~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

7. évad 10. rész - "Shattered Lives" 

A Queen házaspár a csapattal együtt most egy újabb személy után nyomoznak, akiről azt hiszik, hogy egy férfi, de valójában kiderül, hogy egy nő. Egyre inkább a nyomok Oliver titokzatos húgához vezetnek... The CW: 2019. január 21. hétfő (január 22. kedd MO.)

Magyarország:

6. évad - 2018. ősz??

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6 (első két évad ismétlése), RTL 2, Cooltv és Sorozat+ (össze-vissza)


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie Florerr Ali Dee Dee

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

Marc Guggenheim - Talán vannak más következmények is a 6. évadra nézve

2017.06.23. 22:24, Piper
Ki él és ki hal meg a 6. szezonban?

Szép estét mindenkinek! Ahogy ígértem, érdemes ma este is velünk tartanotok. Többek között, mivel hoztam egy igen érdekes nyilatkozatot nektek, melyet Marc Guggenheim (a sorozat egyik fő producere) nyilatkozott az EW-nek. (SpOiLeR!) Ahogy ő látta, nagyon kettősnek tűnik a fináléval kapcsolatban a rajongók meglátása, de valami csavart is tartogathatnak az írók akár: "Rengeteg az értekezés és rengeteg azon vita amit online láttunk, ez nagyon kettős - az emberek valamelyike vagy él vagy meghalnak. Vannak más következmények, melyek visszavezethetők az 5x23 fináléjára. Miközben mindannyian egy dologra összpontosítotok, ismertek minket, talán valami máson dolgozunk..." xx

Hm. Remélem tökéletes a fordításom, ugyanis Marc szavai igen sejtelmes jövőre utalnak. Vajon mit takarhat? Őszintén remélem talán azt, hogy nem fog senki meghalni. Nem pedig azt, hogy esetleg meglepnek minket váratlan halálokkal. Szerintem célzás lehet arra, hogy nem kell egyből a legrosszabbra gondolnunk mindenki tekintetében. És, hogy őszinte legyek nem hiszem hogy meg mernék lépni és meg mernék tenni velünk azt, hogy Felicity-nek, vagy akár Digg-nek ártsanak. Ennél az írók is jobban kedvelik Oliver-t. (Remélem...)

És ha már ott tartunk, mit olvasnak a neten... Máris találtam egy cikket, ahol a szerző azt elemzi, szerinte kinek van a legnagyobb esélye a halálra és kik azok, akikben 1000%-ban biztos, hogy nem halhatnak meg. Miközben olvastam, nagyon örültem, hogy Felicity-t abszolút nem tartja esélyesnek még csak véletlen sem arra, hogy meghaljon! A cikk bemutatja, hogy hogyan búcsúztunk az ötödik évadtól és megemlíti, hogy az Arrow bizony nagyon gazdag abban a tulajdonságban, hogy nagy (olykor akár már-már fő) karaktereknek sem kegyelmez. Így volt ez többek között Moira Queen-nel, Laurel Lance-szel, vagy éppen Tommy Merlyn-nel, Sara Lance-szel. Igaz utóbbit sikerült visszahozni a halálból. Egyelőre akiket biztosan tudhatunk, hogy visszatérnek, az Laurel Fekete Szirén formában, Dinah az újdonsült Fekete Kanári, Renéé Ramirez, illetve Oliver fia, William aki történetesen az apjával volt a robbanás során biztonságban a hajón. (miután persze Prométheusz úgy döntött agyonlövi magát..)
Vannak akik azonban a szigeten ragadtak és a legtöbbjük Oliver családtagja és szerette. Ők még veszélyben vannak. Akitől biztosan el kell búcsúznunk közülük, és egyben az első biztos halálesetünk lehet, az Malcolm Merlyn. Sajnálatosan. Hiszen korábban maga a színész (John Barrowman) is megerősítette, hogy azzal, hogy Malcolm is sikerült megmutassa azt, hogy igazi apa is tud lenni, a végső, legutolsó szereplését könyvelhettük el Malcolm-nak. Így tulajdonképpen a kis Piócánk hősként távozott, hiszen feláldozta magát egy szem lányáért, mikor Thea-t félrelökte a taposóaknáról. Sajnálatosan egy halálesetünk már biztosan van, azonban ő már korábban életét vesztette, mint a potenciális áldozatok. Lássuk kikkel szűkülhet tovább a lista... Akiknek az élete veszélyben foroghat: Felicity, Diggle, Thea, Curtis, Quentin, Nyssa, Slade, Evelyn, Talia, valamint Samantha. Nem kevés ember mi? Nos talán ezek közül is Thea megmenekülhetett az apja miatt, meg amúgy is Oliver családtagja és nem kívánják eltüntetni a készítők, valószínűleg Evelyn az szerző szerint benne lehet a pakliban. Nyssa-ról az a véleménye, hogy igazán furcsa döntés lenne az írók részéről. Talán már annyira lényeges története nincs, mégis semmi értelme nem lenne őt eltüntetni. Oliver "feleségeként" meg még akár William tekintetében is hasznukra lehetne. A szerző szerint Felicity is a lehető legnagyobb biztonságban van, hiszen ha ennyi évet rááldoztak Felicity és Oliver szerelmére az írók, nem fogják csak úgy sutba vágni az egész sztorijukat. Egyetértek!! <3 Meg hát még is csak Oliver egyetlen igaz szerelme... Ugyanígy áll a helyzet Oliver és Diggle sokéves barátságával, egy ekkora mély testvéri kapcsolatot nem zúzhatnak szét egy halállal! <3 Plusz az OTA megsemmisítésével! Ráadásul Digg-nek még Lyla-val van egy kis megoldandó családi helyzete... Aztán Curtis is még túl új és túl jófej ahhoz, hogy ilyen hamar eltávozzék. Fontos karakter lett az utóbbi időben. Samantha halála esélyes lehet amiatt, hogy Oliver rákényszerüljön arra, hogy édesapa legyen és ez belevágna a család témába is! Akit esélyes holtnak tekint még a Lance család hajlamossága a tragédiára, azaz ebből kifolyólag akár Quentin búcsúja is lehetett a szigeti rabság. A három legesélyesebb személynek a halálra: Nyssa Al Ghul, Quentin Lance vagy Slade Wilson lehetnek. xx

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2017.06.26. 06:43
Piper

Úgy bizony. AJj de várom már  a 6. évadot. Ahogy elnéztem már biztos hogy Felicity életben van. :)

2017.06.25. 11:36
remete

Talán újra meg kellene nézni az epizódot,jó éles szemmel. azt hiszem Marc talán arra céloz hogy történhetett egy vagy több olyan esemény, vagy elhangzott valami,ami fontos lehet a 6 évad történéseire nézve. De a robbanás miatt most mindenki azon agyal ki él,ki halt meg. És minden más felett elsiklottak

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

THE EVIL WITHIN| Harry Potter szerepjáték    *****    REAVER GROVE | urban fantasy frpg    *****    Hírek,információk,érdekességek a Super Mario világából.Ismertetõk,leírások,játéktesztek. Folyamatosan megújuló tartalom.    *****    STAR STABLE ONLINE BLOG - Kattints ha te is játszol a játékkal, vagy csak érdekel :) Puszi Daisy    *****    ANEZKABLOG megnyitotta kapuit, ahol a valódi, õszinte életét, véleményét olvashatjátok el!    *****    Duguláselhárítás Debrecen    *****    Visszaszámlálás indul! A popzene 2018-as évét foglaljuk össze. Dalok, albumok, videoklipek.    *****    STAR STABLE ONLINE - R A J O N G Ó I O L D A L - Daisy Doveer - STAR STABLE ONLINE    *****    Aranysárkányok korának 617-edik esztendejében...    *****    If this is the end in fire we should burn together    *****    Keresett karakterek // Szerepjáték // Csatlakozz // Varázslat és Sárkányvér // Aneliath    *****    snowflakes in the wrong place    *****    &#9819; ANELIATH &#9737; varázslat és sárkányvér    *****    every monster was a (wo)man first    *****    Fedett lovardák,kör karámok, angol lovas bokszok, gép-takarmány tárolók gyártás,szerelését, építését vállaljuk!    *****    Meditációk az okkult életrõl    *****    SZÉP AJÁNDÉK EGY SZEMÉLYES HOROSZKÓP.SZEREZZ ÖRÖMET SZERETTEIDNEK KARÁCSONYRA,EGY SZEMÉLYISÉG ÉS SORS ANALÍZISSEL!VÁRLAK    *****    MINDIG SZÉP AJÁNDÉK EGY SZEMÉLYES HOROSZKÓP. Szerezz örömet SZERETTEIDNEK Karácsonyra egy tartalmas elemzéssel!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tegyél egy próbát, én segítek az értelmezésben. Várlak!    *****    Rendelj szeretteidnek, asztrológiai elemzéseket, a 20-25 oldalas születési horoszkóp elõrejelzéssel,nagyon szép ajándék!