Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Modulbővítések - Arrowolicity.gp és Sneak peekek!

2019.01.19. 17:54, Piper
Spoiler!!
Halihó ismételten mindenkinek. Jó étvágyat a készülgő vacsorához. Ma is folytattam a lapon a modulbővítéseket, higgyétek el, marha nagy munka. Ezúttal befejeztem Felicity menüjében az átjavításokat, de természetesen még idővel rengeteg modul kap majd bővítést, sőt igyekszem nem sokára újakat is készíteni. Csak úgy a legszebb a menü, ha minden modul elérhető, nem? Előtte azonban még a teljes oldal eddigi tartalmát alaposan át akarom rágni, mert bizony rengeteg olyan hibával találkozok, hogy gépelés közben figyelmetlen vagyok. Szeretném, ha tényleg továbbra is igényes maradna az oldal, ezért igyekszem is mindent megtenni a jövőben is és köszönöm továbbra is a társszerkesztőim, barátnőim segítségét  hozzá és a ti örök hűségeteket a lapom irányában és a felém áradó kedvességeteket. Ezért örökké hálás leszek nektek a továbbiakban is! <3 Most azonban a modulbővítések mellé még elhoztam a még csupán holnapután Amerikában adásba kerülő részhez az első sneak peeket is, amiben Díazt és Lylat láthatjuk beszélgetni, miközben Digg a kihallgató szoba mögül figyeli az eseményeket és úgy vettem ki, Díaz ezt sejti is. Alaposan végighallgatom, vagy megpróbálok keresni hozzá feliratot és hozom a videó fordítását is nektek, remélhetőleg még a mai napon, majd külön ide beszúrom nektek alulra, ha sikerrel járok. :) Mi több... közben észrevettem, hogy már a második is megjelent, azt is beszúrom nektek egy bejegyzésen belülre.
  • Egyelőre elkészült, de folyamatosan bővítés alatt van a "Az akiket ő szerelt le" modul is Felicitynél! Katt!
  • Javítva, kiegészítve és néhány helyen átszövegezve "Felicity jártasságai" modul. Katt!

A második videóban pedig Dinah és Oliver nyomoznak a bűntett helyszínén. Azt hiszem izgalmas lesz, amikor először láthatjuk úgy Olivert, mint a "kormány emberét/Íjászát". Nekem ez már most nagyon bejön. :D Remélem azért később nem üti majd meg emiatt a bokáját sem ő, sem a barátai, vagy éppen a családja. Egyébként ismét csak egy Smallvilles hasonlattal tudok élni. Emlékeztek még arra, mikor az ottani Oliver Queen is felvállalta, hogy ő a Zöld Íjász? Asszem utána ott valamilyen hősökről szóló törvényt bocsátottak szavazásra, egész pontosan most nem emlékszem hirtelen, de lényeg az, hogy sok támogatója volt a hősöknek, mint Clark, vagy Oliver és sokan ellenezték és bántani akarták őket, hát reméljük itt is, ha történik ilyen, szintén jó sorsra fordul majd minden...

Spoiler [22:08]: Ugyan feliratot sajnos nem találtam a vidikhez, de annyit talán sikerült kivennem, hogy az ARGUSnak elég nehéz szóra bírnia Díazt, ugyanis visszafelesel és az ügyvédjét akarja. A másik videóban valószínű arról a vérmintáról van szó, amihez a korábban megjelent hosszabb előzetesben Felicity egy megjegyzést fűz. Olivernek egy kicsit új a rendőrséggel való együttműködés és ahogy látom, egyeseknek még nehéz is elfogadni a vele való közös munkát. Ez egyébként az első olyan terepszemle Oliver számára a bűntett helyén, ahol "hivatali emberként" van jelen.

Most pedig egy másik spoiler: "Többet is megtudhatunk majd arról, mit tett Robert. Oliver is megtud erről többet a mostani epizód során. Bizonyára Olivernek elég sokkoló lesz megtudnia a tényt, miszerint még egy féltestvére is van és az apja ezt is képes volt eltitkolni előle. Azonban Felicity ott lesz mellette most is, mint mindig, hogy támogassa őt ennél a lelki megpróbáltatásnál is." (a spoilert a Twitterről fordítottam, az eredeti cikket sajnos nem találtam meg)

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.