Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

5X21 Honor Thy Fathers - Admin kritika SPOILER!

2017.05.14. 23:13, Piper

Csodaszép Eurovíziós estét mindenkinek, én nagyon szurkolok jelenleg Magyarországnak, közben pedig árgus szemekkel figyelem az Arrow legújabb epizódját. És izgatott vagyok amiatt is, hogy a szüleim is talán holnap végre hazaérnek Németből, ráadásul nyakamon egy újabb vizsga, szóval nem unatkozok a hétvégén. Nos, ahogy ígértem el is kezdeném a legújabb rész személyes kritikáját.

Igen, még tegnap kezdtem el a cikket, azóta pedig mint kiderült 8. helyen végeztünk és Portugália győzött. :) A szüleim pedig szerencsésen megérkeztek nem is olyan régen, úgy hogy csak most tudtam idepattanni éjfélig elkészültem. Meglátjuk, remélem tetszeni fog mindenkinek! ^^ (a címet én most nem a Tízparancsolat konkrét részletét írtam le, hanem csak egy kicsit átvariáltam a rész alcímét, elnézést kérek)

Először is kezdeném a flashback-kel, mielőtt még elfelejteném leírni, amit akarok. Tehát, korábban ha emlékeztek, már említettem egy spoilert az 5x21-ből, most meg is kaptuk végre arra a választ, Oliver hogyan tud repülőt vezetni. Tök jó volt látni, hogy Anatolij-val repül vissza a szigetre, bár most nem igazán értem, miért vitte magával.

A fb-ket még folytatom, ha elérek oda megint. Csak most néhány szót Oliver "kedves ajándékáról" szeretnék írni. Chase egyszerűen tényleg elmebeteg. Könyörgöm, most még jobban Oliver lelkébe akar marni és Thea-nak is odavágni Robert Gyilkossá nyilvánításával. Nos, hogy őszintén megvalljam, lehet valami miatt tényleg megölhette, de nem tudjuk mi állhatott mögötte, akár önvédelemből is történhetett az egész. Nem nézném ki Robert-ből, hogy gondol egyet és csak úgy megöl valakit. Egy biztos, ha az én irodámba érkezik egy ilyen csontváz, már nem élnék a rémülettől. :D Csodálom, hogy így kibírta mindenki ott a helyszínen, akik látták. És hogy védték az őrök Oliver-t, hogy nem kéne közelebb menjen, meg kinyitnia, ez meg magasról letojta őket és csak kinyitotta a koporsót, hát mázli hogy tényleg nem bomba volt benne, mert azzal még az Íjász énje sem sokat tudna kezdeni, hacsak nem tanult meg Oliver bombát is hatástalanítani az 5 év alatt. Mindenesetre csúnya játék volt.

És áááá! Úgy örülök, hogy Thea végre ismét köztünk! Yeah!!

Felicity és Oliver jaj Istenem! <3 Annyira látszanak a reunion jelei. Komolyan, jobb köztük az összhang mint valaha és visszatértek a régi "olyanimádósnézéseik" is, ahogy egymással törődnek és imádják egymást. Megint láthattuk milyen kitűnő csapattársak, de egy valami miatt azonban egy kicsit csalódtam. Valóban, Felicity-nek rá kéne lelnie William-ékre, mert ha Chase is megtalálta őket, a lánynak márpedig nincs olyan, hogy lehetetlen, ha ott a világháló. Jó lenne, ha megtalálná, mert így tudná riadóztatni Oliver-t, jaj de félek mi lesz még itt. Azt a vállérintést mindenesetre imádtam. :)

FB-kre visszatérve, furcsa lesz elbúcsúzni öt év után (nekem inkább öt évad után) a szigetes fb-kektől és más múltidéző történeteket kapnunk, ehhez bizony majd hozzá kell szoknunk. És hoh, milyen eszes Oliver, Anatolij-t meg továbbra is imádom. :) Szóval élvezzünk ki mindent, mert már csak max. 1 részig élvezhetjük a fb történéseket Oliver szigetes történetében, utána természetesen lesznek még csak másmilyenek...

Először amúgy azt hittem Black Szirén a tettes, de tévedtem a hullával kapcsolatban. Nos a másik dolog, hogy imádom René és Lance barátságát, olyan aranyos Lance, ahogy "papa"ként próbál segíteni, hogy René újra együtt lehessen a kislányával.

Úristen komolyan betonnal ölni??! Ez az ember már tényleg zártosztályra kéne kerüljön! Remélem biztonságosan kiszabadulnak Oliver-ék a csapdából. Ez a Morse-jeles bigyó de jó kis megoldás volt. :D Dinah meg Curtis nagyon ügyik voltak, megy a nagy kék like jel és a piros pacsi. ^^ Felicity-ék is milyen lazák voltak. xd Imádom őket! <3 Eközben Digg meg megint komoly témára váltott, a küldetésre. Oliver se poénkodott együtt a többiekkel.

Amúgy ahogy Oliver kezelte az apjával kapcsolatos dolgot, nekem kísérteties hasonlóságot jelent azzal, amikor ugyanilyen vakon az édesanyjában is megbízott, nem Moira tutira nem, nem Robert tutira nem és most páff tessék, mégis! Oliver-nek ez megint iszonyat nagy csalódás lesz, ha mégis kiderülne amitől retteg, már előre sajnálom Szegénykét...

Flashbackben tetszett, ahogy Anatolij-val megismerteti Oliver a teljes sziget múltját, és aki előtte volt. Amit Anatolij mond szerintem elgondolkodtató Oliver számára, ahogy később ezt látjuk is, csak akkoriban még nem értette mit akar ezzel kifejezni Anatolij a megfizetésekkel kapcsolatban. Azoban most talán arra is rádöbben, hogy az álca mögé nem lehet rejteni azt, akivé válni akar, nem a gonosz Gyilkosra kell gondolni, hanem a jó Hősre!

Örülök, ha Thea esetleg úgy döntene, hogy felveszi újra a piros jelmezt.

HÁT EZ MEKKORA!!!! Imádom ezt az embert! Anatolij terve volt az egész hajótörösdi. Mekkora barát már, lefizette a halászokat, hogy direkt arra hajózzanak és felvegyék Oliver-t, zseniális!! :'D IMÁDOM EZT AZ EMBERT!! Aztán amit mond Oliver-nek búcsúzóul, hogy mindig a testvére marad, anno ugyanezt mondta Oliver is Diggnek, pont a 3x20-as Nanda Parbatos "Nagy-Búcsú"-nál. Megható párhuzam.^^ Imádom ebben a sorozatban az őszinte barátságokat, annyira azok!

Ugyan már éjfél után kb. 5ször tekertem vissza az Olicity-s inspiráló beszédet is (de most nem csak azért, mert annyira tetszett, hanem mert már leesett a fejem az álmosságtól ismét), le kell hogy írnom az alap szemszögön kívül még MENNYIRE IMÁDTAM! Főleg mikor Oliver be is vallotta a meglepett csapattársait, hogy azért húzta fel újra a kapucnit, mert Felicity szavai ismét úgy hatottak rá, mint régen. Tényleg ő az egyetlen ember! Felicity még Chase-nél is erősebb, hiszen nem tudja megtörni Chase azt a különleges kis tényezőt, amivel a lány képes Oliver-t mindig visszabillenteni a kőkemény és hősies Zöld Íjász karakterébe. Nagyon sajnáltam amúgy Oliver-t, mert előre féltettem, hogy a lelke mennyire meg fog bántódni, amiért az édesapja eltussolta a balesetes gyilkosságot.

TYŰŰŰŰ EZ AZ AKCIÓJELENET!! <3 Imádom ahányszor csak összecsapnak Oliver és Promi (vagyis Chase). Annyira látványos ahogy harcolnak és a háttérben Oliver csapata is besegít azért. Na jóvan ám! Persze, majd Oliver pikk-pakk hegyibeszéde varázslatos módon egy csettintésre Chase már meg is adja magát és megy az ARGUS cellába, miközben mindenki ünnepel. Szerintem Oliver, a legrosszabb dolgok még csak most fognak történni, főleg ha rájössz, hogy a fiad már régóta veszélyben van Chase által...

Úgy tetszik, hogy Oliver (hála nagyban FELICITYNEK!!) rájön arra, hogy bizony a múltat magunk mögött kell hagyni és egy új jövőre koncentrálni, ez kitűnően lezárj a szigetes flashbackek sorozatát is! Mesteri megoldás ez az átmenet. És nagyon cuki, ahogy megpróbálja most ő meg Thea-t inspirálni és megint beindult egyfajta láncreakció. Aztán, kíváncsi leszek mi van azon a videón, amit Oliver Thea-nak adott...

JAJ ISTENEM, MÉGHA NEM IS AZ IGAZI GYERMEKE VOLT THEA, TELJESEN MEGHATÓDTAM ETTŐL A VIDEÓTÓL, ANNYIRA GYÖNYÖRŰ VOLT! <3 Robert olyan szépeket írt a kislányának, hogy majdnem megkönnyeztem. Aztán pedig a megvilágosult BuddhOliver megint megjelent és elmondta, hogy megint hátra kell hagynunk a múltat, jaj. <3 Remélem sokáig már nem kell győzködni a leányzót és valóban a jelennek fog élni és az elkövetkezendő jövőnek!

René-t meg nem értem, szegény Lance pedig támogatta volna őt, majd kiderül mi bújt itt meg a háttérben, kíváncsi leszek és remélem Zoé sem rág be az apjára. Persze René biztosan csak a kislánya épségét védi, valószínűleg minden szülő ezt tenné a helyében, ha félne hogy bajt okozna a legdrágább kincsének, de akkor is meg kéne próbálni, hogy vele marad jó ideig, ennyi baleset csak nem történhet, mint legutóbb....

És te jó ég, végre az évad lényegének, fő témájának a lényege kiteljesedett, a LEGACY! Bizony Oliver-nek ez lett az öröksége, hogy visszatérjen és egy jobb és egy örökre biztonságos Star City-t teremtsen és vigyázzon, végre megértette. Nem is tudom mióta imádkoztam ezért! <3 Awww.

JOSH ANNYIRA MESTERIEN HOZZA A KARAKTERÉT!! <3 Néha már magától a színésztől is rettegek, legalábbis ameddig a képernyőn látom, holott egy mesebelien édes teremtés, de annyira tutin játssza a szerepét, hogy az ember tényleg megriad tőle, ez a mosoly a végén azt hiszem minden sátáni gondolatot elárult, közel sincs itt még vége, Oliver-éket jól megétvesztette, IMÁDOM EZT A HAPSIT, mint kakarter és színészként is. <33 Josh forever.

Nos. Én ezt a részt nehéz döntés, de azt mondom picit ha még pörgősebb lett volna pár helyen, meg egyéb dolgok is lettek volna benne, simán érne 10 pontot, de én most 8/10 pontot tudok erre adni. :)

(C) ARROWOLICITY.GP

2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2017.05.16. 21:02
Piper (arrowolicity.gp)

Ugyeugye. :) amúgy Jaj de jó ismét a remek kis rövid összefoglalód, remete már nagyon vártam. :) De azért ha lesz időd máskor hosszabbat is írhatsz nyugodtan, imádom olvasni az írásaidat és garantáltan válaszolok majd. ^^

Idézet
2017.05.15. 16:28
remete

A gyilkossággal kapcsolatban először nekem is el kellet gondolkodnom,de aztán beugrott hogy még az 1 évafban említették a dolgot,az évad egyetlen nem szigetse fb-jében valja be Robert Moira-nak,mikor Moira kérdőre vonja hogy mi nyomasztja,mibe keveredeettHa jó a memóriám a néhai kenőpénzt akart Robert-töl,ő elküdte a fenébe dulakodni kedtek a pasas pedig rosszúl esett el. Malcolm segített a szönyeg alá söpörni a dolgot,Robert pedig lelkiismeret furdalástól hajtva beszált az Átvételbe  mondanám hogy Prométheusnak véggép elgurult a gyógyszere,de úgy tűnik soha nem is szedte Anatolij zsenialitása továbrra is viatathatatlan :)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre