológus kell hozzá, keress meg!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,konzultáció.Tájékoztatás az oldalon! látogass,meg!!!    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Bérkalkulátor    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    too young and innocent | an aegyo queen | twice | neo culture technology    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA! Regisztrálj oldalamra és én segítelek elsajátítani az asztrológia tudományát!    *****    Tanuld nálam az asztrológiát teljesen ingyen, vagy kérj részletes asztrológiai elemzést &#8222;BECSÜLET KASSZÁS&#8221; alapon!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! kattints ide!!!    *****    Bûbájos Boszorkák - Charmed - Hírek - Extrák - Érdekességek - Charmed - Bûbájos boszorkák - Sok - sok infó - Charmed -    *****    Pénzkeresés az Interneten! Csak is kipróbáld, tesztelt módszerekkel, melyek tényleg fizetnek!