Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

HVFF 2017 San José - OTA és Olicity

2017.12.03. 21:22, Piper

Szép hétvégét mindenkinek! Megpróbáltam beszúrni egy kis ittlétet is a rengeteg teendőm mellett. Muszáj volt, egyrészt miattatok, másrészt mert most kerül(t) megrendezésre a HVFF San José esemény is, amelyen szerencsére mind a három kedvencünk részt vett! Imádom, hogy Emily is most már gyakori vendége az ilyen eseményeknek, hát legyen is, hiszen a sorozatbeli feleségét alakítja a főszereplőnek! Hah, feleségét... El sem hiszitek, milyen jó érzés, végre ezt lepötyögnöm! Könnybe lábad ilyenkor mind két szemem. A legjobb Karácsony egyike lenne a mostani, ha papám az idén nem halt volna meg, így még eléggé fáj az ünnep, hiszen januárban lesz egy éve, hogy elveszítettem és ekkor már javában kórházban feküdt. Na, de muszáj gondolni az idei jó és szép dolgokra is és az Olicity pont ezt nyújtja, némi gyógyírt a sebekre a család mellett. :)

Konkrét spoilerrel kevéssel szolgálhatok egyelőre, de ami késik, nem múlik. Most leginkább véleményeket és cukiságokat olvashattok az eseményről. Nagyon aranyos, amikor Stephen nyilatkozza, hogy Emily-nek mesélt egy viccet a crossoveres hitvesi csók jelenete előtt, majd Emily a szájába nevetett a forgatás közben :D Ahogy ez a képen is látszik. Plusz olvastam valami olyasmit is, hogy lesz Olicity tánc, bár ezt konkrétan még nem tudom megerősíteni nektek, de gondolom ha már esküvői parti lesz, csak nem marad el. Emily-nek is volt egy vicces megnyilvánulása, mikor megkérdezték mikor tűnik fel Batman, erre csak annyit válaszolt, közvetlen Batgirl után. :D Mindhárman elmondták, ki kinek a bőrébe bújna. Emily Damien-nek, Oliver Prométheusz-nak és Dave pedig Slade-ébe. Emily Shado-t szeretné visszakapni, Stephen pedig Tommy-t. (Az utóbbi részekben mindkettő vissza is tért, egy rövid ideig valamilyen módon.) Dave visszahozná Sara babát, ha tehetné. Ez volt a válasza arra, ha bárkit visszahozhatna, ki lenne az. A következő heti epizódban pedig valami olyasmit fog tenni az OTA amire még eddig talán soha nem kényszerült, kijátszik néhány kártyát a pakliból az emberséggel szemben... A rendezvényen egyébként Justin Hartley is megjelent, aki az eredeti Zöld Íjászt játszotta annak idején a hat évvel ezelőtt véget ért 10 évados (számomra imádott) DC-s Smallville sorozatban, ahol legalább 4-5 éven keresztül formálta meg Oliver Queen karakterét, akinek a felesége szintén egy IT-s csajszi lett végül, Chloe Sullivan, akivel közös legjobb barátjuk, Clark Kent, a sorozat főhőse volt. forrás: twitter

És természetesen az esküvő híre seregnyi rajongót a világon megihletett és gyakorlatilag másodpercenként érkeznek a jobbnál jobb vadonat új Olicity-s fanvideók. Mellé pedig a rengeteg megszámlálhatatlan pozitív like! A legjobbakat a héten végig láthatjátok az oldalon, karácsonyra pedig - legkésőbb - én is megleplek titeket egy újabbal. Immár Mr. és Mrs. Queen főszereplésével. ;) Azt hiszem ezeknél a dolgoknál semmi sem bizonyítja jobban, mennyire sikeres a párosunk története és miért nem hagyták soha elveszni ezt a szálat az írók! (SZERENCSÉRE!!)

Még nincs hozzászólás.
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon