Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

3x23 A nevem Oliver Queen 3. évad fináléja az én szememmel! - Szerkesztői kritika!

2015.05.14. 11:53, Piper

Hűha! Hát ktomi aztán nem semmi, már délelőttre el is készítette nekünk a feliratot! Imádunk, Tomi! Köszönjük!! Most el is kezdem nézni, amit lényegében már láttam is és mióta megnéztem gyakorlatilag nem tudok másra gondolni, mást csinálni, csak az Arrow és az Olicity jár a fejembe, egy ilyen befejezést, azt hiszem még évekig fognak emlegetni a történelem könyvek! Hihetetlen, a legjobb évadzáró volt és az egyik legjobb és legszebb rész a tv-sorozatok történetében! Igazi Happy-Enddel végződött. Valóban olyan, mint egy lezárás, de mégis rengeteg kérdés maradt nyitva előttünk. Ugyan Olicity téren inkább cukiságot és viccet kaptunk, csókot és egyebet nem, de amit kaptunk az jelentős érzelem volt, nálam nem kérdés ez a szezonzáró mennyi pontot érdemel, ha a Flash időutazása sem fog bezavarni az idilli új Arrow-világba! Lapozz az irdatlan hosszú elmezésemért! Októberig a legutolsó, sajnos!

Kezdjük is rögtön a legelején. Újabb repülős jelenetnek lehettünk szemtanúi. Oliver éppen elaludt és amikor felébredt ismét megszólalt a NAGY BÖLCS, aki mellette ült. Szintén újabb okosságokkal látta el "utódát" aztán valami történik a repülővel. Majd láthatjuk azt, hogy szerencsére az Arrow-csapat tagjai életben maradtak, bár szegényeknek fogalmuk sincs, hogyan. Ekkor jön Barry és azt hittem lefordulok a székről, ahogy "leszídta" Felicityt, hogy kimondta a valódi nevét, mintha nem tudta volna mindenki aki ott raboskodott, hogy kicsoda is a Villám valójában. :D:D Megzabáltam őket, esküszöm! ^^ Ezt a Barrycity barátságot mindig is shippeltem és odáig voltam értük! <33
Azért itt a börtönös jelenetnél még hadd említsem meg azt, hogy ez valami nagyon kemény, úristen most komolyan hogy a fenébe hogy mindenkit be tudott oltani és ugyan kérlek, azért ilyen létezhet a valóságban, bőr alatti ellenszer meg hasonlók, anyám!! :D Ez a Malcolm micsoda egy hős, pacsi neki! Aztán látszólag picit sajnos Felicity és Digg bizalma is meginogott, míg Ray-en jót mosolyogtam, "Azért nem mintha zavarna, hogy nem kellett meghalnunk, csak úgy mégis!" XD ééés imádom a Merlyncitys jeleneteket!! :D:D Tetszett a Tatsus-Barrys összejátszás is!!
Barry meg hát igen, Barry, aki haláli! :D:D Ő nem tud más lenni, ő ilyen, ő annyira imádnivalóan cuki, hogy az már halálos!!!! "Van jakuzzitok?" XD "Kösz, Felicity!" XD "Woow. Ez aztán a tömlőc!" xD Alig szerepelt pár percig, de amíg volt, addig nagyon ütött!! IMÁDOOOOOM EZT A SRÁCOT, EGYSZERŰEN IMÁDOOOM!!! <33333 Igazi jó barátra lelt benne az Arrow-csapat, a legjobb és legcukibb ember a világon! <333 Persze Felicity és Oliver is, de most hadd olvadozzak Barrytől! :D:D
Imádtam, ahogy Barry rábeszélte a csapatot, hogy segítsenek, mert ő megtenné, de 'Wells' miatt megvan a maga problémája, amit sajnos meg is értek, aki látta a legutóbbi Flash részt, tudja miről beszélek! Kölcsön kenyér visszajár, Oliver segített Barry-nek, most a szívesség visszajött és "Wells" amúgy elárulta Oliver-nek amikor harcoltak, hogy 86 évig élt Oliver a történelemkönyvek szerint, ezek alapján Oliverből tényleg igazi hős lesz, na de ez a Crossoverek és a jövő kérdése lesz majd, most térjünk is vissza a mi témánkhoz... (és már értettem mit takart a "tiszta Arrow" kifejezés, oké. Marc. megkövezlek, igazad volt! <3) meg az a Ray-től kapott nyílvesszőt sem értem, de mindegy... let's go!
John: "Ezt sosem szokom meg!" XD Barry elillant. Laureltől aranyos volt, hogy haza akarta hívni Tatsu-t, de nagyon szomorú voltam, hogy ő inkább a magányos életet választotta, viszont van olyan érzésem Tatsu még sokszor vissza fog majd térni, a csapatot segíteni!
Tyűűűha! Hát ez meg vérbeli Flashback volt a javából, Oliver rendesen bedurvult! A Yamashiro családot pedig nagyon rossz volt ott látni a halott kisfiúk mellett guggolni. :'(
Aztán megjöttünk ismét a jelenbe. A repülőgépes dolog. Hát azt hittem eljátsszák Beethoven Örömódáját a hajszálaim, mikor meghallottam azt a szexi: "A nevem Oliver Queen!" mondatot és akkor Oliver és Nyssa, 007-es Ügynökök helyett 007-es Ligahárítókká váltak és én pedig táncoltam örömömbe, mégha jelenleg tilos is, tekintve az állapotomat. :D Ahhoz képest, hogy álmodozó leányzó vagyok, pokolian élveztem a repcsis és az összes harci jelenetet a soriban, remek és profin volt az összes!! Különösen az tetszett, ahogy bár a létező legrosszabb házastársért járó aranykupát megkaphatná Nyssa és Oliver amennyire gyűlölik egymást, a csapatmunkájuk egyszerűen zseniális és azt hiszem ők ezzel élik ki a házastársi kötelezettségeiket. :D:D Baromi jó Olivernek, de tényleg! Amit Felicity nem tud, azt megadja neki a felesége, ha éppen egy kis harchoz támad kedve, ha meg valami romantikus dologra, vagy netán etye-petyére vágyik, szerelemre ahhoz meg tökéletes társa Felicity, még egy ilyen mázlista férjet! :D:D De ne má, ez tényleg annyira vicces, hogy nyilt házasságban élnek. Esküszöm besz..rok! XD Különben meg szerintem ez a házasság egy vicc, hiszen még csak nem is Isten és anyakönyvihivatal előtt "fogant". Semmi értelme, simán elvehetné Felicityt. :D:D Nyssa inkább "kellékfeleség", ha úgy vesszük. :D De azért egy részt megnéznék úgy mégis, hogy milyen lenne a házas életük Nyssának és Olivernek. "Helló, drágám! Mit kérsz ebédre? Ma két gazfickót öljek le, vagy hármat?" "Remélem kényelmesek voltak a pihe-puha éles nyílvesszők amit a párnád alá rejtettem, míg aludtál a hitvesi ágyunkban!" vagy valami hasonló. :D:D mindegy térjünk vissza ismét a jelenhez.
Oliver remekül megmentette a gépet és tetszett Ra'sék amolyan Mary Poppins beütésű távozása-megjelenése.
Istenem, a visszaemlékezésnél szinte potyogtak a könnyeim, ahogy Akiot végső nyugalomra helyezték. Kegyetlen egy lépés volt, szegény kisfiú, szegény pici pára halála!
Úgy látszik Olivernek Akio halála volt az utolsó csepp a pohárban és innentől már nem ismert könyörületet! (Na ennek a változásnak is részben Feliicity iránt érzett szerelme volt az oka!)
Heh. Figyeltétek? Malcolm bácsi milyen nyeregben érezte magát?! :D Tetszett az öreg!! :D Bár nagy eséllyel Oliver utasításait követte. És amúgy az is, hogy nem halt meg, kell oda ez a vén csirkefogó! (:
Juj, sajnos Diggle gyűlölete Oliver felé egyre jobban elfajul, jó nagyot behúzott a srácnak. Hát igen egy kicsi osztást Felicitytől is kapott. Látom az érem mindkét oldalát, nehéz eldönteni, hogy most kinek is van igaza, valójában! De ezt már korábban elemeztem nektek, mire gondolok itt!
Raytől rendes volt, hogy a többieket kitessékelte, hogy egy kicsit az eredeti csapattal legyen Oliver. Felicity röpke féltékenységi jelenete, nagyon cuki volt, Digg meg legszívesebben egy taposóaknára lökte volna Olivert, vagy inkább egy vonat elé, amelyik csábítóbbnak tűnt abban a pillanatban, amikor meglátta. Oké asszem most egybeírom az Olicitys pillanatokat is az elemzéssel, nem különítem el, mert érdekesen zajlottak a dolgok. Szóval szegény kicsi szívemet megzabáltam, mikor tudatosult benne, hogy Oliver valószínűleg sosem akart visszatérni hozzájuk, inkább Ra'-val együtt meghalt volna, mert akkor ezt látta a leghelyesebb döntésnek. Wife-mode ismét erősen üzemelt. :D:D
A flashback tényleg egyre véresebb, Oliver kalapácsos sztorija, wáh a hideg is kirázott! Egy pillanatra megijedtem tőle! Tatsu kiakadása érdekes volt, bár most valahogy anya-üzemmódba váltott, Maseo meg két szóból elintézte a dolgokat. Azért most örültem, hogy a flashback kevesebb volt, mint a jelen sztori, az valahogy most még jobban izgatott!!
Megzabálom Digget! Úgy imádom, mikor mindig a hadseregből veszi bölcs idézeteit, komolyan azt juttatja eszembe, ahogy papám mindig a világháború éveiről mesél nekem. Kellemes dolgok ezek. :) Nyssa: "Az apám nem sűrűn száll meg hotelekben!" XDXD Hát azt hittem lehidalok. Éééssss hölgyeim és uraim itt jön Damian Dark a képben, na és ki nyomozta ki a címét, bingóó!! Felicity! :D:D
Na aztamindenségit!! Ezt azért megnéztem volna Ra' kontra Damian Dark!! :D:D De hát ezt már nem tudhatjuk meg! Mindenesetre érdekes volt, hogy a fickó eltűnt a helyszínről és mást talált ott a csapat, mint akit remélt. Még nem is ismerik őt, mégis már most túl járt mindenki eszén a gazember, mi lesz még itt később???!!! :D:D
Amúgy tetszett ez a vírus-Damian csere terv, csak hát hogy is fogalmazott Petőfi? Á megvan! Füstbe ment! :D
Ez a küldetés marha jó volt, nagyon tetszett és hát sejtettem, hogy túl szép lett volna, hogy csak így elfogják Damiant, meg még Ra' is belemenjen ebbe, ugyan Oliver ez nem a Csipkerózsika mese! Ébredj fel, ez a valóság!
Aztán hát szegény Laurel, de ilyen érzelmes hegyi beszédet már tényleg rég láttam képernyőn! Imádtam, ahogy próbálta kezelni az apját és a közös alkohol problémáikat, én hálát adok az Égnek, hogy szegény lány kigyógyult belőle és tényleg nagyon talpraesetten reagálta le a helyeztet, de sajnos a szavai ismét süket fülekre találtak az apja tekintetében.
Az új Raylicitys kapcsolat nagyon tetszik! Végre nem párként, hanem csapattársként dolgoznak együtt, pont mint anno Felicity Oliverrel, ez amolyan tükört vetíthet megint elénk, ahogy a keretes zárás is, amiről majd a végén. Szal annyit, hogy nagyon jó az összhang így Felicity és Ray között és barátokként tényleg kezdem bírni a Raylcity-t, de mint szerelmesek, egyszerűen hánytam tőlük! Legrosszabb szerelmes pár a képernyőn, a Lauriverrel együtt!
Aztán a flashbackben! Végre kiderült, Maseo hogyan és miért hagyta el a feleségét és ugye azt is tudjuk, hová ment. Ráadásul itt most ismét látszott a hasonlat az Olicityvel, Maseo itt jött rá, hogy nem méltó Tatsu szerelmére és nem békültek ki többé, Oliver már korábban eltaszította Felicity-t, viszont ő még szerencsére idejében sikerült megvilágosodjon!
És akkor jön is az egyik kedvenc Olicitys pillanatom ebben a részben, még nem a legnagyobb kedvenc, de ez is nagyon tetszett, ez az őszinte beszélgetés közöttük és ahogy Felicity ismét Oliver lelkére tudott hatni, egyszerűen valami zseniális, hogy ez a csaj mekkora erőt ad a szerelmének! Megint neki köszönheti Oliver, hogy győzni tudott, ismét Felicity rábeszélése adott neki ekkora erőt, tiszta angyal ez a csaj és a lehető legnagyobb képességgel bír, amivel egyik hős sem, a szív erejével!!!!! Akárki akármit is mond, Felicity egy hatalmas hős és "metahumán", ezt a részben sikerült is bebizonyítsa, de erről később, a kávé is végre visszajött, mint jelkép, yuhééé! És hát igen drága Felicitynk, soha ne mondd, hogy soha! Már kb. 3xszorra szegi meg az Olivernek tett "ígéretét". :P Imádtam, hogy most a páfránykánkat, - nyugodjon békében, nagy ajándékunk és veszteségünk volt tavaly és idén - újra felváltotta a kávé.
Isteneeeem! Majdnem sírtam, ez a párbeszédük tényleg kicsinált, minden romantikázásnál többet ért, esküszöm és mennyire szívből jött! Ahogy Oliver mesélt az álmairól Felicity-nek, awww! És Felicity, ahogy felidézte Olivernek a Nanda Parbat-i éjszakát és amit ott mondott neki. Ez a mondat lesz a mottóm, esküszöm olyan szép volt, amivel sikerült hasson Oliverre, hogy boldog jövőjük is lehetne akár, hogy ő már valaki más nem Oliver Queen és nem is az Íjász mindketten kudarcot vallottak, ő most már valaki teljesen más, és bizonyára itt lesz majd a Zöld Íjász: "Ne azért harcolj, hogy meghalj, hanem azért, hogy élhess!" Isteeeenem! Egy igazi Szólon veszett el ebben a lányban!! Csak lányban, mint Szólona, mindegy. xd Ne mondjátok, hogy ti nem imádtátok ezt a jelenetet, nekem már a nyakamig csupa olvadt jég a testem!! A többi részem a fináléig olvadt el!
Na és úgy tűnik Laurel szavai hatottak az apjára és végre újra tudja Lance azt is, ki az a Felicity Smoak?!
Végre együtt újra az egész csapat! Hát már tényleg csak a hullám gépel, tényleg meghaltam, ez a rész jobb nem is lehetne, leszámítva még egy pici romantikát, de nem egy szavam sincs! :D:D
Na Ra's fogadott egy hírnököt? Huh. Érdekes pillanatoknak lehetünk szemtanúi. Digg meg milyen unott, szegény. XD Felicity ismét navigál hátulról, mint a régi szép időben és az új csapattagok is a helyükön, remek!
EZAAAZZ!!! THEA, végre!! Istenem, de vagány ebben a piros szerkóban!! Bár szokatlan tőle és Royjon szerintem jobban állt, de nagyon kemény a kiscsaj, belevaló!! De amúgy nekem így első ránézésre egy 10 éves kiskölyöknek tűnt, aki kipróbálta a bálványa íjászcuccát, de attól még helyes és nagyon örültem, cuki volt!!! Szép lövés volt! Csak kár, hogy ez amolyan "csali" volt! De ez már mekkora! XD Tehát gyakorlatilag, - jó asszem talán Theat kivéve - Diggék immuninsak a méregre, tehát Starling City lakosainak száma mindössze 7-8 fő körül mozogna. Jesszus!! Szegény emberek! De azért még szerencsésen jött ki a szorult helyzetből a csapat, ez a vegyi fegyver, brutális, főleg, hogy a Liga-tagok maguk hordozták, te jóóóéég!!
Oliver és Ra' párbaja, hát egyszóval: AMAZING!!!!! Hibátlan volt!
Oké. Na Thea is be lett oltva. :D:D "Miss. Smoak!" Jaajj. Imádom Felicity és Malcolm csapatmunkáját, ebből több kell nekem a 4. évadban, yees!!!! :D:D
Jessz. Egy pillanatra megijedtem, hogy Laurel az apjával küzd, de nem csak egy pillanatra rosszul láttam a dolgot. Nyssa meg olyan aranyos volt, hogy segíteni akar helyrehozni a dolgokat, mégha bele is halna, mert nincs beoltva, annyira tökéletes csapat Laurellel és ha Tatsu esetleg nem is bízom benne, hogy Nyssa a csapat tagja marad, hiszen apja már nincs, mert Oliver sikeresen ledöfte a nagyvezííírt és hát Malcolm, mint új Ra' szerintem neki nincs szüksége még egy lányra. De különben is, hoppá! Úgy néz ki a Ra'-knak lányaik vannak, Nyssa, Thea, Oliver márcsak ezért sem jött volna a képbe.
ÉÉÉéssss, amikor már megijedtem, hogy szegény Olivernek annyi, jött az egyik legeslegkedvencebb Olicity jelenetem ebben a részben, talán a második, amikor Felicity hihetetlen hősiesen megmentette szerelmét a sodrodó ártól és elkapta a levegőben, csoda hogy ez a kis törékeny leányzó még ebben a nehéz maskarában is így elbírta Olivert! És amilyen cukin mosolygott és azt mondta Olivernek, hogy: Hát én azt hittem menten végem, de tényleg, 1000xszeresen gyorsabban olvadtam, mikor Oliver mosolygott és Felicity megcsókolta volna őt!! Komolyan Oliver sosem volt olyan boldog és mosolygós, mint Felicity mellett, ez a lány hihetetlen jó emberré varázsolta őt és emiatt már képtelen kőszívű lenni és kegyetlen, mert a Fény mindig ott van a Sötétség mellett, a legborúsabb pillanatokban is!!!
Jaj annyira imádtam ezt a jelenetet!! Végre újra Felicity és Lance pillanatokat is kaptunk, most kezdem újra imádni a pasast, végre visszatér az esze, hála Laurelnek!! <33 és ahogy aggódott a szerelme miatt!! és kezébe vette a dolgokat tényleg, awww!! Remekül helyt állt, mondani merje valaki nekem ezek után azt, hogy nem kedveli Felicityt, pfuuu!!! Ray meg érthető volt végülis, hogy miért nem segített, mert a többi embert próbálta védeni, de Felicity szerelme meg elég volt Oliver megmeneküléséhez, Ra'-stól és rendőröktől is és ez különösen tetszett!! Ez a páratlan összhang és szerelem ami köztük van, tv-történelem nem látott még ilyet, az 1000%, valami óriási varázslat ez!! A Gyilkos Kémiájukról meg nem is beszélve!!!!
Öccsém, de tényleg ez a párbaj, BE...RÁS!! volt, remek volt, egyszerűen tökéletes, ahogy Ra' is "elbúcsúzott", egyem a zuzáját! <33 és átadta a Ra' jelképét!! aztán szegény Oliver, de itt jött Feliman és megmentette őt!! :D:D Mondjuk a mai napig nem értem, azokat a lövéseket, hogy védte ki ilyen könnyen, hogy semmi seb nem maradt utána, ennyire erős az a páncélzat a Ligás öltözékben??? Ja és R.I.P. kard(ok)! ami(k)re már nagy eséllyel nem lesz szükség többé, hadd maradjon Nyssa és Malcolm jelképe. (:
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, a pulzusom már több, mint ami embernek lehetne, hogy vagyok én még életben??? Ez után a monológ után, amit Oliver a csapatának mondott, hogy ők hősök??! És amit Felicitynek mondott, hogy ő most végre valaki más lett és az egyetlen amit akar, hogy elkezdjék közösen az életüket!!!! OMG!!! Felicity is valahogy így volt vele!! :D Bejött a teóriánk, gyerekek! És köszönjük, Marc!! Attól a vállpuszitól meg szintén egy újraélesztés dukált!! Na jó, szerintem mindjárt fejbecsaptok egy lapáttal, de annyira boldog vagyok, komolyan! xD És ugyebár megkaptuk a keretes nyitás-zárás sémát is, ez sem volt véletlen valahogy éreztem! Az elején: "Nem lehetek veled!" Most: "Nem is akarok mást. Csak veled lenni!" Ezt úgy éreztem, mint ahogy az ötös lottót nem! :D:D
Hmm. Felicity lemondott az alelnöki posztról, de azt nem tudja, hogy ő a tulajdonos, úgy néz ki, woow! Ray még nem szólt neki?! De aranyos volt Felicitytől, hogy boldog jövőt és párt kívánt Raynek, ezek után tényleg megérdemli a fickó, de nem Felicity oldalán, amit pontosan tud ő is. A lánynak Oliver a boldogsága! <33 De akkor honnan lesz a porsche a végén, ha csak nem tényleg Ray adja kölcsön! De akkor meg tényleg eléggé bele lehetett zúgva Felicitybe, ha ilyen rendszáma volt! XD
Azt mondhatnám, hogy mégis mindezek ellenére az egyik szemem tud csak nevetni, hiszen most jön a feketeleves, amiért sírok, Oliver és Digg barátsága sajnos már nem olyan lesz mint régen, bízom benne nagyon erősen, hogy a 4. évad, újra testvéreket farag belőlük, és nem csak "megtűrt barátot" Digg részéről, aki mindazok ellenére, amit Oliver tett ellene egy nagyobb jó érdekében, mégis segített és az ő oldalán harcolt, nemes döntés volt tőle és please, sírok, ha örökre megromlik a viszonyuk, számomra ez a legszentebb barátság ebben a sorozatban, nem akarom, hogy ezt elveszítsem!!!! Az Olicity után a második legfontosabb dolog számomra a sorozatban!!! És milyen kedves volt Diggtől, hogy sok boldogságot kívánt a legjobb barátai közös életéhez, csak azért jó lett volna ezt örömmel teli pillanatokban! De azért a kis huncut biztos bukfencezik magában, hogy végre teljesült a ship álma! :D:D:P És ez, hogy: "Én nem vagyok szuperhős!" Remélem tényleg utalás arra, hogy ők Felicityvel megmaradnak "normális" emberként, amihez egyelőre úgy néz ki Oliver is csatlakozik.
Hmm. A flashback vége érdekes volt és szomorú, de kíváncsian várom hogy lesz a folytatás, valahogy lehet elsüllyed ez a hajó is, - szegény Oliver, deja vu! - és kiköt megint a szigeten, vagy a fene tudja! Mindegy. Várom. De úgy tűnik, itt Hong-Kongnak vége szakadt! Valami más kell történjen, mert az össze fog függeni az új élettel!
Thea és Malcolm "búcsúja" amolyan rideg apa-lánya búcsú volt, de úgy érzem Malcolm végre egyszer őszintén szólt. Oliver pedig már pakolásra készen a nagy útra, ami akár egy új és boldog kezdetet jelenethet majd számára és Thea is áldását adta rá, mint "Vörös Íjász"?! Neeem. Oliver szerint inkább, a "Speedy", mint "Fürge" lesz az új védelmezője a városnak, kíváncsian várom majd! De mint tudjuk, sajnos a Lazarus Pit mellékhatása nem fog pihenni ezen a téren...
Ééés Úristeeen! Szegény, Ray?! Vajon, hogy éli túl ezt a robbanást és mit csinált Felicity adataival?! Lehet még látjuk őt majd, ha Oliverék visszatérnek, hát gondolom  nem halt meg, valahogy csak túlélte, ezt a veszélyes kísérletet. De ez a robbanás rémisztő volt és a cég?! Hogy marad egyben, mit "örököl" akkor Felicity, OMG, azért nem kívántam Ray halálát!!! :'((( Jó embernek, jó ember volt! Remélem Sara megmenti őt valahogy és akkor egy új ship lesz kialakulóban. :D:D
Jesssz. Eközben Nanda Parbatban új Ra'st avattak Malcolm személyében, de valahogy úgy érzem ezen döntés Oliver egyik legnagyobb baklövése lesz, valamiért erős etéren az érzésem, Nyssával lenne igazán biztonságban Starling City a Ligától, nem is értem ő, egészen pici lány kora óta erre készült és most csak úgy sutba vágja, mindegy én örülök azon a téren, hogy talán így a csapattal maradhat majd... szegény Nyssa, végülis letérdelt, de remélem tényleg majd egyszer a sarkára áll, mert Malcolm öntelt vigyora már most megijeszt engem...
Oliver utolsó monológja: "Megmentettem a városomat!" óóóó élet, ezek a sorok végleg a sírba taszítottak, hát még a záró naplementés-porsches jelenet, ahol végülis imáink meghallgatásra találtak és tényleg megtörtént, amit reméltünk! <3333 Felicity poénja helyes volt a végén, de ez ez volt a legeslegekedvencebb jelenetem ebben a részben és Oliver zárómondata, ami tényleg finálézáró is lehetne: "Mondhatok valami furcsát? Boldog vagyok!" És ezzel elhajtottak Felicityvel, maguk mögött hagyva minden gondot és problémát és boldogan akarnak élni, legalább egy ideig... (ja a poén még annyi, hogy Oliver a mézesheteit a neje helyett a szerelmével tölti. :D:D ez egy nászút a jó nővel, csak rossz nőt vett el véletlen. :D:D)
Tényleg ez a lány életet ad Olivernek, sosem volt még ennyire boldog és remélem, hogy hamarosan kapunk majd rengeteg romantikus pillanatot tőlük és talán Smoak mamát is meglátogatja majd a pár...
Imádtam ezt a zárást, az egyik kedvenc részem volt az összes Arrow-os rész közül és nem csak az Olicity miatt, szuper zárás volt mindenhogyan!!! És fogalmam sincs, hogyan bírom ki ezt majd októberig, de nyugtat a tudat, hogy itt a lap és a rengeteg lelkes rajongó, akikkel együtt várhatjuk majd a következő izgalmakat Arrow-téren, ez egy méltó befejezése volt ennek a fejezetnek, lezárult egy újabb küzdelmes ajtó Oliver életében és 3 év után talán végre megtapasztalhatja azt, milyen egy picit boldognak lenni és megosztani ezt azzal a nővel, akit az életénél is jobban szeret, Olicity mindörökké!! <3 Excellente!


Az értékelésem természetesen: 10/10!!!

És azt hiszem, a nyáron újra nézem az összes eddigi epizódot, anélkül tényleg nehéz lenne túlélni és örülök, hogy júliusban már kezdődnek is a forgatások és talán majd kiszivároghat egy-két forgatási képecske is és nyár végén, ősz elején már a legelső promót is megkaphatjuk majd, fel a fejjel, gyorsan repül az idő!!! És jövő héten még azért lesz egy Flash rész is és már lassan túl vagyunk a májuson! Ésss igeeen, végre egyszer Oliver Queen képes volt helyes döntést hozni és nem dobja el magától a boldog élet lehetőségét és ezzel, hogy Felicityt választotta, mindkettejük számára bizony bőven több is menyílt, mint az egyszerű boldogság kapuja, ez mámor, eufória lesz számukra, az első lépések a tökéletes teljesség felé!! 

(C) ARROWOLICITY.GP

24 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 | 4 | 5 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2015.05.14. 23:17
Piper

egyébként visszatérve, Nyssa eleinte nem bírta Olivert, sőt!! Olivernek mondjuk lehet nem volt vele baja, de most már megtűrik egymást viszont házasokként soem fognak együtt élni! az már tuti! xd de ez így akkor is nagyon poénos :D:D

Idézet
2015.05.14. 22:16
Piper

<33 aranyos vagy, köszönöm fogom is, csinálom is. mindent próbálok betartani. neked meg uh. nem lehetett kellemes ez a dolog. :/ nagyon sajnálom!

Idézet
2015.05.14. 22:07
MorganaA

Pihentesd a lábad és vedd komolyan a terápiát.

Anno nekem eltört, 8 hónapig nem tudtam ráállni. Borzalom volt, de megérte.

Idézet
2015.05.14. 21:36
Piper

dejóó :) és köszi aranyos vagy nagyon igyekszem pihentetni a lábam! ^^

Idézet
2015.05.14. 21:25
MorganaA

Tony Stark-ról jut eszembe Jarvis, akiről viszont a Marvels Agent Carter minisorozat, aminek az első évada remek volt, ajánlom a nyári Arrow pihenőre. Örömmel olvastam, hogy lesz 2. évada. 

:-)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 | 4 | 5 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.