Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

2017.07.21. 21:59, Piper
serienjunkies.de

Szép estét mindenkinek! Ma egy német forrás alapján gyűjtöttem nektek némi spoilert, melyben lehet már találkoztok olyannal is, amiről korábban beszéltem, de hátha valami újra is leltek, amelyről eddig még nem olvashattatok. Úgy döntöttem most inkább megnézem mit szedtek össze a németek az amerikaiaktól, ugyanis így nekem is egyszerűbb megértem és talán több mindent tudok nektek is továbbítani. Hétvégén meg aztán megint angol fordításokat hozok, mivel ne feledjétek holnaptól VÉGRE SAN DIEGOOOOOOO COMIC COOOOON 2017 VÉGRE!!!!!!!!!!!!!

FIGYELJ ERŐSEN SPOILERES TARTALOM KÖVETKEZIK!

  • először is az új Kanári új jelmezt kap, gondolom már mindenki látta a legújabb szuperklassz képet
  • Fekete Kanári így teljesértékű csapattag lesz.
  • A kosztüm Maya Manitól származik és ezzel a ruhával akarták hangsúlyozni Dinah-nak a metaerejét, DC-hez tartozását és az ő különleges képességét egyszerre.
  • másodszor Wendy elmondta, hogy az új évad eléggé ki fog éleződni a biológiai és a választott család konfliktusára
  • Nos ha jól értettem, Dinah a következő szezonban igen meghatározó szerepet fog kapni és akik eddig az ötödik évad során csatlakoztak a csapathoz és túlélték a robbanást, igen stabil kitörést jelent ez számukra, hogy Oliver vezetése alatt elindulhatnak az igazi hősökké válás rögös útjain.
  • az, hogy nem lesz már több csak Oliver-központú flashback (mint korábban), esélyt kapunk arra, hogy a többi karakter számára is egy igazi izgalmas sajátos sztori épülhessen ki, hiszen most majd mindenki ideje belefér.
  • Mericle nem adott pontos magyarázatot arra, Dinah miért is kap új jelmezt, de biztosan megtudjuk majd az elmúlt öt hónap történéseiből.
  • akik kedvelik Dinah-t, igazán örülhetnek, hiszen egy elég mély történet fog rá épülni. Többek között talán az is érdekes lesz, vajon tudja-e majd úgy tartani a titkot rendőrként, ahogy anno Quentin is? Egy valamiben biztosak lehetünk, valószínűleg Dinah-nak a csapat és a város is sokat jelenthet
  • BC és BS között valószínűleg lesz még ne mulass, ahogy ezzel ellentétben Dinah és Quentin kapcsolata is igen baráti lesz. (csak remélem a móka nem arra vonatkozik, hogy Quentinnel jön össze :'D)
  • Tehát már korábban említve lett, ha a biológiai és a választott család teendőit egyszerre akarjuk összeegyeztetni, gyakran konfliktusba ütközhetünk. Ez jellemezni fogja jócskán a 6. évadot, mivel fő témája a család lesz.
  • az írók már három-négy hete is, hogy dolgoznak a sorozat új évadának legújabb forgatókönyvén és számtalan egyediség lesz most bevezetve: többek között a nagyobb szabadság más karakterek számára, hiszen megszűnnek a szokásos hosszú flashbackek, lesznek még de más jelentőségük lesz, más nézőpontba kerülünk és a nyitányban még - Dinah jelmeze mellett - az Arrow barlang is jelentősebb szerepet kap majd, de több mindent egyelőre nem tudhatunk meg... (Talán majd a Comic Conon...) {x}

Jóccakát! :) Daniknak meg boldogat, mint bátyusomnak. :)

Még nincs hozzászólás.
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.