Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

2018.05.19. 22:28, Piper
SPOILER!!

Nos sziasztok! Ahogy ígértem, meghoztam a 6. évad fináléjának is a személyes admin kritikáját. Hát mit mondjak, ez az eddigi egyik legkegyetlenebb lezárás és ismét elvesztettünk egy főszereplőt, ám szerencsére nem az OTA tagokat, vagy a nagy csapatból valakit és még nyugodtak lehetünk Thea és Nyssa életben maradásától is. Quentin viszont szerintem sokunknak hiányozni fog, ahogy Emily is mondta, ő már egy alapköve volt a sorozatnak Paul remek színészi teljesítményének köszönhetően. Szóval RIP Quentin Lance! <3

Ugyan sajnos nem Olyan Olicity-t kaptam/kaptunk, mint reméltük. Ettől függetlenül azt kell, hogy mondjam volt benne jó néhány olyan jelenet, ami igazán ütőssé varázsolta ezt a részt, bár a vége nekem nagyon nem tetszett. Azt remélem, hogy a Smallville-hez hasonló megoldás fog születni. Amennyire emlékszem, Oliver ott is felfedte magát és utána egészen jól alakultak a dolgok. Ráadásul szabadon élhetett a feleségével és a gyermekével. :) Bízom benne, hogy itt sem lesz ez másként és ugyan kérlek, akármennyire is szőrösszívű akar lenni Beth, mégis csak nőből van...

Úgy imádtam az elején, hogy Oliver és Digg újra kibékültek és imádom, hogy Anatolij ismét a csapattal van, egyből emondta a többieknek, hogy mire készül Díaz és már le is adta a drótot, hol lesznek. :) De bírtam a belépőjét, lol! "Halihó, Anatolij vagyok és jöttem feladni magam." xd Igaz, mint később kiderült, Díaz továbbra is nagyon okos fickó és jól átverte Anatolij-t is, mert rájött, hogy elárulta őt, ez pedig a bekapott csalival majdnem Renéék életébe került, persze ez nem Anatolij hibája lett volna, csak ő is bedőlt Díaz piszkos trükkjének. 

Tetszett az is, hogy ilyen jól együtt tudott működni a csapat és az FBI, csak kár, hogy a végén ez már nem folytatódhatott...

Megkönnyeztem, amikor René azt hitte, hogy meghal és felhívta a kislányát telefonon, hát ez a jelenet nálam mindent vitt, Úrég! <3 Szerencsére Felicitynek hála, senkinek sem esett bántódása, hah és ez még rímelt is!

Imádom, hogy ez a nagy békülések része, most René és Oliver összeborulása is nagyon aranyos volt.

Az viszont idegesít némileg, hogy összekeverik Föld 1 Laurel-t, Föld 2 Laurel-lel, gyakorlatilag bocs, hogy így fogalmazok, de most egy "Gyilkológépet" akarnak védelmezni a jók! Hiszen akármennyire is fáj néhány rajongónak, ez a Laurel, nem az a Laurel, akit mi ismertünk, mert ez a Laurel már rengeteg embert ölt. Szóval fura lesz, hogyha mondjuk így lesz a csapat tagja... Hát nem tudom. Szerintem a rossz énje akkor is mindig ott lesz legbelül...

Haha. Bírtam, mikor Quentin megkérdezte Oliver-t, hogy mindig is tudni akarta, hogyan verte át a hazugságvizsgálót. :'D De ez már mekkora! Látom azért a kapucni mögött még maradt esze Oliver-nek is és Quentin, hát le a kalappal! Így tényleg le tudja nyomozni Felicity Díaz rejtekhelyét. :D

Na végre Oliver számára végre Dinah-val is szent a béke. :) Jó látni. Dinah szavai nagyon szépek voltak Oliver felé és ment neki is a kézfogás. :) Jah, meg John-nak a jelmezt adott, erre is kíváncsi leszek. Oh és már értem! Felicity-ék még nem tudják (igaz itt még mi sem tudnánk...), hogy Oliver mit ígért a felmentésükért cserébe az FBI-nak (amit most már értek, hogy a többieket miért nem ítélik el, így már tiszta, eddig furi volt), oh Egek! Tuti már akkor azért vágott bele Samanda, mert Oliver-t életfogytiglanra akarta küldeni és tuti, hogy Felcity ezen fog sírni a végén...

Uhh. Szegény Quentin kemény lövést kapott. Oké, hogy Laurel szíve "enyhül" a jó oldal felé, de könyörgöm marhára idegesít az, hogy ez a Föld Quentin-je nem az apja és mégis "apa", meg "kislányom".

Hát először láttuk együtt Dinah-t is és Laurel 2-t Kanári Sikoly csapatként. Ez is egyedi eddig. Díaz meg Oliver harcjelenete is nagyon tetszett. A végén Oliver csak beleszúrta azt a nyilat Díaz-ba, de Laurel intézte el helyette a dolgot, bár csupán a férfi a vízbe esett, szal szerintem tutira túlélte, viszont Oliver rendesen berágott Laurel-re, amiért az elvette tőle a prédáját.

Na Quentin azért még a halálos ágyán is képes viccelődni. :) Szegény. :( Sajnálom, azért hiányozni fog, mégha néha volt olyan pillanat, mikor szívesen hátsón is billentettem volna a polgármestert.

Nekem Oliver szabályosan ijesztőnek tűnt, ahogy Quentin-nek vallott, kb. mintha érzelemmentes őrült lenne, hogy vezekelnie kell meg ilyesmi, mintha a családja nem is létezne. Meg kb. mosolyogva vonul börtönbe. De ami még jobban idegesít, hogy Oliver is Laurel-t Quentin lányának hívja, nem értem mi ez már, ez nem Föld 1-es Laurel. Értem én, hogy nagyon fájt az elvesztése, de ez a nő akkor is másmilyen ember és másvalaki.

Viszont Oliver és Quentin beszélgetése a rész vége felé szintén nagyon meghatóra sikeredett. Érdekes volt Sara és a másik Laurel találkozása is. Továbbá végiggondoltam, a 6 év alatt már kb. mindenki volt kórházba valamilyen súlyos sérülés miatt, amit valamilyen közvetett vagy közvetlen módon egy küldetésnek köszönhettek. Talán még Digg nem volt élet-halál között, de ne is legyen. Felicity amolyan majdnem, de szerencsére nem. A legrosszabbul eddig szerintem: Thea (bár az egyetlen szerencsés karakter volt), Laurel és Quentin jártak. Sara meg hát, ő is ugyan meghalt, de kapott szintén egy második esélyt, szóval összefoglalva igen, Thea és Sara kaphatnák meg a legjobb "Survivor"-ök díjat!

Na most aztán pokoli keménnyé vált minden, de azért aranyos volt az FBI ügynöknőtől az, hogy (nem ítélem el, mert a munkáját kell végeznie) még ő is elérzékenyült Quentin halálán és legszívesebben bármilyen kemény is, lehet elengedte volna Oliver-t, de mint kiderült, az egyezségük egy életreszóló börtön a többiek szabadságáért. :'( Szerintem az, hogy Oliver ekkora áldozatot hozott mindenkiért, a csapat nem fog úgy sem nyugodni addig, míg minden követ meg nem mozgatnak, hogy kihozzák a legjobb barátjukat onnan, mert most már láthatják, hogy Oliver tényleg nem csak a vezetőjük, de a barátjuk is és igen, pontosan ilyen egy igazi barát, még azt is képes volt feláldozni a boldogságát is abban a formában, hogy távol marad a fiától és a feleségétől is.

Egyébként nagyon édes pillanat volt Felicity meg Sara összeborulása. Imádom az ő barátságukat. 

Ez az Olicity pedig nagyon gyatra volt ahhoz képest, amit nagy beharangozással ígértek nekünk. Ráadásul már számtalanszor láttunk hasonló pillanatot köztük, én tényleg reménykedtem, ha börtönbe is lesz, legalább benne lesz a rész zárásával az a bizonyos babadolog, mondjuk egy teszt formájában... De, ha lehet hinni Dave szavainak és miért ne, hiszen eddig mindig igazat mondott, akkor most várnunk kell még a 7. évadig ezzel a dologgal, ami akár időben is lenne, ha tényleg nem lesz új évad, amit meg nem tudom, hogy fogok kibírni, mert már 2014 nyara óta megszállottja vagyok a sorozatnak és nem is akarok lemondani róla, soha! És már megint ott tartunk, hogy Oliver önfeláldozása, nyilván még mindig meg kellett forgatni a kardot szegény párosban, hadd szenvedjenek tovább egymás nélkül megint egy jó hosszú időre és esküszöm, ha tényleg a képregény felé halad és valamilyen módon eltávolítja a producer Felicity-t Oliver mellől, na akkor végzek a sorozattal, mert tényleg nem fog tetszeni, ha ennyire képregény-módra váltunk. Én ugyan annyira nem merültem el bennük, de mint mondom a következő bejegyzésben is (mivel ezt most utólag gépeltem), ami képregény, maradjon képregény és ami sorozat, az basszus legyen már sorozat!!!

Egyébként még az előző bekezdésre visszatérve, legalább egy szenvedélyes újabb "búcsúcsók" vagy hasonló lehetett volna a felesége felé és egy mély ölelés a fiához, ha már egyszer "soha többé nem találkoznak"...

Most, hogy "Supermax" börtönbe szállítják Oliver-t, remélem jól írtam, kicsit emlékeztet arra, amit a múltkor fordítottam nektek, hogy a mozifilm is anno abból lett volna, amikor ott valami lázadás vagy mi tör ki és onnan szökik meg, na ezt el tudom képzelni a 7. évadban. És hát én jómagam bízom abban, hogy nem fog nagyon elmenni a képregény felé a sorozat, mert bár ha kell most hordjatok el mindennek néhányan, de akkor tartok egy sorozatot izgalmasnak, ha eltér az eredeti sémától! Mi értelme annak, ha ugyanaz van benne, amit már előre tudok? Ha nem ugyanazt látom, sokkal izgalmasabb! Remélem Beth-ben lehet majd bízni, hiába "képregénynél maradok" típus, ha így is lenne könyörgöm, már régen olyan messze vagyunk a képregénytől, mint Makó Jeruzsálemtől, kezdve ott, hogy némelyik karakter nem is, vagy teljesen máshogy létezik benne. Marcék nem tagadom, rohadtul hiányozni fognak, aranyos volt az a stílus és szín, amit ők vittek a sorozatba. 

Szegény William, Felicity-től bírtam, hogy mondja nem érti szegény kissrác, hogyan lehet valaki, akit egy éve ismer csupán, jelenleg az egyetlen szülője. Oliver-től való búcsúzása nagyon szomorú volt és Felicity-é is, Emily olyan hatásosan tud sírni, Oscart érdemelne! És olyan szépen mutat még mindig az ujján a jeggyűrű! *-* Egyébként biztos vagyok benne, hogy mindent megtesz majd azért, hogy a férjét valahogyan kihozzák a börtönből. Ez a páros már annyit szenvedett és kb. kezdve az első évadtól (mégha ott nem is voltak együtt és a másodikban sem), mindig volt köztük egy szikra, ami átfordult csodás szerelemmé, könyörgök legalább a 7. évadara már jöjjön el a felhőtlen boldogságuk időszaka, bár tudom ez egy amolyan "sötét" sorozat, de szerintem elég kegyetlen volt a 6 év alatt is, hiszen nem kevés embert vesztett el. De ezek itt ketten, ha ők nem, kb. senki nem érdemli meg, hogy együtt maradhassanak a sorozatokban!

Oliver sajtóbeszéde a végén, amit a barátaihoz és a városhoz intézett, eskü olyan szép volt és biztatóan hatott. Tutiii, hogy sokáig nem marad abban a vérfészekben/vasfészekben, ha más nem maga a város kényszeríti majd az FBI-t, hogy hozzák ki őt. :'D Amit lehet be is fognak látni, mivel kétlem, hogy rajta kívül bárki elbírna Díaz-zal, hát kíváncsian várom mit rejt számunkra a 7. évad, bár egy évad lenne, melyre majd adhatnék egy 10 pontot...

EGEK, szabályosan megborzongtam, ahogy Oliver-re "végleg" rázárult a vascella ajtaja és ahogy láttam, kb. az életéért kell ott bent majd harcolnia...

Na most pedig várhatunk a szülinapom hónapjáig, mire folytatódik legközelebb a sori, remek... 

Remélem tetszett a félév utolsó kritikája, legközelebb most csak évadkritika összefoglalót tudok hozni nektek, a szokásos menübe, aztán majd októberben újra visszatérek a rovattal, most már akár keddenként, ami azt jelenti, hogy lehet már vasárnap kapunk mindig betekintőket! Aztán, ha úgy adódik nyáron esetleg csinálunk egy retró hónapot és addig a kimaradt részeket, vagyis az első évadtól a harmadik évad közepéig kb. szintén leelemzem nektek, részről-részre a személyes kritikámat. Ez márcsak annak is segíthet, aki még nem ismeri a sorozatot, vagy csak egy-két évada csatlakozott hozzá. Jó éjszakát mindenkinek! Ja és igen! Kössz Beth, hogy életben hagytad Felicity-t nekünk és nem váltak el Oliver-rel és nem mentek külön önszántukból, hanem tényleg csak kényszerből. :)

(C) ARROWOLICITY.GP

2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2018.05.20. 13:57
Piper (admin)

Nagyon tetszett amit írtál és hálás köszönetem, ugyanis gyakorlatilag egyezik a véleményünk. Azonban ez a nő azt kell, hogy mondjam végtelenül nem ért a szakmához, ha azt ami bombabiztos módon működik egy év alatt úgy tönkrevágja, hogy azzal milliók jókedvét elrontsa....

Idézet
2018.05.20. 11:19
remete

Na jó,rövide összefoglalva:nem vagyk jó hangulatban. Hiszen vegyük csak sorra. Diaz él,quentin halott aSzirén még mindig szabadon és úgy tűnik már annyira be van betonozva hogy nem lehet tőle megszabadulni. Oliver börtönben és végűl de nem utolsó sorban FELICITY MÉG MINDIG NEM TERHES!! Pedig már nagyon biztosítani kéne az utódlást.(Bár ha úgy vesszük már biztosítva van hisz ott van William de tudod hogy értem na:D) Egek ura hogy mehetett bele Oliver egy ilyen alkuba?? Ez nem hősies,hanem hősisen hülye. Bár most hogy együtt a csapat csak idő kérdése hogy kidolhozzanak egy jó szökési tervet. (Most jönne jól Snart. ő ebben is szakértő volt nem csak a lopásban:D) Bár énn annak is örűlnék ha Felicity félretenné a régi kis vitáikat és segítségűl hívná a Feleségtársát:) Lássuk be,nincs olyan börtön ami azt a két nőt leállítaná ha összefog:D Ráadásúl ahogy mondod én is úgy érzem hogy az új főnöknő és a képregényírányultsága képben komoly baj közeleg. Az megjegyzése hogy ő nem enged a rajongói nyomásnak,bizony arra vall:hogy képes lenne a 6 év alatt felépített Ollicitytt szétverni. Amivel a nyilvánvaló problémán kívűl még az is baj, hogy Oliver képregénybeli párja Laurel,ami itt ugy a Szirént jelenti És ha ezt meg merik lépni.. egy szóban összegezve: KATASZTRÓFA Kedveltem az eredeti Laurelt de még vele se működött az észerelmére. Tehát a szirénnel Uhh Imádkozom hogy mindketten tévedjünk. Bocs a mogorva hangzásért,de úgy érzem erről nehéz bárm pozítivat írni. "remete fáradt fecsóválássaé sóhajt"  

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre