~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

6. évad 10. rész - Divided

Jóllehet Felicity és Oliver összeházasodtak, most olybá tűnik ismét csak hármukra, az OTA-ra számíthatnak. Ugyanis a Team Arrow feloszlani látszik, pont akkor, amikor mindenkinek a legnagyobb szüksége lenne a másikra. Oliver biztos benne, hogy hárman is elegendőek lesznek Cayden és Laurel megállításához, ám a Zöld Íjásznak valami olyasmivel kell szembesülnie, ami miatt arra kényszerül, hogy egy új szövetségest vonjon be a játékba. Eközben Dinah pedig ismét közelebb kerül Vincent-hez... The CW: 2018. január 18. csütörtök félévadnyitó!

Magyarország:

5. évad 21. rész -  Tiszteld atyádat!

Chase egyre inkább kezdi sarokba szorítani a csapatot és tovább rontani Oliver esélyeit. Ezúttal Oliver édesapját célozza meg, amivel tovább ronthatja legnagyobb ellensége lelkét. Oliver megmutatja Thea-nak az édesapjuk videóját...  Cool TV: 2018. január 13. szombat 14:10


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

Friss SPOILEREK a finálé epizódokról és a közelgő 6. évadról! - Egyenesen Marctól!

2017.04.11. 22:45, Piper

Sziasztok. Elnézést kérek, nagyon el vagyok havazva a félév végének közeledtével, ne tudjátok meg mennyi mindennel... Aki szintén egyetemista tudja miről beszélek, főként ha a bölcsész kötelező szakirodalmakról beszélünk...

Nos először is ajánlom megtekintésre andrajacsi (remélem jól írtam a becenevét) fenti legújabb videóját. Ez a csaj valami hihetetlen! Felicity és Oliver kissé sötétebb oldalát rakta össze ismét, mintha nagyon "Bad Romance" lenne ez, de nagyon jóóó lett. :D

Ahogy már face-n is ígértem, szupiii jó dolgokkal készülök most éjszakára nektek. Köszönöm, hogy kivártátok. Egyenesen Marc-tól érkeztek, hiszen újra volt tumblr-n, amit nagyon köszönünk neki. Olicity és Arrow és mindkettő egyszerre, plusz meglepiként LEGENDS RAJONGÓK figyelem!!

  • ha nézzük az 5x20-at, bővebben megismerjük majd azt, mi volt a bizonyos Barry-s idővonal mögött anno Olicity tekintetben
  • René, Dinah és Rory valószínűleg jó ideig azért még nem kerülnek ki szerencsére a képből
  • Stephen és most már Marc is megerősítette, szóval megnyugodhatunk! Emily NEM MEGY SEHOVÁ!!
  • Marc is hasonló reakciókat adott a smiley-kkal a szezon utolsó részére, mint Steph és Echo. Asszem az eljegyzési gyűrű csak vicc. :D
  • Hmm... talán még lehet valami Thea és René között?? :D
  • Nem lesz a fináléban megint Barry-s fb (szerencsére).
  • Két igaz és egy hamis az Olicity-ről (szerintem egyértelmű melyek igen és melyik nem): 1. 5x20-ban különböző interakciók lesznek egymással; 2. Erős reakció lesz az internetnek hol egyik vagy talán másik úton; 3. Felicity és Oliver összeházasodnak (értelmet nyerne a jeggyűrű smiley, de szerintem ez 100%, hogy hamis, nagyon meglepődnék, persze örülnék ha az ellenkezője történne annak amit gondolok.)
  • talán még lehet a szezon 6-ban egy igazán csajos epizód (küldetéssel) (Felicity, Thea és Dinah forever.)
  • Rory még visszajöhet
  • akár Felicity gyermekkoráról is megtudhatunk többet a hatodik évadban
  • választ kapunk rá még ebben a szezonban, hogy lett Oliver szakállas, hosszú hajú, meg hasonlók, amikor kimenti a halász a szigetről (mivel befejező fb szezon)
  • tervbe van véve egy újabb cool történetszál Digg számára a 6. évadra
  • elképzelhető hogy a Legends-ben lesz (még nem láttam a második évadot), de elvileg még nem volt ilyen epizód, mert Marc folyamatosan ég a vágytól, hogy elmesélhesse hogyan lett Sara-ból Kanári és Nyssa hogy talált rá a szigeten. Azt hiszem erre hamarosan meg is kaphatjuk a választ. :)
  • még lehet Cupid Mick iránt is szerelemre lobban majd a Legends egy részében... legalábbis Marc-nak tetszene az ötlet és valljuk be nekünk is. :P
  • Ripet nem lehet csak úgy ölelgetni, ez egy amolyan "british-dolog". :D
  • Ha megtörténne az Olicity esküvő, Marc szerint Felicity a régi ruhájában is tökéletsen festett, nem kell feltétlen egy új esküvői ruha. :)
  • Ééééésss az 5x20-as Olicity fb szex hasonló mértékben forró lesz, mint a 3x20, Marc szavai alapján!!!! (szívecskés szemű smiley-k) MEGERŐSÍTVE, HOGY VALÓBAN LESZ ÉS ENNEK A PÁROSNAK! ÁÁÁ. <3
  • sokan még mindig úgy tudják a városban, Malcolm halott (vissza kell néznem mi is történt vele pontosan)
  • Felicity teljes Helix-es bonyodalmában erősen közrejátszik a Billy iránt érzett gyásza is.
  • Rory valószínűleg már csak a 6. évadban tér vissza.
  • Amíg nem azt várjuk az 5x20-tól (itt nem is vártam), hogy összejöjjön az Olicity újra egy párként, imádni fogjuk az összes interakciójukat az epizódban. Marc-nak néha nehéz jól megfelelni az Olicity-seknek. :D
  • És a legmegdöbbentőbbszuperhír!! MANU BENNETT VISSZATÉR SLADE WILSON-ként az 5. évad utolsó részében, DEATHSTROKE újra a ringben és valószínűleg Bumeráng Kapitány is. Arra gondolok itt, hogy Oliver alkut kell velük kössön, ha összedolgozik Prométheusz ellen. Szabadon kell őket szerintem engednie ezért cserébe. Tuti lesz valami ára. XX Thanks Marc ismét.

Jó éjt mindenkinek!

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk! KATT KATT KATT KATT    *****    Nem lehet saját lovad? Nevelj virtuálisan ITT! Nevelj, versenyezz, licitálj szebbnél szebb lovakra!    *****    -Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Naptár,Design!-    *****    The Resident - A kórházi drámasorozat január 21-én indul Matt Czuchry és Emily VanCamp fõszereplésével! Nézzetek be!    *****    Mindenféle kérdésedre õszinte választ kaphatsz a valódi Kérdõasztrológia segítségével.    *****    Részletes személyiség és sors analízis / születési horoszkóp / ajándék 3 év elõrejelzéssel. Most érdemes ide látogatni!!    *****    Ha diplomás asztrológust keresel, aki BECSÜLET KASSZÁS alapon ad tanácsot és INGYEN OKTAT, akkor keress bizalommal!    *****    A BIOTÉRKÉP AZ IGAZI KARMA! MEGMUTATJA PONTOSAN,MILYEN FELADATTAL SZÜLETTÉL.EGY PRÓBÁT MEGÉR. SOK SEGÍTSÉG MINDEN NAP!!!    *****    Megnyitott a madárvendéglõ! Gyertek vendégségbe ti is Mályvához és Pipitérhez! Irány a Mesetár!    *****    Megnyitottam cikkes, véleményes blogomat! Sok-sok érdekes bejegyzéssel várlak naponta, ne hagyd ki! - Alice    *****    Sztárokról és idolokról írok,ajánlókat hozok,tippeket és tageket osztok meg veletek!Nézz be egy blogkóros lány oldalára!    *****    Az igazi karma a horoszkópodban a Felszálló holdcsomópont,a Chiron,a Lilith (Fekete Hold),Rendeld meg most!Várlak, katt!    *****    családi adókedvezmény 2018 nyomtatvány letöltés, feltételek tudnivalók    *****    Rendelj születési horoszkópot és 3 év elõrejelzés ajándékba a tiéd. Ne feledd a horoszkóp a lélek tükre,bele kell nézni!    *****    családi pótlék utalás 2018 - csp utalás - utalás idõpontja 2018 - családi pótlék kifizetések !    *****    Ismerd meg az Olicity párost! Minden a Zöld Íjász címû sikersorozat imádott szerelmespárjáról! Mindennap friss!    *****    SZEREPJÁTÉK! Ha aktív oldalon szeretnél játszani, nézz be és légy része egy egyedi történetnek! Csatlakozz!    *****    Karácsonyi képekkel vár a Mesetár! Kukkants be a két nyuszihoz és Miska macskához! Boldog ünnepeket kíván: Nyuszi Mama    *****    Kellemes Karácsonyi Ünnepet és Békés, Boldog Új Esztendõt Kívánok minden Kedves látogatómnak!    *****    Kellemes Ünnepeket kíván Neked is a Zara Larsson Magyarország! - Kellemes Ünnepeket kíván Neked is a Zara Larsson HU!