Youtube| Facebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek
Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...
|
|
Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.
2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod.
Vikim lapja a Steroline csoda párosról.
A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne
| |
|
2014. 10.05. |
Nyitás |
Piper, Rice, Viki, Nessie |
Szerkesztő |
Arrow - Oliver,Felicity |
Téma |
G-Portál |
Tárhely |
Dee |
Design |
Efruse |
Kódok |
Linda |
Sablon |
| |
|
|
|
4 karakter akik biztosan nem halhatnak meg! - Teóriák2016.01.05. 13:55, Piper
Na sziasztok! Ismét két előadással rövidebb amit teljesítenem kell még, szerencsére. Huh, lassan közeledünk a félév vége felé és a nagy két hetes modulhéthez! Ma egy kis fordítással készültem nektek, ahol 4 olyan Arrow-os karakterről/főszereplőről írnak, akik biztosan nem halhatnak meg és meg is indokolja a szerző, hogy miért nem.
Laura ismét kitett magáért! Lássuk is! Hasonlót már egyszer fordítottam nektek, egy korábbi eseményből kifolyólag...
Ahogy a hölgyemény is fogalmaz, ez az évad már kevésbé olyan sötét, mint amilyennek a harmadik évadot ismerhettük meg. Igaz itt is akadnak még igencsak szívbemarkoló pillanatok, de mégis már olyan mosolyok is megjelentek kedvenceink arcán, amihez fogható talán még sosem a boldog perceknek köszönhetően...
Nézzük, vajon kik nem lehetnek a sírban, milyen érveket tudnánk felhozni ez mellett.
Digg... egy volt csodálatos katona. Civilben Oliver Queen testőre, miközben titokban az Arrow Csapat egyik legfontosabb tagja és Oliver számára szinte már egy testvér. Első személy volt, aki csatlakozott Oliver-hez és egy igazi húgra lelt Felicity-ben, aki másodszorra lépett be Oliver csapatába. Digg nem régen vette el volt katonatársát és feleségét, Lyla-t, akivel közös családot alapítottak és így, egy csodaszép kislány édesapja lett.
Amiért ő biztosan nem halhat meg... mert nagyon is nélkülözhetetlen a csapat számára. Minden fegyverrel és járművel tisztában van, ami bármilyen bűnözéshez/bűnüldözéshez, vagy hadsereghez kapcsolható. A csapat egyik szíve-lelke és a szoros testvérieséget és barátságot, amit Oliver-rel és Felicity-vel kialakítottak számukra semmi sem pótolhatná azt az űrt, amit az ő hiánya okozna a csapat lelkében...
Továbbá... David Ramsey elmondta, hogy Digg az a személy, aki Oliver Queen lesz 5 év múlva. Ő jelképezi Oliver számára az egészséges életet, akinek egyszerre lehet magánélete és titkos élete is egyszerre. Ez pedig holtul nem működhetne, ha John Diggle feküdne abban a koporsóban, ráadásul és ezt már én teszem hozzá! Dave azt is megemlítette, - ugyebár - hogy valószínűleg sokkal "szebb" temetés járna ki egy veterán elhunyt katona tiszteletének...
Samatha Clayton... Oliver Queen hódítása és fiának az anyja. A nő nemrégen azzal fenyegette meg Oliver-t, ha bárkinek is beszél arról, hogy William az ő fia, nem láthatja többet a kisfiát. Oliver-nek ez eléggé fáj, mivel kénytelen hazudni menyasszonyának is ebben az igencsak kényes dologban. Oliver-nek mindmostanáig fogalma sem volt arról, hogy van egy gyermeke, mivel Samantha-t (Sandra-t) annak idején lefizette Moira, hogy hallgasson, de a nő állítása szerint nem váltotta be a csekket...
Amiért ő biztosan nem halhat meg... Samanthának maradnia kell, mivel ha a nő meghalna (ezt most remélem jól értelmezem) Oliver-nek ott lenne egy kisfia, akit minden veszélytől folyton óvnia kéne és így nem tudna előre haladni a karaktere és a show sem erről szól. Samantha-nak életben kell maradnia, mert így elég William-nak is csak időnként felbukkanni, anélkül, hogy "bármi vizet is zavarna".
Thea... Oliver Queen egyetlen, féltett kishúga. Aki korábban még egy elkényeztetett kislányka volt, de mára már igazi nővé érett a sok megpróbáltatásnak és harcnak köszönhetően, amiket át kellett éljen az évek során. A lány hamar úgy döntött, hogy azt a képességet, amit a valódi apja segítségével sajátított el, most inkább nem saját maga védelmére, hanem a város védelmének szenteli, "Speedy" álnéven.
Amiért ő biztosan nem halhat meg... Thea túl sokszor haldoklott már ahhoz, hogy most újra egy ilyen pillanatban találjuk majd őt. Thea valószínűleg mindvégig életben fog maradni Oliver csapatának oldalán.
Felicity... a lány, aki a Föld egyik leghatalmasabb Tech-Zsenije és egyben az Arrow csapat szíve-lelke és szintén, talán a legnélkülözhetetlenebb tagja is! Nélküle aztán szinte megállna az élet és egy-egy kulcsfontosságú bűnöző nyomára talán sosem találhatna többet a csapat. Emellett Diggle és Laurel is szinte kishúgaként kezeli őt és az összes jelenlegi és volt Arrow-csapattag legjobb barátja. Továbbá, ha még ez sem elég, a leglényegesebb pont, hogy Oliver Queen, azaz a Zöld Íjász menyasszonya! Így joggal kijelenthető, hogy mára elnyerte a legfontosabb Arrow-női karakter címét!
Amiért ő biztosan nem halhat meg... Rengeteg mindent fel lehetne sorolni, de talán a legfontosabb pontok, hogy ő szolgáltatja az összes fontos információt a rosszfiúkról a csapatnak, amivel könnyedén elkaphatnak bárkit, továbbá a show olyan igényt tart a lánynak, annyira szüksége van rá, hogy PÓTOLHATATLAN karakterré teszi az Arrow-Csapat számára!
És talán most jön ami még ennél is lényegesebb, hogy ő az egyetlen olyan személy, aki képes úgy hatni Oliver-re, hogy az bármire képes lehessen és örökké úgy érezze a boldogság sosem szűnhet meg a számára, továbbá a Zöld Íjászig vezető útját is neki köszönheti, Oliver nélküle teljesen összetörne és elveszne, nem tudna nélküle létezni, ő inspirálja, ő a Múzsája.
Oliver képtelen lenne túltenni magát Felicity halálán, (csak nézd a promo-t, már mennyire dühös, hogy a szerelmét meglőtték!!) ráadásul az a jövőbeli előretekintés nagyon nem úgy festett, mintha életem szerelmét vesztettem volna el...
Nos! Egy kicsit saját szavaimmal, de jórészt a leányzó szavaival érveltünk a 4 karakter mellett, akik biztosan megúszhatják a negyedik évad végének "finálés-halálát". X
HA MÉG JUT IDŐM MA JÖN A 4 KARAKTER AKIK TUTIRA BENNE VANNAK A PAKLIBAN, HA NEM AKKOR HOLNAP! ÉRDEKES LESZ!
Tehát, ahogy az imént is írtam, hamarosan jön a 4 karakter, akiknek elképzelhető halált jósol a cikk szerzője. Elég érdekes érveket vet fel mind a két tábor mellett, mi azért reméljük, hogy ha valakinek tényleg mennie kell, olyasvalaki legyen, akit "könnyebb elengednünk", hiába is imádjuk ebben az évadban, (gondolok itt, mondjuk Alex-re) minthogy olyasvalakit veszítsünk el akiért az egész világ gyászba borul majd...
Várom ide és/vagy facebookra is a véleményeteket, ki a ti "4 biztos nem-es" és "4 biztos" listás karakteretek/főszereplőtök!
| |
|
|
Hát, Malcolm szerintem azért nem esélyes, mert nincs az az Isten, hogy könnyekkel siratná, és miatta meg akarna ölni valakit Oliver, akármilyen jót is cselekedne előtte Malcolm.
És Stephen korábban azt nyilatkozta, hogy a jelenet leforgatásához elég volt annyit tudnia, hogy valaki olyan fekszik a sírban, aki fontos volt neki, közel állt hozzá. Hát az tuti fix, hogy nem Malcolm!!
Ezért mondom Laurelt és Diggle-t, őket megkönnyezné. Ha Donna lenne a sírban, akkor nem Oliver esküdne bosszút szerintem, hanem Felicity is, és Oliver nem hagyná magára egy percre sem Felicity-t, tehát ha Felicity nincs a sírnál, akkor Oliver sem lenne.
Sara is esélytelen, mert ő most kelt életre és másik soriban szerepel. Nyssa szintén kizárásra jutott nálam, érte sem ejtene könnyet Oliver, Katana esélyes lehet, de miért hoznák vissza, ha aztán meghal, ez értelmetlen lenne. Ráadásul olyan valakiről van szó, aki Barrynek is fontos valamilyen szinten, mert igaz, hogy elkésett, de mégiscsak odament a temetésre. Az előbb felsorolt személyek számára nem ilyen fontosak. Felicity, Diggle, Thea, Laurel viszont igen.