~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~
History

 

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..


Kiemelt cserék:

    
    
     
  

 
Next episode
Amerika:
6x01 - Fallout (Évadnyitó)

Hőseink öt kegyetlen és pokoli év után 2017 őszén ismét visszatérnek közénk. Star City ezúttal nem volt fenyegetve, annál inkább a csapatunk és a Lian Yu. Most, hogy Oliver múltja a végéhez ért és a sziget nincs többé, valami egészen új veszi kezdetét. Olivernek ettől az évtől kezdve nem csak a legnagyobb gonoszsággal kell megküzdenie, de felelősségteljes apaként is helyt kell majd állnia. Mindeközben már megerősödött és tanult a hibáiból, olyannyira, hogy talán megérett a pillanat végre, amikor elszánja magát arra a lépésre, hogy Felicity-vel örök időre összeköthesse az életét férj és feleségként. A hatodik évben végre sikerülhet Olivernek összeegyeztetnie két énjét és így maga mellett tudhatja legnagyobb szerelmét és kisfiát is egyszerre, Felicity pedig talán hamarosan egy újabb gyermekkel ajándékozza majd meg őt, amire már mind a ketten oly régóta várnak...

2017. október 12.  (csütörtök) The CW
Magyarország:
5. évad 2017. szeptember 23. szombattól!!

5. évad 1. rész: Az örökség

2017. szeptember 23. szombat 14:55
2017. szeptember 30-tól szombat tripla részek (2-3-4) 13:15 -16:15
2017. október 7. szombat tripla részek (5-6-7) 13:15 - 16:15
CoolTV
forrás: holdpont.hu!

 

 

 
Chat

 
Közvéleménykutatás
Értékelj, kérlek...
Mennyire vagy megelégedve a lappal (dizi, frissek, modulok, szerkesztő)?

Tökéletes minden, kifogástalan, kedvenc oldalam! <3
Gyakran látogatom, nagyon tetszik!
Láttam már rosszabbat is, hidd el!
Ezt nevezed te lapnak?
Kérlek, inkább hagyjuk!
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

OTA panel? - Heroes and Villains Fanfest 2017 december megerősítve!

2017.09.13. 22:14, Piper

Csodaszép estét! Nekem csodaszép hírem is van számotokra, ugyanis megerősítették, hogy Emily is végre csatlakozik a következő nagy Heroes and Villains Fanfest-hez, amely december elején lesz esedékes. Számomra úgy tűnik akár egy újabb OTA panel lehet kilátásban, hiszen ha Em elmegy egy eseményre, azt sem Steph, sem Dave nem akarják kihagyni. :) Szóval készüljetek, mi már nagyon várjuk ezt a varázslatos San José-i hétvégét! Majd hozzuk nektek onnan is a legfrissebb spoilerfordításokat, szép álmokat és a mellékelt videón néhány szuperszép OTA pillanatot láthattok, a valóságból és a sorozatból is! xx

Még nincs hozzászólás.
 

A karma és az asztrológia kapcsolata    *****    Engedd meg, hogy horoszkópod elkészítésével szabad választásodban segítségedre lehessek. Várlak a csillagjövõ oldalon!!!    *****    &#9835; Vár Téged is az egyetlen magyar nyelvû, megbízható Zara Larssonnal foglalkozó forrás! &#9835; ZL Hungary &#9835; ZL Magyarország &#9835;    *****    WISE-VOGUE | MERT A DIVATBAN IS LEHETSZ BÖLCS! - ÚJ BLOG TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA    *****    Nettó Bruttó Bérkalkulátor 2018    *****    A HUN Tv kezet nyújt, Asztrológiai elõadásom az Élet Magazin mûsorában.    *****    INGYEN letölthetõ OSHO könyvek, ezoterikus olvasmányok, Asztrológia: tanácsadás, oktatás.    *****    ***Munkatársakat keresek kezdetben mellékjövedelemként / Napi 1-2 óra munkával, majd késõbb akár fõállásban is!***    *****    Ingyenes tanácsadás,rendeld meg a tetszésed szerinti elemzést és minden kérdésedre választ adok.Részletek az oldalon!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    Csillagászati ismeretek kézdõk és haladók részére. INGYENES ASZTRO-suli minden tanulni vágyónak!    *****    ** Portálépítés - G-Portál & HTML & CSS & Wordpress segítségek, kódok, sablonok, egyedi scriptek **    *****    ASHLEY TISDALE! Újra megnyitott az oldal! ASHLEY TISDALE! Újra megnyitott az oldal! ASHLEY TISDALE! ASHLEY TISDALE!    *****    CSILLAGKÉPEK - a fokok szimbólumai    *****    SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - 6 ÉVE ONLINE - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG - 6 ÉVE ONLINE - SELENA GOMEZ MAGYARORSZÁG    *****    JENNIFER LAWRENCE MAGYARORSZÁG JENNIFER LAWRENCE MAGYARORSZÁG JENNIFER LAWRENCE MAGYARORSZÁG JENNIFER LAWRENCE    *****    Minimálbér, garantált bérminimum és szakmai minimálbér 2018 évben - 4 és 6 órás részmunkaidõs foglalkoztatás bére!    *****    Minimálbér, garantált bérminimum és szakmai minimálbér 2018 évben - 4 és 6 órás részmunkaidõs foglalkoztatás bére!    *****    WISE-VOGUE | MERT A DIVATBAN IS LEHETSZ BÖLCS! - DIVATBLOG TERMÉKTESZTEKKEL, TIPPEKKEL, ÖTLETEKKEL A MINDENNAPOKRA    *****    ANEZKABLOG megnyitotta kapuit, ahol a valódi, õszinte életét, véleményét olvashatjátok el!