Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

2018.11.24. 23:38, Piper

Hogy én mit találtam itt nektek, már éjfélhez közeledve. Muszáj lesz lefordítanom!! Stephen ugyanis nem is olyan régen megosztott velünk, rajongóival egy képet, melyen (és remélem szemfülesek voltatok!) bizony a jócskán pár évet megöregedett Tom Welling és Michael Rosenbaum láthatók és, hogy kik is ők pontosan, miért ennyire megjegyzendő a nevük?? Nos, mert ők játszották a 10 éven keresztül a hatalmas sikernek örvendő "Smallville" fantasztikus képregénysorozat főszerepét!! Nem győztem elégszer hangsúlyozni, mennyire imádtam ezt a sorozatot, főleg mert a sorozatnak köszönhetően ismertem meg Oliver Queen karakterét is. És bár akkor még a szívem majd darabokra hullott, hogy Justin nem folytatta a zöld ruhás igazságosztó szerepét, mára már nagyon örülök, hogy Stephen-t láthatom ebben a szerepben. De természetesen mindkét Oliverért odáig vagyok és maradok is. Jobb ez így. Hiszen két teljesen különálló világ az övék. :)

Most viszont! Valamiért Stephen összeült a két sráccal és ezt meg is osztotta a rajongókkal. Egy német lapon szembesültem először a hírrel. A cikk alapján találgatás folyik arról, vajon ez egyfajta egyesülést jelent-e majd a két világgal? Több szempontot is felsorolnak, amiért ez nehézségekbe ütközne. Egyrészről az, hogy két teljesen különböző Oliver Queen-ről van szó. Másodszorra, két teljesen különböző Föld és világ, ami még nem is jelentene akkora problémát, hacsak nem tudnánk, hogy az Arrowversében bizony minden világnak ugyanazok a karakterek a hősei, csak más életutat járnak/jártak. Mellesleg igen furcsán mutatna most Clark Kent  szerepében Tom és Lex Luthor Michael-lel, - bár hozzátenném repülnék is örömömben - hiszen a Supergirl már ellőtt egy Supermanes szálat. Eléggé komplikált helyzeteket szülne így a dolog, bár kíváncsi lennék, mi sülne ki ebből, hogyan hoznák össze mindezt az írók, őszintén. Nagyon izgi lenne, valóban, de tutira megoldanák ezt is, mint mindig! És hát számomra az etalon marad Tom és Michael kettőse, náluk jobban szerintem senki sem testesíti meg élethűbben ezt a két figurát, egész egyszerűen fantasztikusak. Ja és a poén még az is, hogy anno a Rayt (Atomot) alakító Brandon is játszott már egy filmben Supermant. Szóval az úgy valóban muris lenne, ha még ő is ide kavarodna. :D Mindenesetre a cikk szerint, talán 2019 elején okosabbak leszünk, hiszen, ha most folyik valami munkálat, - melynek a legnagyobb esélye az, hogy más-más karaktereket formálnak majd meg egykori és remélhetőleg jelenlegi zseniális Kedvenceink - akkora kerülne adásba a nagy titok!

Kíváncsi vagyok, ti mit szóltok mindehhez, várom a véleményeteket itt, vagy a facen, hamarosan ott is jelentkezem!

Szép éjjelt nektek!!

Forrás: filmstars.de

2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2018.11.26. 23:42
Piper (admin)

Nagyon nagy figura volt imádtam, nem véletlen kapott a 10. évadban is meghatározó szerepet. :) Tuti!! Én a többieket is imádtam. :D Mindenki profin alakított. Alisont nagyon sajnálom :((( miért keverte magát ilyen hülyeségbe?

Idézet
2018.11.26. 17:41
remete

John Glover Lionel Luthora bármikor jöhet:) A többiekben nem vagyok biztos 

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!