Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

2018.04.13. 22:09, Piper

Remélem senkinek nem volt ma szerencsétlen, annál szerencsésebb napja. :) Ez a rész adott hideget és meleget is, bár szerencsére a végére inkább kellemes simogató fuvallatot. Mindenesetre a kritikát "élő"ben nézés alapján kapjátok. Ezért néhány helyen még amolyan meglepett stílusban fogok írni.

Először is ott kezdeném, hogy nagyon rossz volt, hogy még mindig ilyen paprikás hangulatot kellett lássak az OTA között. Pontosabban csak Oliver és Digg, a két fivér között. Hiszen Felicity-vel jelenleg mindketten jóban vannak, na persze más-más értelemben. :) Jaj, de jó volt látni Quentin-t, ahogy ilyen határozottan és szívből lelket öntött Oliverbe. :) Erre szüksége is volt az Íjásznak, asszem.

Jaj! Ez a jelenet lesokkolt. Ahogy Oliver-ben dúl a feszültség, rendesen "oda..." a családjának. Pont ők kell a levét megszívják, őszintén?! Oké, hogy Felicity-vel egy kis házastársi szócsata, de hogy Oliver olyan ideges legyen, hogy - ha csak véletlen is történt - tönkretegye szegény William tudományos győzelemre esélyes munkáját, íííjjj ez nekem fájt. Szegény kissrác. Most aztán kivan az apjára rendesen, aztán meg még Felicity-vel is összekapott Oliver, aki érthető módon most el is zavarta őt otthonról.

Remélem amilyen katasztrofálisan nyit ez a rész, annál jobb lesz a folytatás. (Márcsak mivel tegnap már bele-bele tekintettem.) Az előző héthez képest full jobb lehet csak, mert az aztán pokoli volt! És azt mondom inkább itt az elején történjen ez a sok "jaj, Istenem, a fejemet fogom!" dolog. Ugyanis most kb. Oliver a padlón van ismét lelkileg, mivel Felicity nem bírta neki megbocsájtani, hogy megbántotta William-et és ezért megpenderítette a "tartsunk némi távolságot egymástól" dolgot. Persze ezt rögtön Oliver úgy értelmezte, hogy Felicity válni akar, erről szerintem szó sincs, hiszen imádják egymást, pusztán csak érthető, hogy Felicity is felhúzta magát, mert olyan neki William, mintha a fia lenne és egy anyának azért fáj, ha az apja megbántja a közös csemetét. Na, bár nem vagyok még anya, de gondolom mindenki érti, hogy megy ez. Tudjátok. És érdekes, hogy ismét Quentin-hez fordul tanácsért Oliver. Kicsit olyan, mintha ő lenne egy ilyen Yoda mester-féle ebben a részben, csak sokkal magasabb, pár száz évvel fiatalabb és fénykard helyett max pisztolyt használó halandó lény az illető.

ÖÖÖÖöööö. Huh, oké. Úgy tűnik Oliver valamiért megint nem kicsit képzelődik. Szép kis bunyót lenyomott a nem létező Adrien-nel, ajaj itt még gázok lesznek és most nem arról beszélek ami a kajánk végterméke...

De talán akkor Felicity sem akar valójában válni...

Jaaaaj, - a gyanúm beigazolódott - úgy látom a Vertigo-tól sosem fogunk megszabadulni. Milyen ügyes trükk! Hmm... kézfogással beadni Oliver-nek, hát ebben a városban már aztán tényleg senkiben nem lehet megbízni!!

Na aztán "Adrien" (olyan rossz az Adrient gonosz oldalon látni, mert kedvelem a Miraculus mesét és ott meg olyan jó :))) mindegy) most megint jön azzal a dologgal, hogy Oliver kettős identitását kérdőjelezi meg, a régi séma... De legalább Oliverként most ő is jobb embernek tartja, haladás. :D Szerintem azért képzeli, hogy hősként esetleg "rosszabb lett", mert Digg ezt mondta és zavarja a szívét. Quentin viszont azért igyekszik rávezetni, hogy mindkét értelemben jó ember, hősként és emberként is képes megállni a helyét, csak figyelnie kell és bízni önmagában! Sosem gondoltam, hogy egyszer majd Quentin segít majd ennyit Oliver-nek és ennyire jó haverok lesznek a múltat tekintve. Bár mondjuk, ha azt vesszük, hogy mindketten egyaránt jó emberek...

Pfu... Eskü Oliver képzelgéseit már képtelen vagyok követni. Most megint az van, hogy a világ összes halottjáért ő a felelős és most mindenki nem is kéne létezzen az életében, akkor újra profi Íjász lehetne?! OMG. Remélem hamarosan kigyógyul, mielőtt túl késő lesz... Éés. Örülök, hogy Raisa-t azért nem szúrta le Díaz..

Remélem azok a bizonyítékok tényleg segítenek majd Oliver jelenleg igen kulimászos helyzetén, amiket Felicity talált. Felicity amúgy olyan cuki, hogy segített rendbehozni William-nek a művét és még meg is szerezték a második helyet, elment vele a kiállításra, gyönyörű helyezés, nem baj, hogy nem elsők lettek! Egy pillanatra, mikor mondta, hogy "hamar lefárad már", reménykedtem nem-e azért, mert babát vár. :D De el kell fogadnom, ez nem megy olyan könnyen, mint a telenovellákban. xd Túl sokat néztem, "megártottak"... :D Amúgy olyan csini megint. *-* Imádom ezt a csajt, hihetetlen édesen mutatnak Oliver-rel!! Kedvenc karakter forever! <3 Azt hiszem, hogy most kell sietnie neki a lovagja segítségére... :)

Néha olyan, mintha Promi tényleg időnként Oliver belső rossz lelkiismerete és ösztöne lenne, de szerencsére talán lesz egy bátor hölgy aki majd időben megmenti a butaságtól... :) Jaj és dejóóó!! Felicity-vel való "szakítást" valóban csak képzelte, mert ahogy mondta Quentin-nek is ijedten és őszintén Felicity, sosem hagyná el Olivert, ÓÓÓÓ hogy ez mennyire romantikus!! <3 William meg de jó fej volt, hozott cipőt, hogy Felicitynek ne kelljen magassarkúban rohannia! :'DD

Oliver amúgy totál megzavarodott szegény a Vertigo mellékhatásaitól, még a régi jelmezét is visszahúzta. Itt megemlíteném, azért jó volt látni még egyszer utoljára a régi Queen villa belsejét is. :) Igaz annyira nem tetszett ez a leheletnyi Lauriver ott, de asszem azt csak azért kellett bele, mert Oliver bűntudatot érez talán még mindig Laurel halála miatt is. De az egészben Quenint sajnáltam a legjobban, aki szegény jól megszívta Oliver önmagánkívüliségééééét! Egyébként így már érthető, miért förmedt rá Will-re is. De a kiscsávó nagyon lazán vette azért a végén, jah meg bírtam, "Apádat bedrogozták, de nem önszántából!" :'D Szegények! :( Uha, ahogy Felicity fut, - Emily hihetetlen sokat edz és nagyon ügyes, látszik rajta - még egy futóversenyen is győzne szerintem. De remélem nem a háztól futott a helyszínig azért durva lett volna. Szerencsére időben rálelt az eszméletlen Quentin-re is.

Egyszerűen imáááádom! Ahogy már mindig "feleségem", "férjem" de valami 5ször elhangzik oda-vissza az epizódban. :D Most meg a kis hősnő, ááá zabáltam "MEG KELL MENTENEM A FÉRJEM!" :D:D Übercuki, ezeket már lelestem amúgy korábban a twitteren, hogy sokszor mondják már egymásra feleségem, vagy éppen férjem. 

Ám értem, mivel most csupán ketten vannak, muszáj volt ő maga menjen, hiszen eddig többen is voltak és hátulról elég volt fedeznie Oliver-éket. Amúgy élvezem, hogy egy kicsit most két személyre szűkült a csapat, persze csupán ideiglenesen, mert nekem kell az OTA, csak így amolyan Mr. és Mrs. Smith beütésű lett az epizód. :D Igaz ők egy kicsit "light"-osabban művelik a küldetést és nem egymást akarják kinyírni... :D Na így asszem már lassan hasonlatokban végigveszek egy csomó kedvenc filmemet, lásd "Star Wars", vagy "Mr. és Mrs. Smith". :D

Jaj egy édes jelenet, ami mindig is emlékeztet arra, miért is imádom már közel 4 éve ennyire az Olicityt!! <3 ^^ Ahogy Felicity megmenti őt ismét, meg amikor mondja, hogy "Az nem én voltam, sosem hagynálak el, elválaszthatatlanok vagyunk, Kicsim." Hát én meghaltam. :D *-* És aztán leléptek, amolyan "íjászos módra" ahogy csak ők tudnak, amikor kettesben lógnak meg a golyózáporok, vagy ellenség elől. :))) Bocsi, hogy ennyit smileizok, tudom, hogy idegesítő, de másképpen nehezen tudom kifejezni, hogy milyen érzelmeket élek át percről-percre a székben ülve a sorit bámulva, amit úgy imádok tenni. :D meg sokszor hirtelen gépelve, magyartalanul fogalmazni. :D Ja és a tetetéjében még ők is megjegyzik, hogy újra a régi szép időket idézi a menekülés, de ugyanakkor gyorsan kéne. :D Ja és juttasátok eszembe kérlek, hogy máris tudok bővíteni egy modult a "közös indázásocskákkal". :)

Hmm. Érdekes dolgokról beszélgetett el Felicity és Oliver. Jó, hogy nem mondott le a családjáról és a polgármesteresdiről, de kíváncsi vagyok, hogyan akarja egyedül folytatni az íjászos dolgot. Eskü Quentin meg már tévével a hóna alatt alszik, egyszer tényleg csinálok egy videót poénból, hányszor mondta már Oliver-nek, hogy kapcsolja be a tévét. xd

Woow, azta bár tudtam, hogy ő a helyettes, de most meglepett, így kimondani, hogy tényleg Quentin a polgármester. :D:D

Jaj, ez a végén olyan aranyos volt, ahogy Oliver elbeszélgetett Felicity-vel és William-mel is őszintén. Azt hiszem férjnek és családapának is fantasztikus, akárcsak Stephen. :)

Oh atyám, asszem itt még Laurel meg Díaz sok gondot fognak okozni, ezek szövetsége, nem sejtet túl jót továbbra sem...

A jövő heti részt pedig már most nagyon várom, az a csóóóók, végre!! <3 ^^ Ráadásul már úgy nézhetem, hogy lejár a szorgalmi időszakom is, csupa ajándék lesz. :) Csak attól a robbanástól félek, vajon mi fog történni?!

Remélem tetszett, kárpótlásul az ismét késésért, ez is überhosszúra sikeredett! Nálam mondjuk úgy 8 pontot érdemelt, mert azért itt-ott voltak kellemetlen jelenetek és hát azért Digg is hiányzott nagyon, ráadásul alig kapott szerepet is. :) Amúgy Oliver tényleg sokat szerepelt, ez nagyon jó pont viszont, hát még Felicity, ő meg tényleg igazi megmentője volt a résznek, több tekintetben is! :))

Ja apropó, ha nem felejtem el, remélem nem fogom, akkor holnap hozok pár spoilert a legutóbbi eseményről, amin szerencsére az egész OTA brigádunk részt vett és némi hírt közöltek velünk a fináléhoz közeledve. Ám ami minket a legjobban érdekel, hogy LESZ 7. ÉVAD!!!! <3

(C) ARROWOLICITY.GP

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

wow hátez a rész nem semmi a leírásod alapján:) Kézfogással beadni a Vertigot? barvó,nagyon ravasz módszer quentin mint yoda?:DD Ezen nagyon kellett nevetnem,mivel én már jó ideje Olivert látom a szuperhősök Yoda-jának,akinek Barry volt az első sikeres "Padawanja":) Ráadásúl Oliver még zöld is:D tényleg hihetetlen hogy a múltjuk után idáig jutottak,de az azt mutatja mennyit fejlődtek mindketten. azt hiszem az igazi Laurel nagyon büszkén figyeli őket a túlvolágról:) Jó látni hogy Willam is besegít a csapat munkájába,még ha csak annyiban is hogy gondodkodik Felicitynek megfelelő cipőröl. bár most ez is fontos feladat volt. megnyugtató magától Felicitytöl hallani hogy elválaszthatatlanok:)  a mrés Mrs Sitm hasaonlat pedig tökéletesen működne ha Oliver/Nyssa lenne a fő páros:D

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2018.04.16. 20:59
Piper (admin)

köszönjük ismét remete az értékelődet, nagyon tetszett. :)) és örülök, hogy az enyém is neked, tökéletesen igazad van. :))

2018.04.15. 12:27
remete

wow hátez a rész nem semmi a leírásod alapján:) Kézfogással beadni a Vertigot? barvó,nagyon ravasz módszer quentin mint yoda?:DD Ezen nagyon kellett nevetnem,mivel én már jó ideje Olivert látom a szuperhősök Yoda-jának,akinek Barry volt az első sikeres "Padawanja":) Ráadásúl Oliver még zöld is:D tényleg hihetetlen hogy a múltjuk után idáig jutottak,de az azt mutatja mennyit fejlődtek mindketten. azt hiszem az igazi Laurel nagyon büszkén figyeli őket a túlvolágról:) Jó látni hogy Willam is besegít a csapat munkájába,még ha csak annyiban is hogy gondodkodik Felicitynek megfelelő cipőröl. bár most ez is fontos feladat volt. megnyugtató magától Felicitytöl hallani hogy elválaszthatatlanok:)  a mrés Mrs Sitm hasaonlat pedig tökéletesen működne ha Oliver/Nyssa lenne a fő páros:D

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre