~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

7. évad 2. rész - "The Longbow Hunters" 

Míg Oliver az életéért küzd továbbra is a börtönben, addig Felicityék minden erejükkel azon vannak, hogy végleg leszámolhassanak végre Díaz-zal. Oliver eközben mindent meg akar tenni azért, hogy megvédhesse valahogy a családját. Az epizód igazán nagy fordulatokban fog bővelkedni, melyben a fő cél, Díazt leszerelni számos veszély mellett.. The CW: 2018. október 22. hétfő (október 23. kedd MO.)

Magyarország:

6. évad - 2018. ősz??

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6 (első két évad ismétlése), RTL 2, Cooltv és Sorozat+ (össze-vissza)


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie Florerr Ali

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

Az Olicity immár kőbe vésett! - A rajongói siker töretlen!

2017.12.11. 19:58, Piper

Egy nagyon helyes kis cikket hoztam ma nektek, mert már egyszerűen kényszerpihenőre kellett vonulnom. Máris jobban érzem magam. Na szerbusztok. Szép estét mindenkinek. Tehát nézzük is milyen meglepivel készültem ma az Olicity rajongóknak...

Segítségemre volt drága barátnőm, Vikim is a fordításban. Sőt mi több volt olyan kedves és az egészet lefordította nekem, így most az ő fordítását összekombináltam az enyémmel.

A legújabb cikk éppen arról számol be, hogy mennyire hatalmas az a rajongói szeretet amit a kedvenc tévépárosunk iránt már oly régóta töretlenül érzünk. Az iromány azzal kezdi, hogy bemutatja Felicity karakterét, mennyire is népszerű. Elmeséli nekünk a képregénybeli Felicity megjelenését és azt, ez mennyiben változott a képernyőn. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy a képernyőkön is Emily mindössze egy max. néhány epizódos szerepet írt alá, ami a közte és Stephen között levő kirobbanóan sikeres kémiának köszönhetően (no meg persze a csodás színésznő palánta képességének) ebből a néhány részes epizódszerepből, egészen főszerepi ajánlat lett, ami odáig "fajult", hogy mára már a főhős feleségévé cseperedett az Arrow Felicity-je!! Ez azért mind tudjuk, nem kis lépés a karakter és a színésznő számára sem! Most pedig olybá tűnik, hogy a rajongók tettek arról, hogy örökké halhatatlan maradjon a páros emléke, - még a sorozat után is - hiszen Vancouver egyik parkjában (pontosabban Stanley Park), az egyik pad igen előkelő "személynek" érezheti önmagát, hiszen - ahogy már korábban is említést tettem róla - tényleg véghez vitték azt a rajongók, hogy kapott egy csodás Olicity-s táblácskát. Ezt pedig maga Stephen is megosztotta a közösségi oldalán egy igen jól sikerült fotóval illusztrálva, nem kis örömteli kifejezésekkel illetve! Ugyanis még ő is nagyon hálás volt azzal kapcsolatban, hogy az Olicity rajongók mennyit segítettek a Park fennmaradásában és ezzel pedig tisztelgés előttünk is ez a kis meglepetés. Az összeg nem kevesebb, mint 7000 dollár adomány! xx

Még nincs hozzászólás.
 

SZEREPJÁTÉK - Csatlakozz közénk és légy részese egy kalandnak - FRPG - Még nem késõ csatlakozni - SZEREPJÁTÉK    *****    VANESSA HUDGENS - A LEGNAPRAKÉSZEBB MAGYAR RAJONGÓI OLDALAD A TEHETSÉGES ÉNEKES-SZÍNÉSZNÕRÕL - VANESSA HUDGENS    *****    Ipari elektronkia szerviz, villamos kéziszerszám javitás, érintésvédelmi felülvizsgálat. elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Minden lány egy kicsikét királylány, minden Fiú kicsit hõs lovag. - FRPG    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Szerepjáték – Csatlakozz közénk, és részese Te is a kalandoknak - FRPG    *****    Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs. - Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs.    *****    Nincs Új Poszt Cousin & Best Friend & A Lot More    *****    az új élet reményében, hajózz    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér    *****    csillagütközés marcangolta nász    *****    Katt!Katt!Katt! Lépj be a galopp versenyparkunkba! Katt Katt!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaros Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    Vörös sziluett az emlékvárban    *****    'cause I am only human    *****    az új élet reményében, hajózz    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!