~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

7. évad 1. rész - "Inmate 4587" (7. Évadpremier!!)

Miután Oliver Queen arra kényszerült, hogy felfedje valódi kilétét, egy szigorúan őrzött börtön rabja lesz, miközben a csapata többi tagja mindent megtesz azért, hogy valahogy kiszabadítsa őt a fogságból. Azonban olyannyira el van zárva a külvilágtól, hogy csak Digg-gel kommunikálhat időnként. Emellett, Felicity-re most hárul a legnagyobb megpróbáltatás, akiről mindenki tudja, hogy a Zöld Íjász felesége, emiatt pedig Díaz vadászik rá és Oliver fiára is, így amellett, hogy anyaként is helyt kell állnia és kettejüket biztonságáért felelnie, igyekszik a lehető legjobban segíteni önmagukon és a csapaton is, reménykedve mindeközben abban, hogy a férje hamarosan kiszabadulhat. A csapatra most egy igazán kemény év vár, de reméljük még nem a legutolsó... The CW: 2018. október 15. szerda (október 16. csütörtök MO.)

Magyarország:

6. évad - 2018. ősz??

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6 (első két évad ismétlése), RTL 2, Cooltv és Sorozat+ (össze-vissza)


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie Florerr

Testvéroldal:

Ana Brenda & David Zepeda 2018-as új sikersorozata, másik lapom! <3

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

Interjú Marc Guggenheimmel - Mit várhatunk a 6. évadtól?

2017.08.15. 21:10, Piper
SPOILER!

Szép estét mindenkinek! Végre visszatértem közétek erre a hétre legalábbis már biztos! Aztán majd még egy hetet sajnos nélkülöznötök kell, de utána már sehová sem megyek, ne aggódjatok. ;) Kárpótlásul amiért nem voltam egy ideig, most egy hatalmas Marc Guggenheim-es SPOILERES interjúval készültem nektek, amit hát hogy is fogalmazzak, nem volt kevés idő lefordítani. Remélem tetszeni fog és érthetően fordítottam. Egy kicsit átírtam sajátos fogalmazásra, mert így jobban értelmet nyer a szöveg, de Marc szavaitól nem tértem el. Ez a lényege.

Először beszél arról, hogy minden értelemben egy nagy Arrow családról van szó a történet során:

"Ez család, mindkettő biológiai és alapított családok jelenléte. A múlt évben nagyon nagy tekintetben láthattunk csapatépítést. Láthattunk vadonat új arcokat a bunkerben és azt is, hogyan fejlődött ez a hűvös újonc kapcsolat egy kiváló munkakapcsolattá Oliver tekintetében. Azt mondanám, az elmúlt szezonban létrehoztunk egy járgányt, amit most kiveszünk a forgatagból."

Most pedig a Vigilante körüli titokzatosságról tudhatunk meg többet:

"Inkább előbb, mint utóbb már tudni fogjátok kit is takar Vigilante jelmeze. Azt hiszem nagyon is elkápráztattunk mindenkit azzal, hogy titokban tartottuk kit is takar pontosan a valódi énje ennek a karakternek. Nagyon mókás volt az a helyzet, hogy mi már a kezdetektől fogva tisztában voltunk azzal kit is takar a maszk, de nektek még nem árultuk el. Nagyon várjuk a pillanatot veletek együtt, hogy elérkezzen már a kellő idő a leleplezésre." (szerk. amúgy szerintem Vigilante karakterét nagyon keveset szerepeltették az előző évadban, gyakorlatilag már majdnem megfeledkeztünk a karakterről) ezt most folytatja...

"Látod mindig az a cél, hogy sikerüljön valahogy meglepnünk a rajongókat. Látván, hogy mennyi okos ember létezik, mindig akadhat valaki aki kitalálja, de mégis a legtöbb rajongó nem igazán találja el a megfelelő személyt. Számomra még mindig örömöt jelent és csodálkozást, hogy vannak pillanatok melyekkel ennyire meg lehet még lepni fanokat."

Kaptunk egy kis információt a 2017-es crossover-ről is:

"Ez egy igazán jó sztori, azt kell hogy mondjam és van egy remek ötletünk a crossover-re. Azt mondhatom talán még ütősebb is lesz, mint a tavalyi volt. Most valami sokkal királyabb dolgot tervezünk, mint tavaly az idegenek voltak. Ám azt kell, hogy mondjam ezek mellett néhány igen érzelmes megmozdulást is tervezünk az idei crossover-re. Minden évben megpróbálunk valami nagyot összehozni, amiben komoly szerepe van mind a négy sorozatnak és elképzelhető, hogy most még jobb utakon haladunk."

Majd ugyanezt folytatja...

"Tavaly még nehezebb volt a dolgunk abban a tekintetben, hogy nem lehetett előre tudni a Supergirl csak így átkerül a CW-re és igazán csak háromközpontú lett a crossover, azonban az idén végre sikerül azt összehozni, hogy mind a négy sorozat igazi központot kaphasson majd a négyes epizódokban!"

Forrás: hiddenremote.com

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Gyere és csatlakozz a -Karstjäger- magyar airsoft csapatába!    *****    Szoba gyerekkel kiadó film meg tekinthetõ gportálon klikk ide!    *****    Simonyi ingatlan Debrecen Eladó luxus lakások, házak, telkek, üzletek, lakóparki ingatlanok. Simonyi ingatlan Debrecen    *****    Ajándékozz Horoszkópot! Lepd meg szeretteidet egy Személyre szóló asztrológiai elemzéssel és 1 éves elõrejelzéssel.    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie, ehhez adok én,sok segítséget. Fordulj hozzám bizalommal!    *****    Az asztrológia sok segítséget ad az élet minden területén, de képzett, tapasztalt asztrológus kell hozzá, keress meg!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,konzultáció.Tájékoztatás az oldalon! látogass,meg!!!    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Bérkalkulátor    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    too young and innocent | an aegyo queen | twice | neo culture technology    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA! Regisztrálj oldalamra és én segítelek elsajátítani az asztrológia tudományát!    *****    Tanuld nálam az asztrológiát teljesen ingyen, vagy kérj részletes asztrológiai elemzést &#8222;BECSÜLET KASSZÁS&#8221; alapon!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! kattints ide!!!    *****    Bûbájos Boszorkák - Charmed - Hírek - Extrák - Érdekességek - Charmed - Bûbájos boszorkák - Sok - sok infó - Charmed -    *****    Pénzkeresés az Interneten! Csak is kipróbáld, tesztelt módszerekkel, melyek tényleg fizetnek!