~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

6. évad 23. rész - "Life Sentence" (6. Évadfinálé!!)

Eljött a végső leszámolás perce, Oliver igyekszik még egyszer Zöld Íjász igazságosztóként végleg végezni Díaz-zal, azonban az FBI-val való szövetsége nem túl sok jó következményt rejt önmagában, ám azért a szerelem, amit a felesége iránt érez, képes újra megerősíteni őt, hogy kibírja ami majd ezután vár rá... The CW: 2018. május 17. csütörtök

Magyarország:

6. évad - ???

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6, RTL 2, Cooltv, stb.


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie

Testvéroldal:

Ana Brenda & David Zepeda 2018-as új sikersorozata, másik lapom! <3

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

Emily és Stephen - Hogyan alkotnak kirobbanóan sikeres szerelmespárt milliók képernyőjén?

2017.09.23. 23:31, Piper

Szép estét mindenkinek! Most ismét az én drága Olicity-s barátaim felé fordulok. Ugyanis készültem egy igazán aranyos Cukisággal, így éjfélhez közeledve. Sajnos hamarabb képtelen voltam idekerülni. Most készítettem el a tegnapi friss ígért montázsát is. Most egy olyan nyilatkozattal készültem kedvenceinktől, amelyben elárulják mitől lehet ennyire sikeres az, hogy a sorozatban úgy tűnik, valóban igazi érzelmeket táplálnak egymás iránt és ennyire sikeresen alakítják az Arrow főszerelmespárját! És mielőtt el nem felejtem, mindig ki akartam írni, de most végre eszembe jutott, ha igaz örülhetünk novemberben is, hiszen Em és Stephen úgy tűnik hivatalosak egy rajongói találkozóra és ha igaz decemberben is. :) Remélem azért, mert már Em lesz a vezető lady és így evidens, hogy meg kell jelenjen mindenütt. :)

Nos tehát Em így nyilatkozott, mikor Felicity szerelmes énjébe bújik (drága Viki barátnőmtől kaptam egy kis segítséget, együtt készítettük nektek): "...hogy olyan jól működjünk képernyős szerelmespárként a televizíókban, muszáj megadnunk a nézőknek az olyan rögtönzött és bensőséges pillanatokat, amelyeket el tudunk adni. Már nem igazán van határ köztünk, mint színészek - mondjuk az érintést tekintve, ha már itt tartunk -, mivel a karaktereinknek között sincs olyan, hogy határ. Ez adhatja azt a nagyszerű kapcsolatot."

Stephen pedig ezt mondta: "Mi folyton hajlamosak vagyunk megtalálni azokat a kis zegzugokat, amikkel szerintem a kapcsolatunkat ráhangoljuk az emberekre."

És a végére egy apró érdekesség: Ma végigkísértem az Arrowdélutánt a Cool-on és eléggé tetszett az 5. évad első része is, ismét remek szinkronmunka, viszont már nagyon kíváncsi leszek Adrien hangjára, most csak a torzítottat hallhattuk Promiként, de már az is pont olyan ijesztő volt mint a férfi jelleme. :)

A mellékelt videóban pedig még több képet megtekinthettek a SPOILERES 6x07 "Hálaadás" c. részből.

Jóéccakát mindenkinek!

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
4 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2017.09.24. 20:21
Piper {admin}

Köszönjük Styke majd kirakom, mert itt lehet nem lehet kimásolni a linket. :)

2017.09.24. 14:19
Styke

Itt a fotó amin gömbölyded a hasa Felicitynek, de lehet hogy csak túl szűk a szoknyája :)

https://www.facebook.com/OlicitySourceFR/photos/a.1584032591876779.1073741827.1584003425213029/1977568602523174/?type=3&theater

2017.09.24. 11:14
Piper {admin}

Drága Vazsum asszem arról nem találtam sajnos fotót, de az egyiken valóban igen különös. Ám neki is nagyon szép az alakja és igen izmosabb kicsit mint a többiek, de ez szerintem előnyére is válik, mert annyira szép és nőies így. *-* És igen nagy eséllyel ki fog derülni, pont mint a Smallville-ben, ott is nagyon tetszett ez a vonal és reméljük az emberek kedvelni fogják így is Oliver-t, ahogy a transzparensekből látom szerencsére így is van. :)

2017.09.24. 07:49
Vazsu

Én nem látom, hogy nagyon gömbölyű lenne az a pocak :-(

Emilynél sokszor lehetett látni, hogy nem annyira lapos a hasa, mint mondjuk Willának, sokkal izmosabb, nőiesebb alkat, máskor is "gömbölyödött" már ennyire a hasa.

Viszont a transzparensek nagyon érdekesek: mintha mindenki tudná, hogy O.Q. a Zöld Íjász és ezzel nem lenne semmi bajuk!!! YESSS

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    NÁLAM NINCSENNEK AKCIÓK, MINDEN ASZTROLÓGIAI ELEMZÉS "BECSÜLET KASSZÁS", A KONZULTÁCIÓ ÉS OKTATÁS INGYENES.    *****    **** Nokedli-lapja****Családi magazin****18-98 éves korosztály mindent megtalál itt, játékoktól a hírekig*****    *****    KÜLÖNLEGES AKCIÓ A CSILLAGJÖVÕ OLDALON JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A HOROSZKÓP MEGRENDELÉSEID ÁRA!    *****    Minden héten anime/managa hírek , minden nap Anime ajánlók , Mondocon hírek. Itt nem fogsz unatkozni!! :)    *****    KÜLÖNLEGES CSILLAGJÖVÕ AKCIÓ JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A SZÜLETÉSI HOROSZKÓP! VÁRLAK!RENDELD MEG MOST!    *****    Minimálbér és a garantált bérminimum összege 2019-ben    *****    Lépj be a lovak világába! Nevelj, versenyezz, szórakozz! Virtuális lónevelde, szerepjáték, olvasó sarok!    *****    Részletes születési horoszkóp, ajándék 3 év elõrejelzés, ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! Rendeld meg most!    *****    A Világon egyetlen messengeren nézhetõ filmes oldal! NÉZZ FILMET FACEBOOK MESSENGEREN! Csatlakozz hozzánk!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Ayang - Avagy milyen is a világ az én szememmel    *****    KÉRDÕASZTROLÓGIA OKTATÁS AZT ALAPOKTÓL, SAJÁT TANULÁSI TEMPÓD SZERINT - CSAK ITT!    *****    Konyhatündér blog! Egészséges, gyorsan elkészíthetõ ételek. Recept blog    *****    Konyhatündér    *****    Nokedli lapja **** Családi magazin **** Minden ami érdekelhet 18-89 éves korodig ****    *****    Nokedli-lapja *** °_|_° *** Családi magazin *** --*** Mindenrõl olvashat itt ami érdekes lehet 18-98 évesig!! ******___******    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel,a legkedvezõbb áron és ingyenes konzultáció,a csillagjövõ oldalon. Katt!    *****    ~~~~ SOS ~ KÉRLEK, KÖVESD BE EZT A PROFILT, DIPLOMAMUNKÁMHOZ SZÜKSÉGES! DOBJ OTT EGY ÜZIT, ÉS VISSZAKÖVETLEK! ~ SOS ~~~~