~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

6. évad 10. rész - Divided

Jóllehet Felicity és Oliver összeházasodtak, most olybá tűnik ismét csak hármukra, az OTA-ra számíthatnak. Ugyanis a Team Arrow feloszlani látszik, pont akkor, amikor mindenkinek a legnagyobb szüksége lenne a másikra. Oliver biztos benne, hogy hárman is elegendőek lesznek Cayden és Laurel megállításához, ám a Zöld Íjásznak valami olyasmivel kell szembesülnie, ami miatt arra kényszerül, hogy egy új szövetségest vonjon be a játékba. Eközben Dinah pedig ismét közelebb kerül Vincent-hez... The CW: 2018. január 18. csütörtök félévadnyitó!

Magyarország:

5. évad 21. rész -  Tiszteld atyádat!

Chase egyre inkább kezdi sarokba szorítani a csapatot és tovább rontani Oliver esélyeit. Ezúttal Oliver édesapját célozza meg, amivel tovább ronthatja legnagyobb ellensége lelkét. Oliver megmutatja Thea-nak az édesapjuk videóját...  Cool TV: 2018. január 13. szombat 14:10


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

Arrow musical 2016 - Hamilton Marc Guggenheimtól

2017.10.23. 23:57, Piper

Szép éjjelt mindenkinek, ismételten. Ma egész nap dolgoztam az oldalon, ugyanis mindenhol bővítettem modulokat, átjavítottam a hibás részeket és hamarosan készülök teljesen új képekkel is, amelyek sokkal minőségibbek lesznek, mint a régi "elhasználódott" képek. Így azokat, amelyek nagyon pocsékul festettek, már mind letöröltem. Péntektől már őszi szünetem van, szóval lesz bőven időm képeket szerkeszteni, meg majd lehet már új modulokat is tudok nektek nyitni.

Most viszont találtam nektek egy nagyon aranyos videót, még a 2016-os Comic Con-ról. Hasonlóval már lehet készültem anno, ezt viszont most maga Marc töltötte fel, még úgy másfél éve, aki közvetlen közelről készített videót az "Arrow musicalről". Tudniilik ugyanis, hogy a srácokat rá lehetett venni egy nagy közös éneklésre, de megígérték, hogy ilyet először és utoljára láthatnak a rajongók, ugyanis nagy eséllyel az Arrow-ban ilyen sosem fog előfordulni.

Pedig jó lenne, mert eszméletlen jó hangja van pl. Emily-nek is, vagy John B.-nek (de ő valószínűleg már nemigen lesz látható az Arrowban sajnos), meg azért Stephen is ott van a toppon és a többiek is. Holnap már tuti lesz valami jó kis hír fenn, akkor igyekszem azt is hozni. De ha még most lefekvés előtt valami nagyon megüti a szemem, lehet még hajnalban feltöltöm nektek, bár nekem is holnap suli, szóval jobb lenne ha már takarodót fújnék...

Ja és igen, emlékezzünk 1956-ra! És hálás köszönet azért, hogy ennyire sokan ellátogattok mostanában a lapra. Igyekszem minőségi tartalmat nyújtani hálám jeléül!

Illetve van is egy remek hírem számotokra Olicitysek! Különösen aki Donna Smoak rajongó, akár Arrowos is. Valami nagyon lehet a levegőben a részünkről, ugyanis Charlotte most utazott Vancouver-be forgatni és erről már képet is osztott meg közösségi oldalán. Ráadásul a hivatalos TV-Line honlap is lehozta, hogy Felicity mamáját bizony hamarosan újra viszontláthatjuk majd a képernyőinken, annyira boldog vagyok, hiszen imádom Charlotte-t is, ahogy Donnát is. ^-^ Forrás: TV-Line

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

A FÉRJFOGÁS és a FÉRJMEGTARTÁS TITKAI, a SZERELEMRÕL MINDEN, a BOLDOG SZEXUÁLIS ÉLEThez vezetõ út: PSP    *****    PÁRKAPCSOLATI és SZEXUAL PARAPSZICHOLÓGIA: PSP alternatív spirituális tanácsadó képzés abszolút kezdõknek és haladóknak    *****    Hogyan kell a SZERELMET BEVONZANI ÉS MEGTARTANI? Mi a BOLDOG SZERELEM TITKA? A PSP-n megtudhatod!    *****    Minden amit TUDNI AKARSZ A SZERELEMRÕL ÉS A SZEXRÕL: PSP Párkapcsolati tanácsadó képzés * SZERELEM SZEXUALITÁS    *****    Magyarország egyetlen Olicity és legaktívabb Arrow rajongói oldala! Minden infó az aktuális 6. évadról és egyéb finomság    *****    Megjelent a The Sims 4 legújabb kiegészítõje, a Laundry Stuff Pack. Vajon megéri megvenni? Derítsd ki Te magad!    *****    Állatok - Könyvek - Zene - HobbiZoona Blog - Állatok - Könyvek - Zene - HobbiZoona Blog - Állatok - Könyvek - Zene -Katt    *****    Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk! KATT KATT KATT KATT    *****    Nem lehet saját lovad? Nevelj virtuálisan ITT! Nevelj, versenyezz, licitálj szebbnél szebb lovakra!    *****    -Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Naptár,Design!-    *****    The Resident - A kórházi drámasorozat január 21-én indul Matt Czuchry és Emily VanCamp fõszereplésével! Nézzetek be!    *****    Mindenféle kérdésedre õszinte választ kaphatsz a valódi Kérdõasztrológia segítségével.    *****    Részletes személyiség és sors analízis / születési horoszkóp / ajándék 3 év elõrejelzéssel. Most érdemes ide látogatni!!    *****    Ha diplomás asztrológust keresel, aki BECSÜLET KASSZÁS alapon ad tanácsot és INGYEN OKTAT, akkor keress bizalommal!    *****    A BIOTÉRKÉP AZ IGAZI KARMA! MEGMUTATJA PONTOSAN,MILYEN FELADATTAL SZÜLETTÉL.EGY PRÓBÁT MEGÉR. SOK SEGÍTSÉG MINDEN NAP!!!    *****    Megnyitott a madárvendéglõ! Gyertek vendégségbe ti is Mályvához és Pipitérhez! Irány a Mesetár!    *****    Megnyitottam cikkes, véleményes blogomat! Sok-sok érdekes bejegyzéssel várlak naponta, ne hagyd ki! - Alice    *****    Sztárokról és idolokról írok,ajánlókat hozok,tippeket és tageket osztok meg veletek!Nézz be egy blogkóros lány oldalára!    *****    Az igazi karma a horoszkópodban a Felszálló holdcsomópont,a Chiron,a Lilith (Fekete Hold),Rendeld meg most!Várlak, katt!    *****    családi adókedvezmény 2018 nyomtatvány letöltés, feltételek tudnivalók