Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

SHC - Újabb cuki hírek az eseményről!

2015.06.07. 10:05, Piper

Eltelt egy nap és ismét kaptunk néhány nem is kevés megmosolyogtató pillanatot és cukiságot a tegnapi nappal kapcsolatban.

- Az imént feltettem egy fanvideót, amikor kezdődik az esemény, ha jól értelmezem mindegyik színész megköszöni, hogy ennyien eljöttek.
- David és Colton is csináltak videót. Coltoné elérhető a hivatalos facebook lapján és Emily-vel és Daviddel közös csoportképe is! Katt!

- Emily és Stephen talán még szenvedélyesebb rajongóik az Olicitynek mint maguk a fanok. XD Hát ez haláli, pedig nálam jobban kevesen rajonganak értük!
- Aztán az egyik rajongó volt olyan bátor, hogy megkérje Felicitynk kezét egy fotó erejéig és felhúzta a lány ujjára azt a gyűrűt, amit Olivernek már illő lenne. XD Erről van is egy fotó. Természetesen már érkeznek a funny fanmunkák, ahol Oliver börtönbe kerül...
- Az alábbi linken egy rövidke bulirészletet tekinthettek meg, ami az eseményhez kapcsolódott, ún. "The Verdant Party" és egy rajongó osztotta meg, ahol együtt bulizik, - legalábbis gondolom ő lehetett - Emilyvel és Coltonnal. Hm.. de jó neki! 
# Itt most dejóóó lenne arra következtetni, hogy majd Felicity és Oliver együtt vezetnék a Verdantot, mondjuk Theaval, tök jó lenne.
- Ezenkívül végre megtaláltam a teljes Emily és Colton panel összefoglalóját!! Nézzük mik is derültek ki akkor pontosan...
- Emily elmondta, hogy rengeteget beszéltek Stephennel a szexjelenetről, mert nem akarták azt, hogy csak egy amolyan tipikus egyszerű szerelmes jelenet legyen. Ők komolyan gondolták azt, hogy átadják magukat a szerelemnek és a szenvedélynek. "Felicity és Oliver lelke itt egyesült!" Ó anyám ettől meghaltam!!!
- Felicity abban az esetben indulna el a gonoszság útján, ha valami nagyon szörnyű traumatikus élmény érné őt, vagy elárulnák. Azt hiszem Emily valami ilyesmit mondott. De amúgy örül, ha megtartja a fényt és a humorérzékét a lány. Hát én azért remélem nem lesz gondosz Hercegnőnkből! Ha egy időre mégis, Oliver biztosan visszahozza őt. Mondjuk egyszer lehet megjátsszák és akkor meglátjuk végre Oliver is mekkora fényt jelent Felicitynek, mert ez egy tökéletes párhuzam lehetne!
- Ugyebár tudjuk, hogy megkérdezték Emily-t, Felicity mikor szeretett bele igazán Oliverbe?! A lány erre azt válaszolta, hogy "köztük mindig is volt valamilyen szikra", de talán akkor amikor megijedt, hogy elveszítheti a férfit az 1x14-ben.

- Ha jól értem Felicitynek nem okozna problémát, hogy Connor létezik, csupán az bántaná, hogy egy újabb titok lenne. Meg azt hiszem a gyerekvállalással sem lenne gond. Felicity brilliáns anyuka lenne.
- A sorozatban Felicity Doctor Who fan, a valóságban ha jól értettem Emily tesója az.
- Éésss!! Végre megkaptuk a Felicity-Atom ruha titkot is!!! Emily elmondta, hogy annyira nagy volt a jelmez, hogy egy hockeyjelmezt kellett viselnie és utána jött rá valahogyan a felső rész. Na itt nem egészen tudtam értelmezni, de ha minden igaz szinte az egész jelenetet Brandon dublőrével vették fel, mert egyformán magas kellett legyen Brandon-nel. Viccesre sikeredett a jelenet. De aki jobb angolos, annak most leírtam ide is a szöveget, valaki értelmezze. :D

Emily talked about the Olicity scene in which Felicity is wearing the ATOM suit. The suit was too big, so she had to wear hockey armor and could only wear the top part. So, "Stephen was working with Brandon’s stunt double, a 6’5” beautiful man. I would be saying that “I would kiss you right now” but I was standing like 20 feet away but he had to be looking at Mike (the stunt double) because it had to be Mike's height to look like Brandon's height. So Stephen was like "I can’t tell you I love you" he was kinda like crying. It was not a scripted I love you, it had to be in his eyes. It totally looks, you know, looks great." She was mocking him on set, clearly at the look on her face. She wishes they had recorded the whole thing because it was so funny. 
- És... Emily és Colton eljátszották a "Szépség és Szörnyeteg" teáscsésze táncát. xD Ezt láttam is, jópofa volt.

Amúgy Colton Emilyvel és Daviddel közös képét mindössze kb. háromnegyed órája posztolta, de gondolom tegnapi kép lehetett. + Az alábbi forrásoknál kaptunk egy jó hosszú Emily interjút is, a rajongók tettek fel neki kérdéseket, ha jól értem ezt is még fordítom nektek a mai nap folyamán! Egyébként a franciák szinte mind egytől-egyig óriási Olicity-mániások, szóval nagyon boldogok voltak. Ezért van ennyi Olicity-s hír, gondolom. De ennek mi nagyon örülünk. Egyébként még hasonló elfogultak, a spanyol fanok is! Szerencsére Európa szinte teljesen Olicity-s, még pl. a németek között is akadnak szép számmal Olicitysek. Pedig ők aztán ezen a téren nagyon "szigorúak". Világot hódít ez a páros, nem véletlen! <33

Források: & & & & & and @BruneAdamsberg

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre