~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Vikimmel másik közös lapunk már 2015 óta! Nálunk tuti megtalálod az összes kedvenced!

Next episode

Amerika:

7. évad 10. rész - "My name is Emiko Queen" 

Felicity és Oliver továbbra is élvezik a házas életet. Miközben a Queen házaspárnak a csapattal együtt, most egy újabb személy után kell nyomoznia, akiről azt hiszik, hogy egy férfi, de valójában kiderül, hogy egy nő. Egyre inkább a nyomok Oliver titokzatos húgához vezetnek... The CW: 2019. január 21. hétfő (január 22. kedd MO.)

Magyarország:

6. évad - 2018. ősz??

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6 (első két évad ismétlése), RTL 2, Cooltv és Sorozat+ (össze-vissza)


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie Florerr Ali Dee Dee

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

2018.02.12. 22:49, Rice & Piper

Ugye emlékeztek még a régóta beígért Michael-es interjúra?! Remélem, mert ugyan egy pici késéssel, de cserébe Rice volt olyan aranyos és lefordította nekünk a teljes interjút, ami csak érdekelhet minket. Ezért örök hálával tartozom neki. Levett némi terhet a vállamról rendesen. Nézzük mit mond kedvenc Caydenünk. :) Hozzá kell tennem persze, lehet már lezajlott némi spoiler, ha el is hangzik, de az egész szöveg önmaga megérdemel némi időt azzal kapcsolatban amiről zusammen beszél. :) Először nem esett le honnan ilyen ismerős a színész, de aztán rájöttem a szövegből, hát persze, hogy a LOST! Én ugyan nem néztem, de apa időnként igen, így én is bele-bele tekintettem.

Az Arrow sorozat Michael Emersonja imád gonosztevőt alakítani. Most pedig megosztja velünk miért…

Valaki igazi álarcot adott ennek a srácnak. Két évtizednyi pszichológiailag is rémisztő gonosz karakterek alakítása után kezdve a Practice to Lost-tól napjaink Arrow sorozatában játszott Michael Emersonjáig, mára szinonimájává vált az igazi gonosztevő karakternek egy sorozatban. Ezért mostanra az a célja,hogy teljesen felismerhetetlen legyen a következő szerepében.

„Izgatott vagyok,hogy legközelebb a nézők nem is fogják tudni,hogy ki is ez a srác amikor legelőször meglátnak majd”. Emerson beszélt a jövőbeni terveiről egy kis gonosz kuncogással. Bár a nevetése egyáltalán nem volt ördögi,mégis elgondolkodtatott,hogy ez az ember mire készül  ennyi év után a karrierjével,miközben a nézők rémálmainak  gonosztevőjévé vált. Persze,nem lehet semmissé tenni mindazt amit Ben Linus tett,de úgy gondolom,hogy a hangja nem lehet ördögien vidám sem,miközben épp a következő projektjéről beszél, amely szerint olyan karaktert szeretne alakítani,aki alig észrevehető.

„Biztosra veszem, hogy a nézők sem ismernek fel majd rögtön az új karakteremben, kicsit később fognak felkiáltani,hogy „Ó,te jó ég…ez Michael Emerson…” Őszintén szólva, nagyon szeretek álruhába bújni, egy olyan karaktert alakítani aki álarcot visel. Ez nekem az igazi kihívás,az igazi móka.”

Ennél a pontnál a beszélgetésünk közben,úgy képzeltem el őt,mint a mesékben, mániákus nevetésű,bajszát pödrő karaktert: Mwa-ha-ha’’

„Nem tudni milyen karaktert fogok legközelebb játszani,de ilyen irányba szeretnék haladni:extrém karaktereket  alakítani. Lehet,hogy legközelebb egy alient játszom,vagy egy kalózt,vagy egy olyan embert akinek agykárosodása van. – mondta Emerson”

Egy színésznek aki megválaszthatja a szerepeit,a lehetőségei végtelenek.  Azzal szemben,hogy Emerson a legkülönfélébb karaktereket játszotta már, nincs még konkrét elképzelése kit alakítana szívesen legközelebbi projektében,azért lenne néhány ötlete: „Nagyon régóta szerettem volna valaki olyat alakítani,aki akcentussal beszél. Szóval hajrá Dickens, vagy viktoriánus Anglia, vagy orosz forradalom..és több bajusz, szemfedő, és faláb! Valami ilyesmiben gondolkozom – vallotta Emerson”

Izgatottan várja, hogy különböző vad karaktereket alakíthasson karrierje során. Emerson nemrégiben fejezte be a forgatását a Person of Interest című sorozatnak,melynek több mint 100 epizódjában szerepelt. Jelenleg a CW dráma sorozatában,az Arrow-ban alakítja a gonosz hackert  és hamarosan debütál egy új karakterként aki nagyon vicces és hivalkodó az Amazon új sorozatában a Mozart a dzsungellben.

„Rengeteg móka volt számomra az összes karakterem megformálása. Általuk növekedhettem,lehettem őrült,fejlődhettem,  szólalhattam meg vicces hangon. Minden olyat megtehettem amit az emberek hiányolnak a színházakból.”

Úgy gondolja színésznek lenni azt jelenti,hogy azt teszi amire a való életben nincs lehetősége. Hordhat vicces ruhákat,parókát, bajuszt, beszélhet akcentussal. Számára ez a színészet,és ezért szereti.

Igazán csodálatos ahogyan Emerson beszél a karrierjéről és a céljairól. Ilyenkor érződik igazán az a kontraszt aközött aki ő valójában,és akiket alakít. A nézők alig várják,hogy láthassák őt mint Cayden James. Ő pedig nagyon élvezte, hogy menő ruhákat hordhatott és felelőtlenül viselkedhetett a karakter hiteles megformálása érdekében.  Emerson karaktere pedig valami egészen újat hoz a sorozatba. Nem lesz egy olyan karakter akit egyszerűen le tudnak lőni egy nyíllal.

Cayden karaktere egészen más lesz. Nem a testi nyers erővel fog csatákat vívni, hanem  mentális képességeivel fogja mozgatni az események szálait, és egy kis pszichológiai terrort sem fél majd bevetni.

Emerson elmondása szerint, néha azt sem tudja mit is csinál pontosan miközben játssza a szerepét. Próbálja hitelesen alakítani a karakterét.

A Lost című sorozatban,ahol Ben Linust alakította, szerepe ikonikussá vált.  Karaktere egy olyan férfi volt,aki véletlenszerűen került a szigetre a zuhanás után,akárcsak a többi  szereplő. Kétségbeesetten próbálta bizonygatni az igazát,mikor is kiderült,hogy semmi nem volt igaz abból amit mondott. Ez egy igazi nagy fordulata volt a történetnek.

Emerson úgy gondolja Cayden karaktere sokban fog hasonlítani az ő általa régen alakított Mr. Finch szerepéhez,akit a Person of Interestben játszott. Kivéve, hogy Mr. Finch nem volt gonosztevő. Mindkét karakter elég hivatalosan fogalmaz a beszédében, mindkettőnek szarkasztikus a humora, és mindkét karakter eléggé veszélyes.  Viszont Cayden igazi rosszfiú szemben Mr. Finch karakterével.

Amikor gonosztevőt formálok meg nyugodt, higgadt karakterűeket játszom,akik nem mondanak túl sokat. Ez az egyik színészi eszköz amivel nagyon szeretek szórakoztatni,hogy fokozzam az izgalmakat.

A másik amit szeret használni, a nagy csavarok a történetben.  Az Arrow sorozat félévad záró utolsó jelenetében Cayden James körbe vette magát Oliver Queen legnagyobb ellenségeivel…és Oliver még csak nem is sejti ezt még…

„ Elég nagy dolog fog következni. Nagy meglepetésben lesz a nézőknek része.” Star City nem fog tudni segíteni hőseinknek Cayden legyőzésében, mert Caydennek több módszere is van a gonoszkodásra. De valami elsülhet rosszul az ő terveit illetően is… csak várniuk kell a nézőknek,majd meglátják.

Cayden csapata a Black Siren, Anatoly,és Vigliante és Richard Dragonhoz képest eléggé civilizált. Inkább mentális eszközökkel,sakk játszmákkal csalják lépre hőseinket.

Forrás: XX

(C) ARROWOLICITY.GP

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Duguláselhárítás Debrecen    *****    Frissült a Szerkesztõ ajánlata! Szeretnéd, hogy a Te portálod is kikerüljön? Küldd be: szerkesztoseg@gportal.hu    *****    Olvass kritikákat filmes és sorozatos párosokról! Itt biztosan megtalálod a saját vagy leendõ kedvenceidet is!    *****    Az asztrológiai elõrejelzések olyan tendenciákat mutatnak,melyek,nehéz döntéseknél nélkülözhetetlenek. Rendeld meg most!    *****    Az Éjszaka Misztériuma várja régi és új látogatóit újult erõvel, és heti több bejegyzéssel! | Nox Arcana    *****    Simonyi ingatlan Debrecen, Balaton 2019 Sok-sok új eladó ingatlannal bõvült kínálatunk válassza ki az önnek megfelelõt.    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp, 3 éves ajándék elõrejelzéssel, ingyenes konzultációval, csak nálam. Kattints ide!!    *****    Ha te is szereted a Zöld Íjász elbûvölõ szerelmespárját az Olicityt akkor itt a helyed! Mindent róluk és a sorozatról!    *****    A születési horoszkóp az ÚJ ÉV legszebb meglepetése! Ajándékba küldök 3 év elõrejelzést, jó tudni milyen lesz a jövõ!!!!    *****    Zenei blog. Kritikák, listák, ajánlók és még több! -> Popusz    *****    családi pótlék utalása 2019 - dátumok, kifizetések, idõpontok az utalásról itt:    *****    MOVIE-NIGHT -> ÚJ FILMES OLDAL NYÍLT <- MOVIE-NIGHT    *****    Szerepjáték &#8211; Csatlakozz közénk, és részese Te is a kalandoknak - FRPG    *****    Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs. - Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs.    *****    A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképzõ Szakiskola megnyitja kapuit!    *****    "Ó, én bizony korántsem merném állítani, hogy ismerem a Roxfort összes titkát." /Dumbledore/    *****    THE EVIL WITHIN| Harry Potter szerepjáték    *****    BOOKISLAND - könyvajánlók, ahol a könyvek életre kelnek - BOOKISLAND    *****    SoulSisters/ Nézz be az oldalunkra, ha érdekes cikkre, vagy épp kritikára vágysz. Hangolódj velünk az ünnepekre!    *****    Szereted az ünnepi idõszakot? Már hetekkel elõtte készülsz? Vagy legszívesebben elkerülnéd? Mondd el!