~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

6. évad 23. rész - "Life Sentence" (6. Évadfinálé!!)

Eljött a végső leszámolás perce, Oliver igyekszik még egyszer Zöld Íjász igazságosztóként végleg végezni Díaz-zal, azonban az FBI-val való szövetsége nem túl sok jó következményt rejt önmagában, ám azért a szerelem, amit a felesége iránt érez, képes újra megerősíteni őt, hogy kibírja ami majd ezután vár rá... The CW: 2018. május 17. csütörtök

Magyarország:

6. évad - ???

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6, RTL 2, Cooltv, stb.


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie

Testvéroldal:

Ana Brenda & David Zepeda 2018-as új sikersorozata, másik lapom! <3

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

Mit hoz a 6. évad az Olicity számára? - Egy érettebb és egészséges kapcsolat a láthatáron?

2017.06.04. 22:22, Piper
SPOILER A KÉSZÍTŐKTŐL!

Szép estét mindenkinek. Hulla fáradt vagyok, mert még van egy utolsó hajrám, de nem akarlak titeket egy ilyen szuperjó spoileres friss nélkül hagyni, melynek különösen az Olicity rajongók örülhetnek. A cikket a comicbook-tól kaptuk, ami arra próbál meg minket rávilágítani, hogy a hatodik évadban talán már egy sokkal érettebb Oliver-t kapunk, aki most már megpróbálja valószínűleg összeegyeztetni a magánéletét (kezdve a polgármesteresdivel) az Íjásszattal és egy majdnem teljesen Olicity mentes évad után most akár esély lehet egy teljesen új köntösű Olicity kapcsolatra, amely akár tiszta lapokkal kezdődhet és Oliver végre képes lesz - abban az esetben, ha William mamája valóban halott - igazán megbízni és segítséget kérni egy olyan személytől aki nagyon fontos számára. Ezzel egyidejűleg pedig akár borítékolható lehet az Olicity endgame és a közelgő crossoveres esküvő... :)

Megpróbáltam csupán a lényeget kiemelni az interjúból. Tehát... Samantha csodálkozva tapasztalta a szigeten, hogy Felicity és Oliver már nem alkotnak egy párt. Voltaképpen ő elég sokat közrejátszott abban, hogy a szerelmespár szétmenjen, igaz nem akarattal, pusztán csak a fiát féltette és ezért kérte Oliver-t, hogy mindenki előtt tartsa titokban a kisfiú kilétét. Mind tudjuk ez Oliver-nek mekkora áldozattal járt, hiszen gyakorlatilag a szerelme és a fia között kellett döntenie.

Egyelőre még nem jutottunk előrébb a csók miatt azzal kapcsolatban, vajon hogyan alakul a páros szerelmének folytatása...

Ugyanis, talán úgy tűnhet, Oliver Queen egy sokkal érettebb férfivá kezd el változni, aki Felicity-nek is egyelőre annyit válaszolt: "Beszéljük meg ezt majd akkor, ha már kijutottunk a szigetről." Ez akár tűnhet a sorozat zászlóhajós kapcsolatának. 

Talán az utóbbi két évad történései után - összejöttek, majdnem megesküdtek, szakítottak, más mellett próbálták megtalálni sikertelenül a boldogságot, talán megtalálták a visszafelé vezető utat egymáshoz  - már eljutottunk odáig, hogy a rajongók magyarázatot kerestek és vártak arra a kérdésre, mi történt a két évad során ezek között.

Wendy úgy nyilatkozott, amit mostanában hallott a sajtóban tele van olyan visszajelzésekkel, hogy amit imádtak ebben a szezonban a legutóbbiban nagyon nem kedveltek és meg kell próbálni megtalálni azt az alkalmat, amikor egy kicsit bele lehessen birizgálni a karakterek mindennapjaiba és mindig megpróbálnak arra összpontosítani, mikor mi a legjobb a karakterek számára. Ahogy mondja ez a sorozat egy színes DNS, karakterjellemektől kezdve a szuperhőségen, az akción át minden megtalálható benne. Olykor pedig fontos része az is, hogy bemutassák éppen hol áll a párosunk érzelmileg. Ez mind a része a show sikerességének. Itt nem szó szerint fogalmaztam, de lényegében erre akar kilyukadni.

Talán most már őszre végre eljön az az idő, amikor ez a kapcsolat kettejük között teljesen új és egészséges vizekre tud evezni, boldogan növekedni és nem olyan mérgező irányba elindulni, mint ami a harmadik évadban egy ideig végigkísért minket, illetve ahogy a negyedik évad végződött számukra.

Vajon, hogyan lehet erre majd lehetőség? Mericle beszélt arról is, hogy Oliver a 6. évadban megpróbálja majd összeegyeztetni a személyes életét (leginkább elsősorban a polgármesteresdit) az éberségével. Ez különösen kemény kihívás lesz abban az esetben, ha Samantha Clayton valóban életét vesztette a szigeten. Amit talán biztosra mondhatunk, hogy Thea (akit Marc Guggenheim korábbi nyilatkozata alapján, SOSEM ÖLNÉNEK MEG), (és mivel Julianna és Rick is aláírtak a 6. szezonra) Wilddog és Black Canary is jelen lesznek, valószínűleg az OTA másik két tagja is egészen biztosan életben van (ugyanis Felicity és Digg nélkül nehéz lenne elképzelni a sorozatot), sokan úgy hisszük talán sajnos Samantha és Malcolm gyarapítják elsősorban a halottak listáját. Ebben az esetben viszont William félárva lenne és Oliver kellene tovább nevelje, mint a fiú törvényes édesapja.

Azonban az, hogy Oliver teljes éberséget kell mutasson ahhoz, hogy a fiát megvédhesse (ha Samantha valóban meghalt Lian Yu-n) még nem feltétlen jelentene rossz hírt az Olicity kapcsolat számára, hiszen egy sokkal érettebb, immáron felelősségteljességgel teli édesapaként, Oliver sokkal jobban a segítségére szorul majd és jobban megért egy olyan embert, akihez igazán mély szeretettel (illetve szerelemmel) kötődik, mint Felicity Smoak.

Így hát nagy az esély (Bár még semmi garancia!), hogy a 6. évad megint erősen nagyító alá helyezi majd az Olicity kapcsolatot, amely most egy sokkal másabb és pozitívabb irányba indulhat el, melynek hát mi is nagyon reméljük, hogy csak jó és nagyon boldog folytatása lesz majd, amelyet mind akarunk és elvárunk az ennyi nehézséget elért, egymásba őrülten szerelmes kis szerelmespárunktól. <3 Legyen így, ámen!

Forrás: comicbook.com

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

na igen Deathstroke életbenmaradása nagy eséllyel a pakliban van, szerencsére. :) most egészen jó fejnek tűnt ^^ én már tűkön ülök a 6. évad végett. :D

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2017.06.08. 22:14
Piper (arrowolicity.gp)

na igen Deathstroke életbenmaradása nagy eséllyel a pakliban van, szerencsére. :) most egészen jó fejnek tűnt ^^ én már tűkön ülök a 6. évad végett. :D

2017.06.05. 12:19
remete

Haj-aj sajnos bizomy egyre inkább úgy fest hogy Samantha nem jut ki,sajnálatos ha valóban ez történik:(  Viszont azt olvastam,Manu egy saját Deathstroke sorozatért kampányol,ami szerintem ellégé megnöveli Slade túlélési esélyit:)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

KÜLÖNLEGES AKCIÓ A CSILLAGJÖVÕ OLDALON JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A HOROSZKÓP MEGRENDELÉSEID ÁRA!    *****    Minden héten anime/managa hírek , minden nap Anime ajánlók , Mondocon hírek. Itt nem fogsz unatkozni!! :)    *****    KÜLÖNLEGES CSILLAGJÖVÕ AKCIÓ JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A SZÜLETÉSI HOROSZKÓP! VÁRLAK!RENDELD MEG MOST!    *****    Minimálbér és a garantált bérminimum összege 2019-ben    *****    Lépj be a lovak világába! Nevelj, versenyezz, szórakozz! Virtuális lónevelde, szerepjáték, olvasó sarok!    *****    Részletes születési horoszkóp, ajándék 3 év elõrejelzés, ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! Rendeld meg most!    *****    A Világon egyetlen messengeren nézhetõ filmes oldal! NÉZZ FILMET FACEBOOK MESSENGEREN! Csatlakozz hozzánk!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Ayang - Avagy milyen is a világ az én szememmel    *****    KÉRDÕASZTROLÓGIA OKTATÁS AZT ALAPOKTÓL, SAJÁT TANULÁSI TEMPÓD SZERINT - CSAK ITT!    *****    Konyhatündér blog! Egészséges, gyorsan elkészíthetõ ételek. Recept blog    *****    Konyhatündér    *****    Nokedli lapja **** Családi magazin **** Minden ami érdekelhet 18-89 éves korodig ****    *****    Nokedli-lapja *** °_|_° *** Családi magazin *** --*** Mindenrõl olvashat itt ami érdekes lehet 18-98 évesig!! ******___******    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel,a legkedvezõbb áron és ingyenes konzultáció,a csillagjövõ oldalon. Katt!    *****    ~~~~ SOS ~ KÉRLEK, KÖVESD BE EZT A PROFILT, DIPLOMAMUNKÁMHOZ SZÜKSÉGES! DOBJ OTT EGY ÜZIT, ÉS VISSZAKÖVETLEK! ~ SOS ~~~~    *****    Rendelj részletes születési horoszkópot,3 éves ajándék elõrejelzéssel. Várlak szeretettel az oldalamon, kattints ide!!!!    *****    3D VIRTUÁLIS VILÁG!REGISZTRÁLJ TÖLSD LE A JÁTÉKOT ÉS ISMERKEDJ VILÁG SZERTE ÚJ EMBEREKKE!CLICKELJ A REGISZTÁLÁSHOZ!!!    *****    Vonatozzunk együtt a gyereknapon! Robogjatok Budapesten vagy Balatonfenyvesen, vagy készítsetek kisvonatot a Mesetárban!    *****    Filmes hírek és kritikák lelõhelye. ÚJ oldal, ami filmekkel és színészekkel foglalkozik. Nézz be most és máskor is!