~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

6. évad 23. rész - "Life Sentence" (6. Évadfinálé!!)

Eljött a végső leszámolás perce, Oliver igyekszik még egyszer Zöld Íjász igazságosztóként végleg végezni Díaz-zal, azonban az FBI-val való szövetsége nem túl sok jó következményt rejt önmagában, ám azért a szerelem, amit a felesége iránt érez, képes újra megerősíteni őt, hogy kibírja ami majd ezután vár rá... The CW: 2018. május 17. csütörtök

Magyarország:

6. évad - ???

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6, RTL 2, Cooltv, stb.


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie

Testvéroldal:

Ana Brenda & David Zepeda 2018-as új sikersorozata, másik lapom! <3

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

Villámspoilerek! - 6. évad

2017.09.18. 21:41, Piper

Halihó, gyönyörű estét mindenkinek a mukdeni incidens immáron 86. évfordulóján. Sajnos az utóbbi kevésbé volt gyönyörű, de azért az esténk még lehet az a következő villámspoilerek után, amit találtam nektek a twitteren.

1. kezdeném előbb azzal, hogy facebook-on olvasni a hírt, miszerint a legutóbbi találkozón Dave elhintette, hogy a karaktere hivatalos két esküvői ceremóniára is a crossoverben ha minden igaz.

2. Oliver úgy tűnik sokat fog mosolyogni ebben az évadban (is).

3. Új Arrow-ruhát kapunk megint.

4. Új Arrow intro is fog érkezni!!

Plusz egy érdekesség a végére. Ezt a videót már egyszer belinkeltem nektek, akkor is olyan célból, ami egész egyszerűen ledöbbentett. Most még inkább vinnyogni kezdtem az örömtől, ugyanis már több mint egymilliós megtekintésnél tartunk (kb. 1 év alatt?) és emellett pedig több mint 5000 pozitív like-ot kapott a videó, a negatív like nagyon elenyésző számban látható. Ez egészen egyszerűen fantasztikus! Az Olicity tábor akkora, hogy az írók szerintem soha az életben nem választanák el többé a mi kis párosunkat. Szerintem totálisan megnyugodhatunk. A zsigereimben érzem. ;)

A boldogságom pedig nem talál határokat, amiért már legalább 17 ember számára ez a lap a kedvenc, hát ezért tényleg külön köszönet és annak az eddigi 18 embernek is, akik szerint egy remek lappal van dolguk és azoknak is, akik már láttak ennél sokkal rosszabb oldalakat is. :D Akiknek pedig még nem jött be annyira a lapon található tartalom, igyekszem majd megfelelni az igényeiknek, de azért (gondolom legtöbben urak lehetnek) azt tartsátok szem előtt, hogy az oldal főtémája Olicity és nem Arrow, Arrow-val, Flash-sel, Lot-tal és Supergirl-lel csak időnként foglalkozom, amikor pluszban jut időm. :) Amint lediplomáztam, igyekszem az ígért Arrow-versés honlapot is létrehozni, mesterin már több időm lesz, remélhetőleg. :) Spoilereket viszont mindig igyekszem hozni az Arrow sorozatról, ide a lapra!!

+ Közérdekű közlemény a magyar részekkel kapcsolatban!! A port.hu alapján, sajnos még konkrét időpontot nem látok, viszont már megérkezett az 5. évad 5. - 6. és 7. részének epizódismertetője és magyar címe. Ezt az alábbi linken elérhetitek. Amúgy pedig a Cooltv-n és a Viasat6-on is folyamatosan nyomják a Zöld Íjász ismétléseket, de össze-vissza, már követni sem tudom. Hol a 4. évad vége, hol az 1. évad, amit akartok nézni, bármit tudtok, van miből válogatni, de a legjobb talán ha otthon megvan mindenkinek, akkor nyugodtan kiválaszthatja a kedvenc epizódjait ahogy én is teszem. :)

Még nincs hozzászólás.
 

Légy te is Farmasi tanácsadó! Kötetlen munka, befektetés nékül, minõségi termékek, jó kereseti lehetõség!    *****    Sztárok/Bulvár: Tudj meg friss pletykákat, híreket. Katt!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Xtina Hungary - Minden, ami Christina Aguilera!    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** Nyereményjátékok *** Kereseti lehetõség *** Vásárolj kedvezményesen AVON termékeket!    *****    Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj! *** Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj!    *****    Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár     *****    FRPG &#9679; FANTASY SZEREPJÁTÉK &#9679;&#12300;&#914;&#923;SM&#923;IW&#12301; &#9679; FANTASY SZEREPJÁTÉK &#9679; EGY SZIGET + 24 MÁGUS &#9679; FANTASY SZEREPJÁT&Eacut    *****    Itt megtalálhatod a legfrissebb híreket, cikkeket, képeket a Golden Globe- és Oscar-díjas színésznõrõl! Katt!    *****    Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** AVON termékek *** Kereseti lehetõség *** Értékesítõ kollégákat keresek *** sminkek    *****    Esküvõi meghívók! Mindegyik kézzel készült, egyedi. Gyere, nézd meg az oldalamat.    *****    A legfrissebb Anime hírek , mindennap anime ajánló , mondocon képek , és hírek. Csatlakozz közösségünkhöz!    *****    Rendelj bármilyen asztrológiai elemzést,júniusban Te mondod meg,hogy mennyit szeretnél érte fizetni!Várlak az oldalamon!    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    NÁLAM NINCSENNEK AKCIÓK, MINDEN ASZTROLÓGIAI ELEMZÉS "BECSÜLET KASSZÁS", A KONZULTÁCIÓ ÉS OKTATÁS INGYENES.    *****    **** Nokedli-lapja****Családi magazin****18-98 éves korosztály mindent megtalál itt, játékoktól a hírekig*****    *****    KÜLÖNLEGES AKCIÓ A CSILLAGJÖVÕ OLDALON JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A HOROSZKÓP MEGRENDELÉSEID ÁRA!    *****    Minden héten anime/managa hírek , minden nap Anime ajánlók , Mondocon hírek. Itt nem fogsz unatkozni!! :)