Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

2017.08.27. 15:32, Piper
Felicity és Oliver újra együtt! - Lehúzza a nézettséget vagy inkább javítja? SPOILER!!

Szép délutánt mindenkinek! Még egy hétig élvezhetjük a nyári szünetet, tegyük is meg kedves diákok és hallgatók! Aki meg dolgozik már annak továbbra is kitartást, az október majd kárpótol bennünket! Ma hoztam nektek egy igen csak elgondolkodtató cikket és remélem aki ezt elolvassa és nem kedveli az Olicity-t, talán most majd megérti, hogy a páros sosem tette tönkre a sorozatot, sőt inkább javította a nézettséget! A hiba nem itt volt, ahogy Stephen is már korábban fogalmazott. De nézzük is miről van szó! Köszönjük szépen Rachel, gyönyörű cikk lett! És ha van némi időtök, érdemes elolvasni a kommenteket is, egyértelműen látszik hogy a többség oda meg vissza van a párosunkért, SZERENCSÉRE!

Felicity és Oliver párosa már régóta egy igen éles viszályt váltott ki az Arrowverse fandomjai között, ugyanis mindenki reményére vagy éppen meglepetésére úgy döntöttek a 3. évad végétől egy párt alkotnak. A producerek azóta ugyan már felbontották kettejük eljegyzését, azonban most úgy gondolták mégis visszaküldik őket egymáshoz. Nos, vajon milyen jövő vár majd kedvenc párosunkra a 6. évadban?

Miután elcsattant a várva várt újrakezdős csók az 5. évad legvégén, a rajongók már tűkön ülnek, hogy a párost mikor hozzák újra össze a készítők. Marc Guggenheim egyik legutóbbi nyilatkozata most reményt keltett azokban, akik imádattal rajonganak a párosért:

"Az előző évad végén egy elég konkrét és világos röppályára helyeztük az ő kapcsolatukat, nos eléggé furcsa és skrizofén dolog lenne az, ha rögtön le is térítenénk őket innen."

Most, hogy Guggenheim megerősítette az Olicity visszatérését néhány rajongó azért aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy mi fog történni a nézettséggel és nem-e fog ártani ez az egész sorozat színvonalának, ahogy közben ezzel a 4. évadra is hivatkoztak. Mivel, hogy a sorozat a 3. évad óta 2,76 millióról 1,75 millió nézőre csökkent. Való igaz lenne, hogy az Olicity-t kéne hibáztatnunk a sorozat gyengébben teljesítése miatt?

Hát nem igazán! A hiba ugyanis nem a sorozat fő romantikus szálában rejlett, hanem abban, hogy teljesen eltértünk attól ami valóban a sorozat egyik fő erősítését jelentette, az utcai bűnözésre szakosodott szuperhősök hiányát. Ugyanis Stephen is nem tetszését fejezte ki amiatt, hogy a sorozat teljesen a természetfeletti bűvöletébe került:

"A 4. évadban valami teljesen mást kellett eljátszani, mint amire valóban szakosodtunk. Mi egy utcai-harcos-bűnüldöző akciósorozat vagyunk és valami akkor működhet a legjobban, ha megmutatjuk mi miben vagyunk a legjobbak."

Végül a sorozat az 5. évadra csak visszatért ahhoz a szinthez, ami mindvégig az erősségét jelentette (és ez a nézettségszámon is megmutatkozott, nem kevésbé és a sok elismert kommenten. szerk.), és hát még mindig nyilvánvalóan vakított a szerelem ami Felicity és Oliver között tombol, hiszen egy ilyen erős kémiát nem lehet lesöpörni a képernyőről, akármennyire is szeretné néhány rajongó! A kirobbanóan ütős 5. évados finálé pedig nem kevesebb, mint 25%-ot dobott a nézettségen, szóval egyértelműen kijelenthető, hogy az Arrow visszatalált minden rajongójához!!

Az meg hogy mi vár ránk majd a 6. évadban? Már most bőven kíváncsivá tesznek Olicity és nem Olicity rajongókat egyaránt! Többek közt említve itt a titokzatos íjász vadász FBI ügynököt, az új és veszélyes gonosztevőket, a mindenki által imádott gonosztevőjeként (persze csak Promi után. szerk.) nyilvántartott Deathstroke visszatérését, valamint Black Szirén háttértörténetét.

Szóval ha nem is vagy annyira a romantika rajongója, egy tuti biztos! A készítők megint ütős évaddal várnak vissza bennünket, akcióban és izgalomban pedig most sem lesz hiány!

Ti hogy vélekedtek az Olicity visszatéréséről és a csökkent nézettség okáról, asszem én erre a kérdésre nem válaszolok, rémegyszerű. :)

Forrás/Fordítás: moviepilot.com

Még nincs hozzászólás.
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre