~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

7. évad 1. rész - "Inmate 4587" (7. Évadpremier!!)

Miután Oliver Queen arra kényszerült, hogy felfedje valódi kilétét, egy szigorúan őrzött börtön rabja lesz, miközben a csapata többi tagja mindent megtesz azért, hogy valahogy kiszabadítsa őt a fogságból. Azonban olyannyira el van zárva a külvilágtól, hogy csak Digg-gel kommunikálhat időnként. Emellett, Felicity-re most hárul a legnagyobb megpróbáltatás, akiről mindenki tudja, hogy a Zöld Íjász felesége, emiatt pedig Díaz vadászik rá és Oliver fiára is, így amellett, hogy anyaként is helyt kell állnia és kettejüket biztonságáért felelnie, igyekszik a lehető legjobban segíteni önmagukon és a csapaton is, reménykedve mindeközben abban, hogy a férje hamarosan kiszabadulhat. A csapatra most egy igazán kemény év vár, de reméljük még nem a legutolsó... The CW: 2018. október 15. szerda (október 16. csütörtök MO.)

Magyarország:

6. évad - 2018. ősz??

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6 (első két évad ismétlése), RTL 2, Cooltv és Sorozat+ (össze-vissza)


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie Florerr

Testvéroldal:

Ana Brenda & David Zepeda 2018-as új sikersorozata, másik lapom! <3

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

SPOILERÖZÖN!! - Olicity szezonvég & Fekete Szirén karaktere & 5x20 románc és egyebek

2017.04.01. 21:54, Piper

Szép estét mindenkinek! Először is hadd köszönjem meg a 12. helyet Linda versenyén, kicsit előrébb végeztem, mint a középmezőny, nagyon jól esett és legalább az első hely egy méltó személynek jutott, akit nagyon jó szerkesztőbarátnőmnek tartok és igazán sok időt fektet a lapjába, neki külön gratulálok és mindenkinek aki részt vett a versenyen, nektek pedig a sok-sok like-ot, közönségszavazáson azt hiszem még előrébb végeztem, de sajnos nem nyertem különdíjat sem. Egész nap nyomon követtem a twittert a tanulás mellett. Ott kaptam a hírt, hogy június elejéig kitolták a finálé időpontját. Sajnos még várnunk kell egy ideig a legutolsó részre. Bizony.

Oké, remélem a fenti sort nem hittétek el, egy kis áprilisi tréfának szántam. Olyan komolyat nem akartam, mint tavaly - vagy előtte, már nem is emlékszem - ami viszont biztosan nem tréfa, a következő SPOILEREK! (legalábbis reméljük) EW# Twitter# Jen# Comics#

  • először is, az 5x20. epizódban nagyon jó kémia lesz Felicity és Oliver között és imádni fogjuk
  • másodszor, a fináléban - vagy annak tájékán - lesz egy nagyon pozitív Olicity történés
  • Fekete Szirén karaktere nem feltétlen főgonosz lesz, de nagyon jelentős lesz a 6. évadbeli szerepe
  • Sem Katie-vel sem Carly-val nem volt kémiája Stephen-nek, ezt sajnos előre nem lehet tudni; Emily-vel viszont nagyon is! (ha igaz Marc ezt nyilatkozta)
  • Olicity fanoknak megnyugtató lehet az a pletyi amit szintén elkaptam, elvileg "Minden rendben lesz." a szezon végén
  • Nagy az esélye annak, hogy Anatolij egy gazember lesz a 6. évadban (Ezt rendkívül sajnáljuk!)
  • Lauriver fanoknak végleg elkeserítő lehet, számunkra pedig nagyon megnyugtató: úgy néz ki hivatalos, hogy semmi esély sincs arra, hogy valaha is Oliver és Fekete Szirén egy pár legyenek!
  • Az 5x22 és az 5x23 epizód nagyon jó lesz, szoros összefüggésben van az 5x20-szal.
  • Az 5x20 után az egész történetük (gondolom Olicity) egy nagy fordulatot vesz az 5x22-ben is lesz kihatása, ha igaz a legjobb módon. (Van aki úgy hiszi, itt lesz egy emberrablás.)
  • Nem igazán kell attól tartanunk, hogy Susan valaha még visszajön, mert csak ki akarták próbálni milyen Felicity és Oliver egy kicsit más személy mellett.
  • Látni fogjuk majd még a Queen kúriát, de Oliver nem lakik már benne.
  • 5x20-ban kapunk egy hosszú, "felnőttes" beszélgetést arról, miért is kellett szakítanuk a párosunknak.
  • Susan karakterének igazából nem volt túl sok jelentősége, csak érdekes volt látni "mi lenne ha" egy riporter találja ki Oliver titkát.
  • A 6. évadban is lesznek FB-k azonban itt ugyan még lényegesek, de nem minden epizódban jelennek majd meg és csupán néhány lesz.
  • Stephen lassú égést ígér az Olicity-re.

Ha ezek valóban megtörténnek majd a közeljövőben (azaz még idén!), akkor azt hiszem az elkövetkezendő epizódokat fogom a legjobban várni és talán még a kedvenc évadjaim közé csúszhat az 5. is, a 6. meg remélhetőleg pláne. Köszönjük a lelkes külföldi fanok segítségét!

(C) ARROWOLICITY.GP

2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2017.04.02. 16:10
Piper (arrowolicity.gp)

abszolút! és látod mennyire érdekes, nem régen még arról beszélgettünk, Anatolij biztosan nem fordulna Oliver ellen az erős baráti kötelék miatt, ami köztük van. Erre meg... de annyira megkedveltem, hogy sosem fogom gyűlölni a karakterét, Anatolij számomra mindig is a kedvenc Oroszom marad. :) Arra lennék kíváncsi, vajon Konstantin okoz-e még majd gondod, tuti nem véletlen, hogy életben maradt... bár lehet az lesz a csavar az utolsó részben, hogy egyszerre kell majd vele főellenségként, Adrien-nel és Talia-val megküzdenie Oliver-nek. :D ilyen még úgy sem volt. :D A másik álarcos kománk csak úgy is a 6. évadban tér vissza, akit nem ismerünk még ki lehet..

Idézet
2017.04.02. 14:16
remete

Anatolijt én is sajnálom:( amilyen jó barát,sajnos olyan veszélyes ellenség lehet. A többi hír pedig már végleg megnyugtat. Úgy tűnik nem kell más tennünk csak hátradölni és nézni ahogy minden elrendeződik :)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Gyere és csatlakozz a -Karstjäger- magyar airsoft csapatába!    *****    Szoba gyerekkel kiadó film meg tekinthetõ gportálon klikk ide!    *****    Simonyi ingatlan Debrecen Eladó luxus lakások, házak, telkek, üzletek, lakóparki ingatlanok. Simonyi ingatlan Debrecen    *****    Ajándékozz Horoszkópot! Lepd meg szeretteidet egy Személyre szóló asztrológiai elemzéssel és 1 éves elõrejelzéssel.    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie, ehhez adok én,sok segítséget. Fordulj hozzám bizalommal!    *****    Az asztrológia sok segítséget ad az élet minden területén, de képzett, tapasztalt asztrológus kell hozzá, keress meg!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,konzultáció.Tájékoztatás az oldalon! látogass,meg!!!    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Bérkalkulátor    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    too young and innocent | an aegyo queen | twice | neo culture technology    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA! Regisztrálj oldalamra és én segítelek elsajátítani az asztrológia tudományát!    *****    Tanuld nálam az asztrológiát teljesen ingyen, vagy kérj részletes asztrológiai elemzést &#8222;BECSÜLET KASSZÁS&#8221; alapon!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! kattints ide!!!    *****    Bûbájos Boszorkák - Charmed - Hírek - Extrák - Érdekességek - Charmed - Bûbájos boszorkák - Sok - sok infó - Charmed -    *****    Pénzkeresés az Interneten! Csak is kipróbáld, tesztelt módszerekkel, melyek tényleg fizetnek!