Youtube| Facebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek
Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...
|
|
Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.
2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod.
Vikim lapja a Steroline csoda párosról.
A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne
| |
|
2014. 10.05. |
Nyitás |
Piper, Rice, Viki, Nessie |
Szerkesztő |
Arrow - Oliver,Felicity |
Téma |
G-Portál |
Tárhely |
Dee |
Design |
Efruse |
Kódok |
Linda |
Sablon |
| |
|
|
|
Zöld Íjász 3. évad magyar premier - Ma éjszaka a CoolTV-n!2016.01.03. 09:40, Piper
Csodaszép napot mindenkinek! Remélem senki sem felejtette el azt a csodálatos eseményt ami ma éjjel 23:50 perckor vár ránk! Ugyanis végre egy hosszú várakozás után ma elérkezik hazánkba is az a csodálatos harmadik évad, amely során kedvenceink végre őrülten egymásba szerettek és az évad végére össze is jöttek. Várjuk együtt, ki ne hagyjátok! Zsepiket, párnákat, takarókat bekészíteni, én legalábbis tuti már az ágyikómból fogom nézni.
Csak egy gyors saját rövid összefoglaló mire számíthattok a mai részből, spoileres, aki inkább megvárta a magyar verziót!
Oliver végre úgy dönt, hogy randira hívja Felicity-t, mivel egyre inkább úgy érzi a lány számára már több, mint egy barát. Eközben Lance-t előléptetik kiváló munkája miatt, Laurel nagyon büszke az édesapjára. Digg már nagyon izgatott, ugyanis Lyla-val már nyakukon a szülés ideje. Sara visszatér, de ez egy súlyos tragédiába torkollik. Felicity boldog, hogy talán alakulhat közte és Oliver között valami, miközben egy új rivális bukkan fel a fedélzeten, aki Oliver cégére és úgy néz ki leendő barátnőjére is pályázik, közben pedig Íjászként sem alakul túl jól Oliver sorsa az éttermi robbanás után, ráadásul az új önmagát "Gróf"-nak nevező bűnöző miatt kénytelen lesz egy igen rossz döntést hozni, melynek köszönhetően fennáll a veszélye annak, hogy elveszítse élete szerelmét, ami az egyetlen utat jelentené számára a boldogsághoz...
| |
|
|