Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

2018.11.27. 21:41, Piper
SPOILER!!!

Sziasztok. Végre aznap sikerült megérkeznem hozzátok, mikor le is ment a rész. Külön meglep, de rendkívül örülök, hogy nincsen szünet a részek között, így a Karácsony előtti hetekben még bőven izgulhatunk végig. De jó hír!! A mai rész után meg egész egyszerűen repülök!! Sejtettem, hogy Oliver ki fog szabadulni, de hogy ma már egy ekkora Olicity meglepetést kaptunk, alig hiszem el!! Ezért nem találtam semmi sneak peeket már értem. :D:D IMÁDTAM EZT A RÉSZT!! <3

Már az eleje remekül kezdődik a résznek, ugyanis Oliver úgy tűnik, már aznap szabadulhat. De jó hír ez. Most ő mondta, hogy "Gyönyörű napunk van ma." 

Egek Díaz megint hozta a formáját. De ez a rendőr, fel tudnám rúgni. Hová a becsület? Tiszta korrupt itt mindenki! Szerintem Oliver-től, ha lehet így fogalmazni csodálatos döntés volt, hogy helyre akarja hozni a hibáját Turnerrel és Stanley-nek is megadni, amit a férfi valóban megérdemel. Kiderült, hogy bizony neki is van bőven vaj a füle mögött. Ahogy Stanley fogalmazott: "A börtön megváltoztatja az embert." Nos igen, Olivert valóban nem sikerült megváltoztassa, bár nem tudom, hogy alaphelyzetben képes lett volna megölni a rendőröket. Bár, ha úgy vesszük, régebben is ölt, bár nem zsarukat. De mondjuk szerintem ezek is korruptak voltak, szóval nem ártatlanok. Ergó hiába szolgálják jó néhányan a rendet a sorozatban, az csak látszólagos, bizony egyedül csak azok érnek valamit, akik kb. Dinah vezetése alatt állnak...

Esküszöm Díaz nem tisztel sem Istent, sem embert. Belógott az üvegfal mögé és Olivert azzal fenyegeti, hogy megöli a gyerekeket is az anyjukkal együtt, akik épp az apjukat látogatták meg? A helyében én az üvegablakon keresztül megfojtottam volna! Szegény Oliver, képzelem milyen düh fogta el, ahogy meglátta az álruhában rejtőző Díazt! És a színész, Kirk - hát imádom!! és mennyire fiatalos, azt hittem csak 30-as - eskü Oscar-díjat érdemelne Stephen-nel együtt, annyira tökéletesen alakítják a gyűlölhető rosszfiút és az imádnivaló jófiút. Egész egyszerűen megborzongtam, Kirk teljesítménye annyira hibátlan volt, igazi Piszichopata Őrült! Versenyezhetne Promival. Szegény Oliver rendesen begurult azok után amit Díaz mondott neki, meg is értem. Erre meg őt kapcsolják le a rendőrök. Nem hittek neki, hogy ki látogatta meg...

Egek micsoda trükk a szabadulásra! Huh, remélem Olivernek tényleg sikerül lekapcsolnia Díazt, úgy hogy az őrök megértik mi forog kockán. Hát... egyelőre úgy tűnik nem jött be a kívánságom sajnos... Amúgy full érdekes, hogy eddig másokat nem is láttunk szerepelni, csak Olivert. :D Stanley viszont akármit is tett, eskü még mindig nagyon Jófej, valami azt súgja, hogy a GA iránti rajongásában nem hazudott. xd

A fene! Így csak még inkább elfajult a helyzet, Díaz az összes rabot szabadon engedte? Hát itt nem csak ők, de a pokol is elszabadul, az tuti. Asszem az őrök számára nem csak Oliver szökése lesz az egyetlen probléma...

Azért csak visszatérnek a jó öreg íjász trükkök, nem kell ide nyíl, meg íj. Profi bunyós is és karatés Oliver. :D Atyaég!! Véresen komoly bunyók vannak itt! Hát a mostani részben aztán bőven van akció! Néha még nekem is fájt legbelül, amiért és amilyen módon időnként Oliver is kapott rendesen. Azta a mindenit!! Meglepett, de jó volt látni, hogy Turner előlépett Oliver szövetségesévé és Brick ellen fordult!! :D Szép volt Turner!! Ez volt az egyik kedvenc pillanatom az epizódban, mert őszinte kell legyek, nagyon csíptem a figurát. Valami volt Turnerben, vagy a szemében, ami arra mutatott, hogy ő nem biztos annyira velejéig romlott, mint a társai. 

Tényleg számomra az egyik legnagyobb fénypont a részben, az Oliver-Turner szövetség, hihetetlen jól nyomják a srácok!! Érdekes, hogy több szövetségest is tudott magának szerezni Oliver a börtönben, akik segítségével végre a közelében lehet annak, hogy végre élve kijusson a betonpokolból. Örültem, hogy pár résszel ezelőtt sikerült Taliaval is viszonylag "jóbarátok" legyenek ismét és most Turner is. Azok után, amit most tett ez a férfi, kb. igazi hős lett és tutira megérdemli azt a bizonyos Argusos közbenjárást és amennyire ismerem Olivert, bizony tartani fogja a szavát!! Különben ne legyen Oliver Queen. :)

Annyira megható volt látni, ahogy megmentették azt a két őrt és milyen hálásak voltak. Az a baj, hogy az őrök későn jöttek rá, hogy Oliver valóban nem akar nekik rosszat, hanem megmenteni akarja őket...

Stanley meg amennyire Jópofa, annyira elmebeteg is. xd Bírom az ilyen karaktereket egy sorozatban, akik úgy kb. a semleges oldalt képviselik, van bennük némi jó, de gonosz is. Valahogy már az elején is úgy tűnt, picit borult az elméje, de itt néhány másodpercre szabályosan tényleg megijedtem tőle, ugyan nem tudom hirtelen a színész nevét, de ő is megérdemelne ezek után egy főszerepet valamelyik filmben vagy sorozatban. :D

Olyan furi ez a helyzet, de imádom, amikor tényleg egyes emberekről elsőre azt gondolod, hogy mennyire rosszak, vagy éppen milyen kis ártatlanok, erre pont fordul a kocka. Az ami a párhuzam most Turner és Stanley között, egész egyszerűen lenyűgöz!! Turner pedig hihetetlen jó tanácsokat osztogatott Olivernek, ilyesmit tényleg a jó emberek tudnak csak tenni. Fel sem fogom tényleg miért került ő börtönbe és miért állt össze Brickkel? Oké nyilván nem akart husi lenni a hiénák tálcáján, de jó tudni, hogy ő a jó ember és most már azt mondom, ha választani kéne, jobb is, hogy Stanley az elmebeteg és Turner a jófiú. Valahogy nagyon nőtt ez az ember a szemembe, túl nagyot ahhoz, hogy már remélem, tényleg marad is ilyen rendes!

Na hát igen, Brick és Díaz is megérdemelték, amit Olivertől és Turnertől kaptak! :D És Sampson is, bár ő neki szerintem tuti annyi lett, ekkora lángokat kétlem, hogy túlélt, ráadásul Oliver már alapból elvágta az egyik ütőerét, ha jól emlékszem..

Ahhoz képest, hogy az őröket hogy megkínozták, gyorsan talpraugrottak. :D 

Azért Oliver meg Díaz végső harcán (ami most érdekes, hogy nem finálés harc volt, pedig beillett volna annak is, kíváncsi leszek ki lesz így a finálés főgonosz, de van egy olyan sejtésem, hogy a LH csapat) kicsit feljajdultam, ugyanis csúnya volt, ahogy Díaz ütötte, szúrta, püffölte némelykor Olivert, de a végén azért szerencsére megnyugodhattam. Amikor Díaz elmesélte, hogy Felicity majdnem lelőtte, először Oliver nem is akarta elhinni. Kíváncsi vagyok, ezt hogy beszélik majd meg a nejével kettesben. És érdekes, hogy párhuzamot állított Felicity és Oliver között, van valami abban amit mondott, de ez jó dolog is lehet, hiszen pont ezért nyernek mindig ők. :) Azt a fényképet is sajnálom, pedig Felicity és Will olyan cukik rajta. Hát Díaznak semmi sem szent? Komolyan! Nem. Persze, miért is lenne.

Hupszika Díaz fiú, erre gondolom nem számítottál! :D Addig dumált a padlónak, míg Oliver szépen elhallgattatta. :D Tessék a nagy Ricardo Díaz! Oliver Queen az ő baját is ellátta, ahogy sejthető volt. :)

Azért bírtam, hogy Oliver embersége megint előjött és csak elvitte magával a kettétépett fotót is, életének két legfontosabb személyéről. :)

Azért barátom ennyi idő talán még egy főgonosz elkapásához sem kellett, mint Ricardohoz. De azért az évad majdnem felére csak sikerült! Izgalmas egy időszak volt azért ez is, amíg üldözték. Pontosabban a "csapat" üldözte, Oliver csak véghezvitte a dolgot. Fogalmazhatunk úgy is, ő csak a végrehajtó volt, hogy a rács mögé ültesse egy szép kis cellába a nagy vezért. És most végre az van szabadlábon akinek kell és nem akinek nem! Amúgy jól láttam az előzetesben, akkor most már csuklya nélkül fog vadászni? Persze, hiszen egész Star City pontosan tudja már ki ő, emlékeztek pont így volt a Smallvilleben is, igaz ott Oliver önként vallott, nem kifejezetten kényszerből.

Khhhm.. Van egy sejtésem, de bár ne legyen igazam!! Van egy olyan megérzésem, hogy mivel Oliver ezt művelte Stanleyvel (ami persze helyes döntés volt), Stanley elméje végleg megborult és a kövi főellenség az évad végéig (legalábbis az egyik) akár ő is lehet majd. Hiszen, mikor Bricket megölte a börtönben és elszökött a hullaházon keresztül mit is mondott: "Nem kellett volna olyan gonosznak lenned velem?" Én ezt egy utalásnak vettem méghozzá ahhoz, hogy Stanleyt közel sem láttuk még most utoljára!! Ha ez a gyanúm beigazolódna, attól tartok talán még nagyobb bajban van Oliver és a többiek, - főként, hogy Felicityt is ismeri - mint Díazzal. Sőt mi több! Akár a jövőbeli utalás is egy célzás lehetett Stanley-re, hogy esetleg ő ölte volna meg Felicityt? Bár ez baromság... De tudja, hogy a lány mennyire sebezhető pont Oliver számára. És bár butaságnak tűnik tényleg, de ki tudja 20 év alatt mi lett Stanleyvel...

A végén tetszett az őr és Turner jelenete. Amilyen barátságos volt a férfihoz, asszem most jönnek Turner jutalomnapjai, talán hamarosan már tényleg szabadulhat és ki tudja talán egyszer még besegít valahol Olivernek, ha szükség lesz rá. :) Nagyon köszönöm, hogy nem nyírták ki a karaktert!! <3 HIÁNYOZNA piszkosul!

ÉS HÁT AZ UTOLSÓ MÁSFÉL PERC MINDEN OLICITY FANNAK EGY ELŐKARÁCSONYI AJÁNDÉK! <3 Ehhez többet nem is fűznék, hiszen a tettek és a könnycseppek beszéltek a szavak helyett. :') <3

Ja, igen és végre a következő előzetesben újra visszatér az íj, a nyíl és a zöld ruha is, már igazán hiányzott mindez. :)

Egyébként hihetetlen hálás vagyok Bethnek azért, mert az egész rész teljesen Oliverről szólt, mégis amikor az utolsó néhány percben más is szerepelt, az egy Olicity jelenet kellett legyen, még hozzá egy nem is akármilyen csókkal megpecsételve, egek!! A rész másik nagy fénypontja számomra még amellett, hogy végre Díaz is odakerült, ahová már vagy másfél éve lenne a helye, ha nem születésétől fogva!!

A rész piszok jó volt, kifogástalan, kellőképp megállt bennem mindenütt az ütő és megleptek dolgok, nagyon is, a vége pedig a kis tejszínhab és a cseresznye volt a nagy torta tetején!! Egek mi más lenne ez, mint 10/10 PONT!! Ez egyértelmű volt már az elejétől. :) Ja és azért Rip Brick, mert bírtam a Tetű búráját. :D Remélem tetszett és kérlek osszátok meg a ti véleményeteket is akár itt, akár facen, ahová hamarosan szintén kirakom a bejegyzés linkjét! Jó éjszakát mindenkinek! Bár a dátum még kora estét tükröz, valójában közel éjfél lett, mire végeztem az egésszel. Kicsit ismét brutál hosszú lett, de remélem ezt szeretitek. :D Hiába, ami jó arról lehet is írni, naa!! És végre a vége is legalább nem brutál, hanem egy boldog, megkönnyebbült sóhaj és olvadás volt a résznek. :)

Ja és utóirat! Van egy olyan érzésem, hogy Emily és David számára ez volt az egyik kedvenc és legegyszerűbb epizód, ugyanis eddig egyik részben sem kellett ennyire kevés szöveget elmondaniuk. :'D Kíváncsi vagyok az, hogy ott álltak, hány másodperc alatt vették fel. Oké mondjuk azért ott volt a csók is, de tuti nem volt valami hosszú nap. Viszont annak örülök, hogy az OTA állt ott a börtön kapujában, a régi szép emlékek, jó volt látni Felicityt és Digget Oliver mellett, pont a három legeslegkedvencebb karakterem a sorozatban... :) Most már tényleg abbahagyom! Búcsúzom! Jóéjt!

(C) ARROWOLICITY.GP

2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2018.11.28. 17:15
Piper (admin)

Köszönöm a válaszod. :) Én még mindig reményekem, hogy az valami Föld valahányas jövő, vagy nem valósul meg. Ami egyedül bök, hogy Beth inkább a normális Földön akar maradni, nem mágiát is belevinni. De ha már így vagyunk, akkor a crossover eleve elrontja ezt a gondolatot. :D Akkor sem hinném, hogy Felicity meghalt. A lány van olyan dörzsölt, hogy megrendezze a halálát. Technikával csodákra képes ez a nő és anélkül is. :) és ne aggódj a GOT engem is elvarázsolt már évek óta, csak szégyen, hogy még mindig a 3. évadnál és a 4. könyvnél tartok :D

Idézet
2018.11.28. 12:09
remete

Pápá Diaz örmöm volt ismerni téged:) Úgy tűnik Oliver már a Sárkányölő titulust is felveheti a címei közé:D Bronz Tigiris mint jövőbeli lehetséges csapattag? ez érdels,ötlet és nem is roszz. Bevallom mikr olvastam a cselekmény leirást nekem is az volt az első gondolatom, hogy az derűl ki az előretekintésekből hogy Stamly a "Falon túli Király" a jövőben Bár hogy egy kis noname rab hogyan tudná az egész Gladest az urlama alá hajtani jó kérdés. de aztán eszembe jutott,miz? is tudunk Stanlyröl? kiő? mit tett pontosan? Milyen kapcsolatai vannak? honan jött? És ki tudja mit tehet 20 év alatt. Bár ahhoz hogy ez kiderüljön az kéne hogy a Will Roy Zoe trió majd tegyen egy utazást a Falon túlra. bocs hogy megint kitört belőlem Got rajongó:D tudom hogy Oliver szeretné megtörni a kört de egyre inkább az az érzésem hogy a jövőben Willaimnek kell valamit lezárni amit Oliver már elindított,vagy most indít el. Annak az esélye hogy ezen a jövőn változtassanak nagyon csekély. Kivéve ha most a crosserverben esetleg találkoznak Barry lányával és ő elkotyog valmit ami változást okozhat. Bár mivel nem láttam még epizódot ebből az évadból nem tudom hogy Nora West-Allen hajlmos e a véletlen fecsegésre vagy szándékos felfedésre. 

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!