Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Mi lesz Felicity és Oliver jövőjével? - Emily és Stephen spoileres interjú!

2017.10.28. 22:40, Piper

Szép napot mindenkinek. Köszönöm a köszöntéseket, arik vagytok! Huh, hogy még mindig mennyire tetszett a tengapi rész és higgyétek el az akciójelenetek meg mélytompítóval csak még ütősebbek. Mára készültem nektek egy kis Olicity-s spoilerrel. A cikk még 26-án jelent meg az EW honlapján. Lássuk mi lesz vajon az Olicity jövője (bár, ha már lesz egy spoileres lagzi! én onnantól már nem félek).

A fordítás egy részéért köszönet Viki barátnőmnek.

Stephen: "Visszatérnek egymáshoz. Újra együtt vannak, de hogy mi lesz a jövőben, nem tudhatom."

Korábban említette Stephen, hogy a duó között sokkal több bizalom van most, miután közösen átéltek ennyi mindent, vagyis ez azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel nem fogják a nulláról újrakezdeni a kapcsolatukat. (szerk. mint láthattuk is legutóbb, a csók után azért más is rögtön történt köztük, sőt meglehetősen gyorsan zajlott a békülés, az újabb összeköltözés ötlete is felmerülve...)

Emily: "Nem hiszem, hogy tudnának." (mármint elvileg a nulláról kezdeni mindent) "Úgy gondolom, bárki, akivel ekkora közös történetetek van és igazán igazán törődsz vele, 1 a 100-hoz. Ők aztán igazán szerelmesek egymásba, továbbá remélhetőleg sikerült megszilárdítani ezt az amúgy is stabil barátságot és ennek kiaknázni az alapjait."

De szembe kell nézni a kihívásokkal, különösen, hogy Felicity múltja visszatér a következő hét során.

Emily: "Meg fogja tagadni a csapat segítségének 75%-át. És ahogy már korábban is láthattuk, Felicity tettei nem mindig az ő javára dőlnek ell, illetve az orránál aligha lát tovább ilyenkor. Néhány technikát a cél érdekében el kell tulajdonítani. A valaha volt egyik kedvenc epizódom követkzeni, remélem imádni fogjátok!"

Noha Oliver most hosszabb ideig nem a Zöld Íjász szerepét játssza, ettől függetlenül mégkérdőjelezi majd a lány döntését a csapatot illetően.

Stephen: "Van köztük egy kis oda-vissza dolog, amikor Oliver ezt mondja 'Tedd amit szeretnél megtenni', és ez az a dolog, amiben Oliver más ebben az évben. Bízik a csapat munkájában, amiben az adott személy jó. 'Tedd meg, vedd át, menj el érte!' És ő és Felicity egy kicsit belekap ebbe, amikor azt mondja: 'Nézd, azt teszed amit akarsz, de ne akard megtagadni a segítséget. Használd arra a csapatot, amiért ott vannak mögötted.' Tény, hogy a lány nem ad neki egy pici szünetet sem." xx

Remélem a második felét valamelyest érthetően fordítottam. A lényeg annyi, hogy számíthatunk valószínűleg megint egy érdekes fordulatra Felicity makacsságát tekintve. És Oliver megpróbálja némi tanácsot adni a lánynak, hogy fogadja el a segítségét a csapatnak. A videó pedig, - amit belinkeltem nektek - egy újabb saját alkotás, ezzel leplek meg titeket a születésnapomon. Ami nálam minden évben szokássá vált. Bízom benne, hogy tetszeni fog nektek.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

útóírat: jól sikerűlt videó,és boldog szülinapot:)

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
3 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2017.10.29. 11:05
Piper (szerk)

Úgy tűnik, remélem legalábbis jól értelmeztem a szöveget. :D Izgalmas lesz mindenesetre és tuti lesz valami hasonló mert a promóban is ott összeülnek a bunkerben. De aranyos vagy nagyon szépen köszönöm és örülök, hogy tetszik, bár ezt most nagyon összecsaptam. :D

2017.10.29. 10:33
remete

útóírat: jól sikerűlt videó,és boldog szülinapot:)

2017.10.29. 10:29
remete

Hm tehát újra kísérteni fog a Szellemróka?:) Mázli hogy Oliver makacssága van akkora mint Felicityé

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.