Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Interjú Amy Gumenickkel - Milyen Cupidót megformálni?

2015.04.12. 09:08, Piper

Mivel én imádom Carrie-t, ezért gondoltam érdekes lehet egy nagyon friss interjú Amy-vel, ahol mindent elárul az Arrowbeli szerepéről és egyébről is. Ami számomra meglepő volt, hogy Kaite Cassidy helyett majdnem ő kapta Laurel szerepét, mert megpályázta, de sajnos, nem sajnos nem jött össze neki. Gondoltam egy kicsit kedveskedek ezzel a Cupid rajongóknak, hiszen én is imádom őt és érdekes lehet számunkra is, amit Amy megosztott velünk, - Olicity szempontból újabb Olicitys shippert köszönthetünk köreinkben és ettől még csak jobban imádom Amyt és Carriet - nézzük csak!

Szia, Amy. Hogyan kezdődött ez az egész "Arrowosdi" nálad?

Pfúú. Hát én már a pilot rész óta csodálom és nyomon követem ezt a sorozatot. Sőt már legelőször jelentkeztem is Laurel Lance szerepére, de sajnos nem jött össze, mivel Kaite Cassidy kapta azt a lehetőséget, hogy Fekete Kanári bőrébe bújhasson. Mivel hihetetlenül megfogott ez a közösség, mindeképpen muszáj volt tennem valamit az érdekében, hogy valahogy együtt forgathassak velük. (hehe ez aranyos!) Aztán addig kutakodtunk, míg kitalálták, hogy legyek Cupid. Ez a szerep nagyon tetszett nekem! Először kicsit aggódtam, mivel én eredetileg szőke hajú vagyok és ez a karakter pedig nem, így hogyan sikerül majd megformálnom őt szőke hajúként? Aztán ugye kiderült, hogy a karakter vörös hajú és végülis valahogy sikerült ezt megoldanunk és megkaphattam a szerepet, ekkor már el voltam ragadtatva tőle!

Carrie Cutter, egy Andrew Kreisberg által megálmodott karatker. Mégis, hogy sikerült az, hogy ilyen közel kerüljön az Arrow/Flash családhoz? Hogy sikerült ezt megoldalni, milyen őt eljátszanod?

Korábban már említettem, hogy először még nem is tudtam ki lehet ez a nő, mikor felvételiztem a szerepére. Mivel Carrie-nek a névadója Andrew felesége (remélem ezt jól értelmeztem) ezért már alapból tudtam, hogy megtisztelő egy ilyen különlegesen fontos karaktert eljátszanom. Carrie egy igazán különleges és imádnivaló figura! Azt hiszem legelőször Andrew így állt hozzám: "Van valami kis őrültség a szemeidben!" Én mégis úgy gondolom Carrie egyáltalán nem gonosz figura, nem akar az lenni, pusztán csak arra vágyik, hogy szeressék őt! Azt hiszem a rajongók is nagyon megkedvelték ezt a bolondos karaktert!

Milyenek voltak az Arrow akciójelenetek? Biztos sok munka lehetett?!

Egy ilyen komoly sorozatnál mindig nagyon sok és bonyolult az akciójelenetek száma. Annyira sok a szakember, precíz a munka. Egyszerűen hihetetlen micsoda sorozatot összedobtak, úgy gondolom az Arrow sorozat méltón megérdemli a dicséreteket. Tényleg itt a kaszkadőrpárosoktól kezdve, a sürgősségi személyzetig mindenki közreműködik ezeknél a jelenetknél is. Őrület. De nagyon jó érzés! Az effektusok munkája, a szakemberek összhangja hihetetlenül tökéletes! Az íjászati ismeretek is segítettek jobban megismerkedni a karakterrel is! (Ezt egy kicsit lerövidítettem és átvariáltam, hogy nagyjából a lényeget sikerüljön kiemelnem!)

Mi volt a kedvenc Cupid jeleneted?

Jézusom! Azt hiszem, ezzel most megfogtál! Nehéz kérdés. Úgy gondolom, Cupidnak eleve muszáj volt részese lennie ennek a nagyszerű csapatnak és sorozatnak! Egyébként szívesen dolgoznék együtt Atom-mal. De amit a legjobban szeretnék, hogy talán egy kicsit ennek a Felicity-Oliver szerelemnek is a részese lenni, - ez igazán vicces lenne, úgy gondolom - hiszen amit ezek ketten alakítottak, az egyszerűen lenyűgöző, valami hihetetlen együtt ez a páros! Úgy gondolom nagyon érdekes és gyönyörű ez az Oliver-Felicity-Ray szerelmi háromszög. Most gondoljátok el ezt egy kis "Carrie-féle mókával"?! Főleg, ha kivetné a hálóját Ray-re és hozzá ragaszkodna folyton, mint a kedvenc szuperhőse! Továbbá az is tetszene nekem, - ahogy a képregényekben is -itt is lenne egy kis rivalizálás Cupid és Black Canary között!

Amy ezenkívül még egy kicsit az "Odaát" beli szerepéről is mesélt, ha jól értem, de nekünk ennyi a lényeg...

Kicsit lerövidítettem és átmagyarosítottam az interjút, hogy könnyebben megérthessük!

Ti mit szóltatok volna, ha Amy lett volna Laurel? Érdekes lenne őt elképzelni Fekete Kanáriként! De egészen biztosan kitűnően helyt állt volna, hiszen Carrie-t sem kispálya eljátszani!! Találkozunk vajon még Carrie-vel? Reméljük! És mit szóltok az új Olicity shipperünkhöz? Amyt is köszönthetjük már lassan végtelenül óriásira tágult köreinkben! <3

Fordítottam és a teljes hosszú interjút megtekinthetitek angolul: #

67 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2015.04.13. 20:40
vir
Hat ne nagyon foglalkozzanak massa eleg lesz azzal :)
Idézet
2015.04.13. 19:11
Piper

így van ügyes ő ((: csak ne kezdjék annyira formálgatni mert Olicity Endgamenek kell megtörténnie! xd

Idézet
2015.04.13. 16:56
Niraves
Olivernek jobban áll a kezében az íj. Mesteríjász nem kardforgató. Majd csak lesz, mert a teljes íjász karaktert kezdik a képregény képére formálni. Ott profi a karddal is. De itt még nem. Nem volt ő béna csak nem ért annyira hozzá, hogy egy sok évtizedes/százados tapasztalattal rendelkező gyilkost legyőzzön. :)
Idézet
2015.04.12. 22:30
vir
Semmi baj uncsi lenne ha mindig mindenki egyet ertene mindenkivel :)ezert erdekes egy vita kor vagy barmi Jahh hogy nem oliver a misstokely???
Idézet
2015.04.12. 21:31
Piper

én azt szeretem ha aktívak a látogatók ((: emiatt nektek ne legyen lelkiismeretfurdalásotok (:

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre