~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

7. évad 1. rész - "Inmate 4587" (7. Évadpremier!!)

Miután Oliver Queen arra kényszerült, hogy felfedje valódi kilétét, egy szigorúan őrzött börtön rabja lesz, miközben a csapata többi tagja mindent megtesz azért, hogy valahogy kiszabadítsa őt a fogságból. Azonban olyannyira el van zárva a külvilágtól, hogy csak Digg-gel kommunikálhat időnként. Emellett, Felicity-re most hárul a legnagyobb megpróbáltatás, akiről mindenki tudja, hogy a Zöld Íjász felesége, emiatt pedig Díaz vadászik rá és Oliver fiára is, így amellett, hogy anyaként is helyt kell állnia és kettejüket biztonságáért felelnie, igyekszik a lehető legjobban segíteni önmagukon és a csapaton is, reménykedve mindeközben abban, hogy a férje hamarosan kiszabadulhat. A csapatra most egy igazán kemény év vár, de reméljük még nem a legutolsó... The CW: 2018. október 15. hétfő (október 16. kedd MO.)

Magyarország:

6. évad - 2018. ősz??

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6 (első két évad ismétlése), RTL 2, Cooltv és Sorozat+ (össze-vissza)


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie Florerr Ali

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

Modulozgatás - OTA története és a karakterek

2017.08.29. 14:28, Piper

Huh, szerbusztok ismét! Szép napot mindenkinek. Tegnap ne haragudjatok, hogy csak egy videót linkeltem, de annyit dolgoztam ezen a modulon, hogy már lefáradtam még fordítani is. Viszont szerintem érdekes volt a CW legutóbbi félperces szuperhős vidije, érdemes volt rászánni ennyi időt, hogy lássuk pár újabb pillanatot kedvenc sorozatainkból.

Nos, tehát mint láthatjátok ma egy egészen új modult kezdtem el, vagyis már tegnap óta készítem, csak ma jutottam el odáig, hogy nagyjából közölhető állapotba legyen. Ez akár legyél csak szimpla Arrow, vagy akár szimpla Olicity, vagy mindkettő rajongó reményeim szerint akkor is tetszeni fog. Ugyanis, mivel az OTA sűrű pillanatai már nagyon hiányoznak sokunknak, úgy döntöttem ezúttal ezzel kedveskedem nektek. A modulban elolvashattok egy rövidebb jellemzést (mint az életrajzuk) Felicity-ről és Oliver-ről, emellett pedig kicsit közelebbről megismerhetitek Felicity és Oliver "testvérét", John Diggle-t, aki nélkül nem is lehetne teljes az OTA csapata. Hogy még élvezhetőbb legyen a modul, készítettem egy civil és egy hősképet is mindegyik karakterről, a leírások mellett pedig személyes adatokat olvashattok róluk, illetve már azt is befejeztem, hogy hogyan alakult meg mindenki kedvenc OTA-ja. :) Ezek mellé már írtam egy halom érdekességet, most már csak csupán néhány szívbemarkoló jelenet és a legakciódúsabb közös küldetések ismertetése van vissza. Az még egy nagyobb dió lesz. Hamarosan pedig nekikezdek a sima Íjász csapat megírásának is, ahol pedig minden karakterről olvashattok majd kedvetekre jellemzőt, viszont az még nagyobb falat lesz, így ahhoz is türelmeteket kérem. Remélem ezzel kellemes perceket okoztam mindazoknak akik imádnak az oldalra látogatni, akik számára pedig felejthető az oldal, azoktól pedig elnézést kérek, hogy nem tudtam megfelelni az igényeiknek, de egyelőre ennyire futja tőlem és az időmből, talán később majd még több időm jut kikupálni az oldalt, addig is sajnálom, de ezzel kell beérnetek, különben sem tudok hivatalos magyar oldalt, aki nálam több időt szánna a sorozatra, vagy éppen a párosunkra (leszámítva a facebook lapokat, de az higgyétek el teljesen más tészta).

Amint ide kattintotok már elérhető is a modul. Jó szórakozást kívánok hozzá! A modult bármikor könnyen elérheted, ha a fejlécmenü legutolsó pontjára kattintasz és ott az első képet kiválasztod.

Mellékelt videóban pedig egy cuki baráti Stemily pillanat, mely az idei San Diego-i Comic Con autogramosztása során készült. :)

Még nincs hozzászólás.
 

SZEREPJÁTÉK - Csatlakozz közénk és légy részese egy kalandnak - FRPG - Még nem késõ csatlakozni - SZEREPJÁTÉK    *****    VANESSA HUDGENS - A LEGNAPRAKÉSZEBB MAGYAR RAJONGÓI OLDALAD A TEHETSÉGES ÉNEKES-SZÍNÉSZNÕRÕL - VANESSA HUDGENS    *****    Ipari elektronkia szerviz, villamos kéziszerszám javitás, érintésvédelmi felülvizsgálat. elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Minden lány egy kicsikét királylány, minden Fiú kicsit hõs lovag. - FRPG    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Szerepjáték – Csatlakozz közénk, és részese Te is a kalandoknak - FRPG    *****    Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs. - Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs.    *****    Nincs Új Poszt Cousin & Best Friend & A Lot More    *****    az új élet reményében, hajózz    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér    *****    csillagütközés marcangolta nász    *****    Katt!Katt!Katt! Lépj be a galopp versenyparkunkba! Katt Katt!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaros Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    Vörös sziluett az emlékvárban    *****    'cause I am only human    *****    az új élet reményében, hajózz    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!