Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Stephen Amell spoiler! - Meddig marad Digg a Zöld Íjász?

2017.10.24. 23:10, Piper

Halihó. Már alig csupán néhányat kell aludni és máris láthatjuk ismét kedvenceinket. Ám most bizonyára mi Olicitysek csak még jobban fogjuk várni, hiszen eléggé hízelgő epizód lesz az eheti számunkra. Ám most elsősorban nem ezzel kapcsolatban hoztam nektek valamit. Hanem Stephen egy olyan nyilatkozatát fordítom, melyben választ ad arra, kb. meddig lesz Digg a Zöld Íjász?! Azt a részét már nem fordítom, ami Olicity-s, mert már korábban ugyanazt leírtam nektek, egy másik interjú alapján.

Előtte azonban ismét még egy röpke bejelentés. Idén is szeretném megpályázni az "Év G-portálos" honlapja címet. Szóval kérlek, ha szeretitek a lapomat (lapunkat), szorítsatok majd. Meglátjuk idén hol fogunk kikötni. Ebből a százezer feletti lapszámból a 13. és 14. legjobb helyezés igen szép eredményn úgy gondolom. Igaz a jelentkezők asszem nem is voltak olyan sokan, de akkor is. Mindig bejutottunk a fináléba, bízom benne ez most sem lesz másként. Ráadásul igyekeztem az egész dizit végre olvashatóvá és kicsit modernebbé tenni. Remélem most már ezzel sem lesz gond, ahogy a modulok szövegének többségével sem. Főleg nem a rossz minőségű képekkel, ez is már meg fog szűnni idén év végétől, csupán ott marad néhány kevésbé szép kép, ahová nem tudok másikat betenni helyette.

Akkor nézzük is a mai frisst. Amúgy nagyon kedves a szívemnek, hogy Stephen éppen a "24" c. sorit hozza példaként. Egész családom rajong a sorozatért. Ráadásul a címe és a színész is nagyszerű, profi. Nos, Stephen asszem 6 év alatt már úgy hozzászokott a karakteréhez, hogy ismét az ő nevében beszél. Ráadásul imádom Oliver és Diggle barátságát is, hihetetlen mértékű pozitív érzéssel tölt el, amikor nézhetem a közös jeleneteiket. <3

Szóval láthatjuk még valaha Olivert Green Arrownak öltözni, vagy már elveszett a remény?

Stephen: "Nem. Nézd. Tudod, emlékszem egy 24-es epizódra is, ahol Jack Bauer fogságba esett. Jack Kínában tartózkodott. Aztán a start után pedig már partra is szállt. Szóval a show, az show. A mi műsorunk, a show, de ez nem azt jelenti, hogy nem tudjuk meglepni a nézőinket. Attól, ha Oliver újra maszkot ölt, még nem biztos, hogy azonnal visszatér a 'status quo' állapota."

És vajon mi a helyzet a cím átadásával?

Stephen: "Diggnek ajándékozom. Nem mondom, hogy nehéz szívvel. Teljes szívvel adom neki. Neki adom és várom, hogy képes legyen kezelni azt. Én igazán kedvelem az ötletet, hogy átadom neki, hiszen a városnak szüksége van egy Zöld íjászra, nem igaz? A Zöld Íjász több is tud lenni, mint egy személy.  A Zöld Íjász, egy szimbólum, a csapata egy jelkép. Az, hogy Starling City-t egy jó útra helyezzük fontos számomra, mert nem akarom, hogy minden évben valami miatt törést kapjon, hiszen akkor mi a lényege annak, amit csinálunk? Mi egy olyasfajta őrült csapat vagyunk, akik folyton folyvást megjárják ugyanazt az utat, remélve valami más eredményt. Nyilvánvalóan nem tudom mi lesz így Digglelel, de átadom és nincs sok félelmem." cxc

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:


Valami hasonlóban reménykedem, mert ugyan imádom Dig-et, de mégiscsak Q az Íjász. Nehezen tudom elképzelni, hogy az egész évad úgy menjen le, hogy ő "csak" polgármester, éjszaka pedig otthon van a családjával. Persze, ezzel sem lenne semmi gond, ha ez egy családi film lenne, de hát az Arrow nem az

Ráadásul a promók között volt olyan kép, hogy SC népe transzparensekkel állt ki az Íjász mellett, s nekem akkor teljesen úgy tűnt, mintha felfedték volna a kilétét, s ez SC-t egyáltalán nem zavarná. Persze ez csak vágyálom, mert ha ő lebukik, akkor mindenki veszélybe kerül, akinek köze volt/van/lesz Oliverhez. Ezzel az erővel céltáblát is rajzolhatnának magukra.

Mindenesetre kiváncsi vagyok, hogy mit akartak ezzel az írók, mert egyfelől sokan fanyalognak, hogy ez már lerágott csont, másfelől biztos van ebben is csavar, amire most még nem gondolunk.

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
4 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2017.10.25. 10:06
Vazsu


Valami hasonlóban reménykedem, mert ugyan imádom Dig-et, de mégiscsak Q az Íjász. Nehezen tudom elképzelni, hogy az egész évad úgy menjen le, hogy ő "csak" polgármester, éjszaka pedig otthon van a családjával. Persze, ezzel sem lenne semmi gond, ha ez egy családi film lenne, de hát az Arrow nem az

Ráadásul a promók között volt olyan kép, hogy SC népe transzparensekkel állt ki az Íjász mellett, s nekem akkor teljesen úgy tűnt, mintha felfedték volna a kilétét, s ez SC-t egyáltalán nem zavarná. Persze ez csak vágyálom, mert ha ő lebukik, akkor mindenki veszélybe kerül, akinek köze volt/van/lesz Oliverhez. Ezzel az erővel céltáblát is rajzolhatnának magukra.

Mindenesetre kiváncsi vagyok, hogy mit akartak ezzel az írók, mert egyfelől sokan fanyalognak, hogy ez már lerágott csont, másfelől biztos van ebben is csavar, amire most még nem gondolunk.

2017.10.25. 10:06
Vazsu


Valami hasonlóban reménykedem, mert ugyan imádom Dig-et, de mégiscsak Q az Íjász. Nehezen tudom elképzelni, hogy az egész évad úgy menjen le, hogy ő "csak" polgármester, éjszaka pedig otthon van a családjával. Persze, ezzel sem lenne semmi gond, ha ez egy családi film lenne, de hát az Arrow nem az

Ráadásul a promók között volt olyan kép, hogy SC népe transzparensekkel állt ki az Íjász mellett, s nekem akkor teljesen úgy tűnt, mintha felfedték volna a kilétét, s ez SC-t egyáltalán nem zavarná. Persze ez csak vágyálom, mert ha ő lebukik, akkor mindenki veszélybe kerül, akinek köze volt/van/lesz Oliverhez. Ezzel az erővel céltáblát is rajzolhatnának magukra.

Mindenesetre kiváncsi vagyok, hogy mit akartak ezzel az írók, mert egyfelől sokan fanyalognak, hogy ez már lerágott csont, másfelől biztos van ebben is csavar, amire most még nem gondolunk.

2017.10.25. 09:36
Piper [admin]

Ne haragudj Vazsum lehet félreérthetően fordítottam. A lényege az akar lenni, hogy nem, nem kellene még feladni a reményt, mert ugyebár Jack Bauer is simán megszökött már az első percekben, hasonlatot akar vonni a 24-gyel azzal kapcsolatban, hogy Oliver akár már a következő résztől újra csuklyát húzhat, de előfordulhat valami csavar, amilyen módon meg kell tennie, valami ilyesmi az értelmezése ennek. :)

2017.10.25. 08:26
Vazsu

Hát, lehet, hogy várnom kellett volna, amíg megiszom a reggeli kávét, de az első kérdésre adott választ nem tudom értelmezni.

Nem - többé már nem bújik a Zöld Íjász jelmezébe Oliver.

Nem - még nem veszett el a remény.

Nem - nem lesz már többé Zöld Íjász, de valami más igen?

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.